Pápai Hírlap – XXVI. évfolyam – 1929.

1929-06-22 / 25. szám

Csipkék, szalagok és rövidáruk kaphatók Raidl Ferencnél Pápa, Kossuth Lajos-utca 6. Telefon: 174. Legnagyobb választékban női és férfi fehér­nemüek, harisnyák, keztyük, ernyők, botok, kalapo k, sapkák, nyakkendők, ridikülök és bőröndök, stb. teljesíteni. Emlékeztetett arra, hogy míg a legtöbb városban a forradalmak szomorú em­lékű idejében, állandó rombolások, üzletfosz­togatások voltak, Pápán a legteljesebb rend és nyugalom uralkodott, ami főleg Tóth István dr. akkori rendőrkapitány, jelenleg csongrádi polgármester tapintatos és erélyes fellépésé­nek köszönhető. Felemlítette azt is, hogy az árvizsgáló bizottságok működése idején Pá­pán egyetlen kereskedőt sem kellett árdrágí­tásért elitélni. A közgyűlés nagy tetszéssel fogadta az elnöki beszámolót és elnöknek jegyzőkönyvi köszönetet szavazott. Az egylet 25 évvel ezelőtt, 1904 július 10-én tartotta alakuló ülését, melyről szóló jegyzőkönyvet Láng Károly titkár olvasta fel. Az akkor szereplő pápai kereskedőknek nagy része azóta már az öröklét hónába költözött, kiknek nemes emlékezetéül a közgyűlés tagjai, kegyeletüket kifejezendő, felállással adóztak. Böhm Samu a győri kereskedelmi és iparka­mara nevében és megbízásából, továbbá a Pápai Kiskereskedők Egyesülete részéről üd­vözölte a jubiláris közgyűlést, Sas József in­dítványára pedig üdvözlő táviratot küldöttek Sándor Pál képviselőnek, az Omke megala­kítójának. Majd Rapoch Vilmos, az egylet egyik legrégibb tagja ismertette a kereske­delem súlyos helyzetét. Dr. Fehér Dezső, a testület első titkára állott fel azután szólásra és a tőle megszokott ékesszólással tört lánd­zsát amellett, hogy a kereskedelem ismét a régi magaslatra állíttassák vissza, miután an­nak mai helyzete a sok korlátozó intézkedés miatt csak létért való küzdelem. Összetartásra, egy táborba való tömörülésre hivta fel a ke­reskedőket, akik között nin,cs faji, felekezeti kérdés, csak egy: az ország boldogulása. Vé­gül Isten áldását kérte a további működésre. A nagy tapssal fogadott beszéd után Witt­mann Ignác Lloyd elnök üdvözölte az Omket és jelentette, hogy a pápai Lloyd már 25 éve belépett oda törzstagnak és most is jelenté­keny összeggel támogatja annak céljait. Schnei­der Géza az Ipartestület nevében üdvözölte a jubiláris testületet és hangsúlyozta, hogy az iparosoknak és kereskedőknek együtt kell működniök a közös célok elérésében. Böhm Samu azt indítványozta, hogy a Lloyd kebelé­ben külön kereskedelmi szakosztály állíttassék fel, mely kérést a közgyűlés a Lloyd elnöksé­géhez felterjeszteni rendelte. Elnök a maga és társai nevében bejelentvén lemondását, a közgyűlés felkiáltással a következőkben vá­lasztotta meg a jövő vezetőségét: Elnök: Kohn Miksa Mihály, Rapoch Vilmos; alelnökök: Breuer Gyula, dr. Kiss Gábor, Sas József; titkár: Láng Károly tanár; pénztáros: Braun Ármin; ellenőrök: Neubauer Ferenc, Weiss Vilmos. Választmányi tagok: dr. Beke Miklós, Billitz Béla, Eisler Mór, Deutsch Lajos, Ge­dey József, Fischer Gyula, Hülber Károly, Grünbaum Samu, Hanauer Béla, Koréin Vil­mos, Kardos Henrik, Langraf Zsiga, Nepper Rezső, Raidl Ferenc, Pfeiffer Ignác, Kauf­mann Jenő, Neumann Zoltán, Oswald János, Steiner Árpád, Steiner Ferenc, Stern Miklós, Wittmann Ignác. A választások megejtése után elnök kö­szönettel adózik a megjelenteknek és a fel­szólalóknak, mire a méltóságteljesen lefolyt közgyűlés az elnök éltetésével véget ért. (Elká.) ÁSINGER wírógépek MÉGIS A LEGJOBBAK !® ÚJDONSÁGOK. — A kormányzó születése napja. Horthy Miklós kormányzó hétfőn lett 60 esz­tendős. Születése napján városunkban az összes felekezetek templomaiban istentisztelet volt, melyeken könyörgések szálltak az ég Urához, hogy a rábizottakat szerencsésen bevezethesse az igéret földjére. — Uj pápai és pápai járási vitézek. Az e hó 16-án, Budapesten tartott vitézavatáson a kormányzó őfőméltósága Pápáról és a pápai járásból a következőket avatta vitézekké: Kunt László építőmester (Pápa), Zsédenyi Péter ny. tiszthelyettes (Pápa), Karcsay Miklós váromá­nyos (Pápa), ifj. Kálmán Sándor várományos (Pápa), ifj. Varga István (Marcaltő), Sátli Jakab (Bakonyjákó), ennek hasonnevű fia várományos (Bakonyjákó), Merétey János (Adásztevel). — Mint a fővárosi lapokból olvastuk, ez volt az utolsó nyilvános és ünnepélyes vitézavatás. — Szász Károly emlékünnep. A nagy műfordító és költő emlékezetének szentelte szü­letése századik évfordulója alkalmából évzáró ünnepét a helybeli nőnevelő-intézet. Szász Ká­rolyról emlékbeszédet az igazgató mondott. Igen szépen szavaltak Szász Károly verseket: Buday Mária, Frank Erzsi s főkép nagy ha­tással Zsebők Nelli. A képzői énekkar Ritókh István vezetésével ismét excellált, de élvezeteset produkált a kisebb polgári iskolai növendékek kara is Könczöl Irén vezetésével. Hangulatos zongoraszámokkal működtek közre Tóth Katót Deésy Ilona, Pongrácz Ilonka és Váczy Edit. A dísztermet zsúfolásig megtöltő nagyközönség elhalmozta az összes szereplőket zajos tetszés­nyilvánításaival. Az ünnepet Vargha Kálmán főiskolai gondnoknak, az intézet hivatását nagyon szépen méltató beszéde s a jutalmak kiosztása zárta be. — A kollégium örömünnepe. A kollé­gium mult vasárnap tartotta évzáró ünnepét, melyen Tóth Lajos igazgató tartalmas jelentés­ben számolt be a tanév lefolyásáról. A képző­társaság tevékeny működéséről Császár Károly ifj. elnök nyújtott szines képet. Nagy sikere volt a Tóth Lajos zenetanár vezetésével elő­adott gímn. vegyeskari énekszámnak, valamint a zenekar játékának is. A pályadíj-nyertes sza­valatok közül úgy Császár Károlyét, mint Fáber Gyuláét élvezte és megta psolta a közönség. Az érdemes tanulók között rengeteg jutalmat és pályadíjat osztottak ki, aminek befejezése után Vargha Kálmán főisk. gondnok mondott esz­mékben gazdag évzáró beszédet. — Bérlőgyülés Győrött. A Magyar Földbérlők Szövetségének győri körzete (ki­terjed Győr, Komárom, Esztergom, Moson, Sopron, Vas és Veszprém vármegyékre) junius 23-án, vasárnap délután 3 órakor Győrött a vármegyeháza nagytermében tartja nagyfontos­ságú és minden bérlőt érdeklő szervezkedő mágiő öl fcgjoböők! KAPHATÓ: jj SiNGER VARRÓGÉPI RÉSZVÉNY-TÁRSASÁG PÁPA, KOSSUTH LAJOS UTCA 30. I A Katholikus Népszövetség Biztosítási Irodája keres nyugdíjas egyéneket, akik kellő beoktalás után üzletszerzés és szer­vezéssel foglalkoznának. Ajánlkozások Budapest, IV., Ferenciek-tere 7 cimre küldendők közgyűlését, amely iránt országos érdeklődés mutatkozik. A gyűlésen bármely nagy és kis­bérlőt szivesen látnak. — Képesítő vizsgálat. A helybeli ref. tanítónőképző-intézetben a héten tartattak meg a képesítő vizsgálatok Vargha Kálmán főisk. gondnok elnöklésével és dr. Papp Ferenc mi­niszteri biztossága mellett. Képesítő vizsgálatra bocsáttattak 16-an, kik közül jeles eredménnyel végeztek Meggyessy Irén, Rácz Margit és Varga Olga, jól 10-en, elégségesen 3-an. — Az állami képzőben szintén e héten volt a képe­sítő, de ez csak ma nyer befejezést. — Kollégiumi rajzkiáliítás. A kollégium XXVII. rajzkiállítását vasárnap délután nyitotta meg szép beszéddel Vargha Kálmán főisk. gond­nok. Valóságos kis műtárlat az, ami itt szemünk elé tárult. Csak úgy tudja az ember megérteni a fiuk lelkes ambícióját, amely minden egyes rajz­ról felénk tükröződik, hogy vezetőjük, Losonczi Jenő nemcsak kiváló szaktanár, hanem növen­dékeinek szerető atyja is, aki bizalmat, ragasz­kodást ébreszt maga iránt, s észrevétlenül ki­bányássza az ifjúi lelkek mélyén szunnyadó tehetségeket. Az erdélyi székely és kalotaszegi templomok, a magyar húsvéti hímes tojások, magyar sújtások, madárfejek, görög és más népek maszkjai, álarcai, portrék, csendéletek, tervezések, magyar és más stilusu diszítmények, hatalmas saskeselyük, linómetszetek sokasága, a Danaidák, az Isten kardja, a magyar Gulliver, a Három királyok, a Hadak útja, a nagyméretű Árpád fejedelem Munkácsy honfoglalásából stb., stb. mind arról tesznek tanúságot, hogy a rajzolás művészete folyton magasabbra ivei ősi kollégiumunkban. A növendékek közül különö­sebben a következők tűntek ki: Aktrajzaival Pitze Gusztáv VIII., Árpádjával és fejrajzaival Szelczer Béla VII., keselyűjével és linómetsze­teivel Dinkgreve Nándor VII., szép sujtásával és fészekrajzaival Nánik Zoltán V., továbbá Pálffy, K. Nagy V., Bognár Sándor, Balogh Zoltán, Barcza, Babos, Pongrácz Etelka, Hor­váth Gizella IV., Vas László III., Kutas II. Bozzay és Iscserekov I. o. tanulók. A megnyi­táson, amelyet a várost dr. Hermann László főjegyző képviselte, nagyszámú közönség volt jelen, s azóta is napról-napra sokan látogatják a kiállítást. — A pápai szuperfoszfát gyárat üzembe helyezték. Még a háború előtt épített és sze­relt fel a »Hungária műtrágya kénsav és vegyiipar részvénytársaság« szuperfoszfát gyá­rat Pápán. A szuperfoszfát előállításához szük­séges nagymennyiségű ólomfelszerelést a had­vezetőség leszereltette és háborús célokra hasz­nálta fel. E miatt a gyár meg sem kezdhette működését. A »Hungária r. t.« most nagy ál­dozatok árán ismét felszerelte a gyárat, mely Európa egyik legmodernebb berendezésű gyára lett. Áz új gyár már teljesen üzemben van, a szuperfoszfát gyártása már meg is in­dult. — örömmel üdvözöljük a gyár megindu­lását, mert városunk fejlődése ezzel ismét egy lépéssel haladt előre. Még jelentősebb természetesen a pápai és környékbeli gazdákra nézve, hogy szuperfoszfát szükségletüket rész­ben tengelyen, a vasúti fuvar megtakarításával szállíthatják birtokukra. Hisszük, hogy a gyár megindulása Veszprémmegye műtrágya fo­gyasztását emelni fogja. Vármegyénkben egy kat. hold termőföldre kb. 14 kg. műtrágya jut, holott a szomszédos Fejér-, Komárom me­gyékben több, mint 20 kg., Győr és Moson megyékben pedig 31—32 kg. A termésered­mények is ennek megfelelően azokban a me­gyékben, ahol több műtrágyát használnak, lényegesen nagyobbak. Hogy a sziuperfoszfát mennyisége emeli a termelés nagyságát és mennyire javítja annak minőségét, arról a gyár kísérleti telepén bárki meggyőződhetik. A kísérleti telep megtekintését az érdekelt gazdáknak melegen ajánljuk. jegs (telU j Gold Pápa, S Ha jól akar mulatni, foiviiii^lro cKolKo Péter-Pálkor a Munkás­menjen a 1 <1III U II ÍV d ö U Cl I U íl Otthonba. : Értékes tombolatárgyak. — Világposta díjazással. — Reggel 8 órától tekeverseny hat díjjal. •

Next

/
Oldalképek
Tartalom