Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-11-23 / 47. szám

közvágó hidat hamarabb megkaphassuk, abban nem egy okunk van kételkedni. A bosszú (nem túlságosan nobilis érzés), amért annak idején a vállalat más kezéről elüttetett, vezethet ilyen lépésre, de a város érdeke ezt semmiesetre sem kivánja. A város érdeke az, hogy "a közvágóhíd jól legyen megépítve s ez irányban a szakértőktől kellő megnyugtatást kaptunk. Nemzetiségi viszonyok a múltban. A honfoglaló magyarok nagyon csekély számban jöhettek be — a nomád népek nem szoktak nagyon elszaporodni — a bevándorolt magyarok pedig olyan kevesen voltak, hogy mai hazánknak jelentékeny része teljesen lakatlan maradt, pedig a magyarok foglalkozása, az állattenyésztés nagy területet kivánt. Hazánkban a magyarok előtt — akármit is mondott a 300 évvel később élt névtelen jegyző — alig lakott valami számottevő nép, hiszen a kortársak közül a görög császárok semmit sem irnak a mai Magyarország lakóiról, pedig körül-körül minden népről irnak, leirva szokásaikat, harcmodorukat stb. Ami elszórt népesség volt az egész területen, az szlovén nyelven beszélhetett. Ennek az a bizonyítéka, hogy az átvett szláv szavaink, melyek az egész magyar nyelvterületen egyformán hangzanak, mind a szlovén nyelvből vannak véve. Ez a szlovén nyelvű nép pedig csekély számánál fogva teljesen beolvadt a magyarságba. A magyarságot támogatták ugyan a később jött besenyők, kunok, de ne feledjük, hogy ezek a népek mind üldözve, megtörve értek hozzánk s így legföllebb pótolták a vezérekkorabeli kalandokban s a későbbi belső és külső háborúkban elpusztult magyarokat. A szlovénség olyan tökéletesen beolvadt a magyarságba, hogy ma az egész magyar birodalomban csak HorvátSzlavonország neve emlékeztet reájuk, a szlovének tudniillik innen is eltűntek, ma csak Ausztria területén élnek tömegesebben. — Öszszes többi nemzetiségeink a magyarok bevándorlása után telepedtek be. A németeket az Árpádkorban telepítették be királyaink a városokba, a bányavidékekre, Erdélybe, III. Károly és Mária Terézia idejében telepedtek az Alföldre, Temes vármegyébe és vidékére és még később is jöttek kisebb csoportok, mint iparosok és intelligensebb földmivesek. Az oláhok oklevélileg először 1224-ben vannak említve. Az oláhok hazája t. i. a Balkánon, Macedóniában keresendő, ahol most is élnek még oláhok. 1204-ben a IV. keresztes hadjárat francia lovagjai a velencésekkel szövetségben elfoglalták Konstantinápolyt, majd hoszszas harcokba keveredtek a közel lakó bolgárokkal és oláhokkal. Ekkor menekültek az oláhok északabbra s jutottak el a még mindig ritka népességű Erdélybe ; mai hazájukban akkor még kunok (cumoni) éltek. Az 1204 ben Konstantinápoly elfoglalásával alapított latin császárság 1265-ben megbukott, de azért az oláh bevándorlás aligha szűnt meg, hiszen a tatárdulás után nálunk nagy munkáshiány uralkodott, kétségtelenül szívesen látták az oláh bevándorlókat, akik még tömegesebben jöttek az Anjoukorban hazánkba; ekkor már elkezdődött a Balkánon a török hódítás, ez elől menekültek s nálunk még kedveztek a bevándorlásnak, — úgy tudjuk — hogy Lajos királyunk az oláhok vezetőinek (kenéz) teljes jogú nemességet adott, az oláhokat eleinte külön „oláh jog* szerint ítélték, vezetőik „vajda" cimük mellé akárhányszor magas tisztséget (székelyek ispánsága stb.) kaptak, ennek következtében valószínűleg beolvadtak a magyarságba. A köznép bevándorlásának néhány pozitív bizonyítékát is ismerjük, az Erdélyi Muzeumban több falu van megnevezve, amely az Árpádkorban tiszta magyar helység, az Anjou-kor második felében keletkezik benne az „oláh" (pl. Oláhfenes) szárny. Egy századdal később terjedtek el ÉszakMagyarországban a tótok. Zsigmond király halála után leánya Erzsébet ós ennek férje, Albert nyerte el a magyar koronát. Albert csakhamar meghalt. A magyarok férfiút akartak uralkodóvá tenni, ezért Ulászlót, a 14 éves lengyel királyt akarták megválasztani. Erzsébet, aki Ulászlónak anyja lehetett volna, az uralom megtartása kedvéért beleegyezett, hogy az Ulászló felesége legyen. A korkülönbségen nincs miért fennakadnunk: két-három évvel azelőtt, mikor Zsigmond betegeskedett, felesége Ciliéi Borbála (Erzsébet anyja) tárgyalásokat kezdett Ulászlóval, hogy ő férjhez menne hozzá, ha Zsigmond hirtelenül elhalna. — Ulászló elvette volna Erzsébetet, de Erzsébetnek időközben fia született (V. László) s most már hallani sem akart a férjhezmenetelről. Ulászlót azonban az egész ország elismerte királynak és ekkor Erzsébet — el akarván vágni az utat Ulászló lengyel és magyar birtokai között — Felső-Magyarország kapitányává a cseh Griskát tette. A Griska emberei azután gondoskodtak, hogy magyar ne sok maradjon s olyan hatalomra tettek szert, hogy csak Mátyás tudta megfékezni őket s ő is csak azzal, hogy szolgálatába fogadta őket. Igy nincs mit csodálnunk, ha a tótok irodalmi nyelvének a cseh nyelvet tartják. A ruthének is ebben az időben terjedhettek el, a tatárdulás előtt pl. Bereg vármegye még „Bereg erdő" nevet visel, a tatárdulás után Oroszország lakói még sokáig tatár iga alatt nyögtek, menekültek s így jutottak az Északkeleti felföldre. A törökdulás előtti időben Szerém, Pozsega, Verőcze vármegye magyar terület volt, horvátok éltek a mai Lika-krbava és Modrus Fiume vármegyében, gyűléseiket Sluinban tartották. Belovárkőrös, Zágráb, Varasd vármegyében szlovének éltek, gyűléseiket Vácskában tartották. A törökök elől menekültek a szlovének Ausztriába, a horvátok Boszniából s a Szávától délreeső hazájukból a Száva északi partjára a Dráváig és még tovább a Duna jobb partjára. Mikor a törököket az irtózatos 16 éves felszabadító háborúban kiverték hazánkból, az Alföld rettenetesen elpusztult. Igaz, hogy a törökök gyakran pusztítottak az Alföldön, de voltak bölcs basák, akik adóelengedéssel s egyéb kedvezményekkel csalogatták a népet vissza, mert amint bölcsen írták: a szultánnak is a nép sokaságából van hatalma és gazdagsága. A felszabadító háborúban pusztult el igazán az Alföld s ide németeket akartak telepíteni, addig is „ideiglenesen" szerbeket hoztak ide. I. Lipót ugyanis megígérte a szerbeknek, hogy őket is felszabadítja a török uralom alól, a szerbek föl is lázadtak, Lipótban bizva, de a karlócai béke mégis török uralom alatt hagyta őket. Emiatt menekült hazánk déli részeibe mintegy 40.000 család az ipeki patriárcha vezetése alatt. Tehát a honfoglalás után 200 év telt el, amig mai nemzetiségeink megkezdték azt a befelé vándorlást, amely 1711 körül már anynyira volt, hogy hazánk lakóinak alig a fele volt magyár. Ezután megint 80 évi bevándorlási kor következett, az eredmény L781-ben mintegy 9 milliónyi lakosságból alig egy negyedrész a magyar! Természetes szaporodás utján legföljebb 5 milliónyi lett volna a lakosság, ennek fele magyar lett volna, de a, bevándorlás teljesen félrebillentette a mérleget. Azóta 120 évi beolvasztó kor következett, amelynek eredményeképen most 1910 ben a 21 milliónyi lakosságnak megint körülbelül a fele (10 millió) a magyar. Ugyanott vagyunk, ahol a honfoglalás és a II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának idején: hazánk népességének csak a fele magyar. Most az a kérdés, hogy van-e a mai nemzedéknek akkora anyagi és szellemi fölénye a nemzetiségek fölött, mint az ősöknek? — Az erre adott felelettől függ egy második évezred története. — Tánciskola-nyitás. Mérő József oki. tánctanító e hó 20-án szerdán megnyitotta tánciskoláját a Jókai-kör régi helyiségében. A tanfolyam szépszámú növendékekkel vette kezdetét. Beiratkozni még mindig lehet a tánciskola helyiségében. — De édes kapitány úr, igazán nem tehetek róla 1 A mulatságon ott voltak Jetei és Ráduly főhadnagyok 8 ők rögtön ajánlkoztak. Hazudott a kie hadnagy, de muszáj volt neki. A kapitány lecsillapodott. — Jól van ! — mondta epésen. Más mondani valód ninos? — Oh, igen ; — kapott hirtelen szóba a hadnagy és újra zavarba jött, — üdvozöltet a szép Lóri! — No? — Nagyon unatkozott szegény ! A sok prókátor között kerülgette a sirban nyugvó férje emléke. Látod, kapitány úr ! Igazán nem értem, hogyan lehetett az ilyen pzép, életvidám asszony egy paraeztnyuzónak a felesége ? Igazi kincstári dáma 1 A ráo mosolygott. — Remélem, udvaroltak neki. A hadnagy elvörösödött. — Hova gondolsz ? Különben, nem tagadom, rád való tekintetből. De osak azért! Hogy meg n

e közelíthessék azok a pörvesztők. Dimitrovios kapitány felkacagott. Boldogan, vidáman veregette meg a hadnagy vállát és jó lelküen mondta : — Derék fiu vagy ! Szervusz ! Skerlitz hadnagy a katonai lövöldében lelőtte ellenfelét, a vén prókátort. Jókedvében volt a kis hadnagy és csak jobb karját zúzta szét golyójával a parasztnyuzónak. A kÍBi bánáti városban élénken tárgyalták a szomorú esetet. Még polgári körökben is a kis hadnagy mellett nyilatkozott meg a rokon szenv, aki ebben az egész ügyben a leggavalérosabb magatartást tanúsította. Részben sajnálták is a hadnagyot, mert nyilvánvalónak látszott, hogy a párbajügy, ame lyet nyilvános botrány előzött meg, a hadnagyra szomorú befejezést nyer. Willibald von Skerlitz hadnagy ugyanis jegyben járt egy felső sziléziai lengyel főúrnak, Boritovszky János bárónak leányával, a buza virág szin szemű Dalmával. A keserű lengyel köztudomás szerint szigorú elveket vallott és kivál<3 bór- és ] litliiumos i gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. — Természetes vasmentes savanyúvíz. Kapható ásványvizkereskedésekben és opui IITCC ÁftflQT S*inye-Lip<Scsi S«1 fatorforrá»-Yálljd** gyógyszertárakban. OL»nULI C.O MUUO I f Budapwt, V., Pudolf-nücput 8. / bizonyos voll, hogy ki fogja adni az útját a leánya vőlegényének, ha értesül a párbaj botrányos előzményeiről. Mert Skerlitz hadnagy Dimitrovios kapitány barátnőjéért, a szépséges szép Lóriért rögtönözte a botrányt. Az ügyvédbálon ugyanis a szép Lórit, akinek viszonyát a nagy vörös ráccal ismerték, feltűnően elhanyagolták a gavallérok. Szinte tüntettek a figyelmetlenségükkel, ami már magában ig fölforralta a jólelkű Skerlitz hadnagy vérét, aki bolondulásig szerette a kapitányát, a vörös rácot. A nővel szemben tanúsított udvariatlanság különben is minden esetben dühre ingerelte volna. Igy aztán, mikor hajnaltájon a bálterem egyik szomszédos különszobájából kihallotta a vén prókátor sértő megjegyzését, amely a szép Lórira vonatkozott, a hadnagy megfeledkezett magáról. A vén prókátor ezt mondta : — Még nem vezették ki innen a markotányosnét ? Mégis szemtelenség! Az én időmben az ilyen személyt kitáncoltatták volna a pzálából ! Erre a megjegyzésre argumentált Skerlitz hadnagy pezsgős üvegekkel. A kis hadnagy a párbaj után erősen szorongott. Szerette volna, ha sem a vöröa ráo, sem a felső-sziléziai lengyel várúr nem tudnának meg semmit a párbaj okáról. A kapitány előtt gyöngédségből akarta eltitkolni, a keserű lengyel elől pedig saját jól felfogott érdeke miatt. A szigorú lengyel bizonyára visszaküldené a leánya jeggyürüjét. A párbaj igazi oka harmadnapra mégis eljutott a vörös ráo füleihez. A fenevad dühöngött: