Pápai Hírlap – XXIV. évfolyam – 1927.

1927-01-01 / 1. szám

Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Szerkesztőség: Liget-utca 6. szám. Előfizetési ár negyedévre 2 pengő. Egyes szám ára 20 fillér. Telefon 131. szám MI1N DEN SZ Felsőházi tagokat választ e hét közepétől kezdve az ország s választ a kitűzött terminus utolsó napján vármegyénk törvényhatósági bizottsága. Ez a választás egészen újszerű lesz, amint új a régi főrendiházat pótolni hivatott felsőház intézménye. Hagyomány, vagy szokás nem lehetnek irányadók e választásnál, éppen annak újszerűsége miatt. A törvényhatóságokat tehát csupán a felsőház hivatásának helyes felfogása s e tekintetben a hasonló két kamarás és választásos rendszerű külföldi államok példája irányítja. E kettő pedig lényegileg egy kell hogy legyen. A felsőház az a második retorta, amelyen, mint a múltban is, minden törvényjavaslat keresztül megy, az a második fórum, anuly h ggadtabban, politikától mentesebben van hivatva mindazt eldönteni, amit o. saius rei publicae kiván. Ha nem is éppen az öregek tanácsa, de mindenesetre olyan testület kell hogy legyen, ahol a tapasztaltabb, érdemesebb, a közéletben kimagaslóbb személyiségek higgadt Ítélkezése dönt a haza sorsa felett. Bizonyos tehát, hogy a választásoknál minden törvényhatóság seregszemléje során csupán az imént felsorolt feltételeknek megfelelő egyéneket veheti számba. Ha valahol, akkor itt valóbari a mások: a kiválók múltját kell szemügyre venni a saját magunk jobb jövője érdekében. Ha így cselekszünk, akkor nem a kiválasztottakat, de önmagunkat jutalmazzuk meg a választással és pedig annál jobban, minél nagyobb, minél országosabb érdemű férfiakat tüntet ki a törvényhatóság közbizalma. Szerencsés az a vármegye, mely saját részére országos nevű'tekintélyeket, igazi közéleti nagyságokat küldhet ki a felsőházba s e mi ősi vármegyénk — ezt bizva reméljük — a legszerencsésebbnek lesz mondható, mert olyanokat áll módjában kiküldeni, akiknek országos érdemei előtt tisztelettel hajolhat meg az egész ország. Beköszöntő. Fenn éjfélt kongat a templom harangja. Új-év jön, és az idő vén kapuján, a két örök strázsa közölt: a Tegnap és a Holnap között belép. A kapuőrség tiszteleg és összesúg a jövevény mögött: — Milyen szép és erős. — És milyen fiatal . . . A Tegnap strázsa felsóhajt: — Régente másmilyen volt, ha jött Szilveszter éjjelén. Csak az emberek hitték fiatalnak. Valójában öregek voltak itt még az Újévek is. Jöttükben, mentükben nem tettek egyebet, csak az utat ásták, amely egyenesen Csonkaországba vitt. — Sirt ástak, — dörmögi Holnap strázsa a kapu tövén — jöttükben, mentükben az évek titokban sirt ástak, ötvenen egymásután. — És ezt senki nem látta meg. — Mert nem az évek szavát, csak az évek jelszavát figyelték az emberek. Idegen jelszavakból éltek, mig majd belehaltak valamennyien. — De ez az uj jövevény nem jő a szavakkal. Kürtjén feltámadást és ősrégi magyar melódiákat harsonáz. — Hallod-e, milyen szép zene ez? Manapság széles e világon, sehol se hallani ilyent. És Tegnap strázsa leereszti rozsdás fegyverét : — Sehol se hallani ilyent ... — És sehol se ilyen fiatal az Új-év — szól Holnap strázsa elgondolkozottan. — Más népek számára csak a maskarája fiatal: számunkra aggastyán év váltja az aggastyán éveket. De itt a Duna

r völgyében olyan fiatal, egészséges és erős az Új-év, mint voltak az évek ezer év előtt. — Vájjon miért? Miért éppen itt? — Mert ez a nép már megvívta rettentő csatáját, bár nem győzte még le ellenségeit, de mar legyőzte önmagát. r A két strázsa elhallgat az Idő kapujában. Az Új-év pedig szépségben és erőben, Ígéretesen indul a nép számára, melynek férfinépe asszonyai diadalmas hitéből merített és önmagában hinni megtanult. Tormay Cecília. | Hajnóczky Béla. | Ívd.ácsoay reggelén rvas hírre, ébredtünk. Haiaihirét hallottuk* ni f-g város t/nk egy olyan polgárának, akit évtizedeken át megillető megbecsülés vett körül, akit e város egész lakossága ismert, szeretett és becsült. Hajnóczky Béla, aki az idei szent estén hunyta le örök álomra szemét, méltó volt arra a közbecsülésre és szeretetre, amely körülvette. Félszázaddal ezelőtt mint egyszerű sütőlegény kerülvén városunkba, miután itt megnősült és önálló lett, szorgalmával, becsületességével, önképzésével rövidesen a város tekintélyesebb polgárai közé küzdötte fel magát. Iparostársai közbizalma hamarosan vezető polcra helyezte, a közönség közbizalma a képviselőtestület tagjává tette s mindenhol, ahol működött, világos felfogásával, józan itélőtehetségével és meggondoltságával kiválóan megállotta helyét. Az ipartestület, mely hamarosan elnökévé választotta s melynek vezetői tisztségét élete végéig viselte, különösen sokat köszönhet ennek a páratlan tevékenységű és az iparos érdekeket őszintén szivén hordó férfiúnak. Vitás ügyekben objektív, tárgyalásokban tapasztalt és előrelátó volt, aki sok figyelmet keltett előterjesztéseivel felsőbb helyen is elismerést aratott. Ebbeli érdemei fejében választották meg már három évtizede előtt agyőri kereskedelmi és iparkamaia tagjának, melynek tanácskozásain hűségesen résztvett, nincs négy hete, hogy utoljára jelen volt és felszólalásaival mindig nemcsak saját tekintélyét, de általában „a pápai iparos" tekintélyét is növelte. Nagy szerepet játszott a politikai életben is. Többször volt pártelnök, először a hires Bánffy-Hegedüs választáskor, utoljára legutóbb dr. Paupera Ferenc egyhangú megválasztatása alkalmából. A politikában is mindig a mérséklet embere volt, szenvedély, gyűlölködés soha nem vezették. E régi kerékvágásából kizökkent világban ha következetlenséggel vádolta volna valaki, nem lett volna igaza : Mindenkor jó magyar volt és maradt, akinek egyetlen álma az önálló, független és boldog Magyarország maradt. Nem is volt neki a politika miatt sem egyetlen ellensége sem, sőt el sem képzelte senki, hogy választás eshessék anélkül, hogy az ő természetes, okos, őszinte elnöki szavát ne hallottuk volna. Szólhatnánk még társadalmi tevékenysége másik teréről, az általa felvirágoztatott Polgári Körről. De mi ehelyett az ő páratlan szép családi életéről emlékszünk meg, me'y szintén méltó például állhatott iparostársai elia. Csapások is érték családi életében: Dezső fia a a harctéren esett el, Árpád fia élte delén dölt ki s ami apai szivének tán legfájdalmasabb volt időnek előtte eltávozott László fia, aki mint fővárosi tanácsjegyző szép karrier eiőtt állott. De a csapásokat igaz keresztényhez méltóan viselte el, a hitben s a megmaradtak boldogságában találta vigaszát. A választások idején pár hét előtt meghűlt és tüdőgyulladásba esett. Hiába volt gyöngéd hitvesének, Margit leányának, Ferenc fiának — kinek csak félév előtt adta át üzletét — s minden hozzátartozójának gondos ápolása. Belső baj nem engedte, hogy a tüdőgyulladás normális lefolyású legyen. Elvitte, hamarosan elpusztította a 70 éves férfiút, kit még nemrég erőteljes épségben láttunk magunk előtt. Szomorú elhunytáról a család, az Ipartestület, amely a boldogúltat saját halottjának tekintette, és a Polgári Kör adtak ki magható gyászjelentéseket. Temetése karácsony másnapján rég nem tapasztalt nagy részvét mellett folyt le. Ott volt a temetésen társadalmi különbség nélkül az egész város, megjött Veszprémből dr. Horváth Lajos alispán, Győrből a kereskedelmi és iparkamara: Habritter Károly elnök, dr Szommer Ernő főtitkár, dr. Karikó imre s mások, ott volt az egész városi tanács, a teljes ipartestület stb. Németh József plébános, pápai kamarás két káplán segédletével beszentelte a koporsót, az iparos dalkör gyászdalt énekelt. Aztán nagy tömeg kisérte a számtalan koszorúval — köztük a családén kivül a város, az egységes párt, ipartestület, polgári kör stb. koszorúival — borított gyászkocsit a kálvária-temetőbe. Bár csak 72^, mégis egész sötét lett, mire a menet kiért. A nyitott simái a város részéről dr. Tenzlinger József, a kamara részéről Halbritter Károly, az ipartestület és polgári kör nevében Schmidthoffer Antal mondtak megható búcsúztatókat. Aztán átadták az anyaföldnek Hajnóczky Béla holttestét, hogy a fáradhatlan munkás csendesen pihenjen. Áldás poraira és emlékezetére I Jövő évi vasúti menetrendünk. Annak idején irtunk róla, hogy okt. hó folyamán az ipartestület helyiségében értekezlet volt vasúti menetrendünk ügyében, amelyen élénk megvitatás tárgyát képezték különböző menetrendi sérelmeink. Ugy látszik, a panasz nem volt hiábavaló, mert az államvasutak igazgatósága a panaszainkat hozzá eljuttató győri kerületi kereskedelmi- és iparkamara útján most a következőket közli velünk: „Az érdekeltség ama kivánsága, hogy a Csornáról 7 órakor induló vonat Pápára ne 8 óra 50 perckor, hanem már 8 órakor érkezzék, csak az esetben lenne teljesíthető, ha Csornán a csatlakozást a Győr—Sopron—Ebenfurti vasút vonataitól elejtenénk, ami a csatlakozó vonatokat igénybe vevő tekintélyes számú érdekeltségre lenne sérelmes. A menetrend tehát a kivánt módon sajnálatunkra nem módosítható. A jövő évi május hó 15-én életbelépő új menetrendben Pápa—Csorna között új motoros vonatpár beállítását tervezzük. Amennyiben tehát a motorkocsi rendelkezésünkre fog állani, az új menetrend Pápa r. t. város érdekeltségére nézve azzal az előnnyel fog járni, hogy a vonalmenti községek lakosai Pápára nemcsak reggel, hanem kora délután is érkezhetnek és vissza a 12 óra 15 perckor induló