Pápai Hírlap – XIX. évfolyam – 1922.

1922-12-02 / 48. szám

I GYÁRI ES KERESKEDELMI R. T. (Kossuth Lajos utca 7.) állandóan raktáron tart legelegánsabb és legjobb férfi- női-, gyermek­és luxus-cipőket a legolcsóbb árak mellett. Ugyanott kézimunka-előnyomda. x Tánciskola. Kominek tánctanár tánc­iskolájában minden vasárnap délelőtt lj t\ 1-től 12-ig modern táncoktatás van, bárki résztvehet. December 9-én szombaton este 8-tól táncvizsga lesz. Uj tánckurzusok december 6-án kezdőd­nek, egészen kezdőknek külön csoport, külön rendes és külön zártkörű csoportok. December 4-én az állami földmives iskola ifjúsága részére gazdász tánctanfolyam kezdődik, az erre be­iratkozni óhajtó hölgyek jelentkezzenek a tánc­iskolában Főtér 19. vagy Kominek tánctanár lakásán Anna-tér 6. b. alatt. — Meglőtte magát. Zsoldos Lajos 20 éves huszár, akit feljebbvalói igen lelkiismeretes katonának tartottak, valami csekélyebb hibát követvén el, attól való félelmében, hogy tán nagyobb büntetés érheti, vasárnap este szolgá­lati fegyverével, vak töltéssel, a laktanyában mellbe lőtte magát. Beszállították az irgalmasok kórházába, ahol erős vérzését csak napok mul­tán tudták elállítani. Életbenmaradása azonban így is kétséges, mert attól lehet tartani, hogy mély sebjét a beléje hatolt ruha és fojtás­foszlányok megfertőzik. — Lopások. Folyó hó 29-én egy három­tagú tolvajbanda került kézre, amelynek tagjai a határban levő földeken tengerit és burgonyát loptak s azt az egyes kereskedőknél értékesí­teni akarták. A tettesek valamennyien fiatal­korúak. — A hidegebb idő beálltával előre­látható volt, hogy a szén- és fatolvajok ismét hallatni fognak magukról. Két széntolvajt, mind­ketten fiatalkorúak, sikerült elfogni, amint az állomáson felraktározott szenet dézsmálták. Az eljárás ellenök megindult. — Ki találta meg ? Varga László hely­beli posta altiszt elvesztette pénztárcáját, mely­ben a nevére kiállított szénjegy s több, ránézve fontos okmány volt. Kéri a jószivü megtalálót, hogy azt a rendőrkapitányságon szolgáltassa be. — Karácsonyi vásár. A ref. leányegylet f. hó 10-én délelőtt 11 órakor saját helyiségé­ben (a ref. templomudvarban) megnyitja kará­csonyi vásárját, melyre az érdeklődőket ez úton meghívja. Mikulásait Bajtay Erzsébet cukorka­üzletében árusítja. Hagyományos szeretetven­dégségét 10-én este fél 8 órai kezdettel tartja az egyesület a konviktus helyiségében. Műsor a következő számban és a plakátokon. — Teherforgalom az Esterházy-úton. Arra való tekintettel, hogy az őszi esős idő be­álltával a győri úton a teherforgalom lebonyolí­tása nehézségekbe ütközik, a városi tanács további rendelkezésig megengedte, hogy a teher­forgalom a vasút felől az Esterházy-úton legyen lebonyolítható. — Találtatott egy bőr pénztárca kisebb összegű pénzzel, továbbá egy esernyő, egy kutya és egy aranynak látszó lánc. Igazolt tulajdonosaik az állami rendőrkapitányság 9-es számú szobájában átvehetik. x Felülfizetések. Az építőmunkások rókuszi táncmulatságán felülfizetni szivesek voltak: Ifj. Fa Mi­hály, Zámolyi Dénes 500—500 K, Pápai Péter 400 K, Fehér Sándor, Matulai József, György Ádám 300—300 K, Erdős Béla 250 K, N. N., Gedei József, Selinko Zsigmond, M. kir. posta helyi csoport, Selinko Manó, Laluk Pál, Farkas Gábor, Horváth János 200—200 K, Vikker Annuska, Kerekes testvérek, Sfark György, Sza­kács Imre, Kalabusz György, Nagy István, Datler Jenő, Singer Antal, Maródi Sándor 150 — 150 K, Dobosi József, Popovics János 120—120 K, Pelek Győző, Varga Imre, Perepatits Zoltán, Gazsó Pál, Preizinger Kálmán, Kiss Antal, Fischer Manó, Baranyai Pál, Kurbel Gyula, Kokas Gyuri, Nagy János, Horváth István, özv. Horváth Istvánné, Téringer János, ifj Varga Gyula, Szabó József, Keppel József, Bódai József, Knap József, Tokai István, Csizmadia Lajos, Gruber István, Villman István, Büki Károly, Nagy Lajos, ifj. Varga József, Nagyfi Jenő, Horváth Mihály, Korpáczi Ferenc, Váradi Albert, Halbik János, ifj. Jílek Ferenc, C. Horváth Pál, Molnár Ferenc 100-100 K, N. N , Koch József, Varga Gyula, Németh Ferenc, Kovács Mihály 80—80 K, N. N., Miletics Fábián, Császár Béla, N. N., Baranyai György, Viczay János, özv. Baranyai Györgyné, Pados István, N. N, Francsics Sándor, Sódli Ferenc, Bognár Sándor, Horváth Sándor, Téringer Sándor, Varga Lajos, Mészáros Károly, Margli István, Tóth István, Bognár Imre, N. N, M. E., Bakos Józsefné, N. N., Németh László, Dóczi Pista, Puhinger Ferenc, Marton György, Révész Miklós, Laki Gyula, Szabó Samu 50-50 K, B. Gy. 40 K, Sághi János, Ihász Dezső 30—30 K, Ozsvald Ferenc, Kovács Mihály 20— 20 K. — A szives felülfizetők fogadják az egyesület hálás köszönetét. x Dr. Kállay Zoltán jogi szemináriuma — Budapest, Andrássy-út 8. és Szeged, Palla­vicini-u. 3. — felelősséggel és biztos sikerrel készít elő bármely egyetem és jogakadémia összes jogi vizsgáira és az ügyvédi vizsgára. Jegyzetbérlet! Rekapituláció! Minden felvilágo­sítást szóval vagy levélben készséggel ad akár a budapesti, akár a szegedi igazgatóság. Lakás-áthelyezés. Kalmár Béla kör­állatorvos lakását Fő-tér J3. számú házba (volt Kutrovátz-söröde épületébe) helyezte át. Mét szobás lakását tLSSA egy szoba, konyha és éléskamrából álló utcai lakásért. A lakás egészséges, száraz. A villany be van vezetve. — Cim a kiadóhivatalban. Állami anyakönyvi kivonat. Születtek: Nov. 24. Ács János földmivelő és neje Tóth Rozália, fia: Sándor, rk. Nov. 25. Magasházi István béres és neje Piper Anna, fiai: László és Márton, ikrek, rk. — Varga Fe­renc városi kézbesítő és neje Horváth Etelka, fia: László, ev. — Kocsis József mozdonyvezető és neje Németh Juliánná, fia: József, rk. Nov. 27. Dekovics Ferenc földmivelő és neje Molnár Margit, leánya : Margit, rk. Nov. 29. Magasházi István béres és neje Máth Juliinna, fia: István, rk. Meghaltak: Nov 25. Hujter Jánosné Füstös Terézia, csizmadia neje, rk., 52 éves, idült agylob. — Surányi Emma, rk., 3 napos, görcsök. — Özv. Németh Józsefné Szabó Anna földmivelőnő, rk., 78 éves, elaggulás. Nov. 27. Bognár József csizmadia, rk., 58 éves, szivbaj. Nov. 28. Süttő Kálmán takarékpénztári tisztviselő, rk., 52 éves, genyvérüség. Nov. 29. Özv. Kutasi Ferencné, Svaha Katalin, gombkötő özvegye, rk., 80 éves, elaggulás. — Rosen­feld Antónia, izr., 55 éves, idült agylob. Házasságot kötöttek: Nov. 25. Máté István csizmadia, rk. és Marko­vics Mária, rk. — Gulyás Zsigmond gyárimunkás, rk. és Bakai Zsófia, ref. — Lengyel Gábor szitás, ev. és Nagy Margit, ref. Nov. 27. Medgyesy József igazgatótanító, rk. és Varga Juliánná, rk. A kiadóhivatal vezetője : Nánik Pál, Pápa. 1922. Főiskolai könyvnyomda, Hálanyilatkozat. Mindazoknak, kik forrón szeretett, fe­lejthetetlen kis fiunk váratlan elhunyta al­kalmából bennünket részvétükkel felkeresni, a temetésen megjelenni s ez által kimond­hatatlan fájdalmunkat enyhíteni szivesek voltak, ez úton mondunk szívből jövő hálás köszönetet. Pápa, 1922 november 30-án. Antal Gyula és családja. FI^HÁ • kétszárnyas üzleti LlíaUU • üvegajtó, két vasrolló, ••••• egy üvegezeit kirakat. Bővebb értesítés nyerhető a kiadóhivatalban. ELSŐRENDŰ POROSZ szenet háztartási, ipari és gazdasági célokra a felsősziléziai Friedlánder­L bányákból, valamint == ti-ifaili fütőszenet, hasáb- és aprított tűzifát azonnal a legolcsóbb napiáron szállít: Deutsch Hermán és Társa szén- és tiizifakcreskedö Pápa, Bástya-utca 18. Telefon: 119. B Hirdetmény. A Pápai Közgazdasági Bank R.-T. közhírré teszi, hogy az új kibocsátású részvé­nyek elkészültek s egyúttal felkéri a t. részvé­nyeseket, hogy részvényeiket az intézet helyi­ségében, az ideiglenes elismervény átadása ellen átvenni sziveskedjenek. A részvény át­vétele alkalmával az 1922. évre járó 5%-os kamatok is ki fognak fizettetni. Pápán, 1922 november ^9-én. A Pápai Közgazdasági Bank R.-T. igazgatósága. A legszebb karácsonyi és újévi ajándék szép új Kayser vagy Singer varrógép. Eladás Wéber Albert gépraktárából. Hímzés, azsurozás, monogramm-tanítás ingyen. Mindenféle gép kapható részletfizetésre is. Vennék: 12 lóerejü benzin­motort és cséplőt, eszterga­padot, körfürészt és fúrógépet. 8 BP. motorkészlet eladó 75.000 K-ért. felszereléssel WÉBER ALBERT gépraktár PÁPA, Czelli-ut 3. APRÍTOTT TŰZIFA cser és bükk, száraz, bármely mennyi­ségben kapható a Győrvidéki Fa­kereskedelmi Rt. pápai telepén. Jlgyfollaf és tyúk I oi 1 fit állandóan veszek. Kívánatra házhoz megyek. PFEIFER MANÓ baromfikereskedö Pápa, Bástya-u. 27. Eladó ingatlanok! • Pápán egy ötszobás úri lakház, szép gyümölcsös kerttel — Vas vármegyében, vasúti fővonal mellett fekvő községben egy négyszobás kastély két hold gyümölcsös kerttel, gazdasági épületekkel, szabadkézből eladó. Bővebbet a kiadóhivatalban. Vidéki érdeklődők váiaszbélyeget csatoljanak. RENDELJE MEG!!! AJÁNLJA TOVÁBB!!! Legcélszerűbb KARÁCSONYI AJÁNDÉKUL: Va liter kitűnő Zwack-féle Monopol rum, 1 doboz Kotányi Shanghai teakeverék, 1 tábla I. rendű külföldi csokoládé, 1 kg. Valenzia rizs, fényezett, 1 doboz kiváló teasütemény, V 4 kg. háztartási pörkölt kávé, 7 4 kg. hollandi cacaó, V4 kg. Kotányi nemes édes paprika alkalmi ár összesen csinos karácsonyi potaládába csoma­golva, bérmentve, utánvéttel vagy a = pénz előzetes beküldése mellett. = KOTÁNYI JÁNOS kávé- és tea-nagykereskedő, BUDAPEST, VI., TERÉZ-KÖRUT 7.

Next

/
Oldalképek
Tartalom