Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-09-13 / 37. szám

mester tette meg észrevételeit az általános vita során elhangzottakra s aztán a normál státus megállapítására dr. Fehér Dezső, dr. Kende Ádám, dr. Gottlieb Sándor, dr. Hoffner Sándor és dr. Balla Róbert tagokból álló bizottságot küldtek ki. A részletes vita. A részletes vita során dr. Lövy László a városházi 8 órai munkaidőt sürgette. Dr. Kende Ádám azt kívánta, hogy a jövőben a költségvetés a fűtés, világítás, tisztogatás stb. költségeit részletezze. Nagy vita volt Rédői József adóhivali főnök azon kérése körül, hogy a VIII. fizetési osztályba soroztassék s az adóhivatali pénztárnok, ellenőr s tisztek azon kérése körül, hogy családi pótlékot kapjanak. A kérést pártolták Sarudy György, Halász Mihály, ellene szóltak Győri Gyula, dr. Hoffner Sándor, dr. Steiner József, akik hangsúlyozták, hogy az adóhivatali főnök a kvalifikációjának megfelelő fizetési osztályban van, a többi kérvényező pedig, mivel már úgyis magasabb osztályba soroztatott, a törvény értelmében nem jogosult a családi pótlékra. Mindkét kérelmet nagy többséggel elutasította a közgyűlés s nem fogadta el a pénzügyi bizottság azon javaslatát sem, hogy az adóhivatali főnöknek 200 korona személyi pótlék adassék. A költségvetés további tételeinek tárgyalását a folyó hó 15 én tartandó közgyűlésre halasztották el. A sajtó. Irta: Szávay Gtjula. — A Pressburger Zeitiíhg 150 éves jubileuma alkalmából Pozsonyban tartott ünnepi beszédből. — Azt mondják a hirlapirásrói, hogy az a mindennappal születő s a mindennappal elhaló efemer hajtása az irodalomnak. Nem tudom. Akit mi ma itt ünneplünk, ime megszületett 150 évvel ezelőtt, él ma is fizikailag, él szellemileg, korszakok tűntek le korszakos alakokkal mellöle, napok sorozata, események zuhataga, gyászrovati közleményeiből temetők teltek, melyeket visszaszántott kenyérmezővé az elévülés háromszor, 150-szer búcsúztatta el az ó évet, 150-szer köszöntötte az ujat, feketévé festené a Dunát a ténta, amit ezalatt elfogyasztott s fehérré az országutat Pozsonytól Brassóig a papiros, mely felhasználódott, a Pressburger Zeitung 150 esztendeje erőben, egészségben- s nyugalomban csak jegyez, jegyez, papiroscsákóján meg se látszik, hogy amióta e papiroscsákó fejébe van nyomva, immár sorban egymást felváltva már a hatodik felséges fejen tündöklik — s még soká tündököljön! — Szent-István koronája. Efemer-e hát az újság? És ha az idők távlatából nézzük azt a kort, amelyik szülte öt, akit mi ünnepelünk, ha megfigyeljük a kor vére lüktetését, idegei mozgását, hangulatai viharozását, elénk áll a kérdés, ki teremtette hát meg ezt az orgánumot, egy férfiúi akarat, vagy a nagy Véletlen játékos keze? Windiscb szenátor, aludd a néhaiak földjében örök álmodat tovább nyugodtan, nem te teremtetted a Pressburger Zeitungot. És te sem, játékos kezű Véletlen. Hanem az az ezeréves szép asszony, akiről bevezetöleg azt mondottam, hogy anyai karjain doldogan tartja ma elénk születésnapját ülő egyik gyermekét, az az ezer éves szép asszony, aki a telő-muló idővel csak mindig virulóbb, mindig termékenyebb s örökké korszerű, Pozsonynak ez a jó szelleme, ezeréves kulturája szülte életerős, maradós csecsemőül ezt az orgánumot, mert kivánták, követelték az idők, mint megérettet, mint elmaradhatatlant, akinek meg kellett immár ebben a nyugoti miliőben akkor születnie itt. Te, Windisch szenátor s te Landerer, i — becsületes, derék, okos emberek — te csak az eszköz, a kellék voltál, te József valál, az ács, aki kellettél világszerü törvényes apának, mert a nagy eszméknek csak anyjuk szokott lenni és és anyjuk a kor. Te kellettél törvényes apának, hogy amit az idők megérleltek s megszületni parancsoltak, azt ti kézbevegyétek, világba vigyétek. A korszellem, a kultura hozott téged e világra, Pressburger Zeitung, téged és mindennemű testvéreidet. Mennyi érdemed van, mi jót tettél fizetése, csatornázás, kórház s ezek mind oly kiadások lesznek, amik kamatot nem hoznak, mig eddigi kiadásaink (vízvezeték, villamos világítás stb.) részben megtérültek. A helyzet tehát tényleg sötét s előidézésében a tisztviselői fizetések emelkedése a főtényező; e fizetések pár év alatt 200°/o*

al emelkedtek s az állam az eredetileg igért 16 millióból 6 ot adott meg s 8-nál tovább már nem megy. Szükségesnek tartaná a személyzet-csökkentést s fontosnak azt, hogy X vagy Y kedvéért ne szavazzunk meg állást, utcanyitást vagy más hasonlót. Ha pedig uj alkotás készül, költségeit ne részletekben terjesszék elő. Sarudy György a kiadások közül legmeddőbbeknek látja a közigazgatási s az adóhivatali eimen előirányzottakat, ezek nem szolgálják a kulturát, mert az adó más munkája gyümölcsének erőszakkal elvétele. A kulturának a pótadó nem mérve, mert Budapestnek csak nagyobb a kulturája, mint Pápáé s ott csak 26% a pótadó. Keveseli a magánóvodára az előirányzott segélyt. A 2 lófogatot a Kovácsics-szőlő megvétele esetén tartaná jól felhasználhatónak. A személyzeti kiadásokat nem sokalja. Mindenkinek meg kell adni annyit, amiből megélhet, a gyomor nem alkalmazkodik a ranghoz. Dr. Fehér Dezső emlékeztet arra, hogy az Írnoki állásokat több dijnoki állás megszüntetése céljából szervezték s ime ma is fölös számban van dijnok. A járásbíróságnál munkakönyvük van a dijnokoknak, azt kellene itt is bevezetni. Indítványozza, hogy a normálstátus megalkotására bizottság küldessék ki. A város pénzügyi helyzetének javítására — bevételeink fokozására, mit elsőrendű kötelességnek ismer — két önálló indítványt tesz: 1. Foglalkozzék a város az antalházi puszta parcellázásával s így eladásával vagy bérbeadásával. 2. Tegyen lépéseket a város a kötelező városi tüzkárbiztosítás megvalósítása érdekében. E téren főjegyzőnk irt több érdemes cikket. E két segítség többet érne a városnak, mint a folytonos államsegélyekből való tengődés. Maga létesítsen a város intézményeket s azokból tartsa fenn magát. Az általános vita utolsó szónoka Barthalos István volt, aki azt mondja, hogy kerékkötő szükséges, ha a kocsi lefelé megy, de nem kell ha felfelé halad. A város költségvetésének általános emelkedése összefüggésben áll a város nagy fejlődésével. Ö részéről nem kivánná vissza a 30 év előtti állapotokat, bár akkor csekély volt a pótadó. Ne a pótadót nézzük, de azt, hogy befektetéseink révén a város általános jóléte, ipara, kereskedelme mennyit emelkedett. Elismeréssel a képviselőtestület s a derék tanács iránt, a költségvetést, melyben a haladás jeleit látja, elfogadja. Még a polgárban. De úgy tizenegy óra tájt a bolgárok, akik napnyugta előtt pontosan kitanulmányozták hadállásainkat, ismét támadást intéztek; egészen közel férkőztek előőrseinkhez, és mikor háromszáz méternyire voltak tőlünk, egész csomó acetilén reflektor vakító fényét vetették rá sáncainkra. Embereink képtelenek voltak látni, lőni, védekezni. A bolgárok jól láthatták éjjeli mozdulataink legcsekélyebb részleteit is és így megleptek bennünket, anélkül, hogy egyáltalán lehetséges lett volna védekeznünk. E meglepetés segítségével lehetett éket verni a török falba, mely három nap óta minden rohamnak ellentállt. A harmadik bolgár hadtest jobb szárnyáról egy brigád éjjel tizenegy órakor ráveti magát a török hadállásokra Türkbej magaslatán. Hősies erőfeszítéssel s az előbb említett harcmodorral eléri az ellenséges sáncokat s marja azokat hajnalig. Virradatkor tüzérsége is csatlakozik hozzá s ezzel meg van törve a török vonal; ék van bele verve : hatezer puska és harminc ágyú vonul e nyíláson keresztül. Ugyanabban az időben, érezvén, hogy a török balszárny gyöngül, — hiszen huszonnégy órája már nincs egy golyója a tüzérségének ! — a bolgár jobbszárny megkettőzi erőfeszítését. A török csapatokra, melyek bomlani kezdenek, valósággal borzalmas kartácszáport hullat. Folytatom egy ezredes szavaival: — Ámig katonáim csak puskával, szuronynyal vagy akár golyószóróval álltak szemben, addig védelmezték magukat, nemcsak vitézül, hanem sikeresen is. De mikor október 31-én reggel az új gyorstüzelő ágyuk golyói kezdtek reánk hullani ezerszám, az ellentállás lehetetlenné vált. A srapnel pusztítása borzalmas volt. A vezényszavak elvesztek abban a pokoli zűrzavarban, amit ez az ördögi záporeső okozott. A pusztulás iszonyatos volt. Saját szemeimmel láttam, amint egy egész embercsoportot cafatokká tépett egyetlen robbanás. Ha ezer puska egy óra hosszáig dolgozott volna, nem ért volna el ilyen eredményt. Végre is dél tájban a török balszárny, mely Lüleburgásszal szemben állt, kénytelen volt meghátrálni. Csak a közép és a jobb állott még. így történt meg az esemény, mely a bolgárok győzelmét betetőzte s a törökök kudarcát I teljes bomlássá érlelte. Az ütközet négy napja alatt Abdullah pasa, a török főhadvezér, bezárkózva maradt a kis szakiszkőji házban, ahol főhadiszállását rendezte be. Itt találta meg őt október 29-én este, olyanformán, ahogyan a vad tanyája körül kering a vadász, M. Ashmead Bartlett, a Daily Telegraph kiváló haditudósítója. A főhadvezér a szó szoros értelmében félholt volt az éhségtől és tisztjei valósággal a körmükkel turkálták föl egy sovány kis kert földjét, hogy kikaparjanak belőle néhány kukoricagyökeret, amit aztán megfőztek egy kis rántással. Ez volt összes ennivalója egy 175000 embernyi hadsereg főhadvezérének. Bartlett nagylelkűen átadott Abdullah pasának néhány doboz konzervet, amit magával hozott és három napig ezzel táplálta. — Önnek köszönhetem, — mondá Abdullah, — hogy talpamra tudok állni. Egyébként a török hadak főfő parancsnokának amint nem volt ennivalója, úgy nem volt semmi híradása sem. Lehet mondani: az ütközet négy . napja alatt ő semmit sem tudott arról, ami történt. Jóformán azt sem tudta, merre van hadseregének jobbszárnya és merre a balszárnya. S mivel nem tudott semmit a tragikus küzdelem körülményeiről, nem is léphetett közbe soha valami intézkedéssel. A harcvonal ötven kilométernyire volt tőle, s közöttük nem volt sem drótos, sem drótnélküli telegráf, sem tábori telefon, sem automobil, sem repülőgép, se semmi. De még egy út sem, amelyen szárnysegédeit küldözhette volna. Az a néhány szerencsétlen lovas tiszt, aki megkisérlette a tüzvonalhoz jutni, hogy számot adjon tábornokának a történtekről, vagy nem látott semmit, vagy egyáltalán nem jött vissza többé. Inkább csak kiváló bór- és lithiumos gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyuviz. SCHULTES AG0ST Szinyelipóczi Salvatorforrás-vállals Budapest, V. Rudolf-rakpart 8.