Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-12-27 / 52. szám

föl, hanem féltem miatta a másikat, azt, amelyik mégis már közelebb jutott a megvalósulás reményéhez. Bizony, bizony, nagyon rosz esztendő volt a mostani, de mégsem annyira rosz, hogy belőle valami hasznos tanulságot, okulást,ne vonhatnánk le a jövőre. Ha polgártársainkat a közadók ár­verési hirdetményeivel meglepetésszerüleg agyon nem zúdítjuk, hanem tapintatosab­ban járunk el velők szemben; ha nagyobb összegű beruházásainkat a kedvezőbb pénzügyi helyzetig elhalasztjuk; ha tekin­tet nélkül bizonyos érzékenykedésekre, lesz bátorságunk bő kamatozású jövedelmi for­rásokat nyitni; ha az egyszer elfogadott és a valósulás útjára segített beruházási ter­veinket nem keresztezzük mással; ha a közgyülésileg kimondott és jogerőre emel­kedett határozatokat respektáljunk s elle­nök oktalanul gáncsot nem vetünk : akkor eleget tanultunk a szomorú mult évből és szebb reménnyel nézhetünk a jövő .1914. év elébe. Gv. Gy. A közYágóhid üzemének olcsóbbá tétele, Egy izben már szóvá tettük és helytele­nítettük azt az érthetetlen gazdálkodást, hogy a városi közvágóhíd jövedelmének egy tekin­télyes részét a villamos telep vonja el áramdíj cimén. A közvágóhíd ugyanis a villamos telep­nek áramdíjak fejében 1913 január hó 25-től október hó 31-ig, tehát nem egészen három­negyed évre összesen kerek számban 12.500 koronát kifizetett, ami szintén kerek számban évi 16.700 korona áramdíjat jelent. Olyan összeg ez, amely fölött nem lehet anélkül elsiklani, hogy önként föl ne merülne a kérdés: hogyan lehet ez ? Pedig a felelet erre nagyon egyszerű. A város oly nagy összegben állapította meg a villamos áramot hektowaton­ként, hogy a közvágóhíd kénytelen jövedelmé­nek egy igen jelentékeny részét a villamos telepnek kiszolgáltatni. Ettől a horribilis összegtől úgy látszik maga a város is megijedt s talán ez volt az indító oka, hogy Iglauer István mérnök gyár­igazgatótól szakvéleményt kért arra nézve, hogy miképpen lehetne a küzvágóhidi és jéggyári üzemet olcsóbbá tenni ? Különösen, hogy a mostani villamos üzem helyett nem volna cél­szerűbb és gazdaságosabb valami más üzemre áttérni ? Erre vonatkozólag Iglauer István a város­nak adott szakvéleményében többek között a következőket mondja : „Mivel itt meglehetősen időszakos üzem­ről van szó, ami gőzüzemre igen előnytelen, így ez maga elég volna arra, hogy a gőzüzemre való áttérést figyelmen kivül hagyjuk. De egyéb okok is, mint pl. az, hogy a meglevő kis kazá­nokat gőzgéppel való üzemre felhasználni nem lehetne, új kazánt, ehhez kazánházat, kéményt kellene építeni, továbbá az a körülmény is, hogy ily kis teljesítménynél a gőzüzem nem takarékos és semmi esetre sem konkurrens képes, — smind arra mutat, hogy az üzemkölt­ségek csökkentése céljából más megoldáshoz kell folyamodni. Ha a villamos motorikus üzemtől el aka­runk térni, akkor ilyszerü üzemre legalkalma­sabb egy jól bevált nyersolaj-motor. Hogy lennének a költségek egy nyersolaj­motor üzeménél ? Felállítani kellene egy H. P. nyersolaj­motort. Ennek költsége és pedig: motor, cső­vezetékek, tartányok, alapozás, transzmisszió, szerelés, helyszínen minden üzemképesen el­készítve, kereken 40.000 korona. Tehát: 1. Kamat 40.000 korona után 7% • 2800 K. 2. Nyersolaj költség 78.000 lóerő órára 35 lóerő terhelésnél 78.000 X 240 gr. = 18 720 kereken, 20.000 kgr., per. 14 fillérrel 2800 „ 3. Kenőolaj 2300 üzemórára . 420 „ 4. Hengerolaj „ „ 400 „ 5. Egy gépkezelő 1200 „ 6. Jókarban tartás, tisztító anyagok . 600 „ Összesen : 8220 K. Vagyis ugyanazon üzem, mint amelyért a villamos telepnek 12.500 korona lett kifizetve, j egy nyersolaj-motor felállítása esetén mintegy 8300 koronába kerülne. A különbség 12.500 — 83Ő0 = 4200 korona, vagyis egyharmada az egész összegnek." Mindezek dacára Iglauer István még sem látja sem szükségesnek, sem célszerűnek, hogy a közvágóhidat nyersolaj-motorral szereljék fel, mert — úgymond — erre csak akkor lenne ok, ha pl. tisztán a közvágóhidi üzem miatt kellene a városi villamos telepet kibővíteni s a kib őví­tés nélkül oda áramot szolgáltatni nem tud na, de csupán amiatt, hogy a vágóhid üzemé ben évenként 4000—5000 koronát meg lehes sen takarítani, 40.000 koronát befektetni nem len ne indokolt. . És most jön szakvéleményének az a része, amit már mi akkor is proponáltunk, amikor a közvágóhíd terhére fölszámított horribilis áram­dijat szóvá tettük. Azt mondja ugyanis Iglauer István, hogy mivel a nyersolaj üzem az elektromos áram­szolgáltatásnak a fenti számítások szerint erős konkurrense lehetne, teljesen jogos és méltányos, hogy a városi villamostelep az áramot ne 20, hanem hektowattonként 14 fillérért szolgáltassa, mely esetben ugyancsak 30% volna megtaka­rítható és a 14 fillér egységár mellett a villa­mos telepnél a tüzelőanyag, olaj és a személy­zet költsége még mindig bőségesen fedezve van, mert az ilyen természetű áramszolgáltatás kalkulációjánál a telep-amortizáció költség ét figyelmen kivül szokás és kell is hagyni, annál is inkább, mert a 14 filléres egységár a villamos­telepre még semmi esetre sem jelent veszteséget. A szakvélemény végeredményben tehát az, hogy a közvágóhíd áramdíját le kell szállítani, vagyis ugyanaz a vélemény, amit mi, ez ügyben laikusok, is természetesnek találtunk és szüksé­gesnek tartottunk. Ámde másképen fest az ügy, ha figyelembe vesszük, hogy a város a közvágóhidból jelentékeny jövedelmet akar húzni, holott úgy tudjuk, hogy a kereskedelemügyi miniszternek egy rendelete kimondja, hogy a város a közvágóhíd üzemét nyerészkedésre fel nem használhatja, vagyis abból jövedelmet nem húzhat. Ami annyit jelent — mert tudomásunk ez a miniszteri rendelet ezt is tartalmazza —, hogy ha például a folyó évben a közvágóhíd a városnak mondjuk 1000 korona tiszta jöve­delmet adna, akkor a jövő évbeh a városnak kötelessége volna a vágatási dijakat ezen tiszta jövedelem arányában leszállítania. Nem mondjuk, nem állítjuk, hogy a város ezt a jövedelmet közvetve, a villamos telep ut­ján akarta magának biztosítani, de mert a köz­vágóhíd nem tekinthető olyan üzemnek, amely­nek jövedelmét más célra volna szabad felhasz­nálnia, önmagától következik, hogy ha ezen közintézmény jövedelmet hajt, azt csak ezen alapra szabad fordítani, nem pedig vele a város­nak egy másik üzemét kifizettetni. A fenti számítások szerint tehát, ha t. i. az áramdíjak 20 fillérről 14-re szállíUatnak le, A PÁPAI HÍRLAP TÁRCÁJA Kinézek az ablakon . . . A Halál a szomszédba jött el $ magával vitt egy kis fiút. Én istenem! szomorúságból SoTcnak be sokszor is kijut l Üveges, díszes hintón ment el, Aranynyal hintve gazdagon. Szegény fiúcska l Életében Sohse járt ily szép fogaton! Pedig a kocsit hogy szerette! Lovasdit játszott szüntelen' . . . De csak gyaloy járt, omnibuszra Jutott tán egy-egy ünnepen. S most ez a hintó 1 Oh mily pompa! Király se járhat szebb lovon ! S az a virágdísz! Színaranyból Vannak betűk a szalayon! A sok kis pajtás félve nézi, De azért irigy egybe' mind . . . Oly szép a hintó, mit suyárral Bún őszi napfény telehint. . . . Anyja zokogva omlik rája, S nem lát virágot, aranyat, Tépetten gyásznak mély sötétje Sugárnak, fénynek árnyat ad. De ha lehetne, venne néki Száz ilyen cifra fogatot . . . Csak egyszer látná még szaladni, Csak egyszer tudna még kacagni Az a halvány, bús, kis halott l Erdélyi Zoltán. Ad él e asszony. Irta: Roda-Roda. Kriegner doktor rendelő órája véget ért. A három utolsó páciens nevét, a diagnózist és a therápiát irta be Kriegner a betegek napló­jába. Azután kihúzta az asztalfiókot és néhány pénzdarabot dobott bele, amiket tapogatódzó, érthetetlenül szégyenlős kezek raktak le az Író­asztalára. Ekkor bejött az inas és jelentette, hogy még egy hölgy várakozik odakünn. Kriegner bosszankodott. — Még mindig nem tanulták meg az emberek, hogy 3—4-ig van rendelő órám? Küldje el azt a hölgyet! Az inas nyugodtan állt egy helyben olyan arccal, amely eddig még mindig sikerrel küz­dötte le gazdájának idegességét. — Kicsoda az a hölgy ? — kérdezte Kriegnor — és be sem várva a választ, u jból helyet foglalt az Íróasztal mellett. Az íróasztalon álló lámpa megvilágította selyemfényű haját. Amikor Adélé asszony bejött, Kriegner felpillantott és a következő percben képtelen csodálkozással talpra ugrott. — Ő?! Hogyan kerülhetett ide? Pillantása átölelte a finom nő alakját és kutatóan- akadt meg az arcán. Az arca nem változott. Édes, fiatal arc, — a szája mindig csókokra ingerelte. Forróság lepte el. De csakhamar le­küzdte, felülkerekedett benne az orvos. Adélé asszony helyet foglalt a zöld szék­ben és annak rojtjait végighúzta az ujjai között, így tett minden betege és a rojtok már nagyon megritkultak. Az asszony halk, meg-megtöredező hangon panaszolta, hogy fájdalmat érez a bal vállában. Félénken elnézett Kriegner mellett — a sötét szobasarokba tévedt a szeme. Nem-e köhög a nagyságos asszony? — Nem, azaz, hogy mégis. — Jelentéktelen baj bizonyára, de mind­azonáltal kissé alkalmatlankodni leszek kény­telen Nagyságodnak. Keresgélt az íróasztalon, félredobott néhány könyvet,' feldöntött egy üveget, amig megtalálta a sztethoszkopot. Pár pillanatokkal ezelőtt tette le oda. — Szabad kérnem, — csak két- három kapcsot kegyeskedjék kikapcsolni. — Köszönöm Az asszony kezeit nézte, — remegtek. Azután lehajolt és fülét az asszony mellére I illesztette. kiváló bór- és lithiumos gyógyforrás vese- és hólyagbajoknáí, köszvénynéi, czukorbetegségnél, vörhenynéi, emész­tési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyúvíz. Kopható dsványvízbereskedésekben QrUTTT TP^ A f ACT Szinvelipóczi Salvatorforrás-vállals és gyógyszertárakban. O^nu^Il^O 1 Budapest, V Rudolf-rakpart 8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom