Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.
1912-06-01 / 22. szám
sincs, amely a kisgazdák kezére juthatna, s ha gazdáink ennek megvételétől elüttettek volna, úgy beláthatlan időkig még reményük sem lehetne arra, hogy e vidéken földhöz jussanak. Örömmel telt szivvel osztozom a kisgazdák e feletti örömében s nem hiszem, hogy volna magyar szivvel érző magyar ember, aki e nagy jelentőségű dologban velem együtt ne érezne. Nagy hálátlanságot követnék el azonban akkor, ha a pápai gazdák nevében a legnagyobb, legőszintébb hálával nem emlékeznék meg azokról a férfiakról, akik a gazdák iránti mélységes és igaz szeretettől áthatva, nemcsak lehetővé tették, de minden igyekezetükkel azon voltak, hogy a birtok-eladás ily alakban megtörténhessék. Az érdem oroszlánrésze gr. Esterházy Sándor nagybirtokost illeti, ki tisztán és egyedül a gazdák iránti szeretettől vezéreltetve, az egyesektől beérkezett magasabb árajánlatok mellőzésével — mint arról biztos tudomásom van — akisgazdák olcsóbb árajánlatát fogadta el. Esterházy Sándor gróf e nagylelkű tettéhez kommentárt fűzni feleslegesnek tartom. E tettet jellemezni nem, csak fényes példának lehet odaállítani. Különös hálával és köszönettel tartozunk dr. Németh Károly orsz. gyül. képviselő úrnak, mint gróf úr jogi képviselőjének, ki igazán és mindenben a gazdák legjobb segítőtársa és szószólója volt a gróf úrnál. Nagy hálával tartozunk Papp Géza orsz. gyül. képviselőnek, mint az Altruista bank elnökének, Rusz osztályfőnöknek, dr. Antal Géza városunk orsz. gyül. képviselőjének, Jákói Géza orsz. gyül. képviselőnek és Jílek Ferenc szöv. igazgatósági tagnak, kik mindannyian a legnagyobb és legmesszebb menő jóakarattal, szeretettel viseltettek az ügy iránt és minden lehetőt megtettek arra, hogy a nagyfontosságú dolog megtörténhessék. Arra kérem a magyarok Istenét: adjon e sokat szenvedett hazának sok ilyen magyar szivvel érző magyar embert! Tar Gyula. r Az Arok-utca rendezéséről.* Ha szétnézünk egy kicsit a városon, örömmel tapasztalhatjuk, hogy nagyon sok helyen szépül és épül Pápa városa. Uj utcák nyilnak; uj városrész keletkezik; a régi utcákban aszfaltos gyalogjárók készülnek, szóval fejlődünk, csinosodunk. E nagy föllendülés mellett mégis vannak olyan pontjai a városnak, amelyeket első sorban kellett volna rendezni és vannak olyan bűzhödt, a közegészségre rettenetesen káros részei, melyeket már régen meg kellett volna reparálni. Ilyen például az Árok-utca. Évről-évre folyton napirenden tartottuk ennek az utcának a rendezését, de úgy látszik, az onnan szétáradó dögletes szag csak most jutott el odáig, ahol ennek a kloakának a megszüntetése a legsürgősebb teendők közé kellett volna, hogy tartozzék. Ugy értesültünk, hogy az Árok-utca rendezésével a városházán már komolyan foglalkoznak, sőt amint értesültünk, ez az ügy már a legközelebbi közgyűlés napirendjén is szerepelni fog. Nem tudjuk, hogy a képviselőtestület miképpen fogja ezt az utcarendezést megoldani, 1 de azt tudjuk és nyomatékosan hangsúlyozzuk, hogy közegészségügyi szempontból ez az ügy sürgős intézkedést igényel. Szerintünk két féle módon lehetne az ottani bajokon segíteni. Közegészségügyi szempontból a Ginca beboltozásával és utcarendezési szempontból az Árok-utca északi oldalán, a mélységben levő házak kisajátításával. A Ginca beboltozásával ugyan elérnénk annyit, hogy a bűzhödt szag nem fertőzné meg a környék levegőjét és ennek a keresztülvitele * Közérdekű ügyről lévén szó, készséggel közöljük e cikket, ámbár fejtegetései a részletekben nem fedik álláspontunkat. Szerk. nem is kerülne oly sokba, a városi mérnök számítása szerint mindössze 2500 koronába, de ha tekintetbe vesszük, hogy az egész utca, sőt még a Tüzoltó-utca rendezése sem kiván valami rengeteg nagy áldozatot, akkor a városnak ezen utcák rendezése fölött egy pillanatig sem szabad gondolkodnia. A teljes utcarendezéshez, amely mellett mi teljes mértékben állást foglalunk, a Tüzoltóutca 1. és 3. számú, valamint az Árok-utca 17, 19, 21, 23 és 25. számú házainak a kisajátítása volna szükséges, ezeket a telkeket azért kívánnánk kisajátítás utján megszerzendőknek, mert a tulajdonosok oly horriblis összegeket kérnek ezekért a különben kevés értékű telkekért, hogy szinte bámulatos. Az Árok-utcában kisajátítandó házak ugyanis lent az úttest alatt, a mélységben vannak, forgalmi értékük tehát elenyészően csekély, mégis van olyan tulajdonos, aki közel 100 koronát kér egy négyszög öl területért, amire a város kellős közepén sem volt még példa. Vétel utján ezeket a telkeket tehát megszerezni nem lehet és nem szabad, hanem ki kell sajátítani. Kisajátítandó volna a Tűzoltó-utcában az 1. é3 3. számú ház és telek 16.000 korona értékben, amit a tulajdonosok 25.000 koronára tartanak. Az Árok-utcában a 17. számú ház és telek 40 d-öl 2400 K ; a 19. számú 54 d-öl 2500 K; a 21. számú 114 D-öl 4000 K; a 23. számú 86 D-öl 3500 K ; és a 25. számú 41 D-öl 2500 korona értékben. A kisajátítandó területek értéke tehát itt 14.900 korona, vagyis több mint 40 korona •-ölenként, nem pedig 23.800 korona, mint amennyire a tulajdonosok tartják. így a két utca rendezéséhez szükséges területek ára 30.900 koronát tenne ki. Az Árok-utca rendezésével együtt keresztülvihető volna a Tüzoltó-utca megnyitása, sőt a Bástya-utcának az Árok-utcáig egyenes vonalban való megnyitása is, mely a városi mérnök számítása szerint 44.279 koronába kerülne. Ebből az összegből azonban 3760 korona megtérülne ós pedig az által, hogy rendezés utan az Árok-utca 17. és 19. számú telke, mely 94 D-ölet tesz, értékesíthető lenne, a 21, 23 Emlékeztem még egéazen jól rája. Az emberek ott mind jók, mind becsületesek. A lelkük a szemükben, a szivük a szíjukon. Erős a válluk, keményen lépnek, ami utjukba akad, félretaszítják és úgy járják az életet, hogy min dig könnyű álmoktól kellemetes az éjszakájuk a nehéz munkától boldog nappalok után. Jól emlékeztem a falura. Ott csöndes az élet, nincsenek viharos örömök ós ninosenek viharos fájdalmak. Nincsenek nagyszerű föllendülések, de nincsenek mélységes lebukfencezések sem. Az élet, ami itt a városon nyüvi, tépi, tapossa az embert, megpihen a nagy határokon ós mikorra a faluba ér, már csak afíéle simogató, gyermekded gyermekké lesz . . . Jól emlékeztem még a falura és nagy örömök dalidóztak a lelkemben : óh, be nagyon is jó lesz megtűrödui az Isten kedves napjának drága melegében és az emberek szüztiszta lelkének harmatos hamvában . . . . . . Akkor, hogy én odaértem, télbe fordult a márciu-> ós mind lefagyott egy éjszaka a nyiló barackvirág. Millió meg millió hófehér szirom borította a fák alját, millió meg millió csirát temetett sátáni gyomrába a köd ... Az napon valahonnan nagy messziről jött» léghajók röpültek el a falunk fölött. Fehér léghajók, tizennégyen. Keringtek egymásután magasan, magasan a fejünk fölött. A nyakcsigolyánk nekimeredt, ahogy néztük. Láttuk, hogy egy eltévedt közülük ós arra fordult valahová a Bzőlők felé. CJgy repült tovább a lefagyott szőlők fölött az a osodálatos, boszorkányos motolla, hogy ámulatunkban lekéstünk az ünnepi prédikáoióról. Rég elhangzottak az áhítatos zsoltárok, mire beértünk s dideregve behuzódtunk nagy szégyenkezve a padba. Mert hogy utolsók voltunk, Szabadi Klára, a szomszédunk lánya, meg ón. A legátus reszkettette a hangját a szó széken. Még nagyon fiatal volt ós úgy kitetszett a szavából, hogy szándékosan reszketteti. (Az öreg papok ezt már sokkal jobban osinálják) A hivésről beszélt, meg az életről, a halálról, a föltámadásról ; a sir szájának megnyílásáról, a Krisztus vérző sebéről és a hitet len Tamásról. Ez mind mind jött a szájából egymásután, szakadatlan. Jól tudta a leckét. Az ón fejemben még ott kavargott a léghajó. Tizenhárom ment, ment nyílegyenesen egymásután a cél felé, a tizennegyedik eltévedt. Pedig az is akart menni, épp úgy, mint a többi, talán még jobban, mint a többi, éppen olyan volt az igen-igen na^y fehér gömbje, a pioi-pici pontnak látszó kosara, a betűk szintazonképpen kiváló bór- és lithiumos gyógyforrás vese- és hólyagbajoknál, köszvénynél, czukorbetegségnél, vörhenynél, emésztési és lélegzési szervek hurutjainál kitűnő hatású. — Természetes vasmentes savanyúvíz. Kapható ásványvizkereskedésekben és ^ gyógyszertárakban. QPU| IITCQ ÁPHQT S«injre-Lipóc»i Sal fatorforráj-yállaJjit, ÖUTULI LO AÜUO I f Budapest, V., Pudolf-rakpart 8. f mmmmmm—mmm^^mmm^^m—mm—m^mm^mm^rn—ammmmmi^^—mmm^ csillantak meg rajta a nap sugarában, mint a többin. Mégis elvétette az utat. Ugy tetszett nekem, hogy arról is beszélhetne az a legátus mint az életről halálról, mert hogy ez az egész emberi tragédia. Tizennégy megy szépen a napsütésben, ninos ba|. Azután jön egy pero, a tizennegyedik kifordul a norból. Hiába próbálkozik, veszkődik. A többi c-iak repül tovább, ő elmarad, mindig lejebb lejebb bukik a szem határon, eltűnik valahol a hegy lábánál éí meg sem látszik rajta, mi volt a baj. A legátus már egészen benne volt a beszédben. Dörögtetni sokkal jobban tudta a hangját és jól megforgatta azt a hitetlen Tamást. A nap nem tudott beférkőzni, hideg volt ós egy öreg néni nagyot tüsszentett. R (köhintett az emberek sorjából egy báránybundáa, a legátU9 ráfigyelt a tüaszentésre és a köhintésre elakadt. Elvesztette a fonalat és megijedt. Kapkodott utána, egészen belesápadt az esetbe. Tudta, hogy az öreg pap, meg a kis pap ott lenn a padban mosolyogtak befelé. Pedig ők i» voltak valamikor legátusok. Mit volt mit tenni, elő kellett venni a leirott szent beszédet ós megkeresni a legközelebbi nn" betűt ... A híveket csöndes nyugalomban hagyta a dolog. Osszetöporödött kis öregasszony ment ki először a templomból. Riszálta magát a két padsor közt. Földig érő fekete bársony kabátot húzott maga után. K'ára megbökte a könyököm. Mikor kimentünk, megkérdezte : — Láttad? — Láttam, ki volt az? — Az az igen-igen szemérmetlen, vén Gajdosné. Hogy mórikálta magát. Hogy még nem átalja azt a földig érő bársonyt magára venni. Láttad a sok gyürüt rajta. Két marokra