Pápai Hírlap – XIV. évfolyam – 1917.
1917-04-07 / 14. szám
KÖZGAZDASÁG. Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság március 24-én tartotta évi rendes közgyűlését Csekonics Endre gróf titkos tanácsos elnöklésével. Napirend előtt Berzeviczy Albert meleg szavakban emlékezett meg Hajós József igazgatósági tag váratlanul elkövetkezett haláláról. Az 1916. üzletévről szóló zárószámadásokat Ormody Vilmos főrend, vezérigazgató terjesztette elő. Az igazgatóság jelentése kiemeli, hogy noha a háború a biztosítási üzlet extenzív terjesztésének nem kedvez, az ország és a társaság kitartó benső gazdasági erejénél fogva az immár harmadik háborús üzletév nyeresége meghaladja az előző évieket. A tüzbiztosítási üzlet jó eredményt hozott. Viszont a jégbiztosítási üzlet, bár díjbevételemelkedés ebben is volt, a tetemes jégkár következtében veszteséggel járt. A betörés-biztosítási üzlet is kielégítő nyereséget hozott. Az életbiztosítási üzlet a háború hátrányos hatását a halálozási károk fokozódó szaporodásában szembetűnően megérezte, ellenben az új életbiztosítások szerzésére irányult munka már több sikerrel járt, mint az előző háborús évben. A hadikölcsönjegyzés immár közel százmillió koronát tesz ki. Az igazgatóság a társaság félszázados fennállása emlékezetére tett közcélú alapítványa kamataiból ötvenezer koronát a „Pro Transsylvania" egyesületnek, tízezer koronát pedig a „Dolgozó Nők Otthona" részére javasol kiadatni. Végül az igazgatóság az összesen 7,157.087 korona évi nyereségre vonatkozóan indítványozza, hogy abból az alapszabályszerü levonások és tartalékolások- után 3,200.000 korona, minden egész részvényre 800 korona osztalékot számítva, a részvényesek osztalékára fordíttassék, a még fennmaradó 1,439.077 korona pedig a külön tartalékot és 250.000 korona a tisztviselők nyugdíjalapját gyarapítsa. A közgyűlés az összes számadásokat, mérlegeket és javaslatokat elfogadta. Az Első Magyar Általános Biztosító Társaság 1916. évi zárszámláján: I. a tüzbiztosítási kiadások 22,503.604 korona összegével szemben a tüzbiztosítási bevételek összege 25,552.805 korona; II. a jégbiztosítási kiadásoké 5,537.725 korona, a bevételeké 5,261.388 korona; III. a betörés elleni biztosítás címén a kiadások összege 718.772 korona, a bevételeké ellenben 841.493 korona; végül IV. egyéb bevételek (beváltott szelvények, kamatok, árfolyamnyereség idegen pénznemek után és házbérjövedelmek) címén még 2,838.132 koronát mutatnak ki, úgy hogy e zárószámla végső összege 32,227.297 koronát tesz ki. Az életbiztosítási osztály külön zárószámláján, melynek végső összege 227,330.897 korona, az évi nyereség 1,532.272 korona. A két zárószámlán kimutatott évi nyereségek egyesíttetvén, a társaság 1916. évi tiszta nyeresége összesen 7,157.087 korona. M. kir. anyakönyvi kivonat Születtek: Márc. 29. Modrovich Károly földbirtokos és neje Hanauer Erzsébet, leánya: Erzsébet, rk. Márc. 30. Szalai Gizella dohánygyári munkásnő, leánya: Erzsébet, rk % Ápr. 2. Reisz Éva galíciai menekült, leánya: Sarolta, izr. Ápr. 5. Csajági Lajos gazdálkodó és neje Gyenese Mária, fia: Károly, rk. Megháltak: Márc. 30. Bolla Miklós napszámos, ref., 53 éves, csontgümőkór. — Veilandics Antalné Horváth Juliánná napszámosnö, rk., 50 éves, májzsugor. Márc. 31. Hasab Erzsébet napszámosnö, rk., 84 éves, végelgyengülés. — Boros Terézia, rk., 3 éves, gyermekaszály. — Zakots Jolán polgári iskolai tanuló, ev., 14 éves, mellhártyalob. Ápr. 2. Veninger Antal gyári munkás, rk., 58 éves, öngyilkosság. — Braunstein Mária városi szegény, izr., 66 éves, tüdővész. Ápr. 3. Seidner Mórné Klein Katalin, izr., 76 éves, szivbaj. — Hojer János cipész, rk., 89 éves, végelgyengülés. — Muli Gábor földmivelő, rk, 67 éves, vizibetegség. — Büki Mihály napszámos, rk, 74 éves, végelgyengülés. Házasságot kötöttek : Márc. 31. Böröczky Antal, ref. és Cseszregi Mária, ev. A szerkesztésért felelős: Győri Gyula. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1917. Főiskolai könyvnyomda. Hálanyilatkozat. Felejthetetlen, drága jó leánykánk: JOLÁNKA korai elhunyta alkalmából Pápa város mélyen tisztelt közönsége részéről olyan felemelő módon nyilatkozott meg irántunk a részvét, hogy elengedhetetlen kötelességünknek tartjuk azért e helyen is fájó szivünk leghálásabb köszönetét kifejezni. Pápa, 1917 április 4-én. Zakots István és neje. Eladó ház. A Kossuth Lajos-utca 26-ik számú emeletes ház eladó. Esetleg ugyanott három szobából s II mellékhelyiségekből álló |J emeleti lakás május hó l-re, esetleg 1 előbbre is, kiadó, Bővebb felvilágosítás a háztulajdonosnál : özv. Lövy Adolfnénál Vásár-utca 3-ik szám, nyerhető. Ugyanitt egy hintó és egy könnyű kocsi eladó. A könyvbarátok figyelmébe! Meyrink: A gólem; ára 5*60 K Hevesi S.: A hadifogoly, vígjáték; ára . 3*20 K Farkas P.: Egy tanár jegyzetei, regény; ára 4"— K Gábor A.: Dollárpapa, vigjáték; ára . 4"— K Nagy L.: A háború és a gyermek lelke, adatok a gyermek értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődéséhez ; ára 3"— K Pásztor J.: Az ügyetlen, regény; ára ... . 3"20 K Bárhol megjelent, vagy hirdetett könyv megjelenése után azonnal kapható: KIS TIVADAR könyv- és papirkereskedésében Pápa, Fö-utca 21. szám. Telefon 9. szám. J-l.— ajánlja kitűnő zzzn ZONGORÁIT. Kívánatra jutányos áron kölosönöz, javít és hangol zongorát, pianinót. Pápa, Főtér. YISZKETE6SÉGET rüht, sömört legbiztosabban elmulasztja a Rarna ^cir Kis t ég e ly K 1-60, Ddí íld ZblI nagy tégely K 3 —, családi adag K 9 1—, utasítással rendelhető: Dr. Flesch E. „Korona" gyógytárából, Győr. A főiskolai nyomdába egy tanonc • felvétetik. • 599. sz./t. k. 1917. Hirdetmény. Pápa r. t. város telekkönyvi betétei az 1886: XXIX., az 1889: XXXVIII. és az 1891: XVI. t.-cikk értelmében elkészíttetvén és a nyilvánosságnak átadatván, ez azzal a felszólítással tétetik közzé: 1. hogy mindazok, kik az 1886: XXIX. t.-cikk 15. és 17. §-ai alapján — ideértve e §-oknak az 1889 : XXXVIII. t.-cikk 5. és 6. §-aiban és az 1891: XVI. t.-cikk 15. §. a) pontjában foglalt kiegészítéseit is — valamint az 1889: XXXVIII. t.-cikk 7. §-a és az 1891 : XVI. t.-cikk 15. §. b) pontja alapján eszközölt bejegyzések érvénytelenségét kimutathatják, e végből törlési keresetüket, azok pedig, akik valamely tehertétel átvitelének az 1886: XXIX. t.-cikk 22. §-a, illetve az 1889 : XXXVIII. t.-cikk 15. §-a alapján való mellőzését megtámadni kívánják, e végből keresetüket hat hónap alatt, vagyis az 1917. évi szeptember hó 30. napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz nyújtsák be, mert az ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után indított törlési kereset annak a harmadik személynek, aki időközben nyilvánkönyvi jogot szerzett, hátrányára nem szolgálhat; 2. hogy mindazok, akik az 1886: XXIX. t.-cikk 16. és 18. §-ainak eseteiben — ideértve az utóbbi §-nak az 1889 : XXXVIII. t.-c. 5. és 6. §-aiban foglalt kiegészítéseit is — a tényleges birtokos tulajdonjogának bejegyzése ellenében ellentmondással élni kívánnak, Írásbeli ellentmondásukat hat hónap alatt, vagyis 1917 szeptember 30. napjáig bezárólag a telekkönyvi hatósághoz benyújtsák, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő letelte után ellentmondásuk többé figyelembe vétetni nem fog; 3. hogy mindazok, akik az 1. és 2. pontban körülirt eseteken kívül a betétek tartalma által előbb nyert nyilvánkönyvi jogaikat bármily irányban sértve vélik, — ide értve azokat is, akik a tulajdonjog arányának az 1889 : XXXVIII. t.-cikk 16. §-a alapján történt bejegyzését sérelmesnek találják, e tekintetben felszólalásukat tartalmazó kérvényüket a telekkönyvi hatósághoz hat hónap alatt, vagyis 1917 szeptember 30. napjáig bezárólag nyújtsák be, mert ezen meg nem hosszabbítható záros határidő eltelte után a betétek tartalmát csak a törvény rendes utján és csak az időközben nyilvánkönyvi jogokat szerzett harmadik személyek jogainak sérelme nélkül támadhatják meg. Egyúttal figyelmeztetnek azok a felek, akik a betétek szerkesztésére kiküldött bizottságnak eredeti okiratokat adtak át, hogy amennyiben azokhoz egyszersmind egyszerű másolatokat is csatoltak, vagy ilyeneket pótlólag benyújtanak, az eredetieket a telekkönyvi hatóságnál átvehetik. A pápai kir. járásbíróság mint telekkönyvi hatóság, 1917 március hó 15. Dr. Keresztes Ferenc s. k. kir. járásbiró. A kiadmány hiteléül: Tánczos telekkönyvvezető.