Pápai Hírlap – XI. évfolyam – 1914.

1914-02-28 / 9. szám

nak létesítését, ha az Ukkra vezettetik. A vonalat Csabrendektöl nem Ukkra, hanem Sümegre kellett áttracirozni, így Sümeg a mult hibáit egyszerre jóvátette, annyival is inkább, mert az említett fiumei transzitó forgalomnak is eleget teendő, a vasúti koncesszió Sümegről folytatólag Zalaszentgrótra is kiadatott, mely vonal tracirozása ezen év folyamán meg is történik és ha ezen új vonal mentén levő községek, köztük Zalaszentgrót is, a kilátásba helyezett áldozatkészségüket meg fogják valósítani, mi sem fog útjában állani annak, hogy ezen vonal is mielőbb kiépüljön. A törzsrészvények gyűjtése erősen folyt, mig Zalamegye a reá eső 16 kilométer után kilométerenkint 6000 koronát azonnal mégszavazott, másként alakult a helyzet a mi megyénkben. Még a vasút kezdő stádiumában egy vasúti gyűlésen vettem részt a Győri Kereskedelmi és Iparkamaránál, hol szóba került a létesítendő vasutak ügye és sajnos a veszprémiek nem pártolták ezen irányt, hanem csakis az olyan vonalat, mely a Bakonyon keresztül vezetne Pápáról direkt Veszprémbe. Érveltem, hogy territoriális nehézségek miatt ez, mint vicinális ki nem építhető; érveltem, hogy minő anomália az, hogy Vasmegyén át kell kalandoznunk, hogy vármegyénk területére Devecserbe és Veszprémbe juthassunk, mig ezen tervezett vasút által jelentékeny megrövidítéssel, Pápát és Veszprémet, ezen két testvérvárost, közelebb hozzuk egymáshoz, de mindhiába; az ellenszenvet ezen vasút iránt nem tudtam legyőzni. De más körülmények is közbejátszottak ; a megyei utadó-alap annyira ki volt merítve, hogy ebből a létesítendő vasutat táplálni nem lehetett. így húzódott ez ügy nálunk, de hála és köszönet Koller Sándor úrnak, Veszprémmegye érdemes alispánjának, ki látva, hogy a szomszédos Vas- és Zalamegyékben mily rohamosan épülnek a vasutak, 2%-os vasúti pótadó emelést ajánlott és fogadtatott el a legutóbbi megyei közgyűlésen, mely pótadó emelés, mint előre látható, miniszteri jóváhagyásban fog részesülni és ebből fog a vasút 200.000 korona erejéig szubvencionáltatni, minek bekövetkezése után a vasút ügye oly rohamosan fog fejlődni, hogy bizom abban, hogy az építkezést ezen év őszén meg is kezdhetik. A vasút építését Pápán Fábián Lajos vállalkozó mérnök fogja eszközölni, kinek neve a vasúti építkezések körül országos hirü, hisz a legutóbbi vas—zalamegyei vasutak is az ö keze alatt épültek ki. De rendkívül előmozdítja ezen vasút megvalósítását szeretett képviselőnk, dr. Antal Géza fáradhatatlan buzgalma is, ki minden lehetőt elkövet, hogy ezen városunkra nézve úgyszólván létkérdéssé vált szép tervet megvalósítsa. Kénytelen voltam mindazon körülményekre kiterjeszkedni, melyek a vasút sorsát folyton elodázták, de meg kell említenem azt is, hogy ezen ügy a legnehezebb közgazdasági viszonyok közé került, innen a szubvenciók oly lassú megszavazása. Törzsrészvényeket jegyeztek eddig: Pápa városa 140.000 K, Borsosgyöri téglagyár 4000 K, Dáka 10.000 K, Dereske 3000 K, Nagyalásony 15.000 K, Dabrony 10.000 K, Itt kisebb jegyzések 1500 K, Vecse 5000 K, Nyárád 5000 K, Nagyszöllős 10.000 K, báró Watzdorff 9000 K, Stetina József 1000 K, gróf Erdödy Sándor 15.000 K, Somlóvásárhely 10.000 K, Devecser 10.000 K, Gyepükaján 8000 K, Káptalanfa 8000 K, Csabrendek 50.000 K, Sümeg 20.000 korona, Veszprémmegye 200.000 K, Zalamegye 96.000 K, Alapítványoktól várható 45 000 K. Összesen 675.500 K. Ezeken kivül előreláthatólag további szubvenciókat remélhetünk: A két Esterházy grófi uradalomtól 50.000—100.000 K, Vasmegyei cukorgyár 50.000 K, Kilátásba helyezett szubvenció felemelések 20.000 K, Magánosok, intézetek, somlóhegyi érdekeltség 50.000 K, kb. 220.000 K. íme, ezt tettem eddig a vasutért. Elmondhatom a költő szavaival: „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után" — immár maholnap biztos révbe jutunk. Budapest, 1914 február 21-én. Rechnitz Béla a Pápa—Devecser—Sümeg—Zalaszentgrót h. é. vasút engedményese. A nyomor tanyái városunkban. Csak pár napja, hogy a szigorúságában páratlan téli időt enyhe tavaszi szellők váltották fel s azonnal láthatóvá lettek a fagy pusztításának nyomai. A fagy — mely sziklákat is elmállaszt — a házak tömésfalait teljesen tönkre tette s most, hogy az első napsugarak érték, sár lett belőle, mely a tetők alól kicsúszott. Csak az isteni gondviselésnek köszönhető, hogy emberéletben nem esett kár. Három napon belül több mint 30 lakásbó kellett kilakoltatni a szegény embereket, akiknek legnagyobb része gyári, vagy egyéb ipari mdikás, csaknem mindenült sok gyermekkel meg áldva. S mikor ezeket a bűzös, szellőzetlen részben föld alá dugott és oly alacsonyra épí A PÁPAI HÍRLAP TÁRCÁJA Történeti emlékek gyűjtése és ápolása. Irta: Molnár Kálmán. A művelt nyugat tudományos és kulturális haladásának rohamos előretörése az utóbbi időben többé-kevesbbé minden nemzetet nemes versenyre szólított, tehát minket magyarokat is, akik sok tekintetben szintén hátramaradtunk. Igaz, hogy ennek a hátramaradásnak nem mindig és nem egyedül mi voltunk az okai, mert hiszen minden időkben született egv-egy nagyobb magyar elme, amely dicsőséget tudott volna szerezni a magyar géniusznak, azonban hogy ezek a lángelmék mégis csak a magyar határon belül voltak kénytelenek megmaradni, annak sohasem a mi szellembeli szegénységünk, hanem rendszerint és következetesen azok voltak a kerékkötői, akik a külföld előtt minden tekintetben alaptalanul szokták a magyart lekicsinyíteni és arcátlanul megrágalmazni. Talán szükségtelen kifejezést adnom annak, hogy a magyarnak ez a jóbarátja, jóakarója mindenkor Ausztria volt. A legutolsó tiz év alatt azonban — dacára az alattomos, álnok jóbarát munkájának — előnyösen megváltozott rólunk a külföld véleménye, különösen irodalmunkat illetőleg, amikor íróinknak nem egy szellemi terméke valóságos diadalutat tett meg Budapesttől a legtávolabb fekvő országokig. De mig a mai szellemi életünket és alkotásainkat dicsőséggel tudjuk a külföld előtt ragyogtatni, addig a mult emlékeinek megőrzéséről és ápolásáról teljesen megfeledkeztünk. A külföldi kulturállamok valamennyiében a mult[emlékeinek megőrzésére valóságos koloszszusokat emeltek, — a jelentősebb vidéki városokban éppen űgy, mint fővárosaikban — nálunk azonban a hagyományok megőrzésének ez az érzéke hosszú időkön át teljesen fejletlen, mondhatnók: tisztára ismeretlen volt. Csak az utóbbi évtizedben szánta rá magát a kormány is, hogy az ország különböző helyein, külföldi mintára kultúrházakat emeljen, vagyis akkor, amikor történeti emlékeink már majdnem teljesen megsemmisültek. S ma már olyan helyeken is vannak nagy áldozatok árán létesített kulturházak, ahol a patikától kezdve az olvasóköri kuglizóig minden van, csak éppen kultura nincs. Pedig hány olyan érdemes várost lehetne felsorolni, amely szinte égető szükségét érzi egy ilyen kultúrháznak, ahol napról-napra vesző, lassan, de biztosan kipusztuló történeti emlékeit megőrizhetné. Senki sem minősítheti önzésnek, ha Pápa városát is ezen utóbbiak közé sorozom, bár bizonyos, hogy akadnának emberek, akik kíváncsian néznének körül ezen a városon, hogy hol van itt a történeti emlék, hol van itt a dicsőséges, vagy a szomorúságában is ragyogó múltnak egyetlen emléke is, amit megőrizni kellene, vagy összegyűjteni érdemes volna Ezek az emberek vagy laikusok, vagy ha nen azok, akkor történeti emlékek kutatásával, ázol értékének megbecsülésével vajmi keveset foglal kozhattak, mert Pápa városának több, min nyolcszázéves életében voltak olyan nevezete történeti mozzanatok, hadviselések, ostromok é egyéb fontosabb események, amelyeknek helyé kikutatni, megállapítani és megjelölni valóba érdemes volna. Igaz, hogy ezeknek a helyek nek a felkutatása talán nem járna ma már azzí a kedvező eredménnyel, amely fölérne a kuta tás fáradságos munkájával, de a legkisebb ered mény is megnyugtatásul szolgálna arra, hog történeti emlékeink érdekében, ha elkésve is de tettünk valamit. Néhány . évvel ezelőtt egy kis felvidél városban jártam, ahol a történeti valóságna megfelelően az utcagyerekek mutogatták mej hogy „itt fejezték le Zách Sebét, Zách Filiciár nak a királyné ellen elkövetett merénylete utái — itt lakott Tisza Ilona, Ocskay brigádért szépséges menyasszonya, — itt lakott Dol István, a későbbi egri hős, — ez a kis föl< szintes ház a Bottyán generális háza .. . stb — Honnan tudod te ezt, fiacskám? kérdeztem az egyik nagyfejű apróságot. — Minden tudjuk, nemcsak ez, — sz<í kórusban a gyereksereg — a tanító úr tanít az iskolában. Igen, kérem, a tanító az egész kis vár nevezetességeit megmutogatja a gyerekeknek