Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-08-10 / 32. szám

tási kötelezettség alá tartozó egyének, állítási kötelezettségük tartama alatt, az állítatásukat megelőző év november havában tartózkodási helyük községi hatóságánál jelentkezni tartoznak. Önként beléphet a közös hadseregbe vagy honvédségbe a magyar vagy osztrák, illetőleg bosznia-hercegovinai illetőségű állampolgár (honvéd csak magyar állampolgár lehet), aki legalább 17. életévét teljesen betöltötte és a szükséges szellemi és testi alkalmassággal rendelkezik, hivatalvesztés vagy politikai jogai gyakorlatának felfüggesztését kimondó Ítélet hatálya alatt nem áll, illetve polgári jogainak teljes élvezetében van és az apa vagy gyám az Önkéntes beléphetésbe beleegyezik. Önként belépni nemcsak a közös hadseregbe, hanem a honvédségbe is lehet. Jelenleg a honvédség ujoncjutalékának öt százaléka az a mennyiség, amelynek erejéig önkéntesek állítási kötelezettségüknek teljesítése előtt (17—-21 éves korig) felvehetők. Ezek az önként belépők, ha csak nem birnak a két- vagy egy évi szolgálatra irányuló jogigénnyel, három, évet tartoznak a tényleges szolgálatban és hét évet a tartalékban eltölteni. Az egy éves önkéntesek akár állításköteles korba lépésük előtt lépnek be önként, akár állításköteles korukban soroztainak be, csak egy évet szolgálnak ténylegesen és tizenegy évet a tartalékban. Az egy éves önkéntesek: vagy arcvonalbeliek, ha a csapatnál az arcvonalban teljesítenek tényleges szolgálatot; vagy pedig mint orvos, állatorvos vagy gyógyszerész vagy a szükséghez képest egyéb szolgálati ágban tesznek eleget hadkötelezettségüknek. Az önkéntes belépés és állításköteles korban történt kötelező előállás közt különbség az, hogy előbbit — avatják, utóbbit — besorozzák alkalmas volta esetén. No de mindez általános rendelkezések úgy nagyjában az 1889. évi VI. t.-c.ben is benn voltak. Az új törvény, mint már fenntebb mondám, a két éves szolgálat kedvezményét hozta, nagyon természetes tehát, hogy maga a tény és az ezzel összefüggő egyéb körülmények lényeges változtatást igényeltek és ezek a mozzanatok szülték a véderötörvény megújításának szükségességét. Hát a létszám-felemelést — kérdhetné valaki — szintén ezek a körülmények tették szükségessé ? E kérdés elbírálásánál különbséget kell tenni a laikus és a dologgal szak- és hivatásszerűen foglalkozó egyének felfogása közt. Mert mig előbbinél a szubjektivitás — indokolt, utóbbinál teljes objektivitás — követelendő és várandó el. Nem mintha az alanyi érzés és érzék az utóbbiban meg nem nyilvánulhatna, de épen abban nyilatkozik meg a különbség a laicizmus és szakszerűség között, hogy az egyik a saját szája ize szerint beszél a dologról, a másik pedig amint azt a dolgok rendje és módja, az igazság szigorúan megköveteli. Szóval, az egyik, a laikus követheti a saját lelki vonzalmának leginkább tetsző és jóleső irányt, a dologgal szakszerűen foglalkozó egyén azonban tartozik — tárgyilagos lenni. Tárgyilagosság, szigorú tárgyilagosság, az első kötelessége annak, aki valamely dologról szakszerűen akar nyilatkozni. Két dolog ötlik szemünkbe a katonai ügyekkel való szakszerű foglalkozás közepette. Az egyik a tömeges kivándorlás Amerikába, a másik a — degeneráció. Mind a kettő elég szomorú tény. — Állításköteleseink létszámának igen nagy százaléka Amerikában tengeti életét, egy másik igen jelentékeny százaléka pedig, mely sajnos évröl-ére növekszik az országban, fejlődés tekintetében satnya és elmaradt. Szóval, igazán alkalmas állítás- és hadkötelesek dolgában oly kevesen vagyunk, hogy maholnap még a legsatnyábbnak is meg kell bocsátanunk. A mi speciális pápai viszonyainkra vonatkozólag az igazság kedvéért meg kell azonban azt az örvendetes tényt állapítanom, hogy bár Amerikában sokan vannak közülünk, de testi és szellemi fejlődés dolgában olyan anyagot produkált Pápa város ez ideig, mely az évenkénti sorozóbizottságok várakozásának teljesen megfelelt és azt teljes mértékben kielégítette. Cselédotthon. A cselédsors bizonytalansága, a magánközvetítőknek természetszerűleg tisztán egyéni önző érdektől vezetett s épen ezért sok panasz és visszásság forrását képező egyoldalú eljárása, a zugközvetítők üzérkedése, a gyárak felszívó ereje stb. stb., hovatovább oda juttattak bennünket, hogy állandóan cselédhiánnyal kell küzdenünk. Ez a körülmény, nemkülönben az újabban minden vonalon megnyilvánuló soeiálpolitikai irányzat arra indította Pécs város közönségét, hogy a cselédsors megjavítása, ennek folyományaként a cselédi állapotnak megkedveltetése céljából a helyszerzést hatósági kézbe vegye és a bármi okból rövidebb időn át hely nélkül levő cselédek részére hatósági felügyelet alatt működő cselédotthont állítson fel. Ez a kapcsolatos két intézmény f. év julius hó 15-én Pécsett megkezdi működését. Pécs város tanácsa át van hatva annak tudatától, hogy törekvésük megvalósulása, célja sikere a legnagyobb mértékben attól függ, képesek lesznek e az intézménynek közhasznú voltáról az érdekelt tényezőket kellőkép felvilágosítani. Épen ezért nevezett város tanácsának megkeresésére mi is szívesen adunk hirt ezen intézmény megnyíltáról, hogy a város közvetlen vezetése alatt működő ezen cselédotthonnal kapcsolatos hatósági helyszerző intézetnél a férfi vagy nő cselédi szolgálatra menni szándékozók díjtalanul kaphatnak igényeiknek, előképzettségüknek megfelelő helyet s amennyiben bármi okból a rendelkezésre álló helyekre elszegődni hajlandók nem volnának, a nő-cselédek ugyanott mindaddig, amig részükre megfelelő hely akad, napi 80 fillér ellenében lakást és teljes ellátást nyerhetnek, vagy amennyiben az felelt az özvegyasszony és szenvedélyes fekete szemével tetőtől-talpig végig nézett az ősapán. (A családnak több kisértete volt, akik szívesen felkeresték az ócska házat, hogy a magányos asszonyt ijesztgessék. Tamásinő csaknem havonkint rendesen holdtöltekor találkozott a folyosón vagy a szobában egy-egy kósza kisértettel. Fejüket kezükben vivő daliák, panaszos, elfátyolozott fejű asszonyok, vörösruhás barátok gyakran keresztezték az özvegy éjszakai lépteit. Eleinte meg is ijedt Tamásiné, még pedig annyira, hogy hol a káplánért, hol a szolga bíróért, de még a jegyzőért is elfuttatta öreg belső asszonyát. „Ugyan ne hagyjanak már magamra !" — panaszolta későbben. — Azután megszokta a régi ház kisértő lelkeit. Egy feketefátyolos dédanyának egyszer még kezet is akart csókolni. A kalendáriumban pedig megjelölte a napot, mikor fognak megint a vörös barátok táncolni a padláson.) — Foglaljon helyet, nagyuram — szólt szépen, ünnepélyesen a család ősapjához. — Mivel lehet gráciájára szegény szolgálója ? — Nagy dologban jöttem hozzád leányom — kezdte a bársonyzekés lovag, miközben fövegót a szék alá helyezte. — Ismersz a családi r

1 históriából, komoly ember voltam egész életemben. — Nekem úgy mesélték, hogy hamispénz verő volt kegyelmed a harmincéves háborúkor. — Bolondság. — felelt a vendég. — A kkoriban maguk a királyok hamisították nyakrafőre a pénzt, hogy legyen miből fizetni a sok katonát. Hitemre mondom, hogy én sokkal jobb pénzt vertem ott a magdeburgi öreg torony pincéjében, mint Zsigmond király Budán. Éppen osak annyi igaz a dologból, hogy megfutamodtam Magdeburgból és Budáig meg sem álltam. Ötvösmestere lettem a királynak, mert értettem a módját, hogyan lehet kevés aranyból sok aranyat csinálni. — Én mindig tiszteltem kegyelmedet, mert olyan szép bajusza volt - felelt hízelkedve az özvegy. — Manapság már nincsenek valamire való férfiak. — Van benne valami, leányom. Az én időmben vasat ós aranyat ettek a férfiak. Mindig csak vasat meg aranyat. És vért ittak rá, ami még az aranynál is drágább. De hát mi a manó nak törődsz te folyton a férfiakkal? Lehetne már egyéb gondod is. — Nem vagyok ám én még olyan idős, kiváló bór- és lithiumos .. gyógyírrá* és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és élegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. — Természetes vasmentes savanyúvíz. Kapható ásványvizkereskedésekben és vese Lgyógyszertárakban. SCHULTES ÁGOST r^^^S-^ÍTV Vince atyus — felelt negédesen Tamásiné és a szemében két kis lámpás gyulladt fel, amint erősen a kisértet arcába nézett. — Hiszen nem ie azért mondom, — dörmögte a másvilági ember -- az igazi asszonyféle sohasem öregszik meg. Csakhogy az történt, hogy elhalt urad, meg más vénséges Tamásiak panasszal fordultak hozzám azon a helyen, ahol most lakunk. Felpiszkáltak, nyugalmamban megzavartak és addig ültek a nyakamon, amig hát eljöttem hozzád, hogy megintselek, elég legyen már a férfiakból. Szégyenszemre még igaza lesz a világnak, hogy már a disznópásztornak sem kellesz. Tamásinénak villámlott a szeme. — Ne féltsenek engem azok a vén Tamásiak. Ismerem őket egytől egyig, hisz odaát függnek olajban, aranyrámák között a szomszédban. Néznek eleget, amikor vetkőzöm, amikor öltözöm, ha a tükör elé ülök ós az aroom finomítom, az uramtól kezdve valamennyi elmúlt Tamási odaül a vállamra, ott kukucskál a hátam mögött. A múltkor a félszemű pap, akit a császár lefejeztetett, majdhogy a fejemhez vágta a kezében tartott szentírást, mert egy deákfiuval beszélget tem, aki a pataki kollégiumnak gyűjtött errefelé. A túlvilágról jött a lovag a fejét csóválgatta. Nem jó az embernek megöregedni. Lám, engem agyonütöttek elég fiatalon, még pedig egy leánynál. Itt, hátul szakították be a fejem buzogánnyal, de a hajamtól nem látszik. — Mindig tiszteltem kegyelmedet, habár az agyonütését azzal magyarázták, hogy az is a hamispénz miatt történt. De azért szép bajusza volt. Kegyelmed sohasem üldözte el mellőlem