Pápai Hírlap – XX. évfolyam – 1923.

1923-01-13 / 2. szám

tából híztak a rablók nagyra s hogy ez a szer­ződés Isten és ember előtt kötelező erővel csak addig rendelkezik, mig azt a győztesek nem­csak másokra erőszakolják, de maguk is fel­tétlenül tiszteletben tartják. Mi a népek tanácsa előtt oláhval, cseh­vel és szerbbel szemben kézzelfogható tények által bizonyíthatjuk igazunkat: azt, hogy át­látszó ravaszsággal a magyarságot jogtalanul mindenéből kifosztják s csak azért uszítanak mégis ellenünk az ártatlan bárány szerepében, mert farkasétvágyuk telhetetlenségét valamelyest mégis leplezni kell. Ez a tanács, amely meg­becsült bennünket azzal, hogy tagjai sorába ünnepélyes megkülönböztetéssel iktatott be, igazainkról meggyőződve, hatalmas szószólónk lehet. Álljon élünkre a kormány és legyen segít­ségére a nemzeti életerő minden tiszteletet parancsoló megnyilatkozása abban, hogy a világ szemét megnyissuk és láthatóvá tegyük előtte mindazt az égbekiáltó brutalitást, mellyel az Európára szabadított balkánizmus máig bün­tetlenül gázolt rajtunk, javainkon és a szerző­désileg magára vállalt kötelezettségeken. .T. előfizetőink szives figyelmébe ajánljuk, hogy lapunk előfizetési ára űj-évtől kezdve egy negyed évre 175 korona. Előfizetést a jövő bizonytalansága miatt csak egy negyed évre fogadha­tunk el. Kérjük mindazokat, akik már a folyó évre kisebb összeggel elő­fizettek, szíveskedjenek azt a fentebb említett 175 koronára kiegészíteni. Ugyanekkor közöljük olvasóinkkal, hogy az egyes példányok árát 15 ko­ronára emeltük fel. A kiadóhivatal. ÚJDONSÁGOK. — A főispán Pápán. Dr. Magyar Károly, a vármegye főispánja e hó 5-én délután váro­sunkba érkezett és részt vett a Horthy inség­enyhítő akció helyi bizottságának ugyanezen nap délután 5 órakor tartott ülésén, hol a polgármester beszámolt az akció eddigi mene­téről. A főispán pedig a további teendők és felsőbb intézkedések felől tájékoztatta a bizott­ságot. Az ülés után a főispán az ipartestületbe ment a polgármester kíséretében, hol részt vett a kamara által kitüntetett iparosok kitüntetésé­nek átadásánál. Este 8 órakor a Griff éttermé­ben társasvacsora volt a főispán tiszteletére, melyen a katonaság, a hivatalnok világ és a társadalom előkelőségei vettek részt. Elsőnek a polgármester köszöntötte őt fel, majd Bélák Lajos és Petőfi emlékét felújítva Szűcs Dezső mondottak szép felköszöntőt. A főispán mind­egyik felköszöntőre nagy melegséggel válaszolt, a város iránti igaz jóindulatát juttatva kifeje­zésre. A hazafias lelkesedés, mely szavaiból egy jobb jövő iránt kiáradt, magával ragadta hallgatóságát. — Felügyelő-választás. A báró Solymossy Ödön lemondásával megüresedett egyetemes evangélikus felügyelői állás betöltése tárgyában a pápai ev. gyülekezet vasárnap délelőtt tartott közgyűlésén szavazatát egyhangúlag báró Rad­vánszky Albertra, az evangélikus egyházi élet e kimagasló vezérférfiára adta le. — Küldöttség a törvényhatóság ügyé­ben. Folyó hó 12-én a minisztériumba a pol­gármester vezetése alatt Ács Ferenc, Blazovits Jákó, Hajnóczky Béla, dr. Kende Ádám, Mes­terházy László, Szakács Dániel és dr. Uzonyi Kálmán városi képviselőkből álló küldöttség járult, a törvényhatósággá való átalakulás ügyé­ben. A küldöttséget dr. Paupera Ferenc kép­viselő vezette a belügyminiszter és a miniszter­elnök elé. — Adományok a Petőfi-Jókai szobor­alapra. A Petőfi-Jókai szobor-alapra újabban a következő adományok folytak be: M. kir. föidmives-iskola tanárai és növendékei 2000 K, Csép község (Komárom m.) 1000 K, pápai Kaszinó 5000 K, Bánóczy-majori községi is­kola 2800 K. — A Dunántúli Blokk pápai csoportjá­nak elnöksége folyó hó 3-án adta át dr. Rott Nándor veszprémi püspöknek a Dunántúli Keresztény Főiskolai Hallgatók Szövetségének disztagjává választásáról szóló díszoklevelet. Ez alkalommal a nemeslelkü püspök Mező Imre, a Dunántúli Blokk pápai csoportja elnökének 40.000 K-t adott át a pápai csoportba tömö­rült szegénysorsu főiskolai hallgatók segélye­zésére. Az elnökség ez úton újból kifejezi a nemeslelkü főpap iránt hálás köszönetét. — Tisza István arcképe. A dunántúli református egyházkerület pápai nőnevelő-intézete megfesttette díszterme számára halhatatlan em­lékű kerületi főgondnoka, Tisza István gróf arcképét s ennek leleplezési ünnepét folyó hó 21-én délelőtt II órakor tartja meg. Az ünne­pélyen a megnyitó beszédet Németh István püspök mondja, az ünnepi beszédet Czeglédy Sándor főiskolai gondnok tartja. — Felhívás a város gazdagjaihoz. Tekintettel arra, hogy a város nagy nyomorral küzdő lakosságának segélyezése a népjóléti mi­niszter úr vezetése alatt csak a város tehetős lakosságának áldozatkészsége igénybevételével bonyolítható le, a jótékony egyesületek közös bizottságának kérelmére a vármegye főispánja saját aláírásával ellátott felhívásokat bocsátott ki a nagyobb adózókhoz, hogy adójuk figye­lembe vételével megállapított összeget ezen célra a város pénztárába fizessék be. Miután az ínséges lakosság felsegítése más úton meg nem oldható, e helyen is felkérjük a város nemesen gondolkozó polgárságát, hogy a fő­ispán ezen felhívásának mielőbb tegyen eleget, mert a segélyezés szüksége főleg a téli hóna­pokban imminens. — Menetrend-változás. Január 15-től (hétfőtől) kezdve menetrendünkben az az elő­nyös változás állott be, hogy az 1314. és 1313. sz. személyvonatok Budapest és Győr között újból közlekedni fognak. Ezek azok a személy­vonatok, melyek segítségével déli Vackor Pest­ről indulva estére Pápára lehet érni, viszont innen Vaö-kor indulva délután 3-kor érkezik az ember Budapestre. — Elhalasztott közgyűlés. A Kaszinó elnöksége ez úton is közli a tagokkal, hogy az évi rendes közgyűlés nem, mint előzőleg jelez­tetett, január 14-én, hanem február 4-én d. u. 3 órakor fog megtartatni. — Az ipartestület ünnepi ülése. Szo­kásos havi szegődtetési-szabadítási ülését az ipartestület mult pénteken este ünnepélyes ke­retek között tartotta meg. A szegődtetésre és felszabadításra váró tanoncok előtt példaadásul és buzdításul ekkor nyújtotta át a testület el­nöke azokat a díszokleveleket, melyekkel az országos iparos-egyesület kitüntette Böhm Samu esztergályosmesíert (akinek ez immár harmadik kitüntetése), Bornemissza József csizmadia­mestert, Kluge Ferenc kékfestőgyárost és Tóth József kékfestősegédet; továbbá azokat az ok­mányokat, amelyek Erdélyi István és Németh Margit női szabóknak a Győrött tartott dunán­túli iparkiállításon aranyéremmel kitüntetéséről szólottak. Az ünnepély fényét emelte, hogy azon kíséretével együtt megjelent vármegyénk­nek épp városunkban tartózkodó népszerű fő­ispánja: dr. Magyar Károly is, valamint a vá­ros, a Lloyd és az Omke képviselete. Hajnóczky Béla elnök a főispán és a nagy számban meg­jelent vendégek meleg üdvözlése után szép beszédben méltatta a kitüntetettek érdemeit, azután átnyújtotta nekik az okmányokat, illető­leg aranyérmeket. Majd dr. Magyar Károly fő­ispán szólott, örömét fejezvén ki, hogy részt vehet a testület házi ünnepélyén; a maga ré­széről is üdvözli a kitüntetetteket és további munkásságra serkenti az iparosokat, mert csak kitartó munkával tudjuk újjáépíteni az országot. A kitüntetettek nevében Böhm Samu köszönte meg a nem várt ünnepeltetést, s a főispánhoz fordulva, arra kérte őt, hogy a kormány előtt legyen szószólója az iparosságnak, amely igen nagy sérelemnek tartja, hogy most könyvek vezetésére akarják kényszeríteni, aminek az iparosság nagyrésze megfelelni nem tud és sok időt elvon tőle a produktív munkától. A fő­ispán készséggel megígérte a panasz tolmácso­lását. Még a polgármester üdvözölte a kitün­tetetteket a város nevében, azután az elnök az ülés ünnepi részét berekesztette. — A Magyar Nemzeti Szövetség (a volt Területvédő Liga) újjáalakuló közgyűlését Kőrössy Endre központi főtitkár részvételével folyó hó 14-én (vasárnap) délelőtt 11 órakor a városháza nagytermében tartja meg. E gyű­lésre a tagokat, azokat, kik tagokul belépni óhajtanak s általában az irredentizmus minden barátját ez úton hivja meg az elnökség. — Petőfi-est. A református nőegylet múlt vasárnap kegyelettel áldozott Petőfi emlé­kének. A nagy és diszes közönség jelenlétében megtartott est fénypontja Szűcs Dezső főgimn. tanár, volt nemzetgyűlési képviselő gyönyörű emlékbeszéde volt. Nem irodalmi képét nyúj­totta Petőfinek, nem is esztétikai szempontból világította meg alakját, de belehelyezve a ma­gyar nagyoknak ékes szavakban felsorakoztatott Pantheonjába, nemzeti: történeti jelentőségét méltatta. Alakját e jelentőségének abban lelte, hogy Petőfi jellemében az ősi magyar nemzeti jellem összes vonásai megtalálhatók. E jellem­vonások fejtegetése során alkalom nyílott Petőfi költészetének szépségeire is találóan rávilágí­tani. A nagy elokvenciával előadott szónokiatót a közönség mindvégig igaz élvezettel hallgatta s végül zajosan megéljenezte. A többi számok közül kiemeljük Sarudy Elemérnek mélyen át­érzett, Kocsisné Kis Ilonkának finoman színe­zett szavalatait, Pap Zoltánné szép énekét, Krausz Adrienne és Harsányi József sikerült duettjét, melyek mind méltó elismerésben része­sültek. Dicsérettel említjük meg Füredi Döme cigányprímást, ki a nagy költő iránti tisztelet­ből ingyen működött közre zenekarával, nép­szerű Petőfi-dalokat adva elő. Az estély tiszta jövödelméből a Petőfi-Jókai szobor-alapnak tekintélyes összeg jutott. — Eljegyzés. Örömmel vettük a kedves hirt, hogy Besenbach Emmike úrleányt el­jegyezte Wandlich Károly helybeli szijgyártó­mester. — Körjegyzői kirendeltségek. Járásunk főszolgabirája, hogy tehermentesíthesse a mun­kával túlterhelt csóti körjegyzői irodát, az ügy­menet biztosítása érdekében Nagygyimót és Va­nyola községekben, bizonytalan időre jegyzői ki­rendeltségeket létesített. Az irodai teendők el­látására Nagygyimót községbe Grézló Andor, Vanyola községbe Győry Lajos okleveles jegy­zőket rendelte ki, akik működésűket már meg is kezdették. — Kőrössy Endre a Manszban. A Mansz elnöksége ez úton is közli tagjaival, hogy Kőrössy Endre úr, a M. N. Sz. (volt Területvédő Liga) központi főtitkára folyó hó 14-én (vasárnap) d. u. 3 órakor tartja előadá­sát a városháza nagytermében. Jelenjenek meg minél számosabban s hallgassák meg a magyar irredentizmus lelkes apostolát! — Szabadoktató előadások tartatnak a ref. elemi iskola nagytermében minden vasár­nap este fél 8 órakor. Az előadások tárgya közismereti és szórakoztató; az irodalom, a történelem, a természettudományok, az egészség­ügy, a földmívelés, az ipar, az állettenyésztés és a legújabb törvények gyakorlati ismertetése köréből, legtöbbször vetített képekkel. Az elő­adások hallgatása teljesen díjtalan. Társadalmi és felekezeti különbség nélkül mindenki szíve­sen látott vendég. Holnap, 14-én Sarudy Ottó kir. főigazgató tart előadást Petőfi Sándor költészetéről. — A Köztisztviselők Szövetkezete pápai fiókja felkéri vásárló tagjait, hogy vásár­lási könyvecskéjüket f. hó 31-ig az áruda pénz­táránál a vásárlásaik után járó visszatérítés el­számolása végett adják be. Hangszerek. Zongorák. Gramofonok. Minden hangszerünkért jótállást vállalunk. = Király udvari ^ g Budapesten, Rákóczi-ut / számú saját palotájában j C írja meg azonnal, hogy milyen hangszerré van szüksége és mi arról díjtalanul küldünk árajánlatot, ha ezen újságra hivatkozik. Javítandó hangszerét küldje postán gyárunkba. Jutányossá újjáalakítjuk. Gramofontulajdonosoknak legújabb hang­lemezekről ingyen és bérmentve küldjük müsorjegyzékünket hangszergyár TERNBERG

Next

/
Oldalképek
Tartalom