Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-11-11 / 45. szám

botrányok teszik s — ahol mindez a világ legtermészetesebb dolgának látszik, ahol alig akad ember, akiben efféle dolgok a felháborodás legenyhébb érzetét váltanák ki, legkevésbbé háborodik fel pedig maga az u. n. közvélemény. Ámde mindezen bajok orvoslása nem lehet nekünk, városiaknak, speciáliter pápaiaknak a feladatunk. Habár nem ismerem városunk analfabétáinak százalékszámát, de azt hiszem, az összehasonlíthatatlanul kedvezőbb lehet az országos aránynál. Egyébként e téren sem szabad visszariadnunk, ha kell, a munkától. E téren néhány kultúregyesület szép eredményei buzdításul szolgálhatnának. így az Országos Közművelődési Tanács 3 év alatt 30.000 felnőttet tanított meg irni-olvasni, az Emke pedig csak a mult év folyamán 2500 analfabétát vezetett be az irás-olvasás tudományába. Szép eredmények ezek, habár ott, ahol 7 milliónál több az analfabéta, egyedül csak a népiskolai törvény szigorú s e törvény intencióinak megfelelő végrehajtásától s ennek kiegészítéseképen az elemi oktatás államosításától lehet a megszégyenítő állapotok kielégítő megváltozását remélni. De hogy visszatérjünk a mi speciális feladatainkra, kétségtelen, hogy ezek között városunkban, hol az irni-olvasni tudó és további ismeretekre vágyódó, de attól csaknem teljesen elzárt munkások nagyobb tömege él együtt, a legelső és legfontosabb a felnőttek oktatása egyes előadások, előadássorozatok, tanfolyamok, szemináriumok stb. utján, azaz amit egyszóval szabadoktatásnak szoktunk nevezni. A szabadoktatás első csiráit nálunk a munkás-szakegyesületekben kell keresnünk. Évek hosszú során át folyt már a szabadoktatói munka a munkásegyesületekben, mikor ráterelődött végre a figyelem az oly fontos ügyre polgári, sőt később hivatalos körökben is. Egymásután alakultak szabadoktatói szervezetek: a Szabad Liceum, Népszerű Főiskolai Tanfolyam, Erzsébet Népakadémia, Uránia-egyesület, munkás-gimnáziumok stb. Új irányt vett és hatalmas fejlődésnek indult a szabadoktatás ügye, midőn a Huszadik Század kibontotta zászlóját s az alája sorakozók megalapították a Társadalomtudományi Társaságot. Ez néhány év múlva megalkotta Szabad Iskoláját, amely nálunk a szabadoktatást kétségtelenül a legmagasabb nivón és a legnagyobb sikerrel műveli. Ma már ott tartunk, hogy a magas minisztérium is foglalkozik a szabadoktatás kérdésével. Gróf Zichy János vallás- és közoktatásügyi miniszter 50877/911. szám alatt kibocsátott rendeletében szabályozni kívánván a szabadoktatás ügyét, szervezi a Szabadoktatási Tanácsot, mint az egész szabadoktatás főfelügyeleti szervét. Tagjai közül azonban hiányoznak csaknem mindazon testületek képviselői, amelyek a szabadoktatás körül eddigelé sikert és eredményt értek el, ellenben ott találjuk az Országos Központi Katholikus Legényegyesület küldöttét. Nem csoda, hogy a rendelet ellen felzúdultak mindazon szervek és testületek, amelyek épen a szabadoktatás körül szerzett bokros érdemeik folytán maradtak ki a Szabadoktatási Tanácsból. Szabadoktatással foglalkozó intézményeink közös hibája, hogy tevékenységünk csaknem kizárólag a fővárosra koncentrálódik. A munkásegyesületekben ugyan a mult év folyamán is 100-nál jóval több előadást tartottak a vidéken csupán a budapesti kiküldöttek s néhány más szabadoktató szervezet is próbálta tevékenységét a vidékre is kiterjeszteni, néhány nagyobb városban pedig önálló szabadoktatói intézmények létesültek, mindamellett e téren eddig csak a kezdet kezdeténél tartunk. Nálunk Pápán már 1897-ben felvetődött egy Szabad Liceum megalakításának eszméje, amely azonban sok viszontagság után csak 1899-ben kezdte meg működését. Az intézmény oly eredményesen végezte feladatát, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter jelentékeny anyagi támogatásban is részesítette. A Szabad Liceum 1903-ban már Népszerű Főiskolai Tanfolyamot is rendezett sorozatos előadásokkal — ez volt Magyarországon az első ilynemű próbálkozás vidéki városban. A Szabad Liceum és vele a Népszerű Főiskolai Tanfolyam azonban néhány évi sikeres működés után — előttem ismeretlen okok folytán — beszüntette tevékenységét. Azóta nem folyik városunkban rendszeres szabad oktatói munka. A különböző egyesületekben tartanak ugyan több-kevesebb előadást és felolvasást, de a szabadoktatás igazi célját csak a Munkás-Otthonban a tél folyamán tartani szokott előadások szolgálják. Mert a szabadoktatás legfontosabb és tulajdonképeni célja a munkásosztály tanítása, azé az osztályé, amelynek leghiányosabbak az ő előismeretei és amelynek tagjai kora gyermekségükben kikerülvén az élet küzdő terére, csaknem teljesen el vannak zárva minden szellemi tápláléktól. Pedig e rétegben van hajlam a művelődésre, még pedig sokszor bámulatosan élénk. Csak fel kell kelteni bizalmát és érdeklődését és azután ki kell tudni elégíteni. És épen e szempontból nem tartanám helyesnek Szabad Líceumunknak teljesen a régi formájában való felélesztését. Én magam a Szabad Liceum nem egy előadásán vettem részt s mindig úgy tapasztaltam, hogy a publikum csaknem a maga egészében a város intelligensebb rétegeiből és a diákságból került ki. Magában az, hogy létesítendő szabadoktatási intézményünk előadásait az intelligencia is látogatni fogja, igen örvendetes és kívánatos jelenség. Sohasem felejtem el a budapesti Szabad Iskola egyik előadását, midőn baloldalomon a nagy Ignotus hallgatta feszült figyelemmel az előadást, jobb oldal felől pedig egy parasztruhás bácsi — nyilván culáger valamely (építkezésnél — nyújtott elém egy papirosszeletkét, amelyen az előadó által használt egyik idegen szó értelmét tudakolta. íme, ez legyen minden szabadoktatói előadás ideálja! Amelyet figyelemmel hallgat végig egy Ignotus is, de amelyet megért — egy-két idegen szó kivételével — a kezdetleges műveltségű munkás is. De a főcél mégsem Ignotus, hanem a munkás tanítása. És ezt a szempontot nem szabad figyelmen kivül hagyni, ha sikerül városunkban egy szervesen felépített szabadoktatói intézményt létesíteni. Hisz városunkban igen tekintélyes számban élnek együtt tanárok, tehát egy oly foglalkozási ág űzői, amelynek mintegy a hivatása lelkesedni a kultúráért. Akiknek élethivatása: tanítani, azoknak kvázi kötelességük felkarolni a szabadoktatás ügyét. Aminthogy tényleg a Szabad Liceum annak idején a Pápai Tanárkör kebelében alakult meg, a megszűnése óta eltelt sivár esztendők folyamán pedig csaknem kizárólag tanáraink végezték a szabadoktatás nemes, de nehéz munkáját. De városunk egyéb intelligens elemei sem fogják kivonni magukat a kötelességszerű magasztos munka alól. A szervezés formája nem bir túlságos jelentőséggel. Akár valamely régi cim alatt, akár új elnevezéssel, akár egy központi egyesület fiókjaként, akár önálló intézmény gyanánt alakul meg szabadoktatói szervezetünk, a legfontosabb csak az, hogy az alakulás történjék meg sürgősen, működését kezdje meg minél előbb. Hisz ha tavaly néhány hét alatt meg tudott alakulni Munkásgimnáziumunk, melynek szervezése bizonyára több költséggel és fáradsággal járt, mint amilyet létesítendő intézményünk igényel, akkor nem lehet kétség az iránt, hogy a szabadoktatás munkája városunkban szervezetten még a tél folyamán kezdetét veheti. Úgyis a logikai sorrend megfordítottja, hogy nálunk előbb alakult meg a Munkásgimnázium, a szabadoktatói munka pedig csak azután, csak talán veszi majd kezdetét. Mert könnyen beláthatja mindenki, hogy a Munkásgimnáziumnak csak ott lehet elég és megfelelő hallgatósága, ahol a szabadoktatás évek hosszú során át a munkásság legszélesebb köreiben már felkeltette a tudomány iránti érdeklődést és kultúrszomjat. Csak az így preparált munkás képes tudásvágyának kielégítése érdekében olyan áldozatot hozni, amilyent a Munkásgimnáziumban folyó rendszeres tanulás kiván meg az esti órákban, a napközben nehéz testi munkától elgyötört munkástól. Fejtegetéseimet Molnár Viktor szavaival zárom: „Ezer évig politikus nemzet voltunk; csináljunk végre nemzeti politikát!" Igen, csináljunk nemzeti politikát, ennek a szónak legnemesebb s egyedül igaz értelmében, amely nem jelenthet mást, mint ezt az országot a kultúra, tehát a minden téren való haladás ösvényén minél magasabbra vezetni. Ebből a munkából Dunántúl Athénjének a legteljesebb mértékben k

i kell vennie a maga részét! Pá.

pa,~l91 l^október 30-ánTT*"" " A VÁROSHÁZÁRÓL. § Az országos polgármesteri gyűlést december hó 9-ére hivták össze. E gyűlésen dr. Antal Géza képviselőnk a városok helyzetéről fog felolvasást tartani. § A szinügyi bizottságot folyó hó 10-ére a polgármester ülésre hivta össze, melyen az országos szimfonikus zenekar azon ajánlatával foglalkoztak, hogy e hó 21-ére hajlandó volna Pápára egy hangversenyre eljönni. A bizottság, minthogy a zenekar a várostól nagy anyagi garanciát kiván a sikerre nézve, tájékozódni fog a közönség körében afelől, hogy az idő rövidségére való tekintettel is lehetséges volna-e a zenekart a siker reményében városunkban szerepeltetni. § A mozi-vállalkozók a városi szinház bérbevételére vonatkozó szerződést aláírták s már meg is kezdték a szükséges berendezéseket a színházban. Az előadások november 20. körül akarják megkezdeni. HETI ÚJDONSÁGOK. Liszt Ferenchez. — A mai Liszt-ünnep alkalmából. — Kit hord örök hir s diadal, Kiben szivünk ver s zeng a dal, Mit idö el nem öl: Honod, mely büszke rád s szeret — A Hunyadiak, Zrínyiek Hazája — üdvözöl! Légy büszke rá, és ne feledd: E föld, mely szülte büszered, Hősök, csodák hona; E népnek, mely hord néma but. Es örömében sirni tud, Nincs párja, rokona. O jer közénk, maradj velünk, Kik még hiszünk, még szeretünk, Bár reményünk — titok. Zengd te nekünk a csodadalt, Mit nem mondhatnak el szavak, Csak sejtnek milliók . . . Vagy ám, ha mégysz — hí a világ — Vidd a haza határin át E nép hirét tova; A nép, melynek dalaiban Nagy, halhatatlan búja van, Nem halhat meg soha! (1857.) Vajda János. — Vaggonhiány. Több oldalról panaszos levelet kaptunk kereskedői körökből, hogy a helybeli állomáson nem áll kellő számú vaggon a szállíttató felek rendelkezésére. Amikor e panasznak hangot adunk, jelezzük egyszersmind, hogy a polgármester — szintén értesülvén e bajról — már át is irt a szombathelyi üzletrezetőséghez, kérve sürgős intézkedését. — Szolgabirák beosztása. Vármegyénk főispánja a szolgabirákat, tekintettel arra, hogy a minisztérium két új szolgabírói állás szervezését jóváhagyta, újonnan osztotta be. A beosztás következtében a pápai második szolgabírói állásra Veszprémből dr. Sült Lajos helyeztetett át. Veszprémi szolgabírónak dr. Körössy József osztatott be. — Itt említjük meg, hogy a főispán Szalóky Tamás és Oyörffy Dániel végzett joghallgatókat közigazgatási gyakornokoknak nevezte ki. — Az utolsó szini előadásokról itt következő referádánk számol be: Szombaton és vasárnap, mindkét este zsúfolt ház előtt a Király-szinházban ez idén nagy sikert aratott Kis gróf került szinre. A darab szövegét Martos Ferenc, a jeles poéta írta s ennek folytán elvártuk volna, hogy az Ízléstelenségbe tévedő frivolitásnak kevesebb tért engedett volna, mint az tényleg történt. Hogy az egész történet minő finom (bár többé nem ismeretien) Ötleten alapszik, arról nem is szólunk, de azt a sok-sok érzéki beszédet s a végtelenségbe fúló undok sok csókolódzást igazán elengedtük volna. Vannak azonban a szövegnek szellemesebb részei