Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.
1913-03-22 / 12. szám
ezért bőven rászolgálnak és e csekély összegért sokkalta nagyobb állami funkciót végeznek. E tekintetben rajtuk még mindig jogtalanul sokat nyer az állam. Itt tehát még a nagyobb állami rekompenzáció követelése jogosult. A városok részéről hasonlóképpen jogosult az a folyton hangosabbá erősödő kivánság, hogy a házbéradó igazságosabb alapokra fektettessék és terhe enyhíttessék, továbbá, hogy a fogyasztási adók nagy részben a városokat illessék. Nem méltányos az sem, hogy a községi, illetve a városi terhekhez az állami tisztviselő fizetése után nem járul semmivel, holott a pótadó által létesített közintézményeket a többi adófizetővel egyformán élvezik. Fejlődésben levő városainkra nézve az sem volna csekély jelentőségű, ha az általuk létesített üzemekre legalább is jóval kisebb kulcs szerint vetné ki az állam az adót. Ezzel a város nyerne és az állam nem veszítene úgyszólván semmit. Mindezek és más ezekhez hasonló dolgok jogos követelései városainknak. Ezek nem enerváltságukból erednek, hanem az elvégzett és elvégzésre felvállalt állami munka szerény ellenértékei. De mig városaink e kérdésekben egyöntetű, bátor fellépést kezdenek tanúsítani, addig egy másik, és talán sokkal jelentősebb és minden tekintetben hasznosabb mozgalom megindításától óvakodnak. Talán a maradisághoz, vagy a tradíciókhoz való — e kérdésben helytelen — csökönyös ragaszkodásunk a megmondhatója annak, hogy miért nem merünk bátran és határozottan fellépni a mai vármegyei közigazgatási beosztás ellen. Miért kell nekünk egy ócska megyei székhelyt régi helyén hagynunk, holott a megye másik és alkalmasabb helyén sokkal virágzóbb és fejlődésre képesebb város van ? Hogy pár példát is hozzak íel: a sokkal fejlödöttebb Lévára a falusi kinézésű és életü^Aranyosmarótról sohasem viszik át a megye székházát. Mert mit szól a tradíció őszentsége? A virágzó kereskedelmü Losonc hiába vívta csatáját a megyei székhelyért Balassagyarmattal, a kis, gubbasztó városkával. A csekély jelentőségű Nagykárolyt a hatalmassá erősödött Szatmár nem birja legyűrni a megyei székhely ügyében. És így tovább. Még több példát lehetne felhoznunk, i Mintha bizony annak idején, amikor e városok megyei központ lettek, nem fejlettségük miatt jutottak volna e szerencséhez. Ha tehát már akkor is, régen is, azt diktálta az okosság, hogy az arra méltó fejlett városok kapják meg a megyei székhelyet, akkor mostan is követnie kellene az államnak ezt a helyes útmutatást és a székhelyeket az elhanyatlott városokból a fejlődő és virágzó városokba kellene áthelyeznie. Vagy ha már a sérthetetlen tradíció ily gyökeres újítástól retteg, akkor legalább osztassék meg a megyei központi szolgálat és hatás- és munkakörük más, arra méltó városokkal, amelyek nem székhelyek. Hisz ezt kívánja már régtől fogva a gyorsabb közigazgatási érdek is, Hogy e decentralizációval mennyit nyerne a közigazgatás, az állami törvénykezés szempontjából a polgárság és hogy mind anyagi és mind erkölcsi tekintetben milyen javára válnék ez a városok nagy részének és vele az egész országnak, azt bővebben fejtegetnünk nem szükséges. Erre terjesszék ki városaink polgármesterei figyelmüket és erről tanácskozzanak a polgármesterek országos gyűlésein ! E kérdés sikeres megoldása nagyban elősegíti és sietteti a magyar városok új húsvétját és feltámadását. Gy. Gy. (a közismert fájdalomcsillapító szer) Minthogy az Aspirin helyett sokszor pótszereket adnak, "= Szíveskedjék Aspirint csak, = Aspirin-Tabletta 1 formában az alábbi rajznak megfelelő eredeti csomagolásban (1 üveg- = 20 félgrammos tablettával ára K. 1,20) vásárolni. = Minden tablettán rajta van j= az Aspirin szó. = A rendőrségek fizetése és fejlesztése. A városok fejlesztéséről szóló törvény megalkotása alkalmával mindenkinek feltűnt, hogy a törvényben a rendőrségről nem történt gondoskodás, amiből a vidéki rendőrség államosítására következtettek. Ez a következtetés nem is volt teljesen alap nélküli, mert hiszen felsőbb helyen is foglalkoztak ezzel a gondolattal. Az államosításból azonban egyelőre semmi sem lesz, legalább ezt lehet következtetni a belügymin iszternek a vidéki rendőrség fejlesztése tárgyában kiadott, rendeletéből, mely megállapítja a rendőrök fizetését, egyben magában foglalja az 1912 : LVIII. t.-c. értelmében a városoknak járó ötödik millió felosztását is. Ezt az ötödik milliót, melyből városunk 6000 koronát kap, első sorban a városi rendőrségek fejlesztésére kell fordítani. Úgy látszik, hogy a felosztás ennél a milliónál más kulcs szerint történt, mert az előbbi kulcs szerint Pápa városát 5750 korona illette volna s kapott 6000 koronát. Vannak olyan városok (Debreczen, Kolozsvár, Szeged), melyek az előző kulcs szerint 16, 20 és 22 ezer koronát vártak és kaptak 32 ezer koronát, de viszont vannak olyanok is, melyek 5—8 ezer koronával kaptak kevesebbet, mint amennyit a régi kulcs szerint kapniok kellett volna. A rendelet szerint a városok a kiutalványozott összegeket első sorban a rendőrlegénység illetményeinek a kiegészítésére, 2 szor rendőroktatási célokra, 3-szor rendőrségi rendelkezési alap létesítésére és 4 szer detektív állás rendszeresítésére tartoznak fordítani. A rendörlegénység fizetése az állami szolgákéhoz viszonyítva 100 koronával magasabb összegben van megállapítva, vagyis : Smlékezünk . . . hatvanötéve épp ma — Gtt vivtad azt a vértelen csatát S hogy éj szakadt ránk, tollal-szóval küzdve tfrakasztád a szabadság hajnalát. 3e voltál a nap, hogyha csüggedésnek Sorúja fedte a bús lelkeket 5 csodás ajkadról, mig a mese omlott, 3"e virrasztál az alvó nép felett. jfíultunk dicső s gjjászképeit feltárva Jövőnk csillog apostol-szódon át; — 3rásod úgy elbűvöl. . . megszeretjük Selőle e vésztépte szent hazát. JCi szentebbé varázsiád honszerelmünk', j\fem gjjözhetett le téged a halál, Örök élet jut osztátyrészül annak, JCit hálás nemzete szivébe zár. 6 körnek is, óh halhatatlan szellem ! — 3e adsz értéket, eszményi irányt; 3e nemesíted azt a sok szivet, mely Rajongással van eszméid iránt. . . . "Vezess vezér! . . . nem ejtjük el a zászlót, Jlmelyen tündöklik dicső neved . . . Sszméid követése — büszke célunk, Sz szebb jövőnk győzelméhez vezet. Szelényi József. Az aj án d é k. Irta: Csehov. Sasa Smirnov egy nap gondosan ujságpapirosba burkolt tárggyal a hóna alatt, jelent meg Kosolkov doktor fogadó-óráján. — Nos, kedves barátom, — köszöntötte az orvos — hogy érzi magát? Sasa szivére szorította a kezét és izgalmas hangon mondta: — Doktor úr, az édes anyám tisztelteti és ezerszeresen szívből köszöni, hogy engem, egyetlen fiát kigyógyított a veszedelmes betegségből és megmentett az életnek. Nem is tudjuk, miként rójuk le . . . — Csak kötelességemet teljesítettem, — hárította el betegének hálálkodását az orvos. — Mindenki más a helyemben csak így tett volna. — Lássa doktor úr, mi csak szegény emberek vagyunk és sajnos, nem tudjuk megfizotni az ön fáradozását. Pedig ez nagyon a szivünkbe markol, mert oly igen szerettünk volna . . . Hálánk csekély jeléül, kérjük fogadja el ezt tőlünk . . . Ritka műtárgy és valódi bronzból készült. — De hiszen teljesen felesleges, hogy kiváló bór- és lithiumos gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynéí, czukorbetegségnél, versenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyúvíz. ^fHIII TEQ ArnQT Szinyelipóczi Salvatorforrás-vállals' AUUdl Budapest, V. Rudolf-rakpart 8. valamijüket nekem ajándékozzák, — mérgelődött az orvos. — Nem, doktor úr, ajándékunkat nem szabad visszautasítania, — szólt Sasa, miközben a csomagot bontogatta. — Ezáltal édesanyámat és engem mélyen elszomorítana . . . Valóban szép dolog és nagy művészi értéke van. Édesapa hagyta reánk és mi úgy őriztük, mint egy drága emléket. Édesapa ugyanis régi műkincsek összevásárlásával foglalkozott és eladogatta azokat a műbarátoknak. Most is ebből tartjuk fenn magunkat. E szavakkal Sasa ünnepélyesen az asztalra helyezte az ajándékot: kis bronzkandeláber volt ez művészi kivitelben. Csoportozatot ábrázolt. Két mezítelen nőalak állott a talpazatán. Kacérul nézdegéltek, mosolyogtak és úgy hatottak, hogy minden pillanatban készen volnának a magaslatról alászállni és a szobában mámoros táncra kerekedni, ha nem az lett volna a feladaluk, hogy a lámpát tartsák. A doktor habozva nézte az ajándékot. Vonakodott, — Igen, a dolog nagyon szép, — mormolta — de, hogy is mondjam csak . . . — Mi aggasztja, doktor úr, — kérdezte Sasa hevesen. — Nos úgy vélem, ezt a kandelábert semmi esetre sem állíthatom itt fel! — Ah, ez nevetséges, doktor úr! Azt hiszem, mégis csak az igazi érték a fő, — szólt Sasa sértődötten. — Nézze csak meg, mily finomak, graciózusak az alakok. Ha ennyi szépet lát az ember, meg kell feledkezni minden földi szennyről . . . Ugy tűnik fel, mintha az alakok valóban élnének: figyelje csak meg az arcvonások eleven kifejezését.