Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-02-04 / 5. szám

Ily korpótlékos rendszer igazságtalan­ságaival sérti az illetőket s nevetséges volta mellett elégedetlenséget kelt ott, ahol a megelégedés biztosítására volna hivatva. Más jellegű ugyan, de a megokolható zsörtölödések kutforrásaként jelentkezik mindenütt az az eljárás is, ha valamely hivatali hatáskört egész más fajta munká­val töltenek meg, mint amely oda való s azonkívül úgy halmozták azt oda, hogy a hivatal személyzetét nem szaporítják a munka növekedése arányában. A fogyasz­tási adóhivatalt értem itt. Ez a fontos hivatalunk előbb-utóbb valóságos potpuri­— egyveleg — hivatal lesz. Nem azt mond­juk vele, hogy hivatalnokaink ne dolgozza­nak ; hanem azt, hogy ne fárasszuk oly ügyekkel is, amelyek nem az ö hatás­körükbe valók. A városi nyugdijszabályzat is ember­ségesebb revízióra szorult. A városnak évenkénti csekély hozzájárulása a nyugdij­alaphoz, az özvegyek és árvák ellátási dijának alacsony foka, már nem időszerű. Egyes pontjainak megváltoztatását, pl. a 10. § második kikezdését, amely a t. főügyész és a t. főorvos nyugdíjjárulékai­ról rendelkezik, az új fizetésrendezés már kívánja is. Ha kellő jó szándékkal és kötelező méltányossággal vizsgáljuk át tisztviselőin­ket érdeklő valamennyi intézkedésünket, többet is találunk olyat köztük e hármon kivül, amelyek időszerű változtatásra hív­ják fel figyelmünket. S ha ezek közül egyik-másik némi anyagi áldozatot is követelne, semmi esetre sem lehet ez nagyobb mérvű, hanem csak afféle termé­szetű, mint minden reparáció vagy tatarozás. S mért vonakodnánk az e nemű áldozatoktól mi, a város, amikor már az állam is segedelmet nyújt tisztviselőinknek. Természetesen a korszerű ellátási törekvések egyszersmind sürgetik az ezután választandó új hivatalnokainkkal szemben a kvalifikáció legszigorúbb meg­követelését. Igy áll helyre az igaz egyenleg a városi közigazgatásunk időszerű kérdései között. Ez a jogos vice versa. Gy. Gy. Műszaki iskola Pápán. ii. Mivel e szerint a műszaki iskola felállításá­nak előfeltét elei megvannak, vessünk egy pillan­tást, futólagosan, a szervezetére. Osztályonként számíthatunk 20—22 növendéket; 20 lenne a rendes létszám, 1—2 pedig a tandíjmentes (5—10 °/o)> kik az intézetnek tandíjat nem fizet­nének. Három évfolyamon lenne tehát 60—70 növendék, akiknek tandíja kitenne per 300 K, 42 ezer koronát; ennyi elég volna a személyi járandóságokra, osztályonként két rendes tanárt számítok (gépészmérnök, rajztanár); a többi lehetne óraadó a helybeli középiskolákból vagy mérnökökből. Művezető, előmunkás, gépész, fűtő, laboráns, szolga stb. járandósága terhelné még ezt a tételt. A tanulókra nézve az volna kívánatos, hogy — ne fizessenek tandíjat; illetve, hogy legyen annyi alapítvány, amiből minden jelent­kező érdemes tanulónak jutna, úgy, mint pl. a földmives-iskolán. Meg vagyok győződve, hogy ezen műszaki iskolát tisztán üzleti alapon is fenn lehetne tartani; akadna t. i. 20 olyan növendék, aki megfizetné az évi 300 K tandíjat, ha neki azt a kilátást biztosíthatják, hogy a műszaki iskola bevégzése után tisztességes kenyeret kap ; mind­amellett ily alapon vezetni és fentartani egy intézetet — nem tartom kívánatosnak; bizto­sítani kellene legalább a tanulók felének tan­díjmentességét, alapítványokkal, nem tőkében, hanem kamatokban, ami alig változtat egy-egy nagyobb szabású költségvetésen; 30 alapítvány 3 év alatt nem vérmes reménység, évenkint csak 10-ről van szó, illetve 10-szer 300 koroná­ról, amire városunk nagy iskolafentartói talán meg volnának nyerhetők. A dologi kiadások évente m. e. felét teszik a személyieknek ; 20—25.000 K-t kellene erre biztosítani, ami egyébből, mint államsegélyből, alig kerülhet ki. Építkezésre, egyszersmindenkori felszerelésre bizony pár százezer koronát folyó­sítani kellene az államkincstárnak. Ily drága és sokba kerülő, bár igen hasz­nos intézetet a legnagyobb körültekintéssel kell megfundálni, s a leggazdaságosabban kihasz­nálni. A tanításnak szakadatlanul tartani kell reggel 8—12-ig, d. u. 2—6-ig, mindennap; ez napi 8, heti 48 órai tanulási idő, melynek m. e. 2/3 _a elmélet, gyakorlat (30 + 18 óra), úgy berendezve, hogy az elmélet túlnyomó az első éven, kapcsolatban a középiskola tantervé­vel ; a praktikum pedig fokozatosan növekedik s az utolsó éven, az életbe kilépés előtt, a leg­nagyobb. A praktikumok leszámításával fennmaradó heti 39 óra elmélet soknak nem mondható (napi 5 órát tesz ki) s a műhelygyakorlat hármat; az utolsó éven az arány megváltoznék, napi 3 óra elmélet 5 órai műhelygyakorlattal volna összekapcsolva; a középső osztályon 4 óra elmé­let s u. a. gyakorlat volna naponként. Hogy ezt a munkát a tanulók meg is birják, a felvételnél s a tanulás folyama alatt is orvosi ellenőrzés alatt kell állaniok s akiknek szervezete az erős munkát meg nem bírja, ép úgy eltávolítandók, mint akiknek szellemi képes­sége nem megfelelő. A gyakorlatiasság célját szolgálná a harma­dik év különösen az által, ha az automobil szerkesztést és kezelést, javítást is fölkarolná ; az automobil ma már nem pusztán sport, fény­űzés, de igen hasznos közlekedő eszköz, részint személy-, részint teherszállításra. Maga a kezelés, hajtás tisztességes kenyeret ad (egy soíför fize­tése legalább 1000 K s teljes ellátás); szolgá­lata nem cselédszerü, hanem szerződéses viszo­nyon alapszik. Az igen keresett pálya, rendsze­res képzésével, szakszerűen eddig egy tanintézet se foglalkozott. Nem kétlem, hogy akármely automobilgyár szívesen társulna műszaki isko­lánkkal saját üzlete érdekében; engedne át, tanítás céljára, valamely kimustrált automobilt; új gépeit pedig örömmel bocsátaná a műszaki iskola rendelkezésére, kipróbálás céljából, úgy mint a gazdasági iskoláknak. (A műhelyi berende­zésre nézve v. ö. a budapesti inekhanikai és órásipari szakiskolának, továbbá az iparművé­szeti szakiskolának tantervét 1) A nagy iskolafentartók, a taníttató szülők érdeklődését különösen lekötné egy olyan kurzus berendezése, amelyet érettségit tett fiuk látogat­nának ; az elemi számtan, mértan, természettan, vegytan, fogalmazás stúdiumait ezek már szupe­rálták; ismételniük fölösleges; maradna számukra a közgazdaság és tekhnologiai rész, amire, szin­tén heti 48 órával, elég volna egy esztendő. Ilyen kurzus van már az országban, Kézsmarkon az állami szövőipariskolán szervezve. Kitűnő előkészítőül szolgálna ez egy év a műegyetemre készülő maturusoknak; ahol úgy is az a baj, hogy a tanulás túlnyomóan elméleti s a bukások, züllések °/ 0-je igen magas. Ezzel a maturusoknak való kurzussal 4 évfolyam fenntartásáról kellene tehát gondos­kodni ; elhelyezést nyerne pedig 80—100 ifjú, kik közül évente 40—50 végezne; 50—60.000 K levén praeliminálva az évi fentartásra, egy ifjú taníttatása m. e. 1000 koronába kerülne ábrándok selymes, aranyos szövedéke . . . Suttogó leánynak ártatlan hizelgése . . . Majd vad forga­tag ragad magával az élet kacagtató tragiku­mába, a szenvedélyek kohójában dobzódnak, míg tompúlt érzékeinkkel le nem fölöz bennünket az élet azok közé, kik a kiélt élet emlékeivel a múltnak élnek már csak, vánszorogva, lázasan, betegesen ... A Salome zenéjét játszák. Mintha már szökkenne a rénszarvas; moz­gásban van az egész reklámhad, vájjon a men­thol apostola, vagy a zsúrfiú pusztítja majd el bújában a söröspalaokokat? Egyik sem. Csak a függönyt húzzák fel. Heródes palotája emelkedik ki borongós, felhős háttérből, Salome szerelméért egy testőr hull mereven a színpad deszkáira, Keresztelő János szerelméért őrjöng Salome . . . megjelenik Heródes pompában ragyogó udvari népével, kéjes vágy tükröződik arcán, Keresztelő János pedig vérfagyasztóan átkokat dörög tömlöcéből az elpuhúlt élet királyára s hirdeti az Igazság, az Erkölcs eljövetelét. Salome hiába esengett az önmegetagadó apostol szaváért s a már csak raffinált érzésekért lelkesedő mostoha apjának János fejéért eljárja a Kelet fátyoltáncát. Vért párolgó tálcán hozzák János fejét s mit az élőtől nem nyert el Salome, vér árán szerezte meg : az érintetlen férfiarcra odalopja a sóvárgó szere­lem gyilkos csókját és. . . Nem mondom tovább. Úgyis ösmerjük valamenynyien a bibliai Salome históriáját. Csak azt engedjék meg, hogy míg a színpadon lejátszák Wiídenak e hátborzongató darabját, egy pár szót ejtsek a modern drámáról. Itt a kakasülőn legfeljebb a rendőr fog érte dörmögni. Itt van mindjárt Wilde; őt veszem a modern szinműirás egyik képviselőjének; Wildest, a raffinált, a túlfinomúlt, a dekadens érzések bőseinek szinpadrahozóját. Nemcsak a Salomera kell szorítkoznom, utalhatok a Flórenci tragé diára is, bár ezt csak töredékesen hagyta ránk, az elejét Róbert Boss irta meg. Amint Salomé­ban a nő határtalan szenvedélyének az érvénye­sülését látjuk, itt is a mindenáron érvényesülni akaró nő bogozza össze a cselek vény szálait, s amint ott Horódes azzal, hogy Salome hiúságát érvényre juttatja, kettévágja és így megoldásra juttatja a cselekvényt, épúgy ebben a drámában is férfihez köti a sikert a szinpad múzsája ; — engedjék meg, ha Wilderől szólva egyszer az élet, másszor a világ jelentésében használom a színpadot, szerinte: a világszinpad, csakhogy rosszúl vannak kiosztva a szerepek ; a legtöbben, férfiak is, asszonyok is, kénytelenek olyan szere­peket játszani, amelyekhez nincs tehetségük. — E drámában azé a siker, kiben a nő leginkább feltalálja érvényesülése biztosítékát. Azt az alap­gondolatot, életfilozófiát szolgálják Wiídenak Összes drámai hősei, hogy azé a nő szerelme, ki tért biztosít neki az érvényesülésre. A flórenci kalmár felesége szép s ennek látható elismerése a legnagyobb vágya. Férje, ki kalmárkodik, kereskedik, ki a szép szavakat, a dicséreteket kelméire vesztegeti, észre sem veszi e női hiú­ságot. Bárdi heroeg azonban a nők szépségének való áldozatot tekinti élete főoéljának ós főhiva­tásának, már megjelenésével is h'zeleg a nőnek, ki az ő szerencséjét szolgáló elhatározással fo­gadja ; hizelgő, suttogó szóvirágokkal árasztja el a flórenci szépséget s bárfájának lágy penge­tésével ad kifejezést Bianka bájának. Hamar el­nyerné a pálmát, de fellép maga a kalmár. Fér­fiak állanak egymással szemben, már ninos ereje a szép szónak, az elme sziporkázásait csakhamar az aoél cikázása váltja fel s a herceg holtan marad a szinhelyen. A férj feleségéért életét kockáztatta, az asszony szépsége a férj tettében testet öltött, ennek sokkal nagyobb értéket tulajdonít a nő is a herceg szép szavainál. „Mért nem mondtad nekem, hogy ily erős vagy?" — kérdi az asszony, — „És te mért nem mondtad, hogy ilyen szép vagy ? u — kérdi a férj, s ebben a két befejező kérdésben benne van a tragikum és annak megoldása. Megemlítem Wiídenak legszebb drámáját, a Paduai hercegnőt, Ebben a nő önkéntes áldo­zata saját félreismerésének, félreismerte azt a férfit, ki szerelemből feláldozta a saját életét, hogy a nőt gyalázatos, szégyennel teli végtől óvja meg. Beatrice megszereti Guido Ferrantit 8 ezért megöli férjét, a heroeget, ugyanakkor, midőn politikai okokból Guidónak kellett volna e förtelmes tettet véghez vinnie. Guidóban egy pillanntra utálat ébredt fel a nő iránt s a her­cegnő bosszúból ráhárítja a gyilkosság bűnét. Miután Guidó a törvény előtt is magára vállalja a bűntettet, a nő félreismerésének nem találja más megoldását, minthogy a halálra itéltnek szánt hegyelemmérget az utolsó csöppig kiissza. A nő elérte célját, mikor a férfi halálbüntetést vett a fejére szerelméért, más célja nincs életé­nek, együtt hal azzal, ki az ő értékét ily ön­feláldozó tettben juttatja kifejezésre. A szinműirás egyik képviselője gyanánt hoztam fel Wildeot. Ép ily joggal felhozhatnám

Next

/
Oldalképek
Tartalom