Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-02-01 / 5. szám

X. évfolyam. 5. szám. Pápa, 1913 február I. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Liget-utca 6. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Folytatás a múlt hétről. Ugyanaz a történet, mint a Pallós & Gomp. Folytatásnak is mondhatjuk. Ezúttal azonban nem megy vérbe. Megmarad a tűszurások körében. Hogy a tűk hegye hígított méregbe van mártva, ezt a csekélységet csak nem veszi senki komolyan számba. Mit árthat egy kis tűszurás ? Legfeljebb valami kellemetlen daganat marad utána. Pár heti ólomvizes borogatás után elmúlik az is. Azt tán mondanunk sem keli, hogy a gyógyítás munkájánál már nem a sajtó segédkezik. A sajtó elvégezte nemes, purifikáló munkáját akkor, mikor a tűszurást leadta. Mikor feltálalta a szerencsétlen iró történetét, akit elhagyott mindenki, el az apja, (a főispán!), aki egy veszett vasat nem fizet érte, el a petőfisták (az érzelmes alagyák szerzői, az ömlengő lírikusok!), el az írók segélyegylete, el mindenki az egy Schwartzer kivételével, „csak ez az egy, mi hü maradt", mint a költő koldusbotjáról zengte éppen Petőfi. S mikor elolvasta az ember ezt a hirt (hosszú hír, cikkre kerekedik ki), ökölbe szorul a keze, leütni szeretné az apát, a pet őfistákat, a segélyalapot, mindenkit, aki reszm, nyomorultul veszni hagy egy írót, egy jobb sorsra érdemes szerencsétlen embert, akkor a következő napon szép sorjában jönnek a cáfolatok. Cáfol az apa, cáfol a Petőfik elnöke, cáfol mindenki, kiderül, hogy az egészből nem igaz egy szó se, s a szenzációból nem marad sernmi egyéb, csak a daganat a tűszurás után. Neveztetvén pedig mindezek : sajtóviszonyoknak. Vidéki városaink társadalmi élete, Kezdhetném azzal, hogy a legtöbb magyar vidéki városunkban nincs is társadalmi élet. Legalább igazi, vonzó nincs. A legtöbbje olyan, hogy mikor egy idegent sorsa ottani lakossá tesz, az, ha lehetne, rögtön szabadulna hideg, barátságtalan légköréből. Hogy mi lehet ennek az elsőrendű oka? Természetesen az emberek, mert ök képezik a társadalmat, ök a cselekvő és szenvedő alanyai a benne lüktető életnek is. A megváltozott külső körülmények azonban, amelyekre oly gyakran hárítják némelyek e beteges tünet okát, csak másodrangú tényezők e kérdésben. Hogy valaki kedves, megnyerő legyen, az nem anyagi helyzetétől függ, hanem csakis az egyén magatartásán alapszik. így van ez a városok társadalmi életében is. Hogy egy városban jól találják magukat a lakók, de kivált az intelligensebb osztályókhoz tartozó lakók, azt nem a város szegénysége vagy gazdagsága, kisebb vagy nagyobb volta, hanem leginkább az emberek érintkezési módja dönti el. Hisz 30 évvel ezeiőtt is valamire való vidéki varosaink mind arról voltak ismeretesek, hogy a benne lakó intelligensebb osztályhoz tartozó egyének, családok a legnagyobb örömmel élték ott napjaikat és ha elkerültek más tájékra, egy ideig legalább is vissza vágyódtak az elhagyott falak közé. Innen származhatott az a kiszólás is, amely a folyó vizek mellett fekvő városokra vonatkozott, mint pl. ez is „Ki a Tisza vizét issza, vágyik annak szive vissza". De ugyanezt a rigmust minden folyómenti városra alkalmazták, természetesen a folyó-név helyes fölcserélésével. A dunamellékiek szerint: Ki a Duna vizét issza, vágyik annak szive vissza. A Tapolca mellettiek szerint pedig az vágyott vissza aki a cából ivott. És így tovább. Hát most hová vágyódik a magyar ? Mind Budapestre. Ismétlem: pár vidéki központunkat kivéve, a magyar intelligenciának valóságos Mekkája lett fővárosunk. Mind oda akar jutni. És téved az, aki azt hiszi; hogy ez a tünet csupán a családi körülményekre, gyermeknevelési okokra és túltengő szórakozási vágyódásokra vihető vissza. Tudjuk, hogy vannak ily esetek is szép számmal ugyan, de mégis eienyészöen csekély számmal azokéhoz képest, akik a vidéki városok tűrhetetlen vagy nehezen tűrhető társadalmi viszonyai miatt szeretnének elmenekülni oda, ahol a sok százezer ember közt, a nagy városi forgalom és hangos élet zajában, minden társadalmi élettevékenységtől és surlóA „PAPAI HÍRLAP" TARC A JA. Ha Wágner Richárd ezt megérte volna.. . — A nagy zenereformátor halálának (1883 február 13.) harmincadik évfordulója alkalmából. — Irta: Kemény Béla. A berlini királyi operában — mint olvasom — nagy dolgok történnek. A „Nibeiung gyűrűje

0 Wágner-tetralógia egészen új beállításban kerül előadásra. A tetralógia beállítása, kiállítása, insceniálása, rendezése, diszletezése a főintendáns Hülsen gróf kezében van. Most a napokban adták elő a bevezető részt, „A Rajna kincsét". A tetralógia többi részei később, majd csak hónapok múlva kerülhetnek a Hülsen gróf szerint való beállításban előadási a. A Rajna kincsének előadása valóban a modern rendezés-művészet csúcspontját képezi és remek színpadi képekben megvalósítja Wágner Richárd művész-fanláziájának minden látományát. A Rajna belseje, az istenek tanyájára, a Walballra tekintő hegymagaslatok a legremekebb „Rajna kincse" díszletek, melyeket valaha német színpadon látni lehetett. A hegyvidék a dráma hangulathullámzásához hiven alkalmazkodó hatásos világításban tárult a néző elé. Az előadásban egész sora a technikai újításoknak keltett feltűnést. A Rajna leányai számára új készülékek konstruáltattak, melyek nekik a szabad, fesztelen és kecses mozgást lehetővé teszik és bámulatos módon keltik a szemlélőben az úszás illúzióját. A varázs-sisak problémája remek megoldást nyert. A varázssisakból gáz és gőz árad széjjel, melyek mögöt t Alberich valósággal láthatatlanná lesz. Csak egy kísérlet, az isteneknek a várba való bavonulását mozi segélyével szemlélhetővé, plausibilissé tenni, nem sikerült. Még a díszletek is Hülsen gróf főintendáns utasítása szerint kerültek ki Rottonara és Kaulsky bécsi udvari színházi festőművészek ecsete alól. Maga az előadás is a lehető legmagasabb színvonalon állott. A közönség még az előadás befejezte után is soká a színházban maradt és zajos kifejezést adott lelkesedésének, tetszésének, elragadtatásának és legszívesebben magát Hülsen gróf főintendánst látta volna. A lelkes tüntetés neki szólott. Amint ezt a szinházi hírt olvasom, egy kis művészet-történeti, egy kis zeneirodalom történeti revue vonul el lelki szemeim előtt és önkéntelenül tör elő lelkemből a sóhaj: ha Wágner Richárd ezt megérte volna . . . És ebben a lelki szemeim előtt elvonuló művészet- és zeneirodalom-történeti revuebin különösen egy mozzanat az, mely mintha lángoló hetükkel volna megírva és amely plasz tikusan emelkedik ki. Ez a mozzanat, az út, amelyen Wágner Richárdnak zenedrámája, a Nibeiung-tetralógia, ennek a nagy német muzsikusnak, ennek a nagy muzsikus németnek az önálló német zenei stíl megteremtését célzó úttörő műve Berlinbe jutott. Mert Wágner nemcsak német származású muzsikus volt, hanem muzsikájának minden egyes kótájában is a német érzület nyilvánult meg. Ez Wágner Richárd minden irott vagy mondott szavából is kitűnik. Amikor Bayreuthban az első ünnepi sziajáték-ciklus, a Nibelung-tetralógiának a maga teljes egészében való első előadása 1876 aug* 17 én befejezést nyert, a tomboló lelkesedés láttára Wágner Richárd engedett a közönség hívásának, megjelent a színpadon és szólott a közönséghez: Mindezt az Önök jóindulatának és a szereplők, az én művészeim határt nem A legmodernebb szabás szerint elegáns férfi-ruhákat készít akadémiát végzett szabómester, Pápa, Fő-tér 19. sz. Vágó Dezső Állandó nagy raktár elsőrendű gyapjukelmékben 1 Megrendelések felvételére kívánatra vidéken is megjelenek. TC7T \ ' ' kiváló minőség és csínos ki IVIUnKaim több orsz. kiállításon érmek állításukért érmekkel kitüntetve.