Pápai Hírlap – XX. évfolyam – 1923.
1923-03-24 / 12. szám
MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Laptulajdonos főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetési ár: Egy negyed évre 17ES korona. Egyes szám ára 20 korona. DR. KŐRÖS ENDRE. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. 0'10-e vagy 0 #12 3/ 4 (mivel hogy a 0'10-ről az mondatott, hogy tévedés) az tulajdonképen teljesen egyre megy. Vannak jósok, akik már a századrészekben látnak bennünket, illetve koronánkat (bennünket már régen századrészekbe rakott Trianon!). Vannak, akik ettől ijedeznek, vannak halálmadarak, akik vijjogva kerengenek és dögökből maguknak pompás lakomát csapnak. És ha ezeknek százszor is oly nagy és rikító a hangjuk, én mégis csak azt mondó vagyok, hogy: mindegy és mindegy! Nem valami nagy tudomány meri ezt ajkamra adni, csak az a tapasztalat, amit Ausztria és Németország példájából lehetett meríteni. Mindkét államban hosszú idő óta (Ausztriában pláne évek óta) sokkal rosszabb a valuta és az élet mégis jobb! Ha azt a módot kitalálják s utóvégre két szomszéd állam gyakorlati útmutatása mellett nem lehet boszorkányság kitalálni, hogy lehet rosszabb valuta mellett jobban élni, akkor ki bánja Zürichet? Azaz egynek mégis kellene bánni! A törvénynek, melynek üldözőbe venni, elfogni és felakasztatni kellene azokat a hazaáruló kufárokat, akik mesterségesen sülyesztik a koronát, hogy spekulációjuk gonosztettével Bábelig növesszék aranyhegyüket. De van-e a törvénynek ereje, hogy ezt a modern Bábelt egyszer végre összedöntse?! Lavina. Ezerkilencszáztizennégy nyarán egy revolvergolyó megindította Európára a lavinát. Rengett a föld, omlott a szikla. Eltemetett tiz millió java fiatal férfit, testi vagy lelki nyomorékká tett még néhány millió embert s a végén az egész lavina odazúdult Európa közepére, a németekre s a magyarokra. Betemetett a lavina s mi sötétben, hegyek nyomása alatt is éltünk, élünk valahogy. A hegy tetején lavinás suhancok ülik a győzedelmi tort. Hallják az alulról felszálló sóhajokat és vigyorognak. Szeretnék, ha már a halál némaságát tapasztalnák s nem kellene vigyorgó arcaikra többé odafagyni a mosolynak. Ezért, ha olykor úgy tapasztalják, hogy lenn a mélyben emberibb élet kezdődik, megint megindítják a lavinát felülről s ezt úgy nevezik: „jóvátétel". A lavina újabb omlása a Ruhr-vidéket öntötte el. Milyen dicső dolog is az a nyugati kultúra! Rabszolgai sorba döntött nyolcvan millió embert s akkor azt követeli, hogy ez a nyolcvan millió nyomorult tartsa el fényesen a kényurat. De a követelés csak azért van, hogy meg lehessen nyúzni a rabszolgát. Nyolcvan millió rabszolga mindenképen félelmetes. Pusztuljanak hát! Akkor majd nincs többé miért félni. A „nagy" példát utánozni óhajtja a kelet „franciája" és társasága... a magyarral. A bennünket végleg meggyilkolni hivatott „jóvátétel" lavináját még nem indították meg egészen. Még csak kisebb omlások voltak: szénszállítás, állatjóvátétel. A jóllakott és felfújt szomszéd azonban türelmetlen. Ürügyeket kohol és háborút készít a magyar ellen. Ezalatt folyik a kommünt követő nagy kirablás után a lassú kirablás. Pénzünket lesülyesztik s a maguk jobb valutájával azt húzzák ki országunkból, amit akarnak. E téren is alkalmazzák a lavina módszerét. Időnként megrúgják fejünk felett a jóvátétel kövét s az a szegény magyar korona értékben rohamosan kisebbedni kezd. Ezt látjuk megint. A korona romlásának s vele együtt, sőt gyorsabb iramban, az általános drágulásnak ez az egyik fő oka. (Hogy spekuláció, bankóprés és egyebek szintén az okok közt vannak, az tudott dolog.) A földomlás és sziklagörgeteg alatt minden igazán normális élet lehetetlenné vált. Az állam tehetetlen az egyesek és érdekcsoportok különböző törekvéseivel szemben. A tisztviselők szomorú problémája ebből a látószögből nézendő. A legutóbbi hónapok eseményeiből kétségtelenül megállapítható, hogy a kormány a legjobb akarat mellett sem képes a tisztviselőkön komolyan segíteni. Azt is látni kell azonban, hogy a tisztviselő próbléma nemcsak a tisztviselők problémája. Az a körülbelől kétszáz ezernyi tisztviselő a maga családtagjaival csaknem egy millió embert alkot, a csonka ország lakosságának igen tekintélyes hányadát. Ez a hatalmas embertömeg ma a piacon, iparban, kereskedelemben a fogyasztók köréből csaknem teljesen ki van zárva. Ez pedig hatalmas kára magának a gazdasági életnek is. Az új gazdagok és a falusi gazdák ugyan több ponton a nyomába lépnek az így kizárt fogyasztóknak, de nem minden ponton. A szellemi élet terén pedig semmiképen sem. A szellemi élet így a legtragikusabb bukás szélére kerülhet. A lavina az állammal együtt az állami gépezet kezelőit, a tisztviselőket törte össze legjobban. A lavinás suhancok céljának ez igen megfelel. Az államhoz és a nemzethez, fajisághoz ragaszkodás ebben a körben legnagyobb. Hiszen a felső és alsó társadalmi osztály nagyrészben úgyis nemzetközi. Az számukra veszélyt nem jelent. Ebből két dolog következik. A tisztviselő próbáljon magán segíteni, ahogy lehet, bárminő tisztességes mellékmunkával. Igaz, hogy nehéz sokszor munkaalkalmat találni, nehéz nyűtt testtel két igát húzni, de ha más út nincs, ezeri kell menni. A másik, hogy a visszatorlás gondolatát egy percre nem szabad felejtenünk. Igaz, hogy a bosszú gondolata önmagában nemtelen, de gyilkosainkkal szemben nemeslelküen gondolkozni öngyilkosság volna. Dr. Trócsányi Dezső. A békeszerződések titkaiból. Wilson elnök ajándéktárgyai. Mikor Wilson elnök a párisi békekonferenciáról hazájába visszautazott, nem csupán a rosszul megcsinált békeszerződést vitte magával, hanem az Európában kapott ajándéktárgyakkal bőven megrakott málháit is. Amerikai polgártársai azonban nem voltak és nincsenek megelégedve a békeszerződésekkel, de még inkább rossz néven vették tőle, hogy elnök létére külföldön fütől-fától ajándékokat fogadott el. Különösen Knox szenátor háborodott fel e miatt. Ő kereste ki az Amerikai Egyesült Államok törvénytárából azt a régi, de még mindig érvényben álló törvényt, amely megtiltja az Egyesült-Államok fejének, hogy külföldiektől bárminő ajándékot elfogadjon. Knox szenátor e törvény alapján vizsgálatot indítványozott Wilson ellen, indítványát a szenátuson el is fogadták. A vizsgálat intézésére bizottságot küldtek ki, amely nyomban meg is kezdte működését. A bizottság egy heti működés után nyolcmillió frankra becsülte az ajándékoknak az értékét, amelyeket Wilson elnök, felesége és leánya Európában kaptak és elfogadtak. Az ajándékok adásában az ántánt és a szövetséges államok, egyes testületek és magánosok vetélkedtek egymással. Az angolok és a franciák főleg ékszerekkel, a franciák ezenkívül még sévresi porcellánokkal is, a belgák brüssze li csipkékkel kedveskedtek Wilson elnöknek és a családjának. Az olasz városok ellenben — siettek Wilson elnököt díszpolgárrá választani. Róma nagy lelkesedés közepette Civis Romanus-szá választotta meg Wilsont. Piemontnak összes városai és falvai pedig Turinban ünnepélyesen adták át Wilsonnak a díszpolgári okleveleket. Később, amidőn a fiumei kérdés — Wilson közbelépése folytán — az olaszokra nézve kedvezőtlen fordulatot kezdett ölteni, D'Annunzió egy újságcikkében azt irta, hogy a pergamenre írott díszpolgári oklevelek helyett az olaszoknak is — mint a többi szövetséges államoknak — ékszereket s más értékesebb tárgyakat kellett volna átnyújtani Wilson feleségének — tiszteletük kifejezéséül. D'Annunziót ezért a nem is nagyon leplezett sértéséért az olasz lapok nagyrésze elitélte, szemére vetették, hogy megsértette egy szövetséges államnak a fejét és egy nőt. De D'Annunzió rá sem hederített a szemrehányásokra s nem vonta vissza a sértést. Párisban nagy port vert fel a Galerie Lafayette ajándékának ügye. A legdivatosabb párisi nagyáruház, a Galerie Lafayette, a párisi napilapokban és egyéb helyeken elhelyezett reklámokkal hivta fel a közönség figyelmét az alkalTavaszi öltöny-, kosztüm- és köpeny-kelme) újdonsága ink megérkeztek! KRAUSZ és KORÉIN divatáruháza. rendkívül dús választékban^
