Pápai Hírlap – IX. évfolyam – 1912.

1912-01-06 / 1. szám

A halálozási statisztika tehát megnyugtathatna bennünket városunk népességének jövendőbeli számát illetőleg, ha a mérleget kedvezőtlenebbé nem tenné a szülöttek állandó fogyása, mely a városunkban kötött házasságok számával sem áll semmiképen arányban: A házasságkötések száma ugyanis 1908 1909 1910 1911 136 132 164 144 E számok magukban véve megnyugtatók volnának, ha fényüket nem homályosítaná el a szülöttek csekély száma. 1910-ben 164 házasságkötés ; tessék ehhez hozzávenni csak azoknak a házaspároknak másfélezernyi számát, kik nem több mint 20 éve vették fel hímen rózsaláncát, akkor az 509 születés még csekélyebbnek fog feltűnni. Nem szándékunk megkondítani a vészharangot. Nem akarunk „somogyi" képet festeni az olvasók elé. A baj nem hisszük, hogy ily veszedelmes legyen még, de hogy megvan, sajnálatos jelenségképen megvan, az tagadhatatlan tény. S ha a szomorú jelenség okát kutatjuk ? . . . Mehetnénk arra az útra is, ahol a „régi jó idők" dicséröi járnak, kik a nők kényelemszeretetére, tetszelegni vágyására szoktak utalni, mehetnénk, de nem megyünk. Szilárd meggyőződésünk ugyanis, hogy a születések számának fokozódó fogyása szoros viszonyban áll a fokozódó drágasággal s ezen csak a megélhetési viszonyok javítása segíthetne. —őr— A munkásbiztosításról szóló 1907. évi XIX. t.-c. már 1907 julius 1-töl hatályban van, de még most sincs teljesen végrehajtva. Ugy vagyunk vele, mint sok más törvényes intézményünkkel, melyeket a nyugati előrehaladottabb államoktól átvettünk, mielőtt a mi gazdasági és közművelődési viszonyaink megértek volna azok meghonosítására, ebből magyarázható, hogy az említett törvény is csak félalkotás. A kereskedelmi alkalmazottak például nem esnek balesetbiztosítási kötelezettség alá, holott azok körében is elégszer történik balElképedve néztem rá. — Az isten szerelmére, csak nem mondod ezt komolyan ? Kálmán kissé sértődötten válaszolt: — Kérlek szépen: faktum az, hogy a legelőkelőbb lapok szívesen közlik a dolgait és hogy a darabját is elfogadták. Erre már osak sziszegni tndtam dühömben. És csapkodtam az asztalt. — Oh gyermeki árfatlanság ? Oh te naiv, beteg ifjú ! Közlik a dolgait, persze hogy közlik. Mert Géza báosi igazgatója a Központi Banknak, mert Leó báosi elnöke a szerszámgyárnak, mert Ödön igazgatója a Hitelintézetnek és mellékesen a Pázmány-nyomdának. Mert viruló és kellemes üzleti összeköttetésben vagyunk velük, és mert a barátság megéri nekik azt, hogy három hetenként egyszer fogcsikorgatva leadjanak egy lapos tároanovellát. Mert a Géza könyvét ezzel a megjegyzéssel küldte szét a lapokhoz a kiadója : „A szerző az ismert bankárosaiád tagja". Ezért, naiv gyermek, ezért ! . . . Kálmán megfélemlítve hallgatott. Azután megpróbálkozott egy szerény ellenvetéssel: — De mikor ő iró akar lenni! — Hiszen éppen ez a felháborító. Ha osak kísérleteznék, ha osak szórakoznék, ha csak ezt is meg akarná próbálni, akkor jó volna. De hogy komolyan irónak tartja magát ós hogy a talentum, sőt a zseni jogait és kiváltságait reklamálja a maga számára, az tűrhetetlen, az megbizsergeti az ^embernek minden idegszálát, ait nem lehet elbirni. — Meg fog élni — mondta Kálmán gőgösen. eset, vagy nincsenek baleset ellen biztosítva a kereskedők és iparosok fuvarozó alkalmazottai sem, akik pedig épúgy ki vannak téve balesetnek, mint bármily fuvarozási vállalalat alkalmazottai. Ezen hiányosságoktól eltekintve, a balesetbiztosítási járul ékok, melyek a munkaadókat terhelik, habár a törvény már több mint négy év óta hatályban van, még mindig nem nyertek végleges megállapítást és a munkaadók ez ideig csak előleget fizettek. Ugyanis a balesetbistosítás kelcsönösségen alapul, vagyis a balesetbiztosítás összes terhei a munkaadók közt az alkalmazottak száma, napibére és az üzemek veszélyessége arányában osztandók fel, ez a felosztás pedig csak most történt meg, eredménye pedig az, hogy a munkaadók által eddig előleg cimén fizetett járulékok nem fedezik a balesetbiztosítással járó terheket és különösen nem kerül ki belőle a törvény által előirt töketartalék, ami a balesetet szenvedett alkalmazottak évjáradékainak fedezetére van rendelve. Ezen hiány következménye az, hogy az Országos Pénztár a munkaadókra utólagos pótkirovás útján négy évre visszamenőleg jelentékeny összegű fizetési kötelezettséget állapított meg, aminek megfizetésére vonatkozó határozatokat már el is készítette és szétküldötte, részben pedig most küldi szét nem éppen kellemes meglepetósüL az amúgy is eléggé zaklatott munkaadóknak. Erre tekintettel talán nem felesleges az érdekeltek figyelmébe ajánlani a törvény azon rendelkezés eit, melyek a balesetbiztosítási járulékok kis zabására és azok sérelmes volta esetén a jogorvoslatokra vonatkoznak. A kirovás ellen a határozat kézbesítésétől számított 15 nap alatt lehet fellebbezni, amit azért kell szem előtt tartani, mert a fizetési határidő 30 napban van megállapítva, már pedig tapasztalható tény, hogy amig fizetni nem kell, mindenki nyugodt marad és csak akkor panaszkodik, amikor fizetni kell, de akkorra már elkésett. A kiszabást csak számítási hiba, a beszámítható bérösszeg helytelen megállapítása, vagy a veszélyességi arányszám hibás alkalmazása miatt lehet fellebbezéssel megtámadni, ha ugyan a a munkaadó a bejelentés körül nem követett el mulasztást. Ez mindenkép túlszigorú és érthetlen rendelkezés, mert ha a balesetbiztosítási járulékok végleges kirovása más okból sérelmes, példáúl minden törvényes alap nélküli,- mert az illető üzlet, vagy vállalat nem esik halesetbiztosítási kötelezettség alá, ez esetben csak rendes bírósági úton lehet jogorvoslatot keresni, ami azonban a kivetett járulék behajtására nem bir felfüggesztő hatállyal, megtörténhetnék tehát, hogy az érdekelt munkaadót agyonvégre— Meg fog élni, — válaszoltam — de nem az irodalomból. Hanem az apja pénzéből. Az irodalomban pedig lesz egy szánalmas, egy siralmas, egy nevetséges alak, aki mögött ösz szemosolyognak az emberek, akit tűrnek, de lenéznek az irók, vagy akit egyszer OBak nem is tűrnek már és akkor aprítanak fel, amikor azt hiszi, hogy irigyelt é« bámult mester. — Te is írogattál! — Igen, írogattam. De nem írtam. Es idejekorán észrevettem, hogy visza kell vonulnom, hogy itt van a helyem az ügyvédi irodában és hogy Anatole Frauoet olvasni sokkal nagyobb öröm, mint vizenyős műveket alkotni. — Hát osakugyan olyan tehetségtelen ? — Hát te ezt most kérdezed? Hát te erről nem vagy meggyőződve ? Hát nem látod a Vera kinos mosolygását, mikor néhány sorát elolvassa ? Hát nem látod, hogyan osavargatja Ödön a bajuszát, mikor egy-egy művét átnyújtja neki? Hát ninos szemed ? Hát olvastál tőle valaha egy keményen megformált, egy erős, egy izmos, egy művészi sort ? Hát olvastál tőle valaha valamit, amiben legalább a hibák lettek volna eredetiek ? Hát nem dühöng-e mindenben, amit ir, a laposság, a lomposság, a tehetetlenség, a keserves kikeféltség ? Az ellentéte mindennek, amit tehetségnek hívnak. Szánalmas másolás és nagyképű kapkodás minden sora. Csak a teljes tehet ségtelenség és az ízlés és a művészi ösztön teljes hiánya lehet ilyen elbizakodottan bátor, mint az ő írásai. Hiszen soha egy peroig sem vergődött, soha nem kínlódott ; pedig még ón is kínlódtam, aki sohasem voltam tehetség. De ízlésem volt. Meg hajtják, mire igazához juthat, remélhető azonban, hogy rendeleti úton pótolva lesz a törvény ezen hiányossága, ami annál is inkább szükséges, mert az állami munkásbiztosítási hivatal, melynek hatáskörébe a fellebbezések elintézése tartozik', személyzeti berendezkedése miatt a tömeges fellebbezéseket évekjg sem lesz képes elintézni. Hasonlóan kéll$rae|íen lehet az utólagos költségkirovás azokra nézve, akiknek üzemét eddig nem vonták - báfes£tbyfrtosítási kötelezettség alá. így példáúl a gőzeke és gőzcséplőgép mellett alkalmazott munkásÖk eddig az orsz ágos gazdasági munkás- és cseléd segélypénztár kötelékébe tartoztak, de újabban az áll. munkásbiztosítási hivatal kimondotta, hogy a gőzeke és cséplőgép tulajdonosok, ha a gépeket iparszerüleg használják, vagyis mások részére is vállalnak cséplést, illetőleg szántást, ami a leggyakrabban így történik, ez esetben alkalmazottaikat az országos munkásbiztosító pénztár kötelékében tartoznak baleset ellen biztosítani, ami ezen vállalkozókra sokkal súlyosabb fizetési kötelezettséggel jár, tehát körültekintéssel kell eljámiok a munkanapok és munkások száma és munkabére bevallásánál. Bár mindezek többé-kevésbbé ismeretesek, mégis az utólagos költségkirovás aktuálissá teszi, • hogy az érdekeltség figyelme a munkásbiztosítás felé forduljon, sőt kívánatos volna a törvény intézkedéseit úgy a munkaadók, mint a munkások körében alkalmas módon ismertetni és népszerűsíteni, inert úgy látszik, hogy ezen nagyjelentőségű szociális intézmény iránti ide^ genkedés oka az, hogy mindeddig kevéssé ismerik és méltányolják. Pápa, 1911. évi december hó 27-én. I)r. Somló SámucL Iparvédelem. — A .Magyar Védő Egyesület" munkája. — A , Magyar Védő Egyesületiről már szint meg is feledkezünk. Pedig ha azok, akik váró* sunkban lelkesedéssel állottak zászlaja mellé, ma alszanak is, az egyesület budapesti központja él és munkájáról a következőkben számol be : Hazánkban tetterőre, önálló munkásságra van szükség. A magyar birodalomnak ugyanis, a magyarországi részében élő> és élősködő 20,000.000 lakosból éppen 13; millió az eltartott egyén, 4,700.000 a segéd személyzet, körülbelül 250.000 tisztviselő (férfi és nő), és csakis 2,230.000 férfi és nő dicsekedhetik önállósággal. Ezek közül 1,500.000 az őstermelő, vagyis Magyarországon csakis 700.000 ember foglalkozik önállóan, egyébbel is, — mint magtermelésseh tudtam mérni az írói magas ságokai De neki még művészi ösztöne sincs, ami nekünk,. a jóizlésü olvasóknak is megvan. Kálmán gyáván szólott : — Hátha megjön ? — Oh édes fiam ! . . . Két embert semmi nem választhat el jobban egymástól, vastagabb falat két ember közé semmi sem vonhat^ mint az izlés különbsége, mint a művészi ösztön, amely az egyikben nincs meg és a másikban megvan. Vannak emberek, akik sohasem fogják megérteni, hogy sorok és sorok, irók és irók között külömbség van, hogy van aa irodalomban krumplihámozáe és van artisztikum. Ha van másvilág és Géza valamikor meghal és ott fent lesz és megtisztult elmével ós mindent értő és sugárzó lélekkel onna letekint . . . akkor talán . . . vagy még akkor sem fogja megérteni, mi az, ami nem volt abban, amit ő irt, hogy mi a tehetség és mi az, amit az írók most már egy kissé koptatott elnevezéssel artisztikumnak hívnak . . . Kálmán vonogatta a vállát: — Hát mit lehet akkor csinálni ? — Tudom, hogy hiábavaló, de én mégis megmondom neki. Könyörületlenül, kíméletlenül, brutálisan. — De mikor tudod, hogy nem használ. És olyan jó fiu, olyan igazán nagyon jó fiu. — Mégis megmondom; ezt nem lehpt i tűrni, az ember ízlésének ezt a meggyötrését, ezt a kihívást, ezt a maltretirozását nem lehet eltűrni. Jó fiu. De nem bánom. Megmondom neki.