Pápai Hírlap – XIX. évfolyam – 1922.

1922-05-13 / 19. szám

MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Laptulajdonos főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetési árak: Egész évre 120, félévre 60, negyedévre 30 K. DR. KÖRÖS ENDRE. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar Egyes szám ára 4 korona. DR. KÖRÖS ENDRE. könyv- és papirkereskedésében. A pápai választókerület minden választójához! Szeretett Polgártársaink! Édes magyar hazánkat véres dicsőségben s fekete gyászban gazdag négy háborús év megpróbáltatásai és ezt követőleg megaláztatásban, szégyenben, a megújulás reményében s belső küzdelmekben eltelt újabb négy esztendő válságai súlyos helyzetbe zúdították. Megpróbáltatások és válságok után a magyar nép ma nagy próbatétel, nagy elhatározás előtt áll. Új nemzetgyűlést kell választania, mely a rend és igazság szilárd alapján állva, biztosítsa a békés munka lehe­tőségét, megteremtse szellemi és anyagi erőink megszilárdulását, előkészítse azt az áhítva várt időt, amidőn a nemzet egye­teme egy érzéssel, egy akarattal, egy emberként szállhat sikra mindannak visszaszerzéséért, amit papiron elveszthettünk ugyan, de ami emberi jog és isteni igazság szerint örökre a mienk marad: Szent-István ezeréves történelmi magyar királyságáért, a ma csak lelkünkben élő Nagy-Magyarországért! JCell-e azt bizonyítanunk nektek, szeretett barátaink, hogy ilyen nemzetmentő, honalapító munkának végzésére egyes-egyedül tehetségben, akaraterőben, jellemben kipróbált hazafiak lehetnek hivatottak. @lyan férfiak, akiknek egész multjuk nyitott könyvként áll előttünk s egyéniségük záloga annak, hogy jövőjük beváltja mindazt a reménységet, amellyel dolgozók ezrei meg ezrei kisérik őket rögös, de üdvös útjukon. Boldognak és büszkének vallhatja magát a pápai választókerület, hogy DR. ANTAL GÉZA személyében a derekak egyik legderekabbját küldheti ki a maga képviselője gyanánt az összeülő új nemzetgyűlésbe. Kiküldheti azzal az osztatlan bizalommal, amit megszerzett, mint e város országgyűlési képviselője a háború rettenetes évei alatt, mikor mig egyrészt országszerte isipert és becsült államférfiúi képességeivel mindig a nemzeti eszme harcosa, a jog és igazság védője s a haladás bajnoka volt, addig másrészt, mint minden bajokkal küzdő társa­dalmi osztály pártfogója, minden kivétel nélkül e város minden lakójának alacsony elfogultságoktól ment barátja, a szegénység gyámola s a hadsujtotta népnek valódi atyja fejtett ki áldásos tevékenységet. És megszerezte ezt a bizalmat azokkal a megbecsülhetetlen szolgálataival, miket a háború után teljesített hazája javára, mikor heteken és hónapokon át, a semleges külföldön városról-városra járva, helyzetünket, sérelmeinket száz helyen ismertetve, éjt nappallá téve önzetlen lelkesedéssel fáradozott azon, hogy segítsen az itthoni nyomoron, hogy meggyőzze a világot a magyar ügy igazságáról, hogy olyan barátokat szerezzen nekünk, kik ama várva-várt utolsó nagy küzdelmünkben egész anyagi és erkölcsi súlyukkal s ha kell, fegyverrel is oldalunkra álljanak. Polgártársaink! Dr. Antal Géza, mint a pápai választókerület képviselőjelöltje folyó hó I4=én, vasárnap délután 3 órakor a ZiminermamHitcai városi ovoda udvarán (kedvezőtlen idő esetén a főiskola tornatermében) tartja meg PROGRAMMBESZÉDÉT. Jöjjetek el mindnyájan! Hallgassátok meg, hogy mit akar, hogy mit fog cselekedni magyar hazánk, édes mind­. nyájunk javára, ha őt a nemzetgyűlésbe, annak egyik díszéül, kikülditek. Pápai polgár, vérünkből való vér fog hoz­zátok szólani, olyan férfiú, akinek szavában és ígéretében — kezesség reá a múltja! — soha, de soha csalódni nem fogtok. Újból hivunk és szeretettel várunk benneteket! Pápa, 1922. évi május hó 11-én. A pápai választókerület egységes pártjának vezetősége: MÉSZÁROS KÁROLY Bocsor István, Bodor Lajos, Bódog Tamás, Fodor Gyula, Hidy Zsigmond, elnök. Katona Dániel, dr. Kiss Pál, Kiss Zsigmond, Köszeghy Aladár, Krisztinkovits Dénes, Kovács Sándor Szűcs Dezső Szalóky Lajos, dr. Vécsey Tamás társelnökök. vidék i elnökök. Dr. Adorján Gyula, Bélák Lajos, Bocsor János, dr. Csehszombathy László, Csizmadia Lajos, Csillag Dezső, Csoknyay Károly, Dezső Lajos, Edelényi Szabó Jenő, Faragó János, Freund Ferenc, dr. Fürszt Sándor, Giczi Gábor, Gulden Rezső, Gyenese János, Gyurátz László, Karmos Zoltán, Hermann Pál, Hiitter Vilmos, dr. Kapossy Lucián, Kardhordó László, Kiss István, Kis József, Kis Tivadar, Kiss Zsigmond, Kovács Károly, Kristőffy Gyula, Lampérth Ferenc, Mesterházy László, Mészáros Elek, dr. Molnár Imre, Nagy Sándor, Oberhammer József, Rezenka János, Rédei József, Saáry Lajos, Sarudy Ottó, Sebestyén Tivadar, dr. Sült Lajos, Szakács Dániel, Szenthe Károly, Székely Ferenc, Szutter Dániel, Szűcs Lajos, Tar Gyula, Tálos Sándor, Tánczos Antal, Tóth Ferenc, dr. TJzonyi Kálmán, Zakots István alelnökök. Fadgyas Aladár, Meggyessy László, dr. Saáry Tibor, Tóth Sándor, dr. Trócsányi Dezső, Vargha György 3 dr. Vass Vince párttitkárok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom