Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-02-01 / 5. szám

dásoktól menten jól esik egymagának, illetve csak hivatalának és családjának élnie. Ott nem kell éreznie a társadalmi kaszt-rendszert, amely legtöbb vidéki vá­rosunknak nagy betegsége, mert okta­lanul a benső érintkezés elé korlátokat von a különböző rangú és állású hiva­talnokok között, de nem ritkán érezteti elidegenítő hatását a különböző vagyonú polgárok között is. A fővárosban is újabban a társadalmi szétválasztó erők megszaporodtak eggyel: a felekezeti idegességek és az ezen ala- i puló csoportosulási vágyódással. Csakhogy otthon az emberek rengeteg árjában észre sem veszi az intelligensebb elem e mester­ségesen előidézett társadalmi nyavalyánk­nak kellemetlenségeit. Azonban a provinc­ban — amint mondani szokták — rövid idő alatt majdnem teljesen tönkre teszi, sőt tette is már a bizalmasabb társadalmi érintkezést. Ami fönnmaradt még a régi­ből, az sem nem őszinte, sem nem meleg, hanem erőltetett valami. A főváros előnyösebb helyzetben van amiatt is, hogy intelligens elemére nem ró oly sok cimen (pl. a különböző körök, egyesületek stb.) annyi anyagi és erkölcsi terhet, mint azt igen sok vidéki váro­sunkban tapasztalhatni. Pesten ez a köte­lezettség is megoszlik, egyre-egyre keve­sebb jut; a kisebb központokon azonban ez a sokirányú kötelezettség minden sú­lyával mindig ugyanazon intelligensebb társadalmi elem egyes tagjaira nehezedik, még pedig sokszor anélkül, hogy ezen áldozatáért kapna kielégítő ellenszolgál­tatást a társas élet vonzalmasságában, kedvességében. Sokat árt a bizalmas érintkezés ellen a pletyka is. Talán legtöbbet. És sajnos — a megszólás, a pletykálkodás mind­jobban fel- és elburjánzott városi életünk­ben. Mintha a magyar társadalmi réte­geknek egyéb dolguk sem lenne, mint örökösen más személyével, családjával és körülményeivel törődni! Az igazi intelli­gencia óvakodik ettől a sértő szórakozás­tól. S ott, ahol a pletykálás burjánzik, sem igazi intelligencia nincs, vagy nem mer ez ellen cselekedni, sem kellemes társadalmi viszonyok nem lehetnek. Erről a csekélynek látszó, de valójá­ban a társadalmi életet fölbomlasztani tudó tényezőről most csak ennyit! Lám, a fővárosban ennek sincs ki­téve az ember. És ha már a provincban is, majdnem mindenütt, a piaci- és a lakás-árak egy magassági fokon állanak a pestivel, tehát a megélhetési viszonyok i sem könnyebbek a fővárosinál, mért ne vágyódnék oda az ember, akit a vidéki városaink társadalmi életének szúró tövi­sei, ostoba koloncai, drágán fizetett sivár­sága oda űztek. Fővárosa, természetesen, csak egy le­het egy országnak, az igaz. Azonban kel­lemes városa több is akadhat. Sőt min­den várost lehet vonzóvá tenni, csak akarják komolyan az illetékes társadalmi faktorok. Magyarországnak többnyire csak azon városaiban kellemes az élet ma már, ahol a nemzetiségi körülmények összetartásra kényszerítik a legnagyobb részt magyar intelligenciát. Ott valóban igen jól érzik magukat a kis- és nagyhivatalnokok, a módosabb és nem módosabb értelmiségek. Nem éreztetik a nagyobbak a kisebbekkel fölényes voltukat; nem ismerik a pöffesz­kedő hiúságot, de nem is termelnek plety­kákat. Mért ne lehetne más fekvésű és hely­zetű városokban is összefognia az intel­ligenciának, hogy vonzóbbá váljon a tár­sadalmi élet? Mért ne rázhatnók 1c magunkról azt a sok, idegenből ránk szedett vagy ragadt koloncot, amelyek nehézkessé teszik moz­dulatainkat a társas érintkezésben? A fővárosnak nagyon sok anyagi ál­dozatába kerül, hogy vonzóvá legyen benne az élet. Vidéki városaink nem bir­ják meg az erre szükséges anyagi kiadá­sokat. Nekik materiális eszközök helyett lelki erővel, a társadalmi föintézők, az intelligencia lelki erejével, összetartó mun­kálkodásával kell elérniök azt az ered­ményt, amivel most Pest dicsekedhetik. Gy. Gy. Városi közgyűlés. — 1913 január 27. — Szokatlan nagy érdeklődés nyilvánult meg az e héten, hétfőn tartott városi közgyűlés iránt. A nagyterem (vajmi kis nagy terem!) zsúfolásig megtelt; szerencse, hogy a közgyűlés nem tar­tott túlsokáig, mert már 5 órára is annyira megromlott a levegője, hogy szinte tűrhetetlen volt az ottartózkodás. Az érdeklődést valószinüleg a vágóhídi építkezés ismét napirendre tűzött ügye idézte elő. Ámbár valószinüleg nem csalódunk, ha a Felsőváros népesebb bevonulását a Hungária­gyári új úttal, az Alsóvárosét pedig a Lajos­utcával hozzuk összefüggésbe. Mindhárom ügy közmegelégedésre nyert megoldást. Megnyitás, Mészáros Károly polgármester pont három­kor nyitotta meg a közgyűlést. Jegyzőkönyv­hitelesítésre Kalmár Károly, Gál János, ifj. Eisler Mór, Ács. Ferenc és Kovács Sándor kérettek fel. Napirend előtt bejelentette a polgármester Fodor István rendőrbiztos halálát, mely felett a közgyűlés részvétét fejezte ki. Interpellációk. Halász Mihály interpellált most három ügyben. Számonkérte a rendőrök családi pót­lékát, melyre azt a választ kapta, hogy a pénz­tármaradvány nagyságához képest fog kíutalá­I sáról intézkedés történni. Szóvátette a dijnokok és rendőrök megvont gyógyszer-segélyét, ami­nek a jövő évi költségvetésbe újból bevételét kilátásba helyezték. Végül a pénztári tisztviselők családi pótlékáról szólt. Ezek azért nem része­sülhetnek benne, mert magasabb fizetési osz­tályba vannak sorozva. Keresztes Gyula amiatt interpellál, hogy a Szarvas-utca leégett lakói mért nem kapnak építési engedélyt. A polgármester kijelentette, hogy ez az ügy a tanácshoz tartozik, oda for­duljanak beadvánnyal. Új országút. Dr. Löwy László indítványára a XII.-ík pontot tárgyalták I.-nek. A felsővárosiak kérelme ismerő igyekezetének köszönhetik. Amit a ma­gam részéről én mondhatnék Önöknek, azt né­hány szóba, egy rövid axiómába foglalhatom: Önök látták, hogy mit tudunk mi; most Önök akarjanak! És ha Önök akarják, lesz művé­szetünk is. E szavait azonban sokan túlkapásnak, elbizakodottságnak tartották és ezért kapva kaptak rajt az antiwagneristák és azonnal sza­pulták, orrolták miatta a sajtójukban úgyannyira, hogy az aug. hó 18-án a szinház termeiben rendezett több mint hétszáz terítékű díszlako­mán Wágner szólásra állott fel, hogy a támadá­sokkal szemben tegnapi szavait kimagyarázza: „Nem azt akartam — úgymond — mondani, hogy nekünk németeknek ínég nincsen művé­szetünk, hanem azt, hogy nincsen nemzeti művé­szetünk, amellyel más nemzetek: Olaszország és Franciaország már régen rendelkezik. Az eredetiségnek ez a hiánya különösen feltűnik és érezhető azon a téren, amelyen a homály sötét sűrűségén keresztü 1 törve elértem azt a művészetet, mely bármel y idegen nemzet művé­szete mellett is megállja helyét és e mellett minden izében — német." És éppen Wágnernak ez a végtelen nem­zeti fanatizmusa adja meg a pikantériáját a tetralógia első berlini előadásának. Hiszen ekkora n emzeti rajongással szem* ben nem képzelhető más, minthogy a tetralógia diadalmenetben vonul be a nemzeti zene leg­illetékesebb helyére, a berlini királyi operaház színpadára. Pedig dehogy. Mire a nagy zenedráma Bayreuthből Berlinbe jutott, öt esztendő telt el. Azonban ekkor sem a berlini királyi operaház színpadáig, hanem a Münzstrasseban akkor még álló, de utcarendezés következtében azóta le­bontott és megszűnt Viktória-színházig tudott eljutni. A tetralógiát a maga egészében először — persze Bayreuth után — 1878 november 17—23-ig terjedő időben Münchenben adták, Lipcsében 1879 január 3—7, — Bécsben 1879 május 26—30. napjain, Braunschweigban 1879 május hó folyamán, Hamburgban 1880 május 3—8. napjain és — Berlinben 1881 május 5—29. közti időben a tetralógiát négyszer egymásután adták, de csak a Viktóriában, mely komoly műintézet jellegével sohasem birt. De még ekkor is hogy jutott el a tetralógia Berlinbe ? Seidl Antal, a hírneves dirigens, Wágner egyik meghitt barátja és Neumann Angelo, a lipcsei ^városi szinház azon idő­kori igazgatója egy úgynevezett — vándor Níbelung-szinházat szerveztek. A társulatot a leg­jobb erőkből állították egybe. A társulat kizáró­lag a Nibelung-tetralógiát adta (és Wágner­hangversenyeket rendezett) Boroszlóban, Königs­bergben, Danzigban, Hannoverben, Brémában, Bármenben. Ez útjában került a társulat 1881­ben Berlinbe. A társulat tagjai, mint már mond­tam, kitűnő erők voltak, és mesteri előadásokat produkáltak; de a díszletei sok kívánni valót hagytak, no meg aztán bizony Wágnernak a partiturában az előadások számára sok-sok törlést kellett eszközölni és bár a mesternek e törlések nem voltak ínyére, mégis belement, mert elvégre is az volt a cél, hogy a művet szélesebb körben tegye ismertté és a műnek, valamint magának, illetve a nemzeti művészet és zeneliteratura céljainak barátokat szerezzen. Az a körülmény, hogy a tetralógia nem a királyi operában, hanem csak a Viktoriában került és pedig egy vándor színtársulat által előadásra először, anyagi és személyi okokra vezethető vissza. 1876-ban, a bayreuthi ünnepi színjátékok idejében már szó volt arról, hogy a tetralógiát a berlini kir. operában adják. Azonban a fő­intendáns egyelőre csak a „Walkürök" előadá­sára vállalkozott, mert félt, hogy a tetralógia a maga egészében nem fedezné a négy est rengeteg kiadásait, miután aggályai voltak ugya­nis, hogy a tetralógia többi tagozata iránt nem kiváló bór- és lithiumos gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynéi, czukorbetegségnél, vorhenynél, emész­tési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyúvíz. SCHULTES ÁGOST Kapható ásványvizkereskedésekben és gyógyszertárakban. Szinyelipóczi Salvatorforrás-vállala' Budapest, V. Rudolf-rakpart 8.

Next

/
Oldalképek
Tartalom