Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.

1929-06-22 / 25. szám

PÁPAI HÍRLAP M JK G «J JEJ L. I-] NIK MINDÉIN SZO >1 B ATOJN. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefon 131. szám Laptui&idonos főszerkesztő: DR. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivada, könyv- és papirkereskedésében. Kéjutazásnak igazán nem lehet nevezni azt, mikor az ember a reggeli­től tizórájáig terjedő időben Londonból Párisba akar eljutni és egyszerre azon veszi észre magát, hogy többé semmit e földön nem fog észrevenni. Pedig aránylag elég sokan vesznek részt mosta­nában ilyen vagy hasonló kéjutazások­ban. Ha az ilyen kéjutazást kritizálni akarná az ember, akkor bizonyára jönni fognak azok, akik vasúti és hajószeren­csétlenségekről fognak beszélni, sőt azt is tudni vélik, hogy az ember sima aszfalton egy cseresznye magba bele­botolva is kitörheti a nyakát. Való igaz, hogy baj bárhol és bármikor ér­heti az embert s hogy rendes napi sétánk előtt is célirányos magunkat a Gondviselésre rábizni, de hogy bizonyos kötelezettségeink magunknak is vannak a gondviselés, ránk bizott embertársaink gondviselése terén, azt talán azért még sem szabad egy könnyű kézlegyintéssel elintézni. Akár a motor volt rossz, akár a pilóta volt gyakorlatlan, az bizonyos, hogy olyan jellegű mulasztás történt, ami nem hasonlítható azokhoz az okok­hoz, amelyek vasúti vonalak és tengeri hajók katasztrófáit szokták előidézni. A repülőtársaságok úgy látszik, nagyon mohón akarnak nagy nyereséghez jutni, nem az utas biztonsága, hanem csak a viteldíj számít náluk. így azonban az embereknek alaposan el fog menni a kedvük a hasonló kéjutazásoktól. Az iparkamarai elnökválasztáshoz. A győri kereskedelmi és iparkamara rö­viden elnököt választ, s jóleső érzéssel állapí­tom meg, hogy a kamara kereskedő tagjai készséggel honorálják az iparosoknak azt a kivánságát, hogy kereskedő után most iparos legyen az elnök. De mint mindig, amikor választásról van szó, most sem tagadja meg magát a magyar virtus, s már is felütötte fejét a pártoskodás. A derék Morvay István építőmesterrel, az iparkamara jelenlegi iparos alelnökével szem­ben, aki tehetségénél, komoly megfontoltsá­gánál, egy életen át szerzett gazdag ta­pasztalatainál fogva szinte predesztinálva van arra, hogy az iparkamara elnöki tisztét be­töltse s a maga puritán jellemével, becsüle­tes törekvésével az iparkamara megtépázott tekintélyét befelé és kifelé helyreállítsa — egyesek jelöltül állítanak oda egy idegenből közénk szakadt gyárost, Richards Richárd ka­marai beltagot, a magyar-cseh textilkartel el­nökét, ha jól tudom, az osztrák kereskedelmi kamara volt elnökét, vagy alelnökét, akinek legnagyobb érdeméül azt hozhatják fel, hogy nagyvagyonu ember és gyáros. E két körülmény szerencsés összetalál­kozása mindenesetre kellemes lehet, de még sem klasszifikál arra, hogy a mai válságos időkben, amikor az iparosság különösen nagy várakozásokkal tekint a kamara működése elé, sorsának jobbra fordulását remélvén tőle, hogy az ő érzés- és gondolatvilágától teljesen idegen, a kisexisztenciák helyzetébe magát — a dolog természeténél fogva — beleélni nem tudó ember, aki egyébként rendelkezzék bár­mily kiváló tulajdonokkal, legyen az iparka­mara elnöke, aki gazdag nyelvtudása mellett — nyomatékosan hangsúlyozom — tán a ma­gyart birja a legkevésbbé. Vájjon az iparka­mara tagjai tudnak-e csak egy esetet is fel­PAPAI HITELBANK RESZVENYTARSASAG SZERZŐDÉSES VISZONYBAN A MAGYAR ÁLTALÁNOS HITELBANKKAL. Alapíttatott: 1878-ban. Távbeszélő: { {f^XeTyi^ég 29 Táviratcím: Hitelbank. HIRDETMENY. A Pápai Hitelbank Részvénytársaság 1929. évi julius hö 1-én megalakítja V. évtársulati » ONSEGELYZO-EGYLETET öf évi időtartammal, részletenként és hetenként egy pengő befizetéssel. Ez a legkönnyebb és legkedveltebb módja a takarékosságnak, mert heti egy pengőt mindenki könnyen nélkülözhet, aki pedig kölcsönre szorul, minden heti egy pengős részletre 260 pengő kölcsönt igényelhet, mely az ötödik év végén a heti betétekkel kiegyenlítést nyer, de közben is bármikor visszafizethető. Mindenki tetszése szerinti heti részletet jegyezhet. A betétek havi részletekben is fizethetők. A bank a résztvevőknek részleteik után a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámitolási kamatának megfelelő kamatot térít, a heti betétek alapján folyósított kölcsönök után pedig a Magyar Nemzeti Bank váltóleszámitolási kamatát 3°/o-kal meghaladó kamatot számít. Minden egyéb feltételre nézve készséggel ad kimerítő felvilágosítást a Pápai Hitelbank Részvénytársaság. PÁPÁI ÁLTALÁNOS BÁNK R.=T. FŐTÉR. Takarékbetét elfogadása a legmaga­sabb kamatozással. Önsegélyző csak 3 évre, hetenkint 1 P, legolcsóbb kölcsönök. Valuta-devisa vétele és eladása a leg­előnyösebben. Bővebb felvilágosítást szívesen ad az Igazgatóság. hozni, hogy a kisemberek sorsát érintő meg­beszéléseken Richards urat közöttük látták volna? Nem hiszem. így állván a dolog, aki a kamara és az iparosság sorsát igazán a szivén viseli, nem tágíthat amellől a kívánság mellől, hogy mi­nél impozánsabb szavazattöbbséggel, sőt ha csak lehet, a legmegtisztelőbb formában: köz­felkiáltással Morvay István ültettessék az ipar­kamara elnöki székébe. Vér ő a mi vérünkből és hús a mi húsúnkból, aki a nagy győri ipartes­tület életében — jelenleg mint a testület al­elnöke — közvetlen tapasztalatból ismerhette meg az iparosság aját-baját, küzdelmeit és törekvéseit. Lelkes, gerinces magyar embert tisztelhetünk személyében, aki teljességgel át­érzi, hogy trianoni megcsonkítottságunkban az iparosság sorsa szorosan össze van forrva a haza sorsával, és amikor magyar szivünk min­den dobbanásával küzdünk régi országhatá­raink visszaállításáért, akkor egyben az ipa­rosság jobblétéért is harcolunk. A magyar ipar és kereskedelem irányítá­sát ha valaha, úgy most erős magyar kezekbe kell letenni. Ezért arra hivom fel minden ka­marai tagtársamat, hogy egy szívvel, lélekkel csatlakozzunk Morvay István elnöksége mellé, és segítsük minél fényesebb győzelemre vinni az ő lobogóját, amelyre vágyaink, törekvéseink vannak messze kiáltó betűkkel felírva. Egy iparkamarai kültag. Az OMKE jubiláris közgyűlése. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egye­sülés (Omke) pápai kerülete vasárnap dél­előtt tartotta meg évi rendes közgyűlését, melyre nagy számmal vonultak fel a Lloyd nagytermébe városunk kereskedelmi életének tényezői. Az érdeklődés a jubileumnak is szó­lott, mert az idén ünnepelte ez érdemes tes­tület megalakulásának negyedszázados évfor­dulóját. ­A megjelenteket Kohn Miksa Mihály el­nök üdvözölte, úgyszintén a vámhivatal kép­viseletében megjelent Fábián főtisztviselőt, Wittmann Ignác Lloyd elnököt, Böhm Samut, a Kiskereskedők Egylete elnökét, dr. Fehér Dezsőt, az egylet első titkárát, Schneider Gé­zát, az Ipartestület kiküldöttét, a Pápai Hirlap képviseletében megjelent Nánik Pál nyomda­vezetőt. A jegyzőkönyv vezetésére Láng Ká­roly titkár, hitelesítésére Gedey József és Grünbaum Samu kérettek fel. Ezután következett elnök nagyszabású, gondosan összeállított jelentése, melyben rész­letesen ismertette az Omke 25 éves működését és az általa elért eredményeket. Különösen jellemezte a háború alatti és utáni kereske­delmi életet, midőn a kereskedőknek a sokféle korlátozó intézkedés folytán a legnagyobb erő­feszítéssel sikerült csak kitűzött feladatukat

Next

/
Oldalképek
Tartalom