Pápai Hírlap – XVII. évfolyam – 1920.

1920-01-03 / 1. szám

Pk. 2914/1919. A pápai járásbíróságtól. Hirdetmény. A pápai járásbíróság közhírré teszi, hogy Molnár Antalné sz. Füstös Anna pápai lakos férje Molnár Antal holttányilvánítását kérte, kérvényében előadta, hogy Molnár Antal, ki 1884 augusztus 18-án született s 1914 aug. 1-én vonult be a győri 19-ik gyalogezredhez s itt mint gyalogos teljesített szolgálatot, 1915 március 25-én a Csereszenka magaslaton, Szmolnik mellett egy orosz támadás alkalmával hősi halált halt. Ehhez képest a járásbíróság felhívja mind­azokat, hogy abban az esetben, ha az eltűnt életben létéről, tartózkodó helyéről, halálának, vagy eltűnésének körülményeiről, vagy a holt­naknyilvánítás szempontjából fontos egyéb körülményekről, így különösen arról lenne tudo­mása, hogy az eltűnt a fent jelzett időn túl még életben volt, ezt a hirdetménynek a bíró­ságnál történt kifüggesztésétől számított 60 nap alatt jelentse be a bíróságnak. Amennyiben a fentebb megjelölt időpon­tig bejelentés nem érkeznék, a bíróság az egyébként kiderített tények alapján fog a holttá­nyilvánítás kérdésében határozni. Pápa, 1919. évi december hó 27-én. Kapossy s. k. jb. jegyző. A kiadmány hiteléül Csapka s. irodatiszt. Első Pápai Asztalos Iparosok Termelőszövetkezete tör-vén^széliileg bejegyzett cég Pápa, Török Bálint utca 1. szám (Sörház) vállalkozik a szakmába vágó mindennemű munkára, úgymint épület- és butor­munkára, portálok-, üzleti és konyhaberendezések elkészítésére, javítások végzésére lehető jutányos áron. Tervekkel és költségvetésekkel készséggel szolgálunk. 3599/1919. szám. A Pápai Kerületi Munkásbiztosító Pénztártól. Hirdetmény. A Magyar Minisztérium 5400/919. M. E., 6250/919. M. E., valamint a Munkaügyi és Népjóléti Miniszter 104040/919. számú ren­deletei (Budapesti Közlöny 163., 178. és 181. sz.) ajapján a következőket tesszük közzé: Az 5400/919. M. E. számú rendelet 59. §-a, valamint a 6250/919. M. E. és a 104940/919. számú rendelet 4., illetve 4. §§-ai a volt Tanácskormány betegség és baleset esetére való biztosítása tárgyában 1919. évi március hó 21-től augusztus hó l-ig kiadott összes intézkedéseit 1919. évi november hó 30. napjával hatályon kivül helyezte. Belegség és baleset esetén való bizto­sítási kötelezettség alá tartoznak az ipari, kereskedelmi és házbeli alkalmazottak (ko­morna, házvezetőnő, nevelőnő, szakácsné, szobaleány, dajka, mindeneslány), községi alkalmazottak, (kisbíró, küldönc, szülésznő), amennyiben a község által szervezési szabály­rendeletileg biztosítva nincsenek; a mező­gazdaságokban alkalmazott gépészek, ková­csok, ezek segédei és tanoncai; a nem mező­gazdaságokban alkalmazott parádés kocsi­sok, általában mindazok, kik az 1907. évi XIX. t.-c. 1., 2. és 3. §-ai alapján eddig is biztosítandók voltak. A tisztviselők, műve­zetők, kereskedő-segédek és általában hasonló állásban levők csak akkor jelentendők be, ha évi keresetük 12.000, illetve napi kere­setük 40 koronán alul van. Az ipari, kereskedelmi stb. alkalmazottak után az átlagos napi kereset 6%­a; a háztar­tásbeli alkalmazottaknál pedig az átlagos napi kereset 2%-a fizetendő betegsegélye­zési járulék cimén, ezen felül minden alkal­mazott után heti 25 fillér baleseti díj fize­tendő. Fent hivatkozott rendeletek a napi bér­osztályokat, az eddigi öt helyett hét bér­osztályban következőképen állapítják meg: I. napi bérosztály 3 K keresetig II. „ „ 3 K-n felül 6 „ Hl. „ „ 6 IV. „ „ 9 V. „ „ 12 VI. „ „ 15 VII. „ „ 18 •aló tekintet nélkül. Dr. Tóth István miniszteri biztos. Q 5 7 » J> 12 „ ,, 15 „ ,, 18 „ „ összjövödelemre E szerint fizetendő járulék ipari, keres­kedelmi stb. alkalmazottak után: K 14 f, heti - K 84 f. II. „ n » — » 32 n » 1 n 92 „ 111. » m » — J» 54 „ „ 3 » 24 „ IV. „ » n — V 74 „ „ 4 n 44 „ V. „ » — » 96 „ „ 5 » 76 „ VI. „ » » 1 n 16 „ „ 6 » 96 „ VII. „ » n 1 n 40 „ „ 8 » 40 „ Háztartási alkalmazottak után I. napi bérosztályban napi — K 06 f, heti II. III. IV. V. VI. VII. 12 18 24 32 40 48 K 36 f. 72 19 tí , 08 „ n 56 „ » 92 „ n 40 „ » 88 „ A fizetendő járulék felét a munkaadó az alkalmazott fizetéséből vagy béréből levon­hatja, azonban a baleseti díjat nem. A 104940/919. számú rendelet 6. §-a nyolc napi elzárással és egyszáz koronáig terjed­hető pénzbüntetéssel sújtja azon munkaadó­kat, akik a bejelentést elmulasztják, vagy va­lótlan adatokat jelentenek be. Ugyanezért felhívjuk a munkáltatói érde­keltséget, valamint a háztartások vezetőit, hogy még eddig be nem jelentett és fentiek alapján biztosításra kötelezett alkalmazottai­kat a jelen hirdetmény megjelenésétől szá­mítandó 8 napon belül bejelenteni el ne mulasszák, mivel e határidő lejárta után a befelentési adatokat a munkaadók költségére a helyszínére kiküldendő saját közegeink­kel vétetjük fel. A be-, illetve kilépések, valamint a fize­tésben beállott változás, a belépés, illetve kilépés, valamint a bérváltozás napjától számítandó 8 napon belül bejelentendő. A bejelentéshez szükséges nyomtatványok hely­ben a hivatalos órák alatt, délelőtt 8—2-ig a pénztár hivatalos helyiségében (Szent­László-utca 6. sz.) átvehetők, vidéki munka­adók pedig az illető község elöljáróságá­nál kérhetik. Mindennemű felvilágosítás a hivatalos órák alatt d. e. 8—2-ig a pénztár hivatalos helyiségében nyerhető, vidékiek Írásban is fordulhatnak a pénztár vezetőségéhez. Amidőn a pénztár vezetősége felhívja a munkaadói érdekeltség figyelmét a jelen Hirdetményben foglaltak pontos betartására, joggal elvárja, hogy a Magyar Kormány rendeleteit minden tekintetben respektálja és azoknak eleget is tesz. Pápa, 1919. évi december hó 30-án. Szeglethy József h. igazgató. FERBER KÁLMÁN KÁRPITOS Pápa, Szentlászló-utca 37. szám. Elvállal minden e szakmába vágó = új munkát és javításokat = a legolcsóbb árban. A pápai járásbiróság. P. k. 3117/1919. sz. Hirdetmény. A pápai járásbíróság közhírré teszi, hogy az állítólag megsemmisült következő okirat: a Pápai Takarékpénztárnál 23 darab 6%-os 85500 korona névértékű hadiköicsönkötvény letételéről adott téritvény megsemmisítése iránt az eljárást Böröczky Lajos pápai lakos kérelmére folyamatba tette. Ennélfogva felhivja az említett okirat birtokosát, hogy a jelen hirdetménynek a Budapesti Közlönyben történt harmadszori be­iktatását követő naptól számított egy év alatt az okiratot a bíróságnál mutassa be, mert ellen­kező esetben a biróság azt a jelzett határidő letelte után a folyamodó újabb kérelmére sem­misnek fogja nyilvánítani. Pápa, 1919. évi december hó 29. napján. Kapossy sk« jb. jegyző. A kiadmány hiteléül Csapka sk. irodatiszt. (P. H.) Főző mindenes gyermektelen családhoz ajánlkozik. Cím: Barát-utca 3. szám, /. G. ELSŐ PAPÁI SZAMOSOK KÖZÜZEMÜ TÁRSASÁGA Pápán, Széchenyi-tér és Zimmermann-utca sarkán. Vállalkozunk minden, a szakmába vágó mun­kák, úgymint polgári-, papi- és egyen­ruhák elkészítésére lehető jutányos áron. Modern szabásI Elsőrendű munkaerők! Magyar államvasutak szombathelyi uzletvezetösége. Pályázati hirdetmény. Alulirt vasúti üzletvezetőség a kiz. Pápa, kiz. Rábapordány vonalszakaszon lemondás folytán megüresedett pályaorvosi állásra Pápa székhellyel ezennel pályázatot hirdet. Fel­kérjük a pályázó orvostudor urakat, hogy az oklevél másolattal, születési bizonyítvánnyal, az eddigi működésüket is magában foglaló rövid életrajzukkal és különleges képzettségüket iga­zoló okmányokkal felszerelt kérvényüket jelen pályázat megjelenésétől számított 8 napon belül annál is inkább adják be, mert a később érkező kérvények figyelembe nem vétetnek. A kérvény­ben felemlítendő, hogy a pályázónak minő fix fizetéssel járó állásai vannak. A kérvényeket a máv. igazgatósághoz címezve az üzletvezetőség I. osztályához kell benyújtani, esetleg a pápai állomásfőnökség utján. Az állás javadalmazása évi 1125 kor. tiszteletdíj és a szokásos (jegy, tüzelő- és világítóanyag) kedvezmények. Szombathely, 1919 december 23-án. Szakái üzletvezető. Dr. FLESCD-féle Leghamarabb megszünteti a S KAB0F0RM­KENŐCS ÚJBÓL KAPHATÓ VISZK ETEGS ÉG ET, SÖfflÖRT, ÓTVART, RÜHESSÉGET. Próbatégely, nagy tégely és családi tégely adagokban kapható az összes helybeli gyógyszertárakban, SS^ÖlSl Török J. gyógyszertárában Budapesten, VI., Király-utca 12. Nem piszkít, szagtalan, nappal is használható.

Next

/
Oldalképek
Tartalom