Pápai Hírlap – X. évfolyam – 1913.

1913-04-12 / 15. szám

illetve nőnevelő-intézeti vizsgálatokon elnököl. De közönségünknél még jobban ismerik az ö kedves egyéniségét a tanulók ezrei, kik a pápai intézetekben végezték tanulmányaikat, akiknek közvetlenül nyilt alkalmuk Czike Lajos atyai szeretetének melegét érezni. Most, midőn ötvenéves jubileumának ritka ünnepén a lelkészi, esperesi és gondnoki tisztében szerzett érdemei illetékes ajkakról fognak méltánylásban részesülni, felkeresik öt hálás érzésükkel a főiskola és nőnevelő-intézet összes volt növendékei s tiszta szivböl csatlakoznak az ünneplők jókivánataiboz. Városunk közönsége pedig az elismerés hálás szavaival mély tisztelettel üdvözli a kettős ünnepet ülő egyházkerületet. A imsdrágaság csökkentése. A városokban egyike a leg fontossabb feladatoknak, a szegényebb néposztályt olcsó húshoz juttatni. Több terv merült már fel a megoldás terén, azonban a gyakorlatban számba vehető eredményt velük alig lehetett elérni. A v. mészárszékek nem váltak be, mert a kezelésük, ellenőrzésük szerfelett nehézkes és költséges. A lómészárszékektől pedig a mi népünk még mindig idegenkedik, a házinyúl-tenyésztés _is embrióban van, a köznép undorodik ennek a húsától azon hiedelem miatt, hogy a házinyulak a patkányokkal is párosulnak. Mezőgazdasági érdekeink, ahogy ezt az agráriusok hirdetik, nem engedik meg a Balkánnal oly szerződések kötését, hogy korlátlan mennyiségben jöjjön be élő és leölt haszonállat. így azután a városi lakosságnak, mint fogyasztó elemnek, vagy teljesen le kell mondania a szervezetre szinte nélkülözhetlen busevésről, vagy pedig méregdrágán kell azt neki megfizetni, úgy hogy ekkor egyéb szükségletei nem nyerhetnek fedezetet. Már pedig tudjuk, hogy inkább szűkebben él a mi népünk, minthogy a külsőleg látható dolgokról mondjon le, ami azután népünk elsatnyulására, munkaerejének csökkenésére, ellenálló képességének megszűnésére vezet. Ez pedig nem lehet országos érdek. Addig is, mig a városok szervezete kikényszeríteni képes lesz külföldről a husbehozatal korlátozásának megszüntetését, a városok vezetőségére hárul a husdrágaság csökkentésének feladata. Tudjuk azt, hogy nagyközönségünk előszeretettel vásárolja a szárnyasokat, bármily magas áron hozassanak is forgalomba. Tehát a városoknak ily baromfitenyésztő telepeket kell létesíteni. Ugy tudom, legutóbb Székesfehérvár városa létesített ily telepet állami hozzájárulással. Nagy tömegben, megfelelő berendezéssel a mai árak -jeléért lehetne a piacra hozni \ különösen akkor, amikor a városok a baromfitelepek részére olcsó és igen tápláló eleségről gondoskodhatnak. Nevezetesen úgy a városok, valamint minden 10.000 lakosú község köteles közvágóhidat létesíteni, ahol is annyi vér, hulladékbus szerezhető be, 'hogy egy nagyszabású baromfitelep tápszerrel ellátható. Most nyílik alkalmuk tehát a városoknak, hogy a közvágóhidjukon számba alig vehető termékeket jól értékesítsék. Be kell rendezni a vágóhidakat magas hőfokú párolókkal, az összegyülemlett vért és hus-hulladékokat meg kell szárítani, meg kell őröltetni és szén hidrátokat tartalmazó anyagokkal, korpával és inelassal keverni. Az így előállított terméket azután lehet a baromfitelepre szállítani s felhasználni. Ma a közvágóhidak ilynemű terméke alig 200—300 K értéket képvisel, - mig a vértakarmány értéke 6—7000 K-t tesz ki. Amig egyfelől a közvágóhidak jövedelmezőségét ily megengedett módon fokozhatjuk, addig másfelől a baromfitenyésztéssel a hús olcsóbbá tételén közremunkálkodhatunk. Ügy tudom, hogy a földmivelésügyi minisztériumnál megvan a legnagyobb jóakarat ilynemű telepek felállításához, ami tetemes költségbe nem is kerülhet, hisz mindenütt található I egy kibérelhető major 25—30 holdnyi területtel. Ez pedig elégséges 4—5000 baromfira. Az államtól nyerhetünk fajbaromíiakat, költőgépeket segélyül, valamint friss tojást az ültetéshez. Csupán egy szakértő baromfitenyésztőre s néhány segédmunkásra van szüksége a telepnek s oly 3—4 nagyobb helyiségre, amely fűthető is az apró jószágok számára. Hiszem, hogy a vértakarmány segélyével a jószágok hamar fejlődnek és piacképesekké válnak úgy télen, mint nyáron. A nagyközönség pedig oly húshoz tudna jutni, amit ez idő szerint csak magas áron tud beszerezni. Nem kicsinylendő dolog tehát az, amire a városok figyelmét felhívom, mert a baromfitelep jövedelmezősége mellett egy fontos szociális kérdést is old meg, ha nem is teljességében, de mérséklő hatást minden bizonnyal elérünk vele. Ha pedig olcsóbb s jó minőségű hússal, tojással láthatjuk el közönségünket, akkor annak erőteljesebbé való tételére is közrehatottunk. Ami nemcsak közgazdasági szempontból bir nagy fontossággal, hanem közegészségi szempontból is, mert az elsatnyulástól óvjuk meg a generációnkat. Már pedig, ha erre nem törekszünk egyéb hygienikus intézményekkel kapcsolatban, úgy satnya nemzedéktől csak satnya eredményeket várhatunk. Csoknyay Károly, Yillanytelepünk fejlődése 1912-ben, A szokottnál is örvendetesebb fejlődés biztató képe tárul elénk villanytelepünk üzemvezetőjének az 1912. évről most megjelent zárószámadásából és jelentéséből. A nagy gonddal és kiváló szakértelemmel mégsze rkesztett jelentést, amely kiterjeszkedik a telep múlt évi életének minden egyes mozzanatára, a következőkben ismertetjük : 1912-ben bekapcsoltatott 84 világítási (1911-ben 43) és 5 ipari (1911-ben 9) fogyasztó és ezzel a telep fogyasztóinak száma 725 ről 814-re emelkedett. A múlt év végén 14687 db. 50 gyertyafényü lámpa volt a telepbe bekapcsolva, amelyből a múlt év szaporulata : 1407 drb. Ez a rendkívüli fejlődés a múlt évi igen nagy mértékű építkezésben leli magyarázatát. A részletes áramstatisztikából kiderül, hogy a legkevesebb áram juniusban (15259'4 Kilowatt óra), a legtöbb novemberben (37077'6 Kw.) adatolt el. Az összes eladott áram- mennyisége 1912-ben 315647-5 Kwatt volt, míg 1911-ben csak 276245'4 Kwatt. Legnagyobb egyidejű terhelés 1912 dec. 5-én este 5 órakor volt: 219 Kwatt, vagyis ebben az időpontban a telep összmunkabirási képességének 47%"

a vétetett igénybe. Viszont a legkisebb napi áram termelés julius 8-án volt: 497 Kwattóra. Igen örvendetes jelenség, hogy a villanyos erőt mindinkább igénybe veszik ipari célokra. Ezen a téren az áramfogyasztás az előző évivel szemben 23% emelkedést mutat. Az összes értékesített áramból 1912-ben erőátviteli célokra most más karjában boldog. Akkor azt hitte, ott költözik el belőle a lélek, annyira jajongott érte . . . Az asszony szeméből köny tolult könyre. Az ember észrevette és ridegen, rekedtes hangon ordította: — Ülj fel, virrad. Indulunk. A kocsis, egy középmódú ember a faluból, rávert a törpe lovaira. Az erősen megrakott szekér nagyot zökkent s nyikorogva kifordult a kapu alól. Az asszony beletemette halotthalvány képét tenyerébe és hangtalanul zokogott. Mint amikor megindul a zápor dörgés, cikázó villámlás nélkül. A két gyermek fürtös, kerek fejét szelíden ráhajtotta anyjuk kebelére s tűnődve, megriadva, reszketve néztek maguk elé, mint a fészken megijesztett apró madárfiókák . . . Amint végig zörgött a karuca a kavicsos országúton, a kapufélfák mögül kibukkantak az emberfejek. Hajnalodott, s mielőtt kihajtanák a barmot, itatni, etetni kell a szorgos gazdának. Mikor pedig szekér zörög az uton, okvetlen kinéz az ember. így azlán tanúi voltak sokan a szökésnek. A kocsis mellett megtörve, kétrét hajolva, zord arccal leolvasta Gsiszér Albert az arcáról: — Tudtuk, hogy ez lesz a vége. Elúszott az ősi birtok. Galamb-búgos kapu, nagy istállók, földek, rétek, mezők, erdők elúsztak a garaton, tisztelt Gsiszér uram . . . Ezt nem lehet félremagyarázni. Ezt meg kell érteni. Az a tapadó, fürkésző, átfúró tekintet dörgedelmesebben beszél, mintha valaki torkaszakadtából kiabálna. Amig kievickélt a szekér a faluból, azt hitte Gsiszér Albert, megkövül a pirító szégyentől. Az arca kigyúlt, a szemei mintha ki akartak volna szaladni üregükből, mint a fölhevílett tűzgolyók. A testét-lelket kínzó állapotnak vége lett. Kijutottak a faluból, és Gsiszér Albert úgy érezte, mintha sziklákat ^urítanának le melléről jótévő kezek. A nagy, fullasztó nyomás után boldogan sóhajtott fel s egy pillanatra a biztató reménység kápráztató fénye villant meg szeme előtt. Csodálatos módon most még jobban bizott a jövendőben s hite erősebb és igézetesebb volt a tervelgetések, tündöklő álomképek birodalmában, mint eleddig a nagy utazásra való elhatározásnak küzdelmében. Lelkéről lefoszlott az a durva burok, I mely alól őszinte szeretet, tiszta, gyermekes, gyöngéd vonzalom olyan ritkán találta meg a megfelelő hangot. Valami kedves, édes derű aranyozta be a lelkét s megtöltötte bensejét, szivét, lelkét, szemét, ajkát reménnyel, hittel, vággyal, álommal, hitegető ábránddal. Egyszer csak szóra nyílott a Csiszér Albert dacosan lecsukott szája. Dicsekedni, tervezgetni, biztatgatni kezdte magát, gyermekeit, feleségét. Ráncba szedett homlokáról kinyomta a kalapot s ujjaival végigfutott két lengő bajuszán. — Nem kell búsulni, asszony ! Meglásd, boldogok leszünk még. Meggazdagodunk. Timár János nem úgy járt-e? Érteni kell hozzá. Románia igéret földje, aranybánya. Minap borvizesek beszélték, be jó dolga van ott az embernek. Jó barátok se lesznek ott, asszony. .. Csend állott be, ami mintha meghazudtolta volna megdöbbentő szótlanságával Csiszér Albertet. Az asszony nem felelt. Mit szólhatott volna. Úgy ült ott összezsugorodva a szénaűlésen, mint egy élettelen darab fa. Kiszállt belőle a lélek, mikor kiértek a határból. Szempillái elhomályosultak, hangja elakadt. A gyerekek jobbról-balról hozzásimultak anyjuk derekához, mint lonc a tornácfához. Azok keveset értettek a költözésből. Annyit, hogy örökre elszakadnak a bekecsalji falutól. Többet nem lubickolnak a Nyárád átlátszó vizében. Nem kiváló bór- és lithiumos gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. Természetes vasmentes savanyúvíz. Kapható dsványvizkereskedésekben és gyógyszertárakban. SCHULTES ÁGOST ">zinyelipóczi Salvatorforrás-váUak'