Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-08-31 / 35. szám

— Bankett. Dr. Antal Géza orsz. kép­viselőnk holnap délután tartandó beszámolóját követőleg este fél 8 órakor a Griff-szálló nagy­termében bankettet tartanak a képviselő tisz­teletére. Egy teríték ára 1 kor. 20 fill. Az iveket máris sokan jegyezték alá. — Évzáró vizsga. A pápai m. kir. gazda­sági altisztképző iskolánál f. hó 25-én tartatott meg az utolsó földmives-iskolai rendszerű évzáró vizsga. A földmivelésügyi miniszter kép­viseletében Berger Károly Lajos, a magyaróvári gazdasági akadémia tanára jelent meg mint vizsgabiztos. A vizsga délelőtt folyt le a majorban s teljesen gyakorlati irányú volt. Vizsgára 27 növendék állott, kik mindnyájan igen értelmes feleleteket adtak, bizonyságot téve arról, hogy a két esztendőt nem töltötték el az iskolában eredmény nélkül. A vizsga után a miniszteri biztos és az igazgató buzdító beszédet intézett az életbe kimenő ifjakhoz, majd a bizonyítvá­nyokat osztották ki, melynek megtörténte után a végzett növendékek eltávoztak legnagyobb ré­szük állásba, kiket már az igazgatóság előre el­helyezett. Ezzel a vizsgával a földmives-iskola mint ilyen megszűnt Pápán s ezután már mint gazdasági altisztképző iskola működik tovább. — Harang-avatás. Az acsádi ev. leányegy­ház harangállványába egy második, nagyobb harangot szerzett, amelyet szép ünnepély kere­tében mult vasárnap avattak fel. Az avatási szertartást Mesterházy László, a pápai ev. anya­egyház másodlelkésze végezte, aki tartalmas beszéddel adta át magasztos rendeltetésének az új harangot. — Az ünnep második része este folyt le, melynek műsorában Baldauf Gusztáv püspöki titkár a harangokról szóló érdekes szabadelőadással, Győry Irma és Jolán sikerült szavalatokkal, ifj. Nánik Pál vig monológ kacag­tató előadásával működtek közre. A műsort az acsádi ev. énekkar összhangzatos éneke vezette be, s a Himnusz közéneklése rekesz­tette be. Azután tánc volt. — Az ünnepélyen az acsá.diakon kivül sokan voltak jelen a vidék intelligenciájából is. — Beiratások. Az izr. polgári fiúiskolában szeptember 1., 2. és 3. napjain d. e. 9—12-ig és d. u. 3—5-ig irják be a növendékeket. A beiratásnál a születési, újraoltásí és az előző évi iskolai bizonyítványt kell bemutatni. Tandíj­mentesség iránti kérvényeket az izr. hitközség elöljáróságához cimezve az igazgatóságnál kell beadni. A városi zeneiskolában a beirás szept. 2-án, a tanítás szept. 9-én kezdődik. Beiratkozni lehet a zongora-, hegedű- és ének tanszakokra, kezdettől a legfelső fokig. Tandij minden szakon havi tiz korona. A beirás naponként d. u. 5—6 órakor történik az iskola helyiségében: Zim­mermann János-utca 13. Az iparostanonc-iskolában az 1912—13. tanévre a beiratást vasárnap, szeptember hó 1-én d. e. 9—12 ig, d. u. 3—6-ig, szeptember 2, 3, 4, 5, 6 és 7-én este 5—7-ig, végre 8-án d. e. 9—12-ig, d. u. 3—6-ig az új ipariskola rajztermében tartják. Beiratáskor a Tanonc­Otthon javára minden tanonc 20 fillért fizet. — Állatforgalom. A kedden és szerdán tartott országos vásárra felhajtatott szarvas­marha 1539 drb., eladatott 839 drb.; ló és csikó felhajtatott 416 drb., eladatott 168 drb.; sertés felhajtatott 1140 drb., eladatott 609 drb. — Postások az esőben. Lapunk egy olvasója felhívta figyelmünket arra, hogy a 'helybeli levélkihordók a legnagyobb esőben esőköpeny nélkül végzik szolgálatukat, kockára téve ezzel saját egészségüket és ártalmára a postaküldeményeknek, melyeket a rájuk csapott boríték nem képes megvédeni. Jó volna, véle­ménye szerint, ha a levélhordókat esőköpeny­nyel látnák el, amolyan pellerin-gallérral, mely alatt a levelek sem áznának át. Ajánljuk a kétségtelenül megszívlelésre méltó eszmét a helybeli postahivatali vezetőség s ennek útján az igazgatóság jóindulatába. I — A tapolczafői bucsu vasárnap volt. A nagy népszerűségre szert tett bucsun idén különösen sokan vettek részt Pápáról. Úgy­szólván fél Pápa ott volt, s valaki találóan jegyezte meg, hogy ez már nem is tapolczafői, hanem ,pápai" bucsu. — A szent Benedek-rend nagykáptalanja. A szent Benedek-rend f. hó 27. és 28. napjain tartotta nagykáptalanját dr. Hajdú Tibor elnök­lésével. Megjelent az apátokkal, igazgatókkal és házfőnökökkel együtt 95 rendtag. A nagy­káptalan előtt Halbik Giprián tihanyi apát az alkalomból, hogy most első izben áll a rend teljes számban az új főapát előtt, bemutatta neki a rendtagok hódolatát. Dr. Hajdú Tibor főapát megköszönve a meleg üdvözlést, nagy­szabású és mélyreható megnyitó beszédet mondott. Visszapillantást vetett az elmúlt esztendők alkotásaira, majd ismertette azokat az eszméket, amelyek a rend erkölcsi, szellemi és gazdasági életében fölmerültek és esetleg megvalósításra várnak. Hatalmas, nagyarányú beszéde szinte felölelte mindazt az anyagot, ami a nagykáptalant foglalkoztatni fogja s amit az egyes káptalani bizottságok készítenek elő. A megnyitó ülésből üdvözlő táviratot küldtek a pápának, a királynak, a hercegprímásnak és a vallás- és közoktatásügyi miniszternek. A bizott­ságok közül a gazdasági bizottság a szociális viszonyokat tekintetbe véve, a cselédek kor­pótlékáról, nyugdijáról, tehéntartásáról gondos­kodott, viszont a szükséges gépbeszerzéseket vette tervbe. A rend fegyelmi bizottsága a rendi és a lelkiélet ügyeivel foglalkozott. A tanügyi bizottság számos nagyjelentőségű határozatot hozott. így a gyakorló tanár rendszer behozatalát, továbbá a fő-gimnáziumok mellé internátusok fölállítását, valamint óhajtják Budapesten bencés főgimnázium létesítését. A bizottsági javaslato­kat a plenáris ülés egyhangúlag elfogadta. — Jön a matyódalárda. Ki ne olvasott volna már a mezőkövesdiekről, különleges viseletökröl és hires dalárdájukról ? Mostaná­ban, miután a mezőkövesdi dalárda nyerte el az országos dalverseny egyik első diját, különö­sen sok szó esett róluk. Mi pápaiak meg már csak azért is érdeklődünk e speciális népfaj és dalárdáj a iránt, mert egy már országos hírnévre szert tett földink, Gaál István a dalárda kar­mestere. Ez a hir es dalárda szeptember 16-án délután Pápán is fog hangversenyezni, ha úgyan a mi indolenciánk el nem riasztja őket tőlünk. A nevezetes dalárda ugyanis Wienből visszajövet szándékozik Pápára jönni. Érdekes, hogy a wieni eukarisztikus kongresszuson való részvételre és közreműködésre egyenesen Izabella főhercegnő révén nyertek meghívást. — Gyors eladás. Kedden este vágtatva hajtott egy vidéki atyafi a Kossuth Lajos utcán s nagy hirtelenséggel beakart fordulni a Rákóczi­utcába. A lovak azonban az aszfalton elcsúsz­tak s egyenest neki vágódtak a Nobel-féle ház sarkán levő cukros-, gyümölcsös sátornak, amely­nek árui szerte röpültek. Az atyafi megijedt , az „üzlet* tulajdonosa pedig kártérítést követelt. Rövid vitatkozás után aztán abban egyeztek meg, hogy a gyorshajtó bácsi a sátor szana­szét heverő készletét megveszi 14*— koroná­kért. így aztán szent lett a béke. A vidéki atyafi elszontyolodva szedte össze az aszfaltról a „megvett" holmikat, a sátor tulajdonosa pe­dig befelé örült, hogy a gyorshajtás ilyen gyorsan lebonyolított generális üzlethez juttatta . — Birtokparcellázás. A gr. Esterházy Sándor-féle sávolyi birtokot a Pápai Hitel­szövetkezet parcellázza. A venni szándékozók szeptember hó 8-ig jelentkezhetnek naponkint 11—12 óra között nevezett hitelszövetkezet helyiségében (Jókai u. 18. sz.), ahol bővebb felvilágosítást is nyernek. — Veszedelmes kocsisok. Horváth József és Döbrönte Ferenc kocsisok folyó hó 24-én a mezőlaki vasúti állomásról hazatérőben a Békás felé vonuló uton kocsijaikról leszállva a hátulsó kocsira ültek a harmadik kocsissal beszélgetni. A felügyelet nélkül hagyott lovak a kocsit nekihuzták a velük szembe jövő kocsinak, amelyen Winkler Simon kemeneshőgyészi lakos három kis gyermeke és a kocsis ült. A két igás ló az egyes kocsit visszahúzta, amely lovastól, kocsistól a közeli hídról az árokba dült. Nagy szerencsére a rajtülők csak köny­nyebb sérülést szenvedtek, de súlyosan meg­sérült a ló és tönkrement a kocsi. A kocsisok ellen az eljárást megindították. — A rendőr felir. Csütörtökön este a Zrinyi-utca fordulatánál hivatalos komolysággal posztolt a rendnek egyik érdemes őre. Egyszer csak egy öreg néni tünt fel a láthatáron, aki a tókertekben zöldségfélével megrakott kétkerekű kocsiját tolta maga előtt. Az út rossz volt, a kocsi nehezen haladt előre, hát a néni el­követte azt a rettenetes bűnt, hogy a Zrinyi­utca egy helyén kocsijával kissé a gyalogjárdára került. S mit tett erre a rendőr ? Nagy zordonan felirta a megrémült nénit, akit bizonyára meg is fognak büntetni vakmerő cselekedetéért. Hát szép a pontosság, de azt hisszük, városunk köz­rendészetének reputációján nem esnék csorba, ha az ilyen „kihágásokat" szegény öreg, tehetet­len nénikékkel szemben méltányosabban kezel­nék. Ha már felirni kell, irják fel inkább a bicikliseket, akik nem egyszer nemcsak hogy a járdán száguldanak, hanem vad csöngetés köz­ben a járó-kelőket is lezavarják onnan. — Találtatott egy duplafedelü nikkel zsebóra; igazolt tulajdonosa a rendőrkapitány­ságnál átveheti. — Tüz a vidéken. F. hó 22-ére virradó reggelre, fél 3 óra tájban Pápasalamon község­ben Matics Antal szérűskertjében kigyulladt egy szalmaboglya, amelytől a sűrűn egymás mellé rakott kazlak, asztagok, pajták, ólak meg­gyulladtak s el is égtek. A kár húsz károsult terhére mintegy 20000 K-ra tehető. Emberéletben kár nem esett. A tüzet valószínűleg gyújtogatás okozta. x Dr. Bass Ernő fogorvos lakását és rendelő helyiségét aug. 29-én Fő-tér 27. szám alá helyezte át. — Tolvaj utcai zenészek. Ifj. Horváth György és hat társa sopronmegyei csavargó cigány harmonikások Nagyganna község mellett a Bitva-patakban Zsuppán Mihály nagygannai lakos kacsáit összefogdosták s el is vitték. Nem sokáig örülhettek azonban a zsákmánynak, mert őket is összefogták és a kir. járásbírósághoz bekísérték. x Uj szálló. Impozáns látványossága a fővárosnak a Zsigmond-utca 38/40. szám alatt újonnan épült hatemeletes Grand Hotel „Espla­nade" nagy szálló, mely augusztus 15-én nyilott meg. A szálló a Rózsadomb tövében fekszik, szemben a Szent Lukács- és Császár-fürdőkkel, tehát egyik fővonalon ós a keleti, nyugati, kelen­földi és délivasuti pályaudvaroktól majdnem egyenes vonalban, villámoson pár perc alatt elérhető. Maga a szálló nagyarányú épülete, hatalmas méreteivel, ízléses építkezésével, már külsőleg is kellemesen hat. Hatalmas halijából, fényesen berendezett étterem, tágas, magasan épült kávéház nyilik. Van nagy társalgóterem, kényelmes olvasó-, Írószoba és fürdő. Az emeletre modern személyszállító liftek vezetnek. A szálló­nak 250 szobája van. Minden egyes szoba gyönyörű rézbutor berendezéssel, fölszerelve hideg- és melegvízzel, villamos világítással, stb., stb. E nagyarányú vállalatot gyakorlott, e téren már évtizedek óta működő Pallai Miksa igazgató­tulajdonos személyesen vezeti, ki a Deák Ferenc és István Király szállodák alapítója is volt. A szálló vezetősége kitűnő ételekről, italokról ós ezenfelül még penzió-rendszerről is gondosko­dott, valamint az összes pályaudvarokon autó­járatot tart fönn. — Adományok a pápai önk. tűzoltó­testület rendelkezési alapja javára : Perutz szövő­gyár 200 K ; gróf Wallis Gyuláné, Triesti ált. biztosító társaság 50—50 K ; 7-ik honvéd huszár­ezred tisztikara, Pápai Takarékpénztár 25—25 K; dr. Csoknyay János, Wittmann Ignác és fia 20—20 K; Schultz Klotár, Gyurátz Ferenc, Karlovitz Adolf, Galamb József 10—10 K; Irgalmas rend 6 K; özv. Hanauer Béláné, Mayer István, dr. Hoffner Sándor, Nagy Vilmos, Lippert Sándor, Szalai Ede 5—5 K; Krausz és Koréin, Sulyok József, Gedey József 4—4 K; Alasz vendéglős 3 K; Königbauer, Herbst Ferenc, Bíró N. 2—2 K; "összesen: 487 K. A kerti mulatságnál felülfizettek: Kluge Károly, Bors István X0—10 K; Tanner Béla 8-80 K; dr. Kende Ádám 8"40 K; dr. Teli Anasztáz 6'40 K; Kovács Antal (Járóháza),

Next

/
Oldalképek
Tartalom