Pápai Hírlap – XX. évfolyam – 1923.

1923-01-13 / 2. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Előfizetési ár : Egy negyed, évre 17Ö korona. Egyes szám ára 15 korona. Laptulajdonos főszerkesztő: dr. KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Újjáalakul, helyesebben újra meg­alakul Pápán a Magyar Nemzeti Szövet­ség, mely mint a régi Területvédő Liga jogutóda, a magyar integritás előkészí­tésének ma egyetlen szervezett organuma. Hogy az integritás gondolatának a mi városunkban és vidékén voltak és van­nak áldozatra és tettre kész harcosai, abban soha egy percre nem kételked­tünk. Azonban az ily egyes tüzek, ha közös nagy kohóból nem táplálják őket, hamar kiéghetnek, avagy ha nem is ég­nek ki, halvány, bizonytalan rezgésü pásztortüzekké válnak, melyek csak arra jók, hogy némi világot derítsenek az éjbe s nem arra, hogy egyetlen nagy égésben elperzseljenek mindent, ami rút, ami rossz, ami szégyenünk és gyaláza­tunk. A nagy tüz felgyújtásához szer­vezni kell az erőket s talán csak nem lesz nehéz szervezni itt, az egyletek váro­sában, ahol mindenki amúgy is szervezve van, mindenki nem is egy, de három vagy négy (ha nem tizenhárom, tizennégy!) egyletnek kötelékébe tartozik. Avagy ép­pen azért, mert nálunk ennyi az egylet és ennyi a kisebb parciális érdek, azért nem tudunk egységesek lenni, azért nem vagyunk képesek erőnket dokumentálni ott, ahol dacos és törhetlen magyarsá­gunkról kell bizonyságot tenni ? Vajha a Magyar Nemzeti Szövetség összeforrasz­taná végre egy érzésben a pápaiakat, vajha megacélozná arra a küzdelemre, melyet előbb-utóbb meg kell harcolnunk, az asszonynak könnyel, a férfinak vér­rel és mind a kettőnek megfeszített, ál­dozatos és szent munkával! Gazdasági helyzetünk és a jövő. El nem vitatható tény az, hogy a magyar közönséget az utóbbi napokban bizonyos ide­ges nyugtalanság szállotta meg. Rémhírek ke­ringenek a jóvátételről, amelyet a jólértestiltség mezében sokan fix összegekben jelölnek meg. Hallottunk két-, négy-, nyolc-, kilencmilliárd aranykoronát kitevő összegről. Azután ismét az állami deficit nagyságáról hallunk ugyancsak elijesztő számokat. Mások ismét azzal ijesztik a közönséget, hogy küszöbön áll a háború. S ha most már a kósza hirek mellé odaállítjuk a való tényeket, hisz végre ezekből nyer támaszt a szárnyaló fantázia; — ily tények például, hogy az ántárit még mindig nem mondott le a jóvátétel álláspontjáról, hogy költségvetésünk­ben, sajnos, még mindig nem sikerült a defi­citet csökkenteni, eltüntetéséről e percben, saj­nos, szó alig lehet, hogy a német jóvátétel kér­désében fennálló francia-angol ellentét egy eset­leges európai válság magvát rejti magában és hogy a lausannei békekonferencia a vajúdás olyan fokát érte el, mely már közel jár a teljes eredménytelenséghez; nem csoda, hogy ezek a szállongó rémhírek hitelre találnak, ami termé­szetszerűleg visszahat a magyar korona árfo­lyamának értékelésére ís. A dolgok mai állása mellett valóban ne­héz bizonyos nagyfokú optimizmussal nézni a jövőbe. De nézhetjük azt hidegen a realitás szemüvegén át, számolva a nehézségekkel, a veszélyekkel, melyek bennünket környeznek, de viszont számításba véve azért azokat a nem jelentéktelen erőket sem, amelyek részben már ma, részben a helyzetek helyes kihasználása és értékelése mellett a jövőben rendelkezésünkre állhatnak. A valóság néhány rövid szóban össze­foglalva tehát a következő: A világháború és az azt követő erőszakos békék az egész világot egy súlyos gazdasági válságba döntötték. Ennek a megismerése las­sankint tör csak utat magának. A franciák még az utolsó percben, ahogyan azt most látjuk, valóságos kétségbeesett erőfeszítést tesznek abban az irányban, hogy az ő koncepciójuk alapján létrejött békék érvényét fenntartsák és hogy ez alapon próbálkozzanak továbbra is a saját gazdasági életük mellett a világgazdasági helyzet rendezésére. Mikor a legyőzött hatalmak lelkéből leg­először tört elő annak a keserű megállapítása, hogy a párisi békék nem alkalmasak arra, hogy egy végleges helyzetet teremtsenek, egy alapot, amelyre a világ rombadőlt közgazdasági élete újra fölépíthető lesz, ezt a megállapítást általá­ban nem vették komolyan és azt csupán a háború elvesztése fölötti elkeseredés indokolat­lan kitörésének tartották általában. A világot megremegtető Amerikát és a semleges európai államokat gazdasági alapjukban érintő gazda­sági válságok, fizetésképtelenségek, nagy üzleti összeomlások, munkabeszüutetések és ehhez fűződő rettenetes munkanélküliség azok a je­lenségek, amelyek gondolkodóba ejtik a világ népeit. Most már érzik, hogy a mi bajunk egy­úttal az ő bajuk is és az így támadó világ­szolidaritás az, mely halomra fogja dönteni az erőszakos békék rendszerét és helyet fog adni a világgazdaság kelyreállitására irányuló törek­véseknek. A világhelyzet bemutatását szüksé­gesnek tartottam azért, hogy ebből bizonyos konzekvenciákat vonhassunk le a magunk hely­zetére. A tárgyilagos szemlélőnek el kell is­mernie azt, hogy a mi gazdasági viszonyaink még aránylag kedvezőbbek. A munka lehető­ségei megvannak. A valódi igazság megisme­rése a világ népeinek lelkében utat tör magá­nak, nincs messze az idő, amikor ez a derengő igazság konkrét, pozitív formát öltve magára, mint parancsoló akarat fog megjelenni. Ezt az időt kell valahogyan átszenvednünk, minek le­hetősége, minthogy ismétlem az életviszonyok nálunk aránylag még kedvezőbbek, minden tekintetben megvan. A jóvátétel kérdése, tekintettel a német jóvátétel kérdésében is a fennálló kompliká­ciókra, valószínűleg nagyobb eltolódást fog szenvedni. Nem áll tehát az, hogy a jóvátétel­fizetési kötelezettségünk közvetlenül küszöbön állna, amiből viszont következik, hogy szám­összegekről a jelen pillanatban igazán nem le­het beszélni. Koronánk értékének nagyfokú le­romlása természetszerűleg okozati összefüggés­ben van azzal, hogy kiadásaink egyrészét kény­telenek vagyunk a jegysajtó igénybevételével födözni. Viszont állami deficitünk számszerű emelkedése a korona romlásában találja meg magyarázatát. Ellenben nem romlott a bevéte­lek és kiadások egymáshoz vaió viszonya; sőt a helyzet annyiban előnyösebb a múltnál, mert a bevételi tételek feltétlenül fundáitabbak a multakénál s ezenfelül az állami pénzügyi appa­rátus kiépítése is az elmúlt időben nagy hala­dást tett, ami természetesen előnyösen befolyá­solja azt, hogy preliminált összegek tényleg az állam kezébe jussanak. Egyáltalán a magyar állam pénzügyi helyzete a legjobb reményeket engedhetné meg magának abban az esetben, ha az átmeneti idő folyamán jelentkező kiadá­sokat kölcsön segélyével lehetne pótolni.' Bár ennek a reménységei pillanatnyilag nem nagyok, mégis bíznunk kell abban, hogy a világ gaz­dasági helyzetének soká nem halasztható álta­lános rendezése idején a magyar államháztar­tás rendbehozatalához szükséges kölcsön ren­delkezésünkre fog majd állani. Pánikra, idegeskedésre nincs ok. Tartsunk rendet idebenn és feszült figyelemmel nézzük a világhelyzet valóban kaleidoszkópszerü vál­tozásait, amelyekből végeredményben a mai helyzettel szemben számunkra, ha egyrészt óva­tosak, de másrészt ügyesek ieszünk, csak előny származhatik.- Df Iklód y_ Szabó Jáno s. Kifosztják a magyarságot. Mintha már találkoztunk volna azzal a recipével, hogy előbb koldussá kell tenni a magyarokat, akkor aztán könnyebben lehet velük elbánni. A magyarság régi ellenségei mind e szerint mesterkedtek s úgy-e, hogy mégis túl éltük valamennyi mesterkedésüket s bár megfogyva, de azért még mindig meg­vagyunk. Ez a valóság vigasztaló hang gyanánt vegyül azokba a panaszos följajdulásokba, amelyek megszállott végeink felől sirnak át hozzánk s amelyek akár a Felvidék, akár a Bácska vagy a Bánát és Erdély trianoni hatá­rain rezgenek át, egyformán azt halljuk belő­lük, hogy az utódállamok egymás után szedik ki a földet a védtelenül kiszolgáltatott magyar­ság alól. Persze, hogy Románia jár ebben is leg­elői. Azon a módon, ahogyan a megszállás alatt végezte szövetségesei pirulása közben a rablást, ugyanolyan leplezetlenül szedi el jár­mába került magyar véreinktől a földet is. Amint hazug ürügy volt a megszállásra, hogy hivták, holott jött, hogy aztán rabolhasson, éppen úgy hazug jelszó csupán a demokratikus földreform is: bezzeg sem otthon a bojárok latifundumait, sem uzurpált területeiken az oláh birtokosok ingatlanait nem bántja senki, de a demokrácia köpenye alatt a magyar nagy-, közép-, kis- és törpebirtok sorra egymásután szőrös oláh kezekre jut s a mindenéből kifor­gatott magyarság egyetlen bánit sem lát a nagy garral hirdetett megváltásból, amivel páratlanul álló rablásukat a világ előtt leplezni szeretnék. Éppen torkig vagyunk már ezzel az izig­vérig balkáni fosztogatással, a trianoni szerző­désben biztosított kisebbségi jogok csuffátéte­léveJ. Tagjai vagyunk a Népszövetségnek s élnünk kell a jogokkal és lehetőségekkel, melye­ket a túlnyomóan művelt népeknek ez a tár­sasága minden tagjának, tehát a magyarságnak is biztosít. Minél brutálisabb a magyarok de­posszedálása, annál hangosabban kell fülébe kiáltani az ántántnak, hogy éppen az ő jóvol­GUJABB

Next

/
Oldalképek
Tartalom