Pápai Hírlap – XII. évfolyam – 1915.

1915-06-26 / 26. szám

— Iskolai beiratás. A papai szentbenedek­rendi kath. főgimnáziumban az előleges beira­tások f. évi julius hó 1., 2., 3. és 4. napjain lesznek naponkint reggel 9 órától 12-ig a a bencés székházban földszint 4. számú szobá­ban. Akik először jönnek az intézetbe, iskolai bizonyítványukat, születési bizonyítványukat vagy keresztlevelüket és újraoltási bizonyítvá­nyukat kötelesek bemutatni. Akik a megelőző évben az intézet tanítványai voltak, csak is­kolai bizonyítványukkal jelentkezzenek. Pápa, 1915 jun. 25. Az igazgatóság. — A kis csaló. Az élelmes csalók minden alkalmat ügyesen felhasználnak manipulációik véghezvitelére. Árvíz, háború, földrengés stb. rögtön megtermi a maga C3alóit, akik az általános csapást keresetforrásul "használják ki. De hogy az olasz menekültek cimén is lehessen csalni, arra nem gondoltunk volna. Pedig meg­történt ez is. A mult hét egyik napján egy 8—9 éves siró leányka állt elibém az utcán. Pityeregve panaszolta, hogy eqy olasz gyerek kilopta a kezéből 10 fillérjét, amelyen valamit a boltból vinnie kellett volna, s most portéka nélkül nem mer hazamenni, mert az anyja agyonveri. Kért, hogy adjak neki 10 fillért. Megsajnáltam a siró leányt, teljesítettem kérését. Ámde nagy volt a meglepetésem, mikor vasárnap délelőtt ugyanez a kis leány, aki nyilván nem ismert meg, ugyanolyan ürüggyel, mint előző alkalommal, ismét meg akart pumpolni az utcán. Persze, lepirongattam, a rendőrség­nek átadással fenyegettem meg, mire a kis svindler elfelejtvén a sírást, megszeppenve nagy gyorsan odább állott. Megtudtam aztán, hogy a romlottlelkü leányka a csalásnak ezt a módját rendszeresen üzi s egy-egy túrája alkalmával koronákat harácsol össze. Nem nagy eset amiről szólottunk, de mégis szükségesnek tartjuk ez alkalomból figyelmeztetni a közönséget, hogy fel ne üljön hasonló csalóknak, akik a háború ürügyét felhasználva, most fölös számmal ipar­kodnék visszaélni a közönség jóhiszeműségével. W. kir. anyakönyvi kivonat. Születtek: Jun. 19. Polgár Lajos nyomdász és neje Kondor Terézia, fia: Lajos, rk. — Dómján János gyümölcsárus és neje Szakács Borbála, leánya: Mária, rk. — Takács János cipész és neje Pittmann Ilona, fia: Zoltán, rk. Jun. 21. Györké Sándor földmivelő és neje Boka Zsófia, fia: Gyula, rk. Jun. 22. Polgár Mihály csizmadia és neje Kis Rozália, leánya: Gizella, rk. Meghaltak: Jun. 19. Törzsök Ferenc, ref., 2 éves, bélhurut. — Nagy Erzsébet, ref., 3 éves, tüdőlob. — Lachowski Balázs kereskedő, rk., 61 éves, tüdővérzés. — Weisz Lipót mészáros, izr., 82 éves, végelgyengülés. Jun. 22. Csigi János kocsis, ev., 53 éves, szivbaj. — Györfi János gyárimunkás, ref., 51 éves, kizárt sérv. Jun. 23. Steiner Zsigmond kereskedő, izr., 58 éves, gyomorrák. Házasságot kötöttek; Jun. 21. Somogyi István postaszolga, rk. és Oszterman Alojzia, rk. Molnár Kálmán távollétében a szerkesztésért felelős Győri Gyula. A kiadóhivatal vezetője : Nánik Pál. Pápa, 1915. — Főisk. nyomda betűivel. Köszönetnyilvánítás. Mindazon jóismerőseim, kik áldott em­lékű, szeretett nőm elhalálozása alkal­mával mély bánatunkat részvétnyilatkoza­tukkal enyhíteni óhajtották, fogadják ez úton úgy az én, valamint gyermekeim legforróbb köszönetét, Kiss Gyula nyug. jegyző. A főiskolai nyomdába egy tanonc felvétetik. Vadászati jog bérbeadási hirdetmény, Dáka község elöljárósága a képviselő­testületnek 3/915. sz. kgy. határozata folytán közhírré teszi, hogy a község határában, a kis­birtokosok tulajdonát képező 2807 k. holdon gyakorolható két önálló vadászterületet képező ingatlanok d r « b • r « aszati jogai 1915. évi julius hó 18-án d. e. 9 órakor a községházánál megtartandó nyilvános árverésen két külön részletben haszonbérbe adja. Az egyik vadászterület, mely a kéttornyulaki határtól a Bitva folyóig terjed, 1800 k. hold, a másik a Bitva folyótól délnyugatra Kis- és Nagypodár kisbirtokosainak ingatlanait foglalja magában, 1000 k. hold. Árverési feltételek a körjegyzői irodában a hivatalos órák alatt megtekinthetők. Dáka, 1915. évi junius hó 24-én. Császár József biró. Neupor Kálmán jegyző. Uj és használt 10.000 kertiszék, 1250 kerti asztal, 900 márvány­asztal, 5500 teremszék, 800 teremasztal, 350 kerti ernyő, 1200 kerti figura, 3500 nyujtószék 4 50 K-tól, 10.500 táboriszék 75 f-től feljebb, 8000 egyes terem­szék magánosok részére 2-90 K-tól, 50.000 üveg­korsó, 35.000 3/io literes pohár, 42.000 üvegtál, 1500 üvegváza, 12,500 porcellántányér és tál, 18 000 kávé­és tea-csés2e, 1500 ürtál, 1500 tucat vendéglői evő­eszköz, 10.000 különféle vendéglői és kávéházi alpakka és chinaezüst-áru egyes darabokban is. ADLER LAJOS árutláza WIEN, IV., Hauptstrasse in, Freiíiaus. A Pápai Hitelszövetkezet az idei cséplési időszakra bérbead és elad egy gőzcséplőgépet és egyéb gazdasági eszközöket. Bővebb értesítést szerezhetni a Pápai Hitelszövetkezet hivatalos helyiségében (Jókai-utca, ref. elemi iskola). Uj és használt hygienikus jégszekrény 50 % jégmegtakarítás, és konzervátorok, meg jéggépek 10 K-tól feljebb vendéglők, kévéházak, csemege- és tej­üzletek, kórházak, szanatóriu­mok, tiszti-étkezdék és magá­id nosok részére. Komplett be­w rendezések vendéglők, kávé­házak, szállodák, szanatóriumok, kórházak részére még kölcsönbe is igen előnyös feltételek mellett Kívánatra speciális ajánlat. ADLER LAJOS áruháza WIEN, IV., Hauptstrasse 10, Freihaus. Kiadó lakás Pápán, az Erzsébetváros­ban, Bakonyéri-ut 9 sz. földszintes lakóház, mely egy 3 szobás lakást (két utcai és egy kis ud­vari szoba), fürdőszobát, verandát és egyéb mellék­helyiségeket foglal magá­ban, 1915. évi november hó elsejére bérbeadó. :-: Villany és vízvezeték a házban! Bővebb felvilágosítást nyújt: Dr. 15ÖHM ZOLTÁN ügyvéd, Kossuth Lajos utca 34. sz. A NAGY HÁBORÚ H K ÍRÁSBAN ÉS KÉPBEN írják: az osztrák-magyar monarchia és Németország legkitűnőbb katonai iróú Báró Hazai Samu m. kir. honvédelmi miniszter előszavával. A nagy kvart-alaku gyönyörűen illusztrált mű — melyet az Athenaeum r.-t. nyomdája állít elő, s könyvkiadóhivatala ad ki — két részből fog állani. Az I. rész: ÉSZAKON ÉS DÉLEN cimmel c, az oroszországi és szerbiai hadjáratot öleli fel. AII. rész: A NYUGATI HARCTÉR cimmel ­a franciák, angolok, belgák és japánok elleni :-: küzdelmeket mutatja be. :-: Mindenik rész 25 füzetben jelenik meg, s külön­külön önálló kötete! fog képezni, melgekhez az Athenaeum diszes bekötési táblákat készíttet. Egy füzet ára 40 fillér. Az egész mű 20 koronába kerül. Megjelenik minden pénteken 16 oldal terjedelemben. :-: Megrendelhető és kapható :-: Kis Tivadar könyvkereskedésében Pápán, hol elő is lehet fizetni reá negyedévenként a két részre (12 füzet) 4 80 K, egy részre (6 füzet) 2*40 K árban.. :-:-:-: Ugyanitt kapható :-:-:-: Földes Artúr dr. Háború és Politika cimü, most megjelent műve. 80 oldal. Ára 1 korona. Legtökéletesebb arctisztító- és szépítőszerek : i világhírű KR I EG N E R-féle AKÁCIA AKÁCIA AKACIA doboza 1-20 K. Kaphatók az összes gyógyszertárakban és drogériákban. Póstán küldi az egyedüli készítő: K r i eg n e r-gyógy sze rtá r i Budapest, Kálvin-tér. arckrémé, tégelye 2 kor. szappan, darabja 1 20 K. pouder, (Sisai) „MANILLA" KÉVEKÖTŐZSINEG aratógéphez. Elsőrangú minőség 100 kilogrammonkint ca 2 kgmmos gombolyagokban . 280*— K. Másodrangú minőség 100 kilogrammonkint 12—30 kgmmos gombolyagokban 250*— K. KÉYEKÖTÉL MANILLA kender zsinórból saját csülkös 1000 drb. . . 18'— K. Ugyanaz fa-csatos . . . 20-— K. KÉVEKÖTÉL JÜTAFORÁLBÓL fa-csatos 1000 drb. 140 hosszú 15 kg. súlyban 24-— K. Mintával készséggel szolgál SINGER MÓR W. ÖZV. ÉS FIA kender- és jutaáruk, gabonás és szalmazsák, pokrócok és mindennemű gazdasági kötélanyagok, linóleum gyári raktára. Perzsa-szőnyegek közvetlen behozatala. Levélbeli megkere­sésre megfelelő választékot árajánlattal küld Győr, Dr. Kovács Pál utca (Tejfeles-utca) I. sz. a i i i E I I I I a a a a ajánlja kitűnő : Kívánatra jutányos áron kölcsönöz, pa, javít és hangol zongorát, pianinót. Főtér.

Next

/
Oldalképek
Tartalom