Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-09-30 / 39. szám

PÁPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KÖRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utea 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Olasz-török háború. A háború, mely kitörőben van, avagy e pillanatban már folyik is, azok közé a ritka háborúk közé fog tartozni, amelyet az ember, a magyar ember, izgalmas érdeklődéssel néz anélkül, hogy rokonszenve akár az egyik, akár a másik harcoló fél felé fordulna. A háború igazsága kétségtelenül a török részén van. Bizonyos, hogy az olasz csak annyi jogcímen akarja elvenni Tripoliszt, mintha Tapolczafőn 8—10 pápai ember birtokot venne, üzletet nyitna, s ezen a révén azt követeínők, hogy az összes tapolczafőiek Pápára fizessenek adót, s nem az a néhány pápai Tapolczafőre. Az erősebb jogán ezt meg lehet csinálni, az bizonyos, de hogy ez igazság volna, azt csak az állíthatja, aki maga gyakorolja ezt az igazságot. Viszont az meg mindenki előtt igazság, hogy a kultúra áldásaiból több fog jutni Tripolisznak az agilis olasz-, mint a renyhe török uralom alatt s így az emberiség haladásának nagy szempontjából talán még helyeselni is lehetne az olasz inváziót. Ha ekként a háború oka nem tudja egyik vagy másik részre hajlítani a mi rokonszenvünket, nem vagyunk máskép a rokonszenv dolgában annak a viszonynak szempontjából sem, amellyel olasszal, törökkel vagyunk. A közelmúltban mindegyikük jó barátunk volt, védelmezőnk, menekültjeink támogatója. A föld, hol Kossuth Lajos hazát talált, a föld, melynek szabadságáért annyi magyar vér is omlott, csak olyan kedves nekünk, mint az a másik, melynek partjain Mikes „egyedül hallgatta tenger mormolását". Annyira közel áll hozzánk mindkettő érzelmileg, hogy szinte azt szeretnők, ha mindkettő győzhetne a harcban, há már ennek a harcnak egyáltalán kitörnie kellett. Pedig győzni csak egy fog. Győzni csak az fog. akit a mi aranyos diplomáciánk is támogat és addig támogat, addig támogat, amig a hivatalos Olaszország is vérszemet kap az egész Adriára, ami most még csak az irredentisták álma. Mivelhogy ez a jövő előrevetett árnyéka. Tripolisz után Isztria következhetik, s ha ezért rokonszenvünk mérlege mégse billen az ottomán birodalom javára, ez igazán a legnagyobb lelki áldozat, amit a kultúra oltárára hozhatunk. Adakozzunk a mentőknek! Akármilyen szépek, akármilyen előkelően megnyugtatók azok a kommünikék, amiket a mentő-igazgatóság a mentő-igazgató dolgában kiad, akármennyire a szenzáció-hajhászás bélyegét viselte magán az az öles riport, amiben a mentő-igazgatót panamával vádolták meg, azért objektív szemmel nézve az esetet, mégis csak úgy látjuk, hogy ha a mentőknél nincs is panama, de meg van az a rendszer, ami a mi összes jótékony intézményeinknek valóságos rákfenéje, az őrült költekezés olyan dolgokra, amik az egyesület tulajdonképeni hivatásával semmi összefüggésben nem állanak. „Adakozzunk a mentőknek !" s mi adakozunk. Nem sokat gondolkozunk a kis eseten, mikor krajcárkánkat a persely nyílásán bedobjuk, de ha csak egy pillanatig is eszünkbe jutna, hogy a bedobott krajcárnak egynegyed részéből adminisztrálni, egynegyed részéből reprezentálni fognak s csak az ezután fennmaradó kétnegyed jut annak a gyönyörű, önzetlen munkának támogatására, amit a mentők végeznek, akkor kétszer is meggondol nók a dolgot, mielőtt krajcárkánkat az üregbe alábocsátanók. És amint meggondolás nélkül adunk így a mentőknek, úgy adunk minden képzelhető és képzelhetlen jótékony célra s úgy nem kutatjuk sohasem jól költik-e el s egészen a célra költik-e el azokat a százezreket és százezreket, amik így krajcáronként összegyűlnek. Persze jogcímet senki sem mer formálni a maga filléres adományából az ellenőrzésre, de hogy az ilyen nagy jótékony intézmények vagyonkezelése közügy, azt azért senki sem vonhatja kétségbe. Annak a riportnak irója messze túllőtt a célon, mikor talán olyanokat is állított, amiket bizonyítani nem tud, ezért, ha idején visszavonulót nem fuj, még börtönbe is kerülhet, de ha a már eddig is nyilvánvalóvá lett közpénzpazarlásnak csak némileg is gátat vetett, akkor minden elitélendő túlzása ellenére is érdemet szerzett a közügy körül. Yárosi közgyűlés. Régi kötelességet teljesített, régi mulasztását pótolta a héten a képviselőtestület, amikor kimondotta végre, hogy a Kossuth Lajos utcát egész szélességében aszfaltoztatni fogja s a munkát sürgősen végrehajtatja. Kötelességet teljesített ezzel nemcsak annak az utcának lakói, nemcsak a Belváros, hanem az egész város irányában. Mert tévedés azt hinni, hogy az utcák jókarban tartása egyedül azoknak áll érdekében, akik az illető utcában A „PÁPAI HIRLAP" TÁRCÁJA. A m o roso. II. Úgy-úgg! — Az élet szép, mosolygó . . . Piros levél, arany sugár, Oszi virág, — lila, utolsó. Úgy-úgy ! — Kasza peng még a réten. Vágd csak, mosolygó, szép paraszt — Ez a kép kell, ez a kép nékem! Pét és erdő. — Tovább — előre ! Tovább! — De itt az erdőszélen — Ki másfelé tör: — balga, dőre. Úgy-úgy 1 — Az erdő szólva-szólít. Hulló levél, csönd, mélaság — Ott hagyod a Világ bohóit! Úgy-úgy l — A multat itt letenni ! Szárnyad nem nő, nem is törik — Körülfog az Ösz, a csönd, a Semmi. Úgy-úgy! — Mire se nézni vissza í — Utoljára egy arcra tán . . . Egy lélekre, mely szép volt, — tiszta. S tán még — egy emlék fölragyogna!. . . Piros sugár, arany-sugár Rezegve szállna homlokodra . . . K. G. Haldoklás a kapu alatt. Irta : Kálmán Jenő. A körúton túl, piszkos és kellemetlen háromemeletesek között enyhe didergéssel sétál egy raglános fiatalember. Tél van és este hat órakor olyan ez a mellékutca, mintha már reggel hat óra volna, amibor a szegény emberek pont kibújnak a bársonyos, meleg ágyból és reszketnek és haragusznak, hogy ime, megint föl kellett kelni. A raglános azonban rendületlenül sétál ós néhány naiv koesislélek megereszt egy reménytelen gesztust, ami köszöntést is, kinálkozást is jelent, meg azt is, hogy vinne el az ördög, mit ingerled még te is a szegény embert, amikor már három órája békén fagyoskodom a standon és nincs fuvar. A fiatalember nem köszön vissza a konflisnak, ellenben azon iparkodik, hogy valami keserű, fölényes vonást biggyesszen a borotvált ajkai fölé, holott ennek ninos értelme, mert itt az emberek csak futnak és futnak és nem érnek rá arctanulmányokat csinálni. A raglánosból különben se okoskodnának ki, lehet ezinész, lehet bankfiu, és valószínű, hogy nőt vár, ahhoz pedig megteszi egyelőre butább ábrázat is. Csakugyan ilyesmi izgatja, de még egy teljes órája van, mert Piroska» osak hét órakor indul a színházba. A Piroska teljes néven Karancsy Piroska és színésznő, de idővel tehetség is lehet belőle. Mindamellett nem veti meg Jaekot, aki a pórias, és némileg kellemetlen színezetű Jakab nevezetet cserélte föl a lipót- városi csengésű névvel és megengedi, hogy esténkint elkísérje a színházig. Jaok most reménytelen szerelmire gondol, ami tulajdonképen nem is szerelem, osak ban kfiui presztízs kérdése. A kollégák és ismerősök úgy tudják, hogy Jaok egy színésznő szeretője és ez neki elég, sőt sok is. A bankban megkiilönböz-, tetett romantika veszi körül és a magántisztviselők bálján ő a legérdekesebb fiu. Ezért Jack titokban epekedik, hogy bár látná meg valaki és efelett való igyekezetében kibaktat majdnem a körútig, de közben hátra-hátra fordul, hátha mégis előbb jön a nő. Sem a nő, sem ismerős. Nehéz munkások robognak el mellette, néha löknek egyet rajta és ő nem mer haragudni, mert haragudni ezen a tájon veszedelmes. Inkább elnéz az emberek feje fölött és természetesen nem látja, hogy az egyik kapuból, pont ahol most ő megy, kisurrant egy varrónő-féle fiatal leány és ugyanakkor a szemközt valóból egy nehéz járású, konokképü íiatalember. A leány visszaugrik, azután dördül egy revolver és Jaok osak annyit lát, hogy valaki nekiiramodott a kormos sötétségnek. A konfliskoosisok azonban fürgén, szinte vidáman ugrálnak le a bakról és egyenesen Jaokhoz futnak. — Ezt lőtték meg 1 Ezt lőtték meg!