Pápai Hírlap – XII. évfolyam – 1915.
1915-07-03 / 27. szám
Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos főszerkesztő: DR- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Gróf Esterházy hősi halála. Szomorúan zúgnak a harangok, fekete zászlók egész erdeje borítja városunkat s a gyásznak eme külsőségei mellett mélységes szomorúság tölti el a lelkeket arra a megrendítő hirre, hogy szép grófi kastélyunk ifjú gazdája: Esterházy Pál gróf bösi halált halt. Mint egy nagy történelmi névnek dicső viselőjét, mint hadverö ösök méltó utódát, félelmes buzogánnyal a kezében, rohamra száguldó katonái élén érte öt utói a halál a véráztatott galíciai harcmezőn, honnan dúló csaták után örök pihenésre tér haza ősei közé a gannai szép sirbolt oszlopos csarnokába. Azok a minden honfi szivet büszkeséggel eltöltő hirek, amelyek gróf Esterházy Pál haláláról és a harctéren viselt dolgairól hozzánk eddig is eljutottak, föuri származása mellett lelkének sok demokratikus vonását tárják elénk. Megmaradhatott volna a kevésbbé veszélyes parancsörtiszti szolgálatban, hova öt eredetileg beosztották, de ő ezt privigéliumnak tartotta, melyet elutasított magától s a daliás huszártiszt leszállott lováról s a gyalogos szolgálat ezerszeres veszedelmei közé kívánkozott, bol legénységével együtt küzdött hősi halálmegvetéssel. A haza rettenhetlen hőst veszített el Esterházy Pál grófban, de Pápa városa ezen felül nemeslelkü, áldozatkész jóltevöjét siratja benne. Siratja azt, a — sajnos — rövid multat, mely máris a szép és igazán föuri gondolkodásra valló tettek egész sorát tünteti fel, de siratjuk a gyilkos golyó által könyörtelenül széttépett jövöt, mely városunk fejlődésének sok szép reményét, söt a megvalósuláshoz közeledő számos tervét is Ígérte. Városunk egész közönségének őszinte részvéte fordul az elárvult kastély fenkölt szellemű úrnője felé. Az elhunyt gróf sok üdvös, szép tettének volt ö sugalmazója s abban a könnyeket szárító, szegényeket istápoló, nemes munkában, mely elhagyott gyermekekkel és sebesült katonákkal népesítette be s a filantrópia igazi oltárává tette a nagyúri kastélyt, az oroszlánrész az övé. Fáradhatatlan volt a jótékonyság gyakorlásában s azok a szeretetteljes kötelékek, melyek öt városunkhoz fűzik, férjének elhunytával sem fognak soha elszakadni. A megdicsőült hősnek ravatalára honfiúi bánatunk és kegyeletünk virágait helyezzük. * * ^ Gróf Esterházy Pál a mozgósítás első napjától kezdve teljesített katonai szolgálatot s eleinte rövid ideig a déli harctéren küzdött, majd felvezényelték ezredét az északi harctérre. A debreczeni Vilmos-huszároknál szolgált, de mikor a hadvezetőség a huszárezredeknél gyalogos osztagokat szervezett, ő eddigi parancsőrtiszti szolgálata helyett a Schützenbrigádhoz való beosztását kérte s eleinte mint főhadnagy, utóbb mint százados egy gyalogos magyar századot vezetett győzelemről-győselemre. Mikor fellebbvalói látták vakmerőségét, a törzshöz vezényelték vissza, de ő kihallgatásra jelentkezett parancsnokánál és azt kérdezte, hogy valami hibát követett-e el, amiért megfosztják a századparancsnokságtól? „Ha nem kívánnak megbüntetni, akkor kérem visszahelyezésemet a gyalogsvadron élére." Kérését teljesítették és így továbbra is résztvett a frontharcban. A napokban itthon járt az ezredéből Jankovich-Bésán Endre huszárfőhadnagy, aki annak a dandárparancsnoknak a parancsőrtisztje, amely dandárban Esterházy szolgált. Felkereste gróf Andrássy Gyulát és elmondotta, hogy a brigadérosa oldalán távcsővel junius 19-én végignézett egy rohamot, amelyet gróf Esterházy Pál vezetett. Elmondotta, hogy hihetetlen vakmerőséggel vezette a századát Duratic mellett rohamra és egy ezer méter magas hegyre százada élén egy buzogánnyal a kezében elsőnek rontott fel és ő ugrott be legelőbb az oroszok lövészárkába. Akkor még Esterházy Pálnak semmi baja nem történt, de megjegyezte Jankovich-Bésán, hogy Esterházy hősiesen, de túl kockázatos halálmegvetéssel harcol. Hétfőn érkezett meg Budapestre a grófnő apjához, gróf Andrássy Gyulához a lesújtó hir, hogy gróf Esterházy Pál junius 26-án Dzievietníki község mellett roham közben hősi halált halt. A hir hamarosan eljutott városunkba is, hol eleinte hinni sem akartak a borzasztó hir valóságában s az uradalmi házakon lengő A PÁPAI HIRLAP TÁRCÁJA HŐSÖK GALÉRIÁJA. Ti a hazáért meghalt hős leventék, E drága földnek védő szentjei! Honnan vegyek szint, ihletet, erőt, fényt, Emlékteket méltón lefesteni ? ! Gyászfátyollal bevont lantomra milyen Csudásan zengő húrt feszítsek én! Hogy magasztaljam a ti dicsőségtek, Mely átragyog ezredek éjjelén ?! Bús éjszakákon rátok gondolok. Lehullt csillagok, büszke héroszok! . . . Eszembe vagytok elszánt daliák, Kiket elbűvölt a szent harci vágy. ... Halálzenét hol zúg az ágyutábor S omlik a gyilkos gránát, golyózápor: Ott kíizdtök szent, rendíthetetlen hittel, Hös harcra a honszerelem hevít fel; Végsóhajotokat ott hallom messze, Rideg ellen-föld éjködébe veszve, — Ajkaitokon a hon szent nevével, A megtörő szem még zászlónkra néz fel, Mindent od'adva, vért és ifjú éltet — A nagy, szent cél: a hon jövője végett Rohantok elszántan a kész halálba. Bús éjszakákon rátok gondolok, Úgy sincs most aggódó lelkemnek álma, ... Ti álmodtok csak most, ti boldogok! — Mig minket hány, vet a kétség hulláma —• Álmodtok fényes, büszke győzelemrül, Szabad hazáról: szent eszményetekrül ; S hiven kitart, nem csal meg álmotok Lehullt csillagok, büszke héroszok, Nagy álmotok dicső valóra zsendül. Áldásainktól megszentelt sírokban, A forrón szeretett hazától távol, — Hős bajnokai győzelmes jövőnknek, Álmodjatok ott nagy, szabad hazáról. Pihenjetek! ... E véres, vad tusákon — Szörnyűbbek még nem dúltak e világon — A dicsőségtek, népünk daliái, Ércnél szilárdabb oszlopul fog állni! Lehullt csillagok, ti dicsők, ti szentek, Örökké élő bálványaink lesztek, Nem dönti le emléktek' idők vésze, Szivünkbe lesz majd mindörökre vésve, És szent nevetek imáinkba szőve, Hogy igy szálljon fel az Isten elébe! . .. Ti szomorú szüzek, ti bús arák, Gyászoló özvegyek, megtört anyák, Zokogó árvák nagy seregei, — Szűnjetek a könnytengert ontani! ... Ne sírjatok, hogy korai lett végök, — A legdicsőbb sors, az lett osztályrészük, Mind, mind megváltója lett nemzetének 1 Minden nagy nép, mely szabadságra termett, Ily drága kincset csak hős véren szerzett. S a hős porokból fakadoz új élet: Boldog, szebb jövőt igérő remények. Ha majd elül a vészes fergeteg S csend szállja meg a dörgő téreket, Pirkad a vágyott béke hajnala S diadalünnepet ül a haza: Oltárainkká még csak akkor lesztek Ti hős halálban megdicsőült szentek És nem szününk meg nagy emléktek' áldni, Gigászi harcok hősi daliái! De mintha árny vón', sirotok hónából Lelkünk megejtve egy kérdés úgy vádol: ... Tudjuk-e a hont úgy szeretni majdan, Melyért hős véretek omlott patakban, — Tudunk-e érte áldozatot hozni, Hálánk' egész éltünkön át leróni, Ahogy ti hősök megérdemlitek ? S ébred majd tettvágy leikeinkben annyi, Tudunk hazánknak egykor annyit adni, Amennyit érte ti fizettetek ?!... E néma vád, e titkos intelem Idézi fel emléktek' szüntelen. De bízzatok, ti nyugvó héroszok! Amiért mindent büszkén áldozátok : Bálványozott, imádott szent hazátok Örökre, mindörökre élni fog! — Szelényi József.
