Pápai Hírlap – XIX. évfolyam – 1922.
1922-01-14 / 2. szám
MEGJELENIK MÍ>'DE\ SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Laptulajdonos főszerkesztő: Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, fóiskoíai nyomda. Előfizetési árak: Egész évre 120, félévre fiO, negyedévre 30 K. Egyes szám ára 3 korona. DR. KÖRÖS ENDRE. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Az idegen, aki viszonyainkkal ne*i ismerős (és vájjon melyik idegen ismerős a mi viszonyainkkal ?), rejtélyes esetnek minősítené, ha látná, ami tegnap és tegnapelőtt itt Pápán — amint valószínűleg az egész országban is mindenütt — látható volt. Rejtélyesnek és megfejthetetlennek találná, hogy fiatal emberek, akik ma a világháború rémségeinek megtapasztalása után önszántukból hadi szolgálatra vállalkoznak, akiket zsoldos hadseregbe toboroznak, olyan nagy, olyan őszinte lelkesedéssel vágnak neki ennek az új mesterségnek, nemzetiszínű pántlikával díszítik kalapjukat és hazafias nótákat, köztük főkép ama néhai való Kossuth Lajos regimentjéről szólót minél gyakrabban éneklik és amellett mosolygók és boldogok, nem mint olyanok, akik silány bérért nehéz robotba dolgozni indulnak, hanem mintha egy szivetleiket emelő szent kötelességteljesítést fogadták volna meg. „Csodálatos, kifürkészhetetlen, különös, exotikus faj ez a magyar", mondaná az előkelő idegen és talán kissé lenézőleg mosolyogna is hozzá. És mi hagynók — ugyan miért ne hagynók? — hadd gondoljon, amit akar, hadd kicsinyeljen le bennünket, hadd gúnyolódjék, ha tetszik XX. századba talán nem is illő naivitásunkon, mi amit érzünk, amit gondolunk, azt méiyen szivünkbe zárjuk, szivünkbe, mely hévvel és hálával dobog azok felé, akik pántlikás kalappal köszöntik — a hazájukat visszaszerző fegyvert! Orientációk. Az orientáció azoknak a divatos szavaknak egyike, amelyeket a világfelfordulás vetett fel. A háborúban sokáig a „sorsdöntő" és a „lendület" voltak divatos szók, Károlyiék folyton a „mentalitás"-t emlegették, a vörösök pedig szándékosan úgy beszéltek, hogy ne lehessen megérteni. Ehelyett, hogy a magántulajdon megszűnt, azt mondták, nincs többé egyéni kisajátítás, ehelyett, hogy elvesszük mindeneteket, azt mondták, minden a tiétek. A kommunista gyalázat után új szavak, jelszavak jöttek, de a legdivatosabb szó az orientáció lett. De nemcsak a szó lett felkapott, hanem divat lett maga az orientáció kifelé és befelé, kint és bent egyaránt. Mit jelent az orientáció szó? Tájékozódást, tapogatózást, irányt vagy csatlakozáskeresést. Sürün változó kormányaink — azt mondják mellékkormányok is vannak — sokat gyakoroltál* az orientáció mesterségét. Alig van Európában számottevő állam, amely felé ne orientálódtunk volna. Ezt a dicstelen mesterséget különben Károlyi Mihály kezdte, állítólag ötmillió francia arany frankért, néhány hónap múlva „államférfiaink" és a „sajtó" egyrésze Moszkva felé kezdtek orientálódni. Az eredményt láttuk. Az orientációk divatja azonban csak ezután jött el igazán. Láttunk angol orientációt, vártuk, vagy várták az „angol herceget". . . királynak. Láttunk francia orientációt, — a franciák, akik nem annyira bizakodók a „béke" és a „győzelem" eredményében, mint amennyire mutatják, maguk is táplálták a hiszékeny és változó magyar orientációt s megalkották parlamentjükben a magyarbarát francia képviselők csoportját. Az olaszok, úgy látszik, még kevésbbé bizakodók, mint a franciák s ők szinte maguk keresték és keresik mifelénk az orientációt és mi viszonzásul cserébe orientálódunk, fővárosunkban olasz-magyar tudományos társaság alakul, s tapogatózások történnek egy olasz földről hozandó király irányában. Hallottuk sokszor, hogy leghangosabb államférfiunk „német, török, bulgár orientációit sürget és látjuk, halljuk, olvassuk szinte naponta az oláh, a szerb orientációt, perszonáluniót erre-arra. Csak egy orientációt mulasztottunkéi: a magyar orientációt. Hallottuk ugyan, hogy: „lelkedbe nézz, magyar!", de a magyar nép úgy viselkedik, mintha elvesztette volna a lelkét s csak a teste maradt volna meg. Hogy saját erőnkben kell biznunk, hogy külállam segítségére csak addig számíthatunk, amig annak a külállamnak az az érdeke, azt megirta régen a nagy költő, Zrínyi Miklós. De ki törődik ma igazságokkal ? Ahelyett, hogy egymást támogatva építenénk egymás erejét, felőröljük meglevő erőinket — pártharcokkal. Mert van egy magyar ©rientáció, de a legterméketlenebb: a pártorientáció. De ebben legalább szintén túlteszünk bármely más nemzeten. Két esztendeje a pártok mást sem tesznek, mint hogy szétolvadnak és összeolvadnak nagy sistergés, zúgás és nem egyszer szagok kőzött. Ezalatt pártemberek és csoportok orientálódnak — gazdaság és kultúra pedig tesped, s „mint oldott kéve széthull nemzetünk". A legutóbb lezajlott királypuccsal örvény nyilt meg a nemzet lábai alatt. Mig türelemmel, nyugodt várakozással az egész kérdés talán az összes érdekeltek javára dőlt volna el, ma, a detronizáció után a kérdés százszor mérgesebb, vészesebb lett. Az örvény szélén áll a két tábor s minél jobban kavarog az örvény, annál inkább nő a két tábor közötti ellentét. Végtelenül szomorú látvány 1 Mikor nincs a világon egy jó barátunk, mikor körültünk szuronyok erdei meredeznek, akkor mi nem találunk máshol ellenséget, mint itthon. Pedig nem élünk olyan időket, hogy a költő ma is elmondhatná: „Ha kardját megpróbálni nem volt kinek fején, úgy egymást fojtogatta tulajdon tűzhelyén". Ez a pártharc ma a legnagyobb fényűzés és sajnos, nem is ártalmatlan fényűzés, hanem legvészesebb játék egész társadalmunk életével, nemzetünk létével. Mig a meghasonlott polgári társadalom az örvény szélén gyakorolja a maga halálugrásait, addig októbristák és kummunisták lesben állnak és várják a maguk pillanatát. Csak bele kell nézni a sajtóba, meglátjuk az újabb prédára leső forradalmárok hadát, akiket különben jól ismerünk. Már nyiltan merik hangoztatni, hogy az ©rszágot nem ők tették tönkre, hanem Tisza és társai. A társadalom pedig fásultan vár, vár valakit, aki megállítja a fenyegető lavinát. Valakit, aki nemcsak erős kéz, de erős sziv és erős fej is. Pedig egy ember, ha még oly kiváló lenne is, ha megjönne is, egymagában nem sokat tehet. A maga létérdekeivel tisztában nem levő nemzetet egyetlen ember nem fog megmenteni. Nem tud gátat vetni sem a tobzódó pártszenvedélyeknek, sem pedig főként a középosztálynál tapasztalható fásultságnak. Valamennyi társadalmi osztály élénk és cselekvő részvétele, munkája nélkül nincs talpraállás. A felemelkedés kiinduló pontja tehát az egyénekben van. Mindegyikünkön megfordul valami. Vigyázzunk ! D r jrócsányi Dezső. A csecsemő-védelem Pápán. Az országos Stefánia csecsemővédő-egyesületnek pápai fiókja már éve óta munkálkodik városunkban. Azonban oly csendben, hogy alig volt a nagyközönségnek tudomása róla. Természetesen a szük anyagi körülmények miatt jóformán csak a legszegényebb családokra terjeszthette ki áldásos működését. Nagy lendületet vett tehát most, hogy az amerikai vöröskereszt-egylet Pápán is felállított egy fiók intézményt, melynek költségeit hat hónapon át fedezi s amellett értékes berendezést és nagymennyiségű ruhaneműt juttat a pápai fiókegyesületnek. Azonban az amerikaiak bizonyos módosításokat is hoztak be a segítségükkel az egyesület működésébe. A múlt héten elhangzott sorozatos előadások, melyek minden oldalról megvilágították a csecsemő-kérdést, bepillantást engedtek a nagyközönségnek is ebbe a szomorú statisztikába, mely szerint Magyarországon 23% a csecsemőhalandóság, tehát minden hatodik csecsemő egy éves koron alul elhal, holott Svédországban csak hét százalék a halálozási arányszám. Bebizonyosodott az is, hogy a nagyfokú halálozás nem is főkép a nyomor, a szegénység következménye, mert az alföldi gazdag, nagy községekben ez a szám majdnem kétszeresére emelkedik, amennyiben ott már 40 százalékra is fölmegy. A nagy csecsemőhalandóságnak elsősorban az anyák tudatlansága, másodszor a babona s csak harmadik esetben a szegénység az oka. Az Amerikai Vöröskereszt-Egylet úgy akar segíteni ezen a szomorú állapoton, hogy minden csecsemőt, kivétel nélkül, a legelőkelőbb szülők gyermekétől kezdve a legszegényebb emberéig felügyelete alá von s a diszpanzernél alkalmazott védőnő kötelességévé teszi, hogy az anyakönyvi hivataltól áttett születésekről szóló kivonat szerint minden újszülött csecsemőt felkeressen, arról a csecsemővédő bizottságnak jelentést tegyen, s az esetleg szükséges intézkedéseket javaslatba hozza, mely felett a bizottság dönt. így lehetséges a Vöröskeresztnek az összes csecsemőket ellenőrizni, azok fejlődését, gondozását figyelemmel kisérni, ahol szükséges tanáccsal és anyagi segítséggel készen álini. A diszpanzerben rendes orvosi vizit van hétfőn, szerdán, csütörtökön és szombaton délután 1 —4 óráig, ahol a csecsemőket időrőlValódi francia és svájci farsangi-CÍkkek selymek, etaminok, opál batisztok legnagyobb választékban divatáruházában.