Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-08-17 / 33. szám

— Lelkészválasztás. A mezőtúri ref. egyház, az Alföld egyik legnagyobb gyülekezete, 27 pályázó közül Csomasz Dezső, móri lelkészt, a kiváló egyházi szónokot választotta lelkészé­nek. Csomaszt a köztisztelt Baranyay-család révén szoros rokoni kötelékek fűzik városunkhoz, a volt széniorra és remek szavalóra egyébként is számosan emlékeznek, kik most örömmel vesznek hirt a ritka megtisztelő választásról. — Megújított engedélyek. A kereske­delmi miniszter Rechnitz Béla pápai lakos számára a pápa-ukk-sümegi h. é. vasút építési engedélyt 1 évre meghosszabbította. — A j utas­nagyvázsonyi h. é. vasút építési engedélyét szintén 1 évre meghosszabbították. — Új igazgató. Az izraelita hitközség iskolaszéke a héten töltötte be a polgári fiú­iskolájában megüresedett igazgatói állást. Igaz­gatónak Blau Henriket, az iskola jeles tanárát választották meg, ki Schor Ármin halála óta közmegelégedéssel vezette az iskola ügyeit. A megüresedett tanári állásra a fenntartó testület Várhelyi Izsót választotta meg. — Tanári kinevezés. A vallás- és köz­oktatási miniszter Fehér Sándor pápai ref. főgim­náziumi helyettes tanárt a szatmárnémeti főgim­náziumhoz a fennálló szerződésből kifolyólag rendes tanárnak nevezte ki. A tanulók, taníttató szülők és ismerősei körében igen népszerű, jeles képzettségű fiatal tanár megérdemlett elő­léptetése őszinte örömet kelt, bár viszont kollé­giumunktól megválását mindenki sajnálja. — „A bor" — a Munkás-Otthonban. A Munkás-Otthon tágas udvarán hétfőn és meg­ismételve csütörtökön este műkedvelők előad­ták Gárdonyi Géza „A bor" cimü falusi törté­netét. Az előadásnak nagy érdekességet köl­csönzött, hogy abban egy kiváló szinész is közreműködött, Balázs Bálint, az aradi Nemzeti Szinház tagja, aki a betanítás és rendezés fárad­ságos munkáját is végezte. Az előadás a jelen­voltak általános véleménye szerint kitűnő volt, s nem közönséges élvezetet nyújtott. A darab egyik főszerepét, a Baracs Imréét maga Balázs Bálint játszotta. A már puszta megjelenésével is imponáló szinész játékának minden mozzanata művészi volt. Komoly ieleneteit — különösen a kis fiával valókat — olyan hatásosan játszotta meg, hogy nem egyszer könnyeket csalt érzé­keny hallgatósága szemeibe. Kár, hogy gyönyörű tenor-baritonjában csak egyszer gyönyörköd­hettünk. Méltó partnere volt Nóvák Istvánné (a felesége), akiről nagyobb dicséretet alig mond­hatnánk, mint hogy szinte feledtette műkedvelő voltát. A másik fő női szereplő Piri Lajosné, a pergő nyelvű, fiatal özvegy (Eszter) szerepé­ben nyújtott igen ügyes alakítást. Talpraesett kiszólásai derűs tetszést keltettek. Vági Annus (özv. Szunyogné) szépen játszotta meg komoly szerepét. Igen kedves volt — különösen a kerti jelenetben — a két fiatal szerelmes Molnár Lujza (Rozi) és Kiss Ferenc (Matyi). Farkas Gábor tőrölmetszett Göre volt, Piri Lajosra meg mintha csak reászabták volna Durbints sógor szerepét. Hangos kacagás kisérte minden szavát. Papp József (Pákozdi), Drach Márton (Czeglédy), Vilmann Erzsi (Göréné) egyaránt kitűnően megállották helyüket. A kisebb szere­pekben Kapossy János, aki ügyes kezdő színész­nek mutatkozott, továbbá Szeberényi Katus, Nádor Pál, Herrnstein István, Molnár Ferenc, Böröcz István, Hápli József, Simon Erzsi és Molnár Mariska jeleskedtek. Külön említjük föl a kis Nóvák Lacikát (Jancsi), aki korát meg­haladó bátorsággal mozgott a „világot jelentő deszkákon". Közönség minden alkalommal nagy számban volt jelen, s sokat és melegen tapsolt a szereplőknek és a rendezőknek. — Tűzoltó-jubileumi hirek. Te Deum. A Pápai Önkéntes Tüzoltó-Testület fennállásá­nak 40 éves fordulóját — mint már hirt adtunk róla — aug. 20-án ünnepli. A szinte országos jellegű jubiláris ünnepség a róm. kat. templom­ban veszi kezdetét reggel 8 órakor Te Deum­mal és ünnepi nagymisével, amelyet fényes asszisztenciával Kriszt Jenő esperes-plébános, a Ferenc József rend lovagja mond. A szent mise alatt Szentgyörgyi Sándor karnagy vezetése alatt — ez alkalomra szervezett énekkar — ad elő egyházi énekeket. A szent mise után ünnepi szent beszéd lesz, amelyet Varjas Endre szatmári konviktusi igazgató, főgimn. tanár mond. E templomi istenitiszteletre a helybeli összes tűzoltók és a nagyszámú vidéki kiküldöttek a pápai tüzoltó-testület zászlaja alatt vonulnak föl. Kérelem. Az önkéntes tüzoltó-testület ez úton is fölkéri a háztulajdonosokat, hogy házai­kat augusztus hó 19 és 20-án a testület jubi­leuma alkalmából s a vidéki vendégek tisztele­tére föllobogózni szíveskedjenek. Vendégek. Mozgalmas és szines napja lesz városunknak augusztus hó 20-án. Önkéntes Tűzoltó-Testületünk 40 éves jubileumán ugyanis nagyszámú küldöttel képviselteti magát Buda­pest, Székesfehérvár, Győr, Fiume, Szombathely, Veszprém város tűzoltósága, valamint a vár­megye összes tűzoltó-testülete, — úgyszintén Veszprém vármegye is. — A vendégek jórészt augusztus hó 19-én érkeznek meg, kiknek fogadtatásáról és elhelyezéséről vetélkedve gon­doskodik a város intelligenciája. Magánfogatok várják a vendégeket az állomásnál és szállítják szállásaikra, ahol hagyományos vendégszeretet fogadja őket és teszi számukra emlékezetessé itt-tartózkodásuk idejét. Diszgyülés. Jubiláló tüzoltó-testületünk hivatalos ünnepe a városi színházban folyik le aug. hó 20-án délelőt 1/ 212 órakor egy dísz­közgyűlés keretében, amelyen Koller Sándor alispán, dr. Antal Géza és dr. Óvári Ferenc orszgy. képviselők mondanak beszédeket. A köz­gyűlésen kerülnek kiosztásra a királyi disz- és a szolgálati érmek, amelyeket Óvári Ferenc dr. vármegyei tüzoltószövetségi elnök tüz a tűzol­tók mellére. Három kir. diszérem kerül kiosz­tásra, amelyeket Horváth József szkp. szertáros, Hojer János őrparancsnok ós Dienstmann Antal rajvezetők kapnak, akik helybeli tüzoltó-testület­nek legrégibb tagjai. A 40 éve szolgáló kitün­tetett tűzoltókon kivül szolgálati érmet kapnak derék tűzoltóink közül azok, akik 5—25 éve tagjai az önkéntes tűzoltóságnak. A díszközgyű­lésen a vármegye képviseletében Koller Sándor alispán, Pápa város képviseletében pedig Lam­perth Lajos h. polgármester vesznek részt. A díszközgyűlés alatt a hölgyközönség a páholyok­ban foglalhat helyet. Bankett. Aug. hó 20-án déli 1 órakor a Griff szálloda nagytermében a helyi intelligen­ciával együtt mintegy 200—250 terítéki bankett lesz, amelyen a helybeli összes tűzoltóság és a vidéki kiküldött tűzoltók vesznek részt. Müvész-est. Az aug. 20-iki tűzoltó-ünnep­ségek feledhetetlen és művészi nivoju pontja lesz 19-én este az a nagyszabású müvész-est, amelyen a helybeli műkedvelő gárda legjelesebb tagjai szerepelnek. A nagyszabású programm művészi zeneszámait Kemény Béla városi jegyző, Gáty Zoltán és Kis József zenetanárok töltik be. Nagy látványosságu lesz Hercz tanár ter­vezte élőképek sorozata, amelyet Strausz Kornél rendez. Vulkán műhelye, majd a tüz legyőzése szolgáltatják az élőképeket, amelyeket vonzóan szépekké tesznek a bájos hölgyszereplők, akik társadalmunk ismert kedves alakjai. A prog­ramm bevezetője égy gyönyörű prológ, amelyet ez alkalomra Kállay Miklós egri tüzoltótiszt irt. Befejezésül pedig egy ötletes vígjátékot adnak elő műkedvelőink. Az előjelekből Ítélve ritka sikerű színházi estre van kilátásunk, — másnap pedig egy pezsgő jókedvű táncmulatsagra a kath. kaszinó kerthelyiségében, ahol az éjjeli órákban nagy tűzijáték látványosságai is fog­nak gyönyörködtetni. Tüzoltógyakorlat. A 40 éves tüzoltó-tes­tület egy szakszerű gyakorlatban számol be haladásáról és jelentős fejlődéséről. A gyakor­lat, amely a tüzoltó-testületnek kiküldött szak­bizottsága előtt folyik le, aug. hó 20-án délután 4 órakor lesz a Fő-téren, amikor tűzoltóink egy iskolaszereiést és egy gyorsszerelést mutat­nak be, valamint végrehajtanak egy, a Vármegyei Tűzoltó Szövetség elnökétől Övári Far.mc dr. orszgy. képviselőtől ott adandó támad isi föl­adatot. — A gyermekekért. Az Országos Gyer­mekszanatórium Egyesület alapja javara vár­megyénkben Szent-István napján a falvak ven­déglőiben 20 filléres belépődíj szedessel arató­mulatságok lesznek. Ha ezen mulatságok ered­ménnyel járnak, akkor a jövőben az egész országban mulatnak augusztus 20-án a gyer­mekek javára. — Szinészet. Dr. Patek Béla győri színigaz­gató, színházunkban Szalkay utóda, kibocsátotta előleges színházi jelentését, melyben tudtul adja, hogy az öt hétre tervezett szini szezónt Pápán szeptember hó 1-én kezdi meg. Jól szervezett társulatának főbb tagjai a következők: Nők : Albert Böske, P. Bihari Böske, Sellő Renéé szubretténekesnők,Irányi Ella koloraturénekesnő, Kerényi Irén énekesnő, Zöldi Elza hősnő, Báthori Mici naiva, B. Almássi Júlia anyaszinésznő, T. Báródy Kató szende, F. Szilágyi Erzsébet komika, T. Zalai Irma társalgási színésznő. Férfiak: Tihanyi Béla baritonista, Faludy Béla tenorista, Fodor Andor énekes bonvivánt, Sebestyén Jenő, Marthon Miska, Tábori Imre komikusok, Turai Antal hősszerelmes, Fodor Oszkár lírai szerel­mes, Baróthi Antal apa és jellemszinész, Sorr Jenő siheder. Ezenkívül 20 tagu ének- és tánc­kar. A zenét a győri cs. ós kir. 26. gyalogezred zenekara szolgáltatja. Az igazgató munkater­vébe a legújabb darabok előadását is felvette. A társulat névsorában jónevü színészekkel ta­lálkozunk, így bizalommal nézhetünk dr. Patek pápai szereplése elé s hisszük, hogy a Szalkay-éra alatt már-már elidegenült közönséget sikerül teljes mértékben visszahódítania a színháznak. — Mezőgazdasági tanfolyam. A nép­tanítók számára rendezett mezőgazdasági tan­folyam a héten ért véget. A tanfolyamon részt vett összes tanítók, név szerint : Apa Lajos (Epöl), Dezső Lajos (Noszlop), Geier József (Paks), Hlavaty Gábor (Kisudvarnok), Kardszag Mihály (Győrszentiván), Khien Ferenc (Illésháza), Krohn Ferenc (Sokorópatkó) Matkovics Gyula (Rábapordány), Mendöl Ede (Sárszentlőrinc), Nádasdy Gyula (Mezőlak), Rajkovich Kálmán (Balatonvölgy), Réb Antal (Bakonyszentiván), Rónai Béla (Zalaszentgrót), Seháfer Mihály (Kistormás), Simon Gyula (Ugod), Ulreich Gyula (Sopron), Valentin Miklós (Pölöske), Weil János (Kölesd), Zsoldos Sándor (Gífer), szép ered­ménnyel levizsgáztak a bizottság előtt, melyen a földmivelési kormányt dr. Blaschke Lajos min. titkár, a közoktatásit Papp Sándor tanfelügyelő képviselte. Vizsga után bankett volt, melyen a tanfolyam résztvett tanítók kifejezték háláju­kat Tar Gyula igazgatónak s a tanári karnak fáradozásukért. — Békéltető bizottság. A pápai ipartestü­lethez tartozó békéltető bizottság segédtagjainak választása folyó évi augusztus hó 25-én délután 2 órakor lesz a városház helyiségében. x Szülők figyelmébe ajánljuk Röser tan­és nevelőintézetét Budapesten (alapíttatott 1853­ban). E kitűnő hírnévnek örvendő intézet ma­gában foglal három osztályú felső kereskedelmi iskolát, — mely teljesen egyenrangú az állami, községi és testületi felső kereskedelmi iskolákkal — és négy osztályú polgári iskolát. Bizonyítványai államérvényesek és az egyéves önkéntességre jogosítanak. Vidéki tanulók az iskolákkal kap­csolatos nevelö-internátusba felvétetnek. Értesí­tést küld Röser János igazgató, Budapest, IV., Aradi-utca 10. — Gondatlanságból — halál. E hó 9-én Simaháza pusztán a cselédlakás egyik közös konyháján egy cseléd-asszony a forró tészta­levet a konyha kövére helyezte le. A vele közös konyhán lakó Böröczky Gábor 16 hónapos kis fia véletlenül a fazékba beleült, hol rettenete­sen összeégett. Szegény kis ártatlan gyermek két napi kínlódás után borzalmas sebeibe bele­halt. A gondatlan asszony ellen a bünvizsgála­tot elrendelték. — Hasonló körülmények között szenvedett ki egy nagygannai 18 hónapos fiúcska, Reiser János is. F. hó 14-én d. e. a fiúcska édes anyja kellkáposzta forró levét szűrte le egy a konyha földjén elhelyezett edénybe, amelybe a kis Jánoska beleesett és úgy megégett, hogy 3 napi kínlódás után jobb­létre szenderült. Reiserné ellen is megindult az eljárás. — A gazdasagí egyesület köréből. A Veszprém vármegyei Gazdasági Egyesület f. évi augusztus hó 10-én rendkívüli közgyűlést tartott Hunkár Dénes fősipán elnöklete alatt. A köz­gyűlés az egyesületnél újonnan szervezett másod­titkári, illetve vándor tanári állásra Schmid Sándor okleveles gazdát, a nyugatmagyarországi földmivelők gazdasági egyesületének segédtit­kárát egyhangúlag választotta meg, ugyancsak egyhangú választással töltötte be a pénztárnoki állást is Nagy Lajos nyug. iskolaigazgatóval.

Next

/
Oldalképek
Tartalom