Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-08-17 / 33. szám

Az egész város területét egységes adókulcs alá vetni nem tanácsos, de nem is célszerű. Az egyes utcakörzeteket, illetve városrészeket külön-külön kulcs szerint meghatározni sem könnyen, sem igazságosan nem lehet. Kíváncsiak va­gyunk, hogy a belváros legértékesebb és legszebb részére mely módon szabnák ki ezt az adót? Ha külön kulcs szerint járnánk el, akkor oly kis méretűt kellene megállapítani, hogy a többi részek zúdul­nának fel ellene. Ha pedig egységes és ennélfogva nagyobb kulcsot alkalmaznánk, a belváros e legértékesebb részének fej­lődését akadályoznók meg. Hogy mennyire helyes úton járok, legjobban bizonyítja a második kérdés, az ezután épülő belvárosi házak pótadó men­tességének ügye. Ha a belvárosi építkezést a pótadó elengedésével akarjuk elősegíteni, — amit jó tervnek kell tartanunk, — hát akkor lehetne-e ott értékemelkedési adót követelni? Ilyen ellenmondást városi hatá­rozat nem tűrhet el. Egyébbként, hogy a másik kérdésre térjek, a belvárosi építkezés érdekében állónak véljük, ha az ezután épülő há­zakra az adókedvezményt kimondja a hatóság. De itt is — legalább szerény véle­ményünk szerint — okos tervezetnek kell ezt megelőznie. így első sorban is azon belvárosi utcákat kell ez adómentes­séggel megajándékozni, amelyek a rende­zésre lejobban rászorulnak és amelyekben a város utcaszabályozási tervét végre­hajtani szinte lehetetlen volt eddig. Hogy néhányat fölemlítsek, az Árok-, Major-, Szt. László-, Eötvös- és Rákóczy utcák jöhetnének először figyelembe. Ámde — és ezt e pont előtt kellett volna kiemelnem — minden utcarende­zés, tehát ezen utcák rendezése előtt is, föltétlenül szükséges, hogy már kész és elfogadott csatornázási tervünk legyen. E nagyfontosságú dolog nélkül ismét kétszer költünk utcáinkra, mint az aszfalt járóink­nál már megtörtént. Csakhogy az ezutáni kétszeres kiadásunk jóval több lesz az elsőnél. Hogy a csatornázás nagy mértékben szolgálná közegészségügyünket és nagy lökést adna városunk fejlődésének, azt vita alá sem kell bocsátanunk. Annak a sok talajvíznek a levezetése, ami a város legmagasabb pontjain álló házainak falát is megnedvesíti, továbbá a Tapolcza vizének a mostan beleömlö piszkoktól való megszabadulása megfizethetetlen ál­dás lesz Pápára. A Tapolcza másik part­jának és a mellette tova terülő mezőség­nek beépülése a legszebb reményt nyújtja e város jövő terjeszkedésének. Az az utcavonal, melyet legnagyobb­részt tisztviselők valóságos önfeláldozás­sal kiépíteni megkezdettek és amely nyíl­egyenes vonalban húzódva a Gyimóti utig terjed körülbelül egy kilométer hosszúság­ban, a város egyik legszebb részét alkotni van hivatva, ha azt hatóságunk is úgy akarja. Pedig akarnia kell. Még pedig, hogy e városrész is az Erzsébet-város sor­sára ne jusson, ahol az utcák görbén is, egyenesen is, félegyenesen is egymásba szaladnak, — már most utcavonal ter­vezetet kellene készítenie az új utcavonal és a Tapolcza között elterülő kertek szá­mára, hogyha itt építeni akarnak, már biztos rendben építsenek. Mindenekelőtt azonban az az egész telep, illetve tájék megtisztítandó a rengeteg talajvíztől. Szinte megfoghatatlan, hogy itt a város fővonala töszomszédgságában ennyi ideig megtűr­ték a tavaszi nagy vízállásokat. Még fa­lun is szemet szúrna, nem Pápán. És most, amikor már egy szép és terjedelmes telep épül föl rajta, a városnak kétszeres kötelessége ennek a viznek örökre való lecsapolása. Különben egész eddigi támo­gatása kárba vész. tíy. Gy. x Vágó Dezső, Dunántúl előnyösen ismert elsőrangú uri szabó üzletének mai számunkban megjelent hirdetését ajánljuk olvasóink figyel­mébe, ahol kitűnő anyagból készült férfiruhák szerezhetők be jutányos áron. Az űj véderőtörvény. írta: Kemény Béla. II. Habent sua fata . . . igen, a véderőtörvé­nyeknek különösen nálunk Magyarországban meg van a maguk végzete. Magyarországon nem alkottak még véderőtörvényt, melynek ne kellett volna egy bizonyos ellenáramlat szél­rohamával megbirkóznia, mielőtt megtalálta volna az utat, mely a nemzet szivéhez vezet. A véderőtörvónyek az 1912. XXX. t.-c.-ig ter­jedő egész sorozatának az volt a fátuma, hogy a mesterségesen szított hangulatnak romboló törekvéseit kellett útjából eltávolítania, mielőtt a gyakorlati élet talajában gyökeret verhetett. És a hangulatkeltésnek sehol a világon nincs oly könnyű dolga, mint épen a vóderő­törvényekkel szemben, mert az embereknek veleszületett gyengéje az, hogy a jogok élve­zete iránti érzéke a lehető legalaposabban és legtökéletesebben ki van fejlődve, míg a köte­lességek teljesítése iránti érzék sok kivánni valót hagy fenn. Ha az emberek jogok élvezete iránti érzé­kével teljes arányban állana a kötelességek teljesítése iránti érzéke, nehéz küzdelmet kel­lene folytatniok ós kemény tusát kellene végi g harcolniok az ellen áramlatot forralóknak és a hangulatkeltés mestereinek, míg kritikus helyze­tet teremteni vágyó törekvéseik célját elérhetnék. Ha az emberek jogérzéke fogékonysággal birna a jogélet legkezdetlegesebb alapelve iránt, do ut des, do ut facias, facio ut des, facio ut facias (adok, hogy te is adj; adok, hogy te ennek fejében tégy valamit; cselekszem, hogy adj érte valamit; cselekszem, hogy ellenszolgál­tatásképen te is cselekedj) nem mondom, hogy az intrikát a kisórlettől elrettentené, de annyi bizonyos, hogy ő húzná a rövidebbet és csüg­gedten le ke llene a fegyvert tennie és teljesen leverve hagyná ott a küzdteret. Ennek a mi új véderőtörvényünknek is meg kell futnia azt a vesszőutat, melyet elődei is megtettek, ennek is meg kell szoknia a fe­jére szorított tövis koronát addig, amig a gya­korlati élet igazolni fogja és számára puha ágyat vet. Pedig ez a mi új véderőtörvényünk nehéz azt az istenverte szénát rendbeszedni s aztán a rendben meg is tartani . . . Zsemlyeszínű tavaszi felöltő volt rajta. Persze züllött, letört, majdnem virsli-sorsra jutott hajdani versenydarab. Nem is tartozott hozzá barna cipő, hanem kérges parasztosizma. A osizma fölött viszont fehér pikénadrág illet­lenkedett, kivágott fekete mellény, kemény ingmell, piros nyakkendő, a fején pedig egy olyan kalap, mely kétséget kizárólag bizonyí­totta, hogy a felelős itt ebben a faluban osak idegen. Éz a kalap nem helyi divat kreációja volt, nem az összetartozóság, a helyi születés bizonyítéka, a tisztelet ób rokonszenv istápolója, hanem a hontalanság gyötrelmeinek forrása. Magas, keménytetejö ós fényes fekete kalap volt ez a csúfondáros fejfedő. Idegen kalap. Fellázítja az utcagyerekeket, bőszíti a kutyákat, megijeszti a teheneket és az asszonyok félre fordulnak tőle, nehogy ráosodáljanak. Az ilyen kalap viselője mondjon le arról, hogy öoose, fia, vagy osak éppen komája is legyen valamelyik benszülöttnek. A legjobb esetben is osak sógor lesz, vagy szomszéd. A sok rossz esetben pedig gyütt-ment, kupcihér, vagy éppen fektbuder, ahogy jön. Áldhatja a sorsot, hogy osak a felelős nevet adományozták neki. Még sokkal szebbek is vannak. Ez az ember nem itt született. Vala­honnan, valahogy idevetődött. Ninos háza, családja, se munkája, se rendes bére. Él egyik napról a másikra hulladékkrajoárokból, s ha hátbaverik, vagy pofonütik, még azt sem kapja jó szivből, mint egy pörgekalapos idevalósi, ő már osak ilyen. De hát akkor mi az isten osudájáért felel, ha felelős? A felelősség nem játék, abba beletörhet még egy miniszternek is a bicskája. Ennek pedig biztosan még osak bioskája sincs. A vasutas szó nélkül rárakta az összes holmit. A fiu boldogan csúsztatta hátát a nagy bőrtáska alá, összeszedte az apró csomagokat is, aztán elindult éa meg sem állott még a ház előtt sem. Csak befordult és mire utána én is beléptem, ő mjír el is tünt. Tehát a házhoz tartozik és a fizetés nem sietős. Egy ravaszarou asszony jött elém. Apró, fényes, okos szemei voltak s egyébként, az orra formájáról és a nyugtalan szájáról is hasonlított az egérhez. Azt mondta, hogy két szobája van. Az egyik kertes, a másik pedig kilátásos. A kertet a sógora komendálta neki. Nem kell kiváló bór- és litlriumos . gyógyírrá* vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. — Természetes vasmentes savanyúvíz. Kapható ásványvizkereskedésekben és gyógyszertárakban. opírj || Tro ÁfTiQT S«injre-Lipóc*i Sal 'atorforrá*- vállalat, OUnULI CO ttÜUO I f Budapest, V., Pudolf-rakpart 8. f —M——————— I I i ^ ahhoz semmi. Csak két rózsafa, meg két tő nyári szekfü. Az izraelita asszonyságok (mert tetszik tudni, a nagy drágaságban már osak azok nyaralnak) keztyüt húznak, ha látják, kerti kalapot tesznek fel és egész nap öntözik, nyesik, kapálják, de a ezobáórt öt pengővel többet fizetnek azóta. Ezt koraendálja nekem is, mert a másik szobában, a kilátásosban, már egy pesti úr lakik. A pesti úrnak bársonyból van a kabátja, hegyes a szakálla és amikor fésülködik, mindig káromkodik. Képeket csinál, de olyan képeket, hogy az ember nem tudja kitalálni, hogy mit ábrázol. Még a pap is meg­tévedt, mikor megnézte. Es az úr itt marad késő őszig és a szobáért tiz pengővel többet fizet. — De miért ? — Azért — felelt az egérszemü, vállat vont, nevetett, megtörülte a száját. Es osak azután, hogy ezt mind elvégezte, mondta ki : — A kilátásért. Az ablakból lehet látni a napfelkeltét és a kecskét. Tessék elhinni. És csudák osudája, már reggel el is hittem. Nem ugyan azért, mert a tulajdon szemeimmel láttam volna a pesti urat, amint a tiz pengőt kiszárja, hanem csak azért, mert az ón kertes szobámból is láttam azt a napkeltót. A nap ugyanis nem egyedül kelt fel. Gyönyörű teremtés jött vele korán reggel, alig hogy kigyulladt az ég. A kecskével volt baja és kivezette az eperfa alá. A szoknyája rövid volt, a papucsa klappogott, a patyolat ingvállát osak egy égőpiros kendő tartotta össze. Fekete haja nem volt se asszonyosan felkontyolva, se leányosan varkooaba fonva, hanem oaak úgy röpködött a válla körül, kicsúszott a pipi kendője

Next

/
Oldalképek
Tartalom