Pápai Hírlap – XIX. évfolyam – 1922.
1922-01-14 / 2. szám
időre az orvos megvizsgálja, leméri, a szükséges orvosi tanácsot megadja, teljesen ingyen, s így a gyermek fejlődése állandóan orvosi felügyelet aiatt folyik. Arra kéri a csecsemővédő-egyesület helyi bizottsága a szülőket, hogy keressék fel a diszpanzert s ne idegenkedjenek az intelligens szülők se etiől a humánus és reánk magyarokra nézve nemzeti és nemzetgazdasági szempontból is nagyfontosságú akciótól, hanem vegyék igénybe az Amerikai Vöröskereszt-Egyesüiet minden jótéteményét, mert ez nem könyöradomány akar lenni, hanem szociális intézmény, melynek az a célja, hogy elősegítsen bennünket erős, egészséges nemzedék felneveléséhez és le akar törülni sok fájó könnyet az anyai szemekről, akik sokszor tudatlanságból kénytelenek szivök legdrágább kincsétől megválni s kicsi kis sirokat könnyekkel öntözni. Sajnos, hogy az anyai tudatlanság társadalmi osztályunk minden rétegében egyforma, mert leányainkat, fiatal asszonyainkat senki elő nem készíti az anyai feladatra s minden fiatal anya úgy áli meg első gyermeke ágyánál, hogy jóformán azt se tudja, mit kezdjen vele. Fontos a diszpanzer szociális szempontból azért is, mert a társadalom minden osztályát felöleli működésével. Itt nincs rang, csak anyák vannak és csecsemők. Anyák, kiket, bármily magas rangból, vagy bármily szegény sorsból jönnek is elő, egyetlen szent érzés hat át: az anyai szeretet, s akik, mint anyák, minden időben is meg tudták egymást érteni, mert ezen a ponton leomlik minden társadalmi különbség. Az Amerikai Vöröskereszt a tisztviselő-, s általában a középosztálybeli családoknak is, akik igénybe óhajtják venni támogatását, kedvezményes áron ad babakelengyét, mint ahogy a beszerzési csoportnál is kapnak a tisztviselők kedvezményes természetbeni ellátást. A szegényebb sorsú családok pedig ingyen kapnak babakelengyét. Arra kéri a bizottság a családokat, hogy ha valamelyik családba újszülött érkezik és Gyenese Erzsébet védőnő a csecsemő megtekintése végett ott megjelenik, fogadják őt szívesen, a kisbaba megtekintését tegyék lehetővé, hogy ő, akinek ezt kötelessége minden újszülöttnél megtenni, bármily rangúak is annak a szülői, jelentését akadály nélkül megtehesse. ÚJDONSÁGOK. — Előkelő vendégek városunkban. Az anya- és csecsemővédő diszpenzér megnyitására, ami folyó hó 17-én fog végbemenni, városunkba fog érkezni az amerikai vöröskereszt vezetője, a magyar szegények és betegek ügye körül soha nem feledhető érdemeket szerzett Pedlow kapitány és a Stefánia-szövetség elnöke, a magyar gyermekgyógyászat atyamestere: dr. Bókay János professzor. Kíséretükben jönnek dr. Jeans, az amerikai misszió főorvosa, dr. Zentay Pál és dr. Merétey Sándor, az anya- és csecsemő-akció orvosai. A város előkelő vendégeit illő tisztelettel fogja fogadni s a diszpenzér felavatása városunknak s városunkban a humanizmus valódi örömnapja lesz. — Plebánosí kinevezés. A veszprémi megyés püspök a kegyúr szabályszerű bemutató levele alapján Dragovits István pápai hitoktatót ugodi plébánosnak nevezte ki. Dragovits évek óta vallástanára a helybeli áll. tanítóképző és a ref. kollégium róm. kath. vallású növendékeinek. Lelkes buzgalmú, kiválóan képzett tanár és kedves kolléga, távozását mindkét intézet sajnálattal látja, viszont megérdemlett promóciója pedig örömet kelt. Az ugodiak szeretni fogják új lelkészüket. — Egyházi közgyűlés. A pápai ev. egyház Bélák Lajos felügyelő és Mesterházy László lelkész társelnöklete alatt vasárnap közgyűlést tartott, amelyen a felügyelő és Gyurátz Ferenc nyug. ev. püspök honfiúi bánattól áthatott szép beszédekben hivták fel a megjelentek figyelmét a haza szomorú sorsára, amely most tetéződött azzal, hogy a ránk erőszakolt trianoni békeszerződés értelmében le kellett szerelnünk nemzeti hadseregünket, s helyébe 35.000 emberből álló zsoldos hadsereget kell szerveznünk. Hogy ez a zsoldos hadsereg nemzeti érzéstől legyen telítve, kérő szavakkal fordultak különösen a gazdatársadalomhoz, hogy fiaikat buzdítsák a zsoldos hadseregbe való minél tömegesebb belépésre. A gyülekezet adózó tagjai névsorának megállapítása után felolvasták Kapi Béla püspök körlevelét, melyben felhívja a gyülekezeteket, hogy Bethlen Gábor, illetőleg a vallás szabad gyakorlása ügyében hozott nikolsburgi béke január hó 7-én volt háromszázados évfordulója emlékére e hó 29 én tartsanak templomi és iskolai ünnepélyeket. A közgyűlés hazafias készséggel határozta el az emlékünnepély megtartását, aminek előkészítését a véleményező bizottságra ruházta. Gyülekezeti másodfelügyelőnek egyhangú lelkesedéssel megválasztották a hitbuzgóságáról és áldozatkészségéről ismert Kiss István takarékp. főkönyvelőt, aki nyomban letette áz esküt, a pénzügyi és véleményező bizottság másodelnökévé pedig Kristóffy Gyula Máv. főfelügyelőt. A brunswicki evangélikusoknak idén is megküldött szép adományáén hálás köszönetet szavaztak. Végül több folyó ügyei intéztek el. — A Magyar Nemzeti Szövetség Veszprémmegyei Köre e hó 6-án alakult meg Veszprémben. Diszelnököknek megválasztattak: dr. Rott Nándor megyéspüspök, Békefi Rémig apát, Németh István ref. püspök és Jankovich Bésán Endre gróf. Elnökök lettek: gróf Jankovich Bésán Endréné, dr. Magyar Károly és dr. Cseresznyés József. — A polgármester nyomor-akciója. A polgármester indította gyűjtés eredményeképen eddig úgy 50.000 korona és meglehetős mennyiségű élelmiszer jött össze. Ez a szigorú tél által sújtott ínségesek segélyezésére vajmi csekély. Nagyon sokan nem adtak még, akik könnyen és nagy vagyont szereztek. Felednék vájjon az írás szavait: „Az isten a szegények részét a gazdagoknál tette le". — „Civitas fidelissima." A magyar törvényhozás törvényben örökíti meg testvérvárosunknak, Sopronnak rendületlen hűségét a magyar haza iránt. A dicsőséges népszavazás emlékére emlékmű fog Sopronban felállíttatni s a város ősi cimere e jeligével „Civitas fidelissima" azaz igen hűséges város fog kiegészíttetni. Az e tárgyban beadott törvényjavaslat megokolása hangsúlyozza, hogy Sopronban az „érdekelt lakosság akaratának szabad megnyilvánítása kétségbevonhatatlanul beigazolta azt, hogy a trianoni békeszerződésnek országunk területét megcsonkító rendelkezései igaztalanok". — E helyen említjük meg, hogy Sopron város a magyar impérium alatt való megmaradásának ünnepére f. hó 10-én díszközgyűlést tartott, melyen városunk is képviseltette magát dr. Uzonyi Kálmán tanácsossal. — Műkedvelői előadas. A felsővárosi róm. kath. olvasókör szombaton és vasárnap Szécskay Árpád és Anday Ferenc színművészek közreműködésével előadja Gárdonyi Géza „A bor" cimü népszínművét. Kezdete esti 7 és fél órakor. Az élvezetesnek Ígérkező előadást ajánljuk a közönség figyelmébe annál is inkább, mert jövödelmét a helybeli szegények felsegélyezésére fodítják. — Az ipartestület bálja. A pápai ipartestület „karton"-bálja múlt szombaton este a legteljesebb siker jegyében folyt le. Városunk szép leányai mintha csak összebeszéltek volna, oly tömegesen jelentek meg a Griff parkettjén, magukhoz vonzván az aranyifjúság nagy sokaságát is. Ahol pedig ennyi fiatalság van együtt, meg a muzsika is szól, ott elmaradhatatlan a jókedv; volt is olyan virágos hangulat, amilyen csak a gondtalan fiatalság körében kerekedhetik. A cigány akár egyfolytában muzsikált volna a Rákóczi-indulóig, ami pedig hajnali fél 5 órakor hangzott el. Alig győzték a ráadással. A négyest Kominek mester vezényletére több, mint száz pár táncolta. Az „öregek" boldogan gyönyörködtek a fiatalság lelkes táncában, színesen hullámzó tömegében; de akadt közöttük akárhány, aki nem érte be ezzel, hanem maga is táncra perdült, igazolásául Jókai mondásának, hogy „öreg ember nem vén ember" — pláne ha muzsikával csiklandozzák óraszám a talpát. A bálon, amely szinte az iparosság ünnepévé nőtte ki magát, az ipartestület elnökségén kivül ott volt a polgármester és nemzetgyűlési képviselőnk is. A fényesen sikerült táncmulatság tekintélyes összeget jövödelmezett az ipartestület könyvtára és a Hadröá. helyi csoportja javára. — A Magyar Leszámitoló- és Pénzváltó-Bank, Budapest, közreműködésével és a helyi érdekeltség széleskörű bevonásával Pápán Pápai Leszámítoló-Bank Rt. cég alatt új bankintézet alakult. Az intézet a modern banküzlet minden ágával foglalkozik. A bank igazgatóságának elnöke dr. Fürst Sándor, a pápai kir járásbíróság nyug. elnöke. Az igazgatóság tagjai: Beck Zsigmond, Beck Jakab és Fia nagykereskedő cég tulajdonosa, Biró Artúr, a Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó-Bank igazgató-helyettese, Hisner Sándor, a Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó Bank igazgató-helyettese, dr. Háry Géza, a Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó-Bank igazgató-helyettese, dr. Kallós Henrik ügyvéd, dr. Kőrös Endre, a pápai ref. nőnevelő-intézet igazgatója, Steiner Andor, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbank győri fiókjának igazgatója, dr. Tenzlinger József, Pápa r. t. város polgármestere. A felügyelő-bizottság tagjai: Auer Zoltán dr., a Magyar Leszámitoló- és Pénzváltó-Bank cégvezetője, Almásy Elemér dr., a Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó-Bank cégvezetője, Beer János, a Magyar Leszámitoló- és PénzváltóBank áruosztálya győri kirendeltségének főnöke, Erdélyi László, a Magyar Leszámitoló- és Pénzváltó-Bank győri fiókjának főnökhelyettese, Jerfy József dr. főszolgabíró, Tolnay Richárd, a Magyar Leszámitoló- és Pénzváltó-Bank cégvezetője. Az intézet vezetésével az igazgatóság Rapoch Tibor urat, a Magyar Leszámitolóés Pénzváltó-Bank győri fiókja cégjegyzőjét bizta meg. Az intézet működését 1922 január hó végével kezdi meg, Kossuth Lajos utca 22. sz. alatt épült új helyiségeiben. — Túsz-foglyok érkezése. A harmadik orosz túsz-fogoly-szállítmány is már útban van és a napokban haza érkezik. Városunk ismét megvendégeli sokat szenvedő véreinket. Adományok a segélyvonat vezetőségéhez küldhetők. — Halálozás. Részvéttel közöljük a gyászos hirt, hogy Horváth Kálmán városi tisztviselő, e hó 8-án munkás életének 39. évében elhunyt. A boldogult évek óta a számvevői osztálynál dolgozott, s mint a városnak egyik legszorgalmasabb tisztviselője volt ismeretes, aki a reábízott munkakört lelkiismeretes buzgalommal látta el. A hozzáforduló felekkel szemben előzékenységet, szolgálatkészséget tanúsított, ezért mindenki becsüíte és tisztelte őt. Temetése kedden délután volt tisztviselőtársai és a nagyközönség impozáns részvéte mellett. Nyugodjék békében! — Klasszikus táncestély. A Pápai Football Club folyó hó 23-án és 24-én a városi színházban Bán Margit helybeli úrileány és Mérő József tánctanár közreműködésével klaszszikus táncestélyt rendez Bán Margit fellépését, ki Bradának, az Operaház balettmesterének tanítványa, rendkívül nagy érdeklődéssel várja közönségünk. Jegyek 15-től kezdve Kohn Mór Fiai ujságüzletében és a Muck-cukrászdában kaphatók. Rendes színházi helyárak. x Ha valami szépet akar látni, nézze meg a Színházi Élet új számát. Mintha egy páholyban ülve nézné végig a pesti újdonságokat. A leggyönyörűbb Angelo-képekben közli Incze Sándor népszerű hetilapja a Renaissance-Szinház, az Apolló-Kabaré, Royal-Orfeum újdonságait. És még sok kép, cikk, rajz, kotta, regény, színdarab, zene, divat, mozimelléklet van az új számban. Ára 15 korona, negyedévi előfizetési díj 150 korona. Kiadóhivatal: Budapest, Erzsébet-körút 29. — A forgalmi adó. A polgármester értesíti a város területén lakó, általános forgalmi adó fizetésére kötelezett feleket, hogy az 1921. évi XXXIX. t.-c. az általános forgalmi adóról szóló III. fejezet 60. §. értelmében az adóalap (nyers bevétel) megállapításának ellenőrzésére vezetendő napi bevételekről szóló pénztári (bevételi) könyvben az egyes napi bevételek a fent jelzett törvény, illetve utasítás 86. §. 5. pontja értelmében a befizetés után azonnal bejegyzendők. A bevételi könyv tételeit naponta zárlat alkalmával összegezni kell. Aki üzleti könyveibe," vagy feljegyzéseibe, továbbá a fent jelzett §. értelmében vezetendő bevételi könyvbe tudva valótlan adatot vezet be, vagy azokból fizetéseket (bevételeket) szándékosan kihagy és ez által az adót megrövidíti, ellene a törvény 64. §-a alapján fog a büntető eljárás megindíttatni.