Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.
1912-07-27 / 30. szám
bőrkeztyükben 1 millió korona, kalapokban 5 millió korona, esernyőkben és napernyőkben 1 millió korona értékre rúgott. És miután a nagyüzem versenyképesebb, mint a kisiparosok, a ruházati cikkek után való kereslet növekedése dacára a mi kisiparosaink pusztulnak, az osztrák nagyüzemek magyarországi forgalma pedig megkétszereződött. Ezt a statisztikai adatok böngészése nélkül is kitapasztaltam és úgy okoskodtam, hogy szeget-szeggel kell kiverni, az osztrák nagyüzemek ellen a versenyt sikeresen csak magyar nagyüzemek vehetik fel. A cipőáruknál tapasztalhattuk ezt legjobban. Ezekből 1906-ban kerek 20 millió korona volt a behozatalunk, 1911-ben már 80 millió korona, de ugyanekkor növekedett a kivitelünk is, amely 1906-ban 5 3/* millió, 1911-ben pedig már 7 1/ 4 millió korona értéket képviselt. Ezt kétségkívül annak köszönhetjük, hogy már nekünk is vannak hatalmas cipőgyárosaink, például a „Turul", Kobrák, Lichtmann, Moskovitz, Frank, Friedmann, Schwartz Testvérek és mások. Ezeken a példákon felbuzdulva, az árukat, melyeket azelőtt Auszriából hozattam, magyar kisiparosokkal kezdtem készíttetni és bátran mondhatom, jelentékeny sikereket értem el. De természetesen nem lehet az a célom, hogy itt magamnak csináljak reklámot. Csak azt kivánom ezzel igazolni, hogy amit az osztrákok megtettek, azt mi is megtehetjük, Magyarországon van vagy 95.000 szabó és több mint 100.000 cipész és csizmadia. Egyenkint, külön-külön ezek nem bírják a versenyt. De ha fokozatosan nagyüzemekbe tömörülnek, ha kicsiben, de következetesen a koncentrációra törekszenek, mely Németország és az Egyesüil>Államok iparának domináló poziciót biztosított a világpiacon, akkor előbb-utóbb mégis csak kiszoríthatjuk hazánkból az osztrák gyármányokat. Hogy ezeknek a gyártmányoknak a behozatala növekszik, azt, mint mondám, nap-nap után látom. Közvetlen észleleteimet ijesztő módon erősíti meg a statisztika. Csak néhány adatot hozok fel: Pamutból és féllenből való fehérneműt 1906-ban 15 l/ 2 millióért, 1911-ben 23 millió koronáért importáltunk. Pamutból való női ruhákat 1906-ban 3 millióért, 1911-ben 6 millió koronáért. Gyapjúból való női ruhát 1906-ban 4 8/* millió, 1911-ben 7 1/* milló koronáért. Kalapokat 1906-ban 14 millió, 1910-ben 19 millió koronáért. Bőrkeztyüt 1906-ban 2 millió, 1911-ben 2 72 millió koronáért. Selyem nyakkendőt 1906-ban 3 millió, 1911-ben közel 4 millió koronáért. Gallérokat, kézelőket 1906-ban 3 millió, 1911-ben 3 Va millió koronáért. Selyem esernyőket és napernyőket 1906ban 400.000 koronáért, 1911-ben 757.000 koronáért. Félselyem esernyőket és napernyőket 1907ben 1,460.000 korona, 1910-ben 2,100.000 korona értékben. Kész férfiruhát 1906-ban 207a millió, 1911-ben 31 millió koronáért (de ebből a cikkekből kivitelünk is volt, mely 3 és 47* millió korona közt váltakozott); finom botokat 1906-ban 331.000 korona, 1910-ben 717.000 korona értékben; durvábban megmunkált botokat 1906-ban 500.000 korona, 1911-ben 957.000 korona értékben. Ezekből a számokból látható, hogy a fogyasztás ezekből a fontos szükségleti cikkekből mennyire növekszik, hogy tehát a nagyüzemek, amelyeket létesítenénk, biztos piacra számíthatnak az országban. Kereskedelmi kormányunk igyekezett is a ruházati iparban a koncentrációt, kisiparunk megmentésének egyedüli biztos módját, lehetőleg előmozdítani. 28 új konfekció ipari üzemnek eddigelé 274 millió korona pénzsegélyt és 28 üzemnek összesen 183.000 korona értékű gépeket engedélyezett, hogy átsegítse őket a kezdet nehézségein. Ezt az iparfejlesztési akciót sokkal nagyobb arányokban kellene folytatni, mert ennél hálásabb és szükségesebb kevés van. A konfekcióiparnak csak azon ágairól akarok szólni, amelyeknek termelési feltételeit tapasztalatból ismerem. Ezekre nézve tüzetes számításokkal igyekeztem megállapítani, hogy körülbelül hány magyar üzemnek és hány magyar munkásnak biztosítana foglalkozást az a szükséglet, melyet most a külföldről fedezünk. A mult évben behoztunk 30 7 2 millió korona értékű férfiruhát. Ez 50 magyar üzemnek, illetve 5000 magyar munkásnak biztosítana keresetet. Importáltunk 1911-ben 237a millió korona értékű fehérneműt. Ha ezt a mennyiséget itthon készíttetnék, ezzel 80 vállalkozó 3200 munkást foglalkoztathatna. Tizenkét millió korona értékű férfikalapot importáltunk. Ez husz üzemben 1000 munkásnak juttatna állandó, biztos keresetet. A 3 millió korona értékű importált esernyőket és napernyőket 10 gyárban 500 magyar munkás készíthetné. Közel 4 millió koronát küldtünk 1911-ben külföldre nyakkendőkért. Itthon is elkészíthette volna 12 gyárban 600 munkás. Gallért, kézelőt és más efféléket 6 1L millió korona értékben importáltunk; 10 gyárban 600 munkás élhetne meg ezeknek az áruknak az árából. 10 magyar gyár 400 munkással itthon, készíthetné a 27a millió korona értékű bőrkesztyűket, amiket ma idegenektől veszünk. Botokat, pálcákat 927.850 korona értékben importáltunk; azok jórészben magyar fából készültek, de Ausztriában. Holott ezeknek a botoknak a kidolgozása 210 magyar munkásnak juttatna szép keresetet. Csak néhány cikkről szóltam és már is látjuk, hogy ezeknek az előállítása elég volna közel 200 magyar gyárnak, illetve 11.500 magyar munkásnak megélhetéséhez. És itt olyan cikkekről van szó, amelyeket kisiparosok állíthatnak elő, amelyekhez nem kell nagy tőke, se technikai tudás, se drága gépberendezés, csak megfelelő kereskedelmi szervezet és annyi állami támogatás, amennyi a kezdet nehézségének a leküzdéséhez szükséges. A siker annál biztosabb, mert a hazai szükséglet állandóan növekszik ezekből a cikkekből. Az iparfejlesztési akciónak ez volna egyik legészszerübb, legbiztosabb sikerrel kecsegtető teendője. És ez részben megoldaná egyik legnehezebb gazdasági és szociális problémánkat, a kisipar megmentésének és fejlesztésének a problémáját." Megszívlelésre méltó dolgok azok, amiket a fentiekben elibénk tárt Komlós Sándor, a magyar kereskedelmi és ipari viszonyok egyik legalaposabb ismerője. Valóban, ideje volna már, hogy állam és társadalom vegyék komolyan kezükbe a magyar ipar elárvult ügyét. x Kombi nett-játék. A szalónban és a gyermekszobában mindenütt ott legyen, mert kicsinyt és nagyot, fiatalt és öreget, szegényt és gazdagot egyaránt mesésen szórakoztat. Ára 1 korona. Kapható az Első Pápai Versenybazárban, Fö-utca 28. Ugyanott óriási választék mindenféle társasjátékokban. Minden Kombinett-vevő meglepő ajándékot kap. tisztes egyszerűségben élt. Anyám ref. papleány, Márton István és József* írires professzorok és íróknak kishúga volt. Szegény voltam, alumniumos bennlakó a kollégiumban. A jó Isten megáldott élénk tudásvággyal, dús fantáziával, költői kedélylyel, a szép iránti erős vonzalommal; szerettem a dalt, a költészetet, könyvet nem vehettem, hát magam oBináltam, kiirtam ahol egy-egy szép dalt találtam, egész gyűjteményeket összeírtam kalligráfice b ez volt szerencsém, mert nemcsak szép, hanem helyesírásom is volt, ami nagy szó, abban az időben (1838 39 stb.), amikor még magyar grammatika nem létezett. Tarczy Lajos tanárom (1839) megkedvelt írásomért, és úgyszólván íródeákja lettem, gyönyörű lakásán (Pálffy-ház) a szép angolkertben irtam, ő diktált — sok hírlapi recenziót — és Természettanának nagy részét én másoltam sajtó alá. Ez a jeles tanár volt az én egyik legnagyobb jótevő Lajosom, nemosak segítőm előmenetelemben, hanem irányadója is életemnek. ö alapította meg „képző társaságunkat" — mint elnök — 1840-ben. Itt kedveltem meg a Múzsák * Márton ' József, a bécsi univerzitás tanárja, jeles iró, f Bécsben 1840-ben. Talán ismered az ő német grammatikáját. Ebből tanultam Csurgón. Fájdalom, hogy e könyvem elveszett 1 társaságát Jókaival, Petőfivel (1841—1842). Leküzdhetetlen vágyom volt: hogy mint félig végzett jogász felmehesaek a pozsonyi diétára. De sem pénzem, sem kellő ruházatom nem volt. A jó Tarozy segített ki: elszerzett tiz hónapra instruktornak egy bukott 4 oszt. úrfi mellé. S így jöttem fel 1843 májusban Pozsonyba 15 forinttal, s teljesen idegen levén, minden támasz nélkül itt nyomorogtam Petrovics Sándorral (Petőfi) majdnem egész nyáron. De Őszre kelve megjavult sorsom ; megismerkedtem a második Lajos jótevőmmel, ez volt Kuthy Lajos, a szép tollú novellista, megszerette írásomat és beszerzett grófjához, gróf Batthyány Lajoshoz (3. Lajos), akinek titkárja volt, országgyűlési Írnoknak havi 20 frt. fizetéssel. Aztán Hajnik Károly országgyűlési gyorsíró karolt fel s bízott meg az „Orsz. Gyűl. Naplók" korrektúrájával. Dacára, hogy sok nyomort láttam Pozsonyban, s dacára a közmondásnak : „Ubi bene, ibi patria", — megszerettem Pozsonyt, és feltettem magamban, hogy ezen városban fogok élni és halni, annélkül, hogy legkisebb kilátásom lett volna. És a jó Isten megsegített; igaz, hogy nem mindjárt — mint elmondom később. — Most jött a negyedik jótevő Lajos, 1848-ban jött a nagy országos átalakulás. A régi rendi alkotmánynyal fuccs lett az ón exisztenciám is ; kiváló bór- és litliiumos gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. — Természetes vasmentes savanyúvíz. Kapható ásványvizkereskedésekben és gyógyszertárakban. CPUIII Tro ÁrnQT Síinye-Lipócxi Sal 'atorforráa-vállalat, OW1ULI C.O nÜUo I f Budapest, V., Fudolf-rakpart 8. f szerkesztő-társa voltam Lukács János orsz. gyiil. napló gyorsíró szerkesztőnek. Elmentem Kossuth Lajoshoz 1848 április 8-án (ekkor már miniszter volt). Kossuth apánk jóságos szép kékszemeivel igen nyájasan fogadott (nevemet már ismerte a „PeBti Divatlap-ból, melynek segédszerkesztője valók 1845-ben Petőfi után). Rögtön elővette jegyzőkönyveoskéjét, beirta nevemet ós megígérte, hogy a „Kossuth Hirlapja" szerkesztőségében alkalmazni fog. ígéretét meg is tartotta, s engem, ki Somogyban apámnál tartózkodtam Bajza József főszerkesztő által felhívott Pestre 1848 julius végén ... 8 amikor a császáriak Pestről elkergettek 1848 Karácsonkor s futottunk Debreczenbe (január 3.), a 11 tagu szerkesztői személyzetből csak ón követtem Kossuthot Debreczenbe, ahol aztán ő gondoskodott is rólam, s mint a hivatalos Közlönynek segédszerkesztője tértem vissza junius 4 ón (1849) Kossuthtal Pestre. S már junius közepén a muszkák miatt újra futnunk kellett. Kossuth és a kormány Szegedre — aztán ki török földre; ón pedig hazámba — Somogyba, ahol Noszlopy kormánybiztos alatt a megyei főjegyzői hivatal várt rám már március óta; de semmi kedvem sem volt Pestet elhagyni, — most elfogadtam az állást, julius 25 én letettem az esküt ; de a jegyzői toll helyett puskát kellett fogni ós táborba szállani, — s végre ide s tova bujdosni a hazában. így vetődtem Pápára 1849 október végén, ahol a felkínált jogtanárhelyettességet elfogadtam. Megjegyzem, hogy diplomatikus ügyvéd voltam már, de éppen nem hajlandóságból, hanem apám kívánsága volt, s így én is bátyám és Lajos letettük az ügyvédi vizsgálatot; de Isten nem rendelte, hogy ón prókátor legyek, s azért amint br. Eötvös kultuszminiszter kijelentette, hogy a gimnáziumokat reformálni fogja,
