Pápai Hírlap – XVI. évfolyam – 1919.

1919-12-20 / 50. szám

PAPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Liget-utca 6. Laptulajdonos: Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Előfizetési árak: Egész évre 40, félévre 20, negyedévre 10 K. Egyes szám ára 60 fillér. DR. KÖRÖS ENDRE. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar könyv- és papirkereskedésében. Karácsony felé. 1919 december 19. Karácsony ünnepe közeleg, az ártatlanság, a szeretet fehér ünnepe, s mintha közeledtét hirdetné, tiszta, fehér, csillogó pihékben hull alá a hó. Hull, hull a hó erre a fekete földre, melyet valaha az Üdvözítő lába taposott, rája terül a nagy üdítő fehérség, mintha takarni akarná a bűnök sokaságát, melyek sötétté, vigasztalanná szokták tenni. Századok ültenek el a betlehemi éjszaka óta, mióta megváltatásunkra Krisztus született s századok után újra és újra meg kell születnie, hogy bennünket — örökké gyarlókat, örökre bűnösöket — ismét és ismét megváltson. Ez az esztendő — a vörös rémuralom esztendeje — a gyűlölet tobzódásának kora volt. Mélyebb, igazabb áhítattal sohase várhattuk tehát a szeretet ünnepét, mint idén, hogy a keservekben, szenvedésekben megpróbált lelkeknek visszaadja végre a régóta várt békét és megnyugvást. Szenvedő lelkek ne szenvedjenek, könnyező szemek ne könnyezzenek többé, oszoljon a bánat, a keserv s helyette legyen úrrá a 'megbocsátó, a szelid, a krisztusi szeretet, melynek szimbolumakép karácsony szent ünnepére ime száll alá a hó, fehérré kezd válni a világ. Jvfagij magyar télben .. .* J\faga magyar télben picike tüzek, Jl lángotokban bizom, £egyen bár messze pusztán rőzseláng, Sár bolygó fény a síron, Szent házi tüz, vagy bujdosó zsarátnok: Soldog vagyok, ha magyar tüzet látok. Jfagy magyar télben picike tüzek, _ Szikrák, mécsek, lidércek, , Jftutassatok bár csontvázhalmokat, "Vagy rejtett aranyércet, Csak égjetek, csak melegítsetek ma, Sohse volt ily szükség a lángotokra'. Xagy magyar télben picike tüzek, Jaj be szétszórva égtek, JCírályhágón, J{árpáton, mindenütt, 5)e mondok egyet néktek, Szelid fények és szilaj vándor-lángok: Jfflt gondoltok: ha összefogóznátok! Jíagy magyar télben picike tüzek, Sohse volt oly máglya, Jftintha most ez a sok-sok titkos láng Összefolyna egy láncba . . . ! JU égig, a csillagos égig érne, és minden idegen rongy benne égne! * (Megszállott területen élö, ismeretlen poéta gyönyörű verse.) Bélák Lajos főszolgabíró körlevele. Bélák Lajos, a pápai járás kiváló főszolgabirája, körlevelet intézett a járás közönségéhez, melyben a haza szomorú sorsának ecsetelése mellett megmutatja az utat, melyen haladnunk kell, hogy az óhajtott célt: a rendet, békét, nyugalmat elérhessük, s a termelő munkát felvehessük. A szép körlevélből az aggódó hazafinak, a nép érdekeit szivén viselő főtisztviselőnek hangja szól felénk. Bár szívlelnék meg szavait, bár fogadnák meg tanácsait mindenfelé, ahova a körlevél eljutott; bár találnának az atyai intelmek olyan fogékony talajra, mint amilyen jóindulat, nemes intenció sugalmazta azokat — akkor megnyugodva tekinthetnénk a bizonytalan jövő elé. A körlevél bevezető soraiban a kötelességteljesítésben ékes példát szolgáltató főszolgabiránk a következőket mondja: „Az idegfeszítő sok munka után nyugalomba szándékozom vonulni. A tisztesség, a becsület nem engedi csupán, hogy amig a nehéz napok tartanak, itt hagyjam állásomat. A hosszú szolgálat folytán leszűrt tapasztalatommal, a nép lelki világának, jogos igényeinek ismeretével talán hasznára lehetek még járásomnak, hazámnak és a magyar népnek." Azután a több mint négy évig tartott háborúnak borzalmas pusztításait írja le, honfiúi fájdalommal emlékezvén meg a bukásról, amelybe a vesztett háború taszított bennünket. Nemes haraggal sújt le az átkos kommunista uralomra, amely jobb sorsra érdemes hazánkat és népünket a tönk szélére jutíatta. A magyarok Istene — úgymond — végre levette rólunk büntető kezét. „Megbűnhődte már e nép a multat s jövendőt." Pusztulás, enyészet maradt ezen álomnak is ijesztő, borzalmas, rémes napok után. Hogy végleg el nem pusztultunk, hogy maradt még magyar a hazában, maradt még egy kis országrészünk, melyben még szabadok, magyarok lehetünk, érdeme azon néhány bátor férfiúnak, kik életük kockáztatásával letörték a rablók hatalmát. Érdeme a józan magyar népnek, mely nem hitt a csábos, hazug ígéreteknek, megmaradt továbbra is igaz magyarnak. Nagy feladat előtt állunk. A jogrend teljes helyreállítása, a vagyon-, személy- és életbiztonság megóvása, a szenny és piszok eltávolítása, a romok eltakarítása, romok helyén, sírhalmok fölött egy új élet, új építkezés megkezdése, erős, keresztény Magyarország megteremtése, valóságos új honalapítás elsőrendű feladatunk. Nincs helye most a pártoskodásnak. El kell némulni a felekezeti villongásoknak. Félre kell tenni a személyes érdekeket. Meg kell szűnni a régi magyar átoknak, a pártviszálynak. Nem forgácsolhatjuk szét erőinket. Egy szívvel, egy élekkel minden igaz magyar embernek azon táborba kell állni, melynek minden tagja erejének teljes megfeszítésével, tudásának és tehetségének felhasználásával, végső leheletéig csak a haza érdekében küzd. Egyesülésben, tömörülésben van az erő. Nagy feladatok keresztülvitelére csak így leszünk képesek. Elpusztulunk, elveszünk s „mint oldott kéve széthull nemzetünk", ha össze nem tartunk. Titok homálya borítja még a jövendőt. Mit hoz a békekötés? Lesz-e a magyarnak valahára jobb napja? Örüljünk-e, busuljunk-e, nem tudjuk. Azt azonban, hogy a magyar szent korona testét cseh-szlovákok, románok, jugoszlá- í vok és osztrákok tépjék, szaggassák, osszák szét darabokra, erdeinket, bányáinkat, legszebb városainkat, országuak nagyobb részét elvegyék, létünket, fennmaradásunkat lehetetlenné tegyék, nem engedjük s nem türjük. Hazánk területi épségét, fennmaradását, szabadságát és függetlenségét minden eszközzel, ha kell fegyverrel, vérünk és életünk árán is védelmezzük. Ha pedig a békekötés reánk, kik századokon át a kereszténység védbástyái voltunk, azt a balsorsot, azt a végzetes csapást mérné, hogy országunk egy része elvétessék tőlünk, ebbe soha bele nem nyugszunk. Minden erőnket, minden igyekezetünket arra használjuk, hogy az elszakított területeket visszaszerezzük. Megbizható, minden izében, tehát szellemére, szervezésére, vezetésére nézve is magyar, nern nagy, de erős nemzeti hadseregre azért szükségünk van feltétlenül. Ily hadsereg biztosíthat csak arról, hogy soha többé a letűnt rémuralom vissza ne jöjjön és az általános felfordulás, anarchia be ne következzék. Ily hadsereg mellett lehet csupán reményünk arra, hogy az idegen csapatok kiszoríttassanak és hazánk régi határai visszaszereztessenek. Ily hadsereg létesítésére, fenntartására meg kell hozni minden áldozatot. Kivonni magát nem szabad senkinek sem. Szivünket, lelkünket, vagyonunkat, pénzünket és ha kell vérünket, életünket kell adni ezért. Hogy azonban ne kelljen állandóan egy nagyobb hadsereget fenntartani, hogy tetterős, munkaképes fiatalságunk ne vonassék el hosszabb időre a produktív, termelő, nemzetgazdasági hasznos munkától, ne kelljen annyi időt bent a katonaságnál kiképzéssel eltölteni, szükségesnek tartom, hogy fiaink már zsenge gyermekkorukban hazaszeretet mellett katonás szellemben, rend- és kötelességtudásra neveltessenek, a katonai elemi ismeretekre, a fegyverrel való bánásra, erre alkalmas egyének által kiképeztessenek. Nagyobb gondot kell fordítani az erkölcsös, vallásos nevelésre. „Minden államnak támasza, talpköve a tiszta erkölcs." Ahol ez rnegdül, hol az erkölcstelenség üt tanyát, hol a családi élet meg van fertőzve, hol a bűnök posványa kerül felszínre, az a nép az enyészet szélére áll. Nagy feladat vár itt reánk. Odahaza a családi tűzhelynél az anyának, iskolákban a tanítónak és papnak, templomainkban a lelkészeknek, társadalmi úton minden erre hivatott tényezőnek kötelessége, hogy gyermekeink lelkébe a család-, haza- és emberszeretet, a tiszta erkölcs és hit bele neveltessék és a megtévedtek ismét a jó útra téríttessenek. Iskoláinkban nemcsak tanítani, hanem nevelni is kell. Nevelni az ifjúságot kötetességtudásra, hazaés emberszeretetre. Edzeni kell testét és oktatni kell a munkás, gyakorlati életre, hogy az élet fergetegében mindenkor megállhasson. Kötelességtudás minden téren, fokozott munkateljesítés, a reá bízott feladatoknak mindenki által való pontos teljesítése, ez, ami egy államot megmenthet, annak jövő fennmaradását biztosíthatja, azt naggyá és virágzóvá teheti. A pap, ki végzi az istenitiszteletet és egyházi szertartásokat, hivei belső lelkivilágával, azok magánéletévél azonban mit se törődik, — a tanár és tanító, ki csupán az előirt tananyagot tanltja, növendékeit azonban nem neveli, — a szülő, ki családja boldogulását pusztán abban találja, hogy részükre minden áron csak vagyont gyűjtsön össze, — a hivatalnok és tisztviselő, ki csak a holt betűt tekinti, robot módra végzi s teljesíti a kiadott rendeleteket, lelket Önteni a betűkbe nem igyekszik, segíteni a reá szorulókon nem tud, vagy nem akar, — az iparos, ki a helyett, hogy igyekezne