Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-01-04 / 1. szám

is esnék. Az osztrák kereseti adó rendszerére gondolunk, melyben az adózók úgynevezett adózó társaságokban egyesülnek és ezek tag­jaik között felosztják a társaságra kirótt adó­kontingenst. E célra nem szükséges az eddigi adókivető bizottságokat megtartani, hanem a felosztást a kereskedelmi és iparkamarák, ügy­védi kamarák és egyéb autonom testületek keretében lehetne elvégezni és csak ott ala­kíttatnék külön bizottság, a felosztás (rapor­tírozás) céljából, ahol ilyen szervezetek nem léteznek. Ezáltal a jövedelmi adó a kereseti adótól teljesen elválnék és megszűnne az a lehetetlen állapot, hogy kereskedő és iparos most ugyanarról a jövedelemről két vallomást tartozik adni és a vallomások elmulasztása folytán kétszer lehet rá a bírságot kiróni. Az a tény, hogy ezt a rendszert az oszt­rákoktól kell átvenni, ne tartson senkit sem vissza. A kereseti adóról szóló 1875. évi tör­vény is jórészt osztrák mintára készült és az csak reánk nézve hátrányos, hogy a magyar adórendszer az osztráktól annyira különbözik. Különben az új adótörvények oly bőven és részletesen fordítanak az osztrák és porosz forrásokból, hogy igazán semmi akadálya nincs annak, hogy a kereseti adóztatás Ausztriában is helyesnek bizonyult intézményét onnan egé­szen átvegyük. A jövedelmi adónál az adókulcs meg­változtatásán kivül szükség van arra, hogy az adóalap kinyomozására és a bevallássi köte­lezettségre vonatkozó meglehetősen homály os szabályok kétséget kizáró módon szövégeztes­senek. Feltétlenül szükséges annak szabatos megállapítása, hogy az adózó bevallási köte­lezettsége alternatív legyen. A törvényből kí­hagyandók mindamaz intézkedések, amelye k zaklatásokra és politikai üldözésekro nyújtanak módot és főleg az adónovellába becsempész ett magas bírságok mérséklendők. Ezek volnának aina főbb irányelvek, melyekben az adóreviziónak mozognia kell. Természetesen ez alapelveknek keresztülvitele csalj nagyszámú, a részletekre kiterjedő módo­sítás utján volna lehetséges. Ez azonban ké­sőbbi feladat. Most mindenkinek, aki az ipari, kereskedelmi és értelmiségi foglalkozások érde­keit a szivén viseli, legfőbb köteiessége, hogy az adótörvények revíziójára irányuló mozgalmat támogassa. x Vágó Dezső, Dunántúl előnyösen ismert elsőrangú uri szabó üzletének mai számunkban megjelent hirdetését ajánljuk olvasóink figyel­mébe, ahol kitűnő anyagból készült férfiruhák szerezhetők be jutányos áron. CSODÁLATOS az üdesége és tisztasága a Su annal mosott ruhának. Sunlight szappan mint feltétlen tiszta készítmény, kiválóan alkalmas minden mosáshoz, takarékos a nagy­ruhánál és utolérhetetlen finom kelmék mosásánál. Lever & Co., G.m.b.H., Wien III. L 68 A Leányegyesület jubileuma. — 1912. dec. 28. 29. — A pápai Leányegyesület múlt szombaton és vasárnap fényes ünnepségek között ülte meg fennállásának negyedszázados évfordulóját. A jubilláris ünnep két részből állt: a szombat délelőtt tartott díszközgyűlésből s a két estén át a szinházb an rendezett előadásokból. A díszközgyűlésnek súlyt és jelentőséget adott, hogy azon Pápa város egész művelt társadalma megjelent s lerótta elismerése adóját a negyed­század óta működő kulturális egyesület iránt, mely elsőrendű tényezője városunk szellemi életének. Az előadások meggyőző bizonyítékát szolgáltattak annak, hogy az egyesület a jelen­legi vezetőség is megtartani igyekszik a nagy­nevű alapítója teremtette díszes pozícióban. * A díszközgyűlést a Griff szálló nagyter­mében tartották, melyet zsúfolásig megtöltöttek a kör tagjai s a test véregyesületek küldött­ségei. Megjelent a gyűlésen a kör tőlünk Buda­pestre költözött érdemdús alapítója s negyed­századon át volt vezetője, jelenleg tisztelet­beli elnöke Rosenthal Francisk a is. A gyűlést a jelenlegi elnök dr. Fürst Sándorné vezette, aki meleg szavakban üdvözölte a megjelent díszes közönséget. Ezután a kör titkára Baldauf Gusztáv tartott emelkedett szellemű, eszmék­ben gazdag beszédet, melyben a nők kultu­A kormány állandóan arra hivatkozik, hogy az új adórendszer a kis existenciáknak könnyebbséget nyújt a létminimumon alól maradó jövedelmek adózatlanul hagyásával. Ennek éppen az ellenkezője áll. A létminimum évi 800 korona és a családtagok keresménye a családfő jövedelméhez hozzászámíttatik. A legnagyobb nyomorban élő néprétegektől el­tekintve, alig van Magyarországon kereső em­ber, aki e cimen adózás alá nem volna von­ható. Sőt az ipari munkások, akik az eddigi adópraxis szerint teljesen adózatlanul marad­tak, most majdnem kivétel nélkül adókötelesek lesznek. Itt csupán két eset lehetséges. Vagy végrehajtja a kormány betű szerint erélyesen a törvényt és akkor a nagyhangú kijelentések dacára a legszegényebb emberek is fognak adót fizetni, vagy az adóigazgatás lazán fogja az adóalap kinyomozását teljesíteni és nem zaklatja az alsóbb néposztályokat. Harmadik eset ki van zárva s így igen nehéz megérteni, miért ragaszkodik a minisztérium egy oly tör­vény végrehajtásához, amely a törvényhozás intenciójának csak akkor felelne meg, ha egyál­talán nem hajtanák végre. Az osztrák jövedelmi adó kulcsa sokkal enyhébb, mint a magyaré s így nemcsak a kis, hanem a középexistenciák is súlyosabb terhet viselnek nálunk, mint odaát. Ez is mutatja, hogy az adóreform állítólagos szociális célz atai mennyire ellentétben állanak a törvény szó­szerinti intézkedéseivel. Az adórevizióra irá­nyuló mozgalomnak tehát legfőbb követelménye, hogy a létminimum és jövedelmi adókulcs legalább is olyan legyen, mint Ausztriában. A kereskedők, iparosok és értelmiségi középosztály szempontjából az általános kere­seti adó teljes átalakítására van szükség. Itt mindjárt előrebocsátjuk, hogy a kincstár érde­keinek megóvása végett a mákontingens meg­maradása ellen semmi kifogásunk nincs. Lehe­tetlen és visszás helyzeteket teremt azonban, hogy az alább felsorolt foglalkozási ágak lénye­gében véve két személyi természetű adót fizet­nek, mert a kereseti adónál az adóalap éppen úgy bevallás utján, a személyi viszonyoknak tekintetbe vételével állapíttatik meg, mint a jövedelmi adónál. A kereskedők és iparosok legtöbb panasza éppen abból származik, hogy ellentétben minden más társadalmi osztállyal, ők a bevallási kényszer következményeivel két izben sújtatnak. Ezen úgy lehetne segíteni, ha a kereseti adót egy valóban külső támpontokra felépített adóvá alakítanók át, még pedig úgy, hogy az adó összege nemcsak kontingentálás, hanem az egyes adózók között felosztás alá ő maga kereshette, majd szétpattant a mellén feszülő Vaffenrokk. Keresi, keresi, de nemcsak keresi, hanem meg is fogja találni. Van rá alapja, biztos, erős, hiteles fundamentuma. Sorakoznak már az önkéntesek. Tiszta mindegyik, mintha skatulyából húzták volna ki. A sárgaréz gombok ragyognak, a szurony szíjját tükörnek lehetne használni. Kezdődik a rapport. Megy végig mindegyiken a kérdés. Olvasták-e a cikket? Olvasta mindegyik. Minek tagadnák? Az Arkaden-kaffehausba csak eljutnak néha. Ott olvasták. De a szerzőséget nem vállalja egy sem. — Már pedig azt más nem Írhatta, mint maguk közül valamelyik. Valamelyik skribler. Valamelyik, aki még este 9 után is tintát nyal, aki zapfenstreick után is letyefetyéléssel zavarja a társait. Melyik az ? Jelentkezzék, ha van becsület benne, ha nem akarja, hogy az egész abteilung hűvösre kerüljön miatta. És a zsinóregyenes sorban állók közül egyik egy pillanatra elhalaványul. Megérti a célzást. Megérti, hogy el van árulva. Megvető pillantást vet az ablak felé, ahol az önkéntes­iskolába vezényelt sarzsik: frájterek, káplárok, cugszfűrerek állnak, köztük a vadrác : Dimitrovics. És arcát, mely imént halvány volt, pír futja el, az elszántság pírja. Jelentkezik. — Jelentem alássan főhadnagy úr, én vagyok, aki este a szakasszobában irní szoktam. A főhadnagy elébe áll. — Hát maga az, önkéntes Fekete ? Maga a skribler ? Doktor philosop/we a pesti egye­temről. Wie ? doktor philosop/aie / Vieh ? S a durva sértés, amit az utolsó szótag ismétlésével elkövet, annyira tetszik neki, hogy hangosan felkacag. — Alsó wir habén ihn. Önkéntes Fekete irta azt a gyalázatos hazugságot a Pressebe. És tudja maga, hogy az önkéntesnek tilos a zeitungsschreiberei s még inkább tilos, mert súlyos vétség a fegyelem ellen arról irni, ami a kaszárnyában történik. — Arról én nem irtam főhadnagy úr. Egyáltalán soha semmiféle újságnak, legkevésbbé a Pressenek nem irtam. — Üres fecsegés. Hát mit írt? Szerelmes levelet talán? Majd megnézzük mindjárt a ládáját, megtaláljuk mindjárt a kéziratot, Herr Doktor philosop/ne, Vieh, doktor philosop/ue / Frajter Dimitrovics, hozza ki az önkéntes ládáját. Elpalástolhatlan örömmel rohan a frajter a szakasszobában. Az önkéntes már nem néz rá! A nyugodt öntudat bizalmával várja a nyomozás eredményét. De egy másik pillantás rászegeződik a frajter bujnyik arcára, egy magas vállas kápláré, a Petrovics kápláré, kinek sze­méből a düh és gyűlölet tükröződik. Keze ökölbe szorul, de még türtőzteti magát, várja a végét. A ládából, a rendbe rakott fehérnemű alól előkerülnek Fekete önkéntes gyönyörű, tiszta kéziratai. Ártatlan, szelíd írás bizony az mind. Egybetartozó nagy tanulmány az egész, cime : Az új földesúr s a magyar nemzeti lélek. Mindössze 136 írott negyedives oldal. Letisz­tázva, rendben, nyomda alá elkészítve szépen. Nincs annak semmi híjjá sem. A főhadnagynak nincs ínyére a dolog. Nem úgy sült el egészen, mint ahogy ő szerette volna. Próbálkozik hát tovább. — Weiter, weiter. Még ott látok más irást is. Lát bizony, láthat nem is egyet. De azok mind levelek. Sorjába rakott öreg betűs levelek, egy kézből származók. Nézzük nincs-e ezekben valami, ami nyomra vezet. Találomra kivesz egyet a borítékból. „Kedves fiacskám! Nagyon megörültem utolsó kedves leve­lednek, amelyikben irtad, hogy most már készen vagy a nagy értekezéseddel. Hálát adok a jó Istennek, hogy erre még katonáéknál is időd és nyugalmad akadt. Vagy úiíy-e külön ked­vezményképen volt erre alkalmad? Ugy-e bizony téged ott is csak úgy szeretnek, mint idehaza az iskolában, meg ott fenn az egye­temen. Az én szorgalmas jó fiamat szeretnie is kell mindenkinek . . Nem olvasta tovább; visszalöki a ládába s lecsapja a födelét. A dolog mégse sikerűit egészen úgy, mint ahogy szerette volna. Mindegy, ha raport van, büntetni is kell. — Önkéntes Fekete ! Maga az egyedüli az egész abteilungban, aki schreibereit űz. Más nem írhatta a Presse cikkét, csak maga. — Azt a cikket főhadnagy úr nem én irtam. — Ne feleseljen velem. A reglamát meg­sértette azzal is, hogy 9 után lámpát gyújtott, lármájával zavarta a társait. Hogy ezt egyelőre ne tehesse s a jövőre is elmenjen tőle a kedve, egy hétre az einzelaresztbe kerül. Megértette ? Abtreten. A kihallgatásnak vége. Az ítélet ellen fellebbezés nincs. Azaz mégis. Valaki nem akar belenyugodni. De ez a valaki nem az önkéntes. Káplár Petrovics áll most frajter Dimitrovics előtt. Ö akart fellebbezni, avagy bíráskodni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom