Pápai Hírlap – XIV. évfolyam – 1917.
1917-08-11 / 32. szám
— Tüz Ugodban. F. hó 8-án reggel 4 órakor Oláh József ugodi lakos lakóháza kéményébe beleépített tetőfa vége meggyulladt, amely a padlás felé ki is égett. A tüzet azonban idejekorán észrevették és eloltották. A kár nem nagy. A tüz a tudatlan építő-iparos hibájából származott. — Csendélet Vaszaron. Vaszar község nem sokáig engedi hallgatni a krónikát, lakosai jó részének durva lelkülete minden hétre ad alkalmat, hogy róluk Írjanak az újságok. Két sógornőnek nem tudott pihenni a nyelve, pörlekedtek, veszekedtek. Széles Györgynének és Széles Józsefnének hívják ezt a két harcias asszonyt. Mult hó 23-án aztán annyira mentek a veszekedésben, hogy Széles Györgyné sógornője fejét kapával lékelte meg, a leánya védelmére siető anyára pedig rálövöldözött. Megindították ellene az eljárást. — Öngyilkosság. Özv. Fodor Károlyné 72 éves, elmebajos asszony, volt vaszari lakos, mult hó 31-én éjjel a lakásból kiszökött s az udvarukban levő kútba bele ugrott. — Holtan húzták ki belőle. — Köszönetnyilvánítás. Billitz Henrik úr szives volt egyletünknek 20 K-t adakozni, melyért hálás köszönetet mond özv. Krausz Vilmosné, az izr. nőegylet elnöke. Idősb Wittmann Ignác nagybérlő úrnak hálásan köszönöm egyesületünknek küldött 50 korona nemesszivü adományát. Dr. Fürst Sándorné, a Pápai Leányegyesület elnöke. — Tüzeset. Mult hó 26-án d. u. Adásztevel község határában Mészáros Kálmán 6 méter magas lábas pajtája kigyulladt és elégett. A tüzet legnagyobb valószínűség szerint az őrző gyerekek okozhatták. Ugyanis a patakok kiszáradván, a pajta melletti kútnál itattak, miközben cigarettára gyújtottak, az, égő gyújtót eldobták, mitől a szalmatörmelék tüzet fogott s a pajtát is fölgyújtotta. x Fölhívjuk olvasóink figyelmét azokra az igen nagy kedvezményekre, amelyek a Telekkönyv cimü, már 22 év óta fennálló s Káplány Géza ny. kir. Ítélőtáblai biró — hazánk ez országszerte ismert szakirója — által szerkesztett s havonkint egyszer megjelenő folyóirat kiadóhivatala új előfizetőinek nyújt. Ezek az összesen 71 kor. értékű kedvezmények a következők: Mindazok az új előfizetők, akik a folyó 1917. év második felére 7 kor. összegnek egyszerre való beküldésével e folyóiratra előfizetnek: ingyen kapják meg nemcsak a Telekkönyvi Iskolának (amelyből az alapos telekkönyvi ismereteket könnyen és gyorsan elsajátíthatja még az is, aki soha még csak telekkönyvet se látott) eddig megjelent összes (1—30) iveit, — nemcsak A végrehajtási törvények cimü, 73 iv terjedelmű, Káplány — dr. Törökféle értékes és nagy gyakorlati hasznú könyvet (amelynek eredeti ára bekötve 22 kor., fűzve 20 kor. volt), hanem a folyóiratnak 1914, 1915., 1916. évfolyamait és a folyó 19171 év első felében már megjelent számokat is mindaddig, amig a készletek el nem fogynak. Minthogy pedig a postán frankókényszer van : a postaportó és csomagolás költségeire a 7 kor. félévi előfizetési dijjal együtt egyszersmind 1 kor. 30 f költséget is a Telekkönyv cimü folyóirat kiadóhivatala Rákospalota cím alatt be kell küldeni. E nagy tekintélynek örvendő szaklapot a m. kir. belügyminiszter 64766/1896, 65953/1906., 161429/1911. és végre 31666/1916. számok alatt a vármegyei alispánoknak és általuk a községi és körjegyzőknek figyelmébe ajánlotta. Mi is a legmelegebben ajánljuk. M. kir. anyakönyvi kivonat Születtek: Jul. 28. Fekete Antal csizmadia és neje Schmied Rozália, leánya : Anna, r. kath. Jul. 31. Leiner Ferenc szabó es neje Kovács Alojzia, fia: Ferenc, r. kath. — Baranyai Pál kőmives és neje Knapp Rozália, leánya: Rozália, r. kath. Aug. 1. Bencze Mihály postaszolga és neje Paumann Juliánná, fia: János, r. kath. Meghaltak: Jul. 27. Özv. Soós Istvánné Varga Zsóíia napszámosnő, ref, 80 éves, végelgyengülés. — Özv. Scheiber Sámuelné Fried Fáni, izr., 86 éves, végelgyengülés. Jul. 30. Mógor Ferenc cipész, ág. hitv. ev., 36 éves, tüdővész. Aug. 1. Knapp József, r. kath., 5 hónapos, bélhurut. Aug. 3. Gál József, r. kath., 10 hónapos, bélhurut. — Takács Jánosné Veréb Anna földmivelőnő, r. kath., 57 éves, szívbaj. — Horváth Ferenc molnártanonc, r. kath., 16 évjes, agyhártyalob. — Studringer Margit, r. kath., 1 éves, bélhurut. Aug 4. Szabó Imre földbirtokos, ág. hitv. ev., 47 éves, bélgüinökór. Aug. 6. Weisz Erzsébet, r. kath., *55 éves, gerincvelő bénulás. Aug. 7. Csapó Jánosné Farkas Anna, cipész neje, r. kath., 60 éves, tüdőtágulat. Házasságot kötöttek : Jul. 30. Takács Lajos borbély, r. kath és Dénes Róza, r. kath. A szerkesztésért felelős: Győri Gyula. A kiadóhivatal vezetője: Nánik Pál. Pápa, 1917. Főiskolai könyvnyomda. Á könyvbarátok figyelmébe! Komáromi J.: Tilinkó, elbeszélések; ára. . . 4-50 K Herczeg F.: Tüz a pusztában, elbeszélések ; ára 4'50 K Gáspárné Dávid M.: Liselotte, regény; ára. 4*— K Ruszfaveli-Vikár: Tariel, hős költemény 10*— K Forró Pál: Egy diákkor története, regény; ára 6'— K Trikál J.: Egység felé 6-— K Szép E.: Kenyér, ára 3'— K Bárhol megjelent, vagy hirdetett könyv megjelenése után azonnal kapható; KIS TIVADAR könyv- és papirkereskedésében Pápa, Fö-utca 21. szám. Telefon 9. szám. Kis Tivadar könyvkötészetében egy fiu tanoncul fizetéssel felvétetik. Egy mindenes vagyis üzleti szolga Kis Tivadar könyvkereskedőhöz &bbst kerestetik ^wm A Kossuth Lajos utca 26. számú emeletes hiz f melyben :-: :-: grjg- ÍJ' cukrászda van, Cl cl Cl Ch Bővebb felvilágosítást ad a kiadóhivatal. Ne feledkezzünk el a pápai hadikórház sebesültjeiről. Y1SZKETEGSÉGETI sömört, rüht leggyorsabban elmulasztja ; r D, r:, F' esc h-' é ' e,.Barna zsir". Nincs szaga, nem piszkít. Mindig eredeti pecsétes Dr Flesch-félét kérjünk. Próbatégely 1 60 K, nagy tégely 3 K, családi tégely 9 K. — Kapható a helybeli gyógyszertárakban, vágy direkt a készítőnél rendelhető. Dr. Flesch E. „Korona" gyógyszertára, Győr. Jelesen végzett NŐI KERESKEDELMISTA wbt állást keres Petőfi-utca 26-ik szám. Bukott középiskolai tanulók J érdekében forduljunk sürgősen ZSOLDOS TANINTÉZET-hcz | Budapest, VI!, Dohány-utca 84. Telefon 32-40. Ugyanott előkészítés magánvizsgákra, osztály- ® összevonással felelősség mellett. | A középiskola kivonatos tananyaga megrendelhető. • Ismertetést küld az igazgatóság. Homokbányának, vagy hizlaldának igen alkalmas terület, lakóházzal együtt eladó az URDOMBON. Oiin a l í i a cl ó hivatalban. ELADÓ HÁZ. Barát-utca 12. számú ház szabadkézből eladó. Bővebb értesítést ad a tulajdonos Horváth József, Rákóczi-u. 25. sz. Üzlet-áthelyezés Tisztelettel értesítem a n. é. közönséget, hogy Főtéri üzletemet ^ az év folyamán sTF^Főtér 19. sz. házamba (Drogéria mellé) helyezem. Eddigi szives bizalmukat hálásan köszönve, azt továbbra is kérve, : -: maradtam kiváló tisztelettel : -: IFJ. EISLER MÓR porcellán-, üveg-, lámpa- és edénykereskedő. Hütter Vilmos Pápa, Főtér 17. Azonnali szállításra ajánl motoros szántó-ekéket, motoros eséplőkészleteket, gőzeséplő készleteket, gépolajat, motorolajat hengerolajat, tayotta-gépzsirt