Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-11-16 / 46. szám

pítanunk, hogy a memorandumban új eszme, olyan, ami valóban közelebb hozhat bennünket a felsőbb kereskedelmi iskola létesítéséhez, csupán egyetlen egy van. Ez az, hogy az iskolának rögtön tud megfelelő helyiségről gondoskodni, átengedvén számára délelőtti használatra az iparostanonc-iskolát. Hogy aztán ez gyakorlatban megvalósítható-e, azt mi igazán nem tudjuk. Rácz Lajos azt mondja: igen, az iparosiskola igazgatója azt mondja: nem. Valószinüleg annak lesz igaza, aki jobban ismerik a lehetőség határait s ez bajosan lesz az idegen. Igaz viszont, hogy az iparosiskola igazgatója rámutat aztán arra, hogy építkezésre a jelenlegi telken van elég hely. Igen ám, de ha építkezünk, építkezünk most mindjárt, akkor az a , teher, amit a várost illetőleg Rácz Lajos 5000, mi 6—7000 K-ban állapítottunk meg, rögtön emelkedik legalább is 60— 70.000 K évi amortizációjával === 4000 K-val. Másodszor: a személyi rész. Rácz Lajos úr élénken tiltakozik az ellen, hogy ö mindenáron igazgató akarna lenni, másrészről azonban az ellen is felemeli szavát, hogy valami öreg tanárt ültessenek az igazgatóságba, akinek nyugdíja aztán a várost terhelné. Hát kérem : tiltakozni a maga személyét illetőleg felesleges. Végre is, aki „püspökségei kivánjó dolgot kivan" s azt, ha valaki jogcimet szerzett az igazgatóságra s igényli is, senki rossz néven nem veheti. Ám egy rossz memorandum jó jogcímnek nem mondható. Még rosszabb jogcim azonban a járatlanokat megtéveszteni akaró érv az öreg tanár nyugdijáról. Aki csak egy kicsit jártas tanügyi dolgokban, az tudja, hogy a tanárok (államiak, felekezetiek, községiek, mind-mind) az országos tanári nyugdij-alapból kapják nyugdíjukat, e szerint ha véletlenül tényleg egy idősebb, tapasztalt pedagógust akarna a város a tervezett iskola élére állítani, annak bármikori nyugdíjazása soha egy fillérrel sem terhelné a várost. Ám a nyugdíj-kérdéséről más valami jut nekünk eszünkbe. Abban a bizonyos memorandumban, melyért szinte látatlanban osztogatják némelyek a borostyánt, egy szó sincs arról a nyugdij-illetékröl, amit a fenntartótestület fizet évente minden tanár után. Ez 3, esetleg 5%, ami négy tanerőnél évente szintén kitesz vagy 800 K-t. Ez a 800 K szintén hiányzik a költségvetésből, amint hiányzik még sok minden, ami a realitás értékét adná neki. Csak azt ismételhetjük, amit múltkor mondtunk: „levegőbe nem építhetünk iskolát" s bizalommal várjuk, hogy az iskola létesítésének reálisabb tervezetét láthassuk. A liáboru kára. Európa tűzfészke a Balkán, még mindig lángban áll. A lobogó harci vágy a műveletlenség vérszomjával párosulva, immár egymásra zúdította az ősi ellenségeket. Az emberi ész és szív szavát a puskák ropogása, az ágyuk dörgése és a vérben fetrengő elesettek halálhörgése nyomja el. Azokon a mezőkön, melyek valamikor a hazánkba induló török hadak főgyülekező helyei voltak, ma vérben gázolnak a bolgár, a szerb, a görög, a montenegrói és a török hadak. A vasút, a modern gazdasági életnek ez a legfontosabb eszköze, megszűnt kereskedelmi tényező lenni. A balkán vasutak ma csak katonát, csak hadianyagot szállítanak. Az üzleti élet megakadt; az adós nem köteles fizetni s a hitelező tehetetlen adósával szemben. A Balkán államaival oly szépen megindult kereskedelmi összeköttetéseink holtpontra jutottak s nem egy hazai vállalatunk fogja sokáig érezni a balkáni harcok káros hatását. Nehéz időkben még nehezebb idők felhője veti előre árnyékát s ebben a pillanatban ezer és egy okunk van arra, hogy súlyos aggodalommal nézzünk a balkáni fejlemények elé még akkor is, ha a háború körzete nem terjesztetik ki és ha az osztrák-magyar monarchia nem avatkozik katonailag a háborúba. A Balkán-félsziget ugyanis a magyar külkereskedelem legtermészetesebb piaca. Földrajzi fekvésünk s Ausztriához való lekötött gazdasági viszonyunk okozza azt, hogy — noha saját szükségleteinket sem tudjuk saját termésünkkel fedezni — keleten kell piacokat keresnünk gyáripari termelésünk számos cikke számára. És e téren, ámbár itt már nemcsak szövetséges társunkat Ausztriát találjuk magunkkal szemben, hanem a nagy nyugati iparos államokat, Angliát, Franciaországot és Németországot is, mégis sikerült némi kis eredményt elérnünk. Volt ugyanis 1910-ben : kivitelünk behozatalunk korona értékben Szerbiába . Romániába . Bulgáriába Görögországba Európai Törökországba 7,921.000 4,949.000 21,025.000 28,764.000 9,633.000 2,954.000 3,350.000 759.000 24,095.000 3,385.000 Összesen: 66,024.000 40,811.000- , E számok, ha önmagukban véve nem is olyan rendkívül nagyok, mégis azt bizonyítják, hogy vannak, még pedig jelentékeny gazdasági érdekeink a Balkánon. Bosznia és Hercegovina annexiója után, ami ugyan ellenünk fordította a balkáni népek hangulatát (ami az osztrák és magyar árucikkek bojkottjában jutott kifejezésre), de — különösen a törökök — az utolsó két évben ismét fogadkozott szeretettel ápolták a Magyarországgal való gazdasági kapcsolatot. És amint évről-évre emelkedett a balkáni államok gazdasági jóléte, amint emelkedett lakosaik fogyasztóképessége, olyan mértékben emelkedett a mi kivitelünk is a Balkán államokba. Különösen Törökország volt . az, amely rohamosan fejlődött azóta, amióta kivivta alkotmányos jogait. A helyzet tehát semmiféle irányban sem nyújt vigasztalót. Amikor az ágyuk beszélnek, a kereskedő szava elnémul s a népekre újabb és újabb közterhek súlya háramlik. Győzőt és legyőzőttet a háború évek hosszú sorára visszaveti fejlődésében. A munkabíró férfiak színejava az ellenséges golyók tüzében él, ahol olyan olcsó az emberóle t. És a harctéri hirek egyre újabb és újabb tömeggyilkolásokról szávele, Zsuzska. Teljesen rabja a fél tehetségének és megmámorosodott a lompos környezetétől. Az egész társaság irtózik á munkától, valósággal ópiumként szivja magába a semmittevés édes mérgét, amit nirvánának nevez. De hogy magukat áltassák, rossz versikéket irnak és értéktelen, apró karcolatokat. Ezekben és üres bölcselkedésben, meddő esztetizálásban merül ki energiájuk. Zsuzekának összeszorűlt a szive. Arra gondolt, hogy már nem soká tarthat ez az állapot. Az öreg végképp tönkremegy ós dobra kerül a ház. Még egy év előtt Paliba vetette minden reményét. Tudta, hogy Kollár Margit szívesen feleségül menne Palihoz és sok pénzt hozna a bázboz. De most mindennek vége. — Mi lesz a gyerekekkel ? Mi lesz az öreggel ? — sóhajtotta. Tamás nem tudott erre felelni. És ahogy a telihold ráterítette sárga fényét a lány szép szőke hajára és megvilágította nagy, kék szemeit, csak önönmagára gondolt és arra, hogy ez a szép, melegszívű, okos lány, akiről titokban szerelmesen szokott álmadozni, elveszett számára. — A legnagyobb baj az, — mondta — hogy teljesen behálózta az a leány. — Milyen az ? — kérdezte Zsuzska szárazon, elfojtott kivánosisággal. * — Félbolond, mint a többi, de szeretne egész bolondnak látszaui. Érzékiségét zseniáliskodó erkölcstanokkal mankózza körül. A félmfívelt bestia. Költőnő. Tehetségtelen, mert soha magán keresztül, hanem már költött alakokon keresztül látja maga körül a dolgokat. Értelmetlen. Mert a tehetségtelenek ismertető tulajdonsága, hogy nem tudják végigérezni a maguk érzéseit és félig kelletlen állapotban irják meg azokat. Mire kész a mű, már maguk Bem értenek belőle semmit. De a szavak fonetikája körülhizelgi, selymesen körülcirógatja őket. Részegek lesznek tőlük ; és ekképpen mámorosan hisznek magukban.' — Miféle? — Semmiféle. Azt hiszem, tanítónőnek készült, majd szinész akart lenni. Végül az lett, amicsoda. Olcsó cikkeket ir a lapokba és olcsó vaosorákért mindenféle egyéb szolgálatokra kész. Együtt ól a fiukkal s ha végigmegy az utcán, büszkévé teszi, ha megfordulnak utána az emberek. Azt hiszi, hogy a kiváltságosságának, az iróiságának szól. — Zsuzska ! Zsuzska ! — hallatszik az öreg kiáltása. — Jövök ! . . . Már megint mit akarhat ? Ninos nyugtom tőle. Folyton a mamát hánytorgatja szememre, pedig amikor élt a szegény mama, kiválj bór- és litliiumos * gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. — Természetes vasmentes savanyúvíz. Kapható ásványvizkereskedésekben és QPU1IITFQ ÁPHQT Síinjr^Lipócri S»1 utorfoinb-Táll*!** gyógyszertárakban

. OUnULI C.O AUUO I f Budiptst, V., Pudolf-takpart 8. f egyebet sem tett, mint sirt az öreg civakodása miatt. — Nem szép magától, Zsuzska, hogy ily tiszteletlenül nyilatkozik az édes atyjáról ! A leány leült a fűbe és elkezdett keservesen sirni. Tamás nem próbálta vigasztalni. Attól félt, hogy gyengéd lesz hozzá, amitől aztán mindketten elolvadnak. — Zsuzska! — Hallatszott a közelből Ilonka hangja. — Jer hamar itt a bibirosókos I . . . Megdöbbenve áll meg a lány előtt, aki most már egészen végigterült a földön és görcsösen zokogott . . . — Mi történt ? — kérdezte Tamástól. — Semmi. Mars vissza ! — Talán hisztérikus rohamok ? — kérdezte az idétlent. Véletlenül már tudta, mit jelent a „hisztérikus" szó. Tegnap olvasta egy francia regényben, amely serdülő leányok koránérett életéről igyekezett lerántani a leplet. Egy ideig tanácstalanul állott ott. De később emelgetni kezdte a földről testvérét ós a fülébe kiáltotta : — Jer Zsuzska, itt a bibirosókos I Én tudom ám, hogy szerelmes beléd. El akar venni feleségül . . . Tamás durván félrelökte Ilonkát. — Ugyan ne bántsa 1 Hadd firja ki magát. Menjen vissza és mondja, hogy nem talált minket. Ilonka mérgesen dobbantott a lábával. Majdnem gyűlölet volt a hangjában. — Azórtsem megyek! Mi köze hozzá ! Csak maga, maga ne volna, maga ne volna. Én tudok ám mindent I Azt is tudom, hogy Zsuzska magába szerelmes. De a papa majd kiveri a fejéből l