Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-02-04 / 5. szám

VIII. évfolyam. 5. szám. Pápa, 1911 február 4. PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Eötvös József báró. Fennmaradt, örökké is fennmarad neve, de még mindig csupán a dunaparti ércszobor s nem, amint nemes hevülettel kivánta, „eszméi győzedelme" az ő emlékjele. Eszméi, miknek a szószéken, az irodalomban, az alkotó munka mezején hirdetője volt, talán ma távolabb állnak a győzedelmes megvalósulástól, mint akkor, mikor negyven évnek előtte az ő szomorú elmúlása borította gyászba az országot. A jobbágyság felszabadult, de azért mily messze vagyunk az egyenlőségtől ! A minisztériumi rendszer életbelépett, de ma is álom még az ő álma: az állami közigazgatás. Az iskolakötelezettség szigorú paragrafusokba van foglalva s egyre-másra hallunk róla, hogy egész nagy vidékek vannak iskola nélkül s az analfabéták száma még ma is horribilis. Szabadelvüségről hallani itt-ott, de keresve se találjuk a felvilágosúltságnak azt az országát, amellyé ő és társai akarták tenni a magyarok-lakta földet. Sőt éppen oda, ahol a negyven év előtt jobblétre szenderült legtöbbet alkotott, teremtett, éppen az ő legsajátabb örökébe istenes ajkú pogányok jöttek, akik elpusztítani akarják a báró Eötvös József-féle szabadelvüség legszentebb hagyományait. Bizony-bizony, még egyelőre derengeni se látjuk az időt, mikor eszméi valóban győzedelmet aratnak, győzedelmet nemcsak ajkakon, de intézményekben is. Addig is azonban, míg ez az idő eljön, őrizzük meg kegyelettel emlékét a legideálisabb lelkű államférfiúnak s adjuk meg neki, amit ma megadhatunk, dalt és könnyet, hisz Dalt érdemelt, mert költő, Könnyet, mert szeretett. Elintézni valók. Az államsegély teljes összegének nem sokára megtörténő kiutalása végrevalahára némi rendbe hozza városi tisztviselőink anyagi ellátását. Ennek őszintén örvendünk. Régóta várják s hosszabb reménykedésük, ha nem is tökéletes, de mindenesetre megnyugtató jutalmát láthatják benne. Ámde az innen fakadó elismerésből az oroszlánrészt az állam viszi el, mert végre is az ö határozottan nagyobb arányú segedelmével juthattak el, illetve juthatnak el rövid idő múlva tisztviselőink a boldogabb s megelégedettebb révbe. Városunk tevékenységének jó része e téren inkább ígéretekből, s rövid időkre szóló drágasági pótlékok engedélyéből állott. Ez is ugyan valami, de csakis valami. A városnak, mivel első sorban mégis csak az ö tisztviselői, erkölcsi kötelessége az állam mellett a maga részéről ott, ahol lehet és kell, oltalmukra sietni anyagi erejéhez mérten. Különösen kijavítani a tisztviselőkre vonatkozó régebbi, hibás statútumokat; planirozni a különféle szolgálati viszonyok közötti egyenlőtlenségeket s mielébb jóvá tenni a szembeszökő sérelmeket. Szinte mosolyt keltő az a szabályzatunk, amely megadja összes tisztviselőinknek s rendőreinknek az ötödéves korpótlékot, de oly megszorítással, hogy ha valamennyiüket akkor léptetik magasabb fizetésbe, illetve állásba, amikor új ötödéves korpótlék élvezetébe is kellene lépnie, a korpótléktól elesik s csak a magasabb fizetésben részesül. Ez az intézkedés érthetetlen is, igazságtalan is. Érthetetlen, mert a kor^ pótlékok széles e világon olyan fizetésemelések, amelyek bizonyos, meghatározott évek multán teljesítendők, tekintet nélkül arra, hogy az illető hivatalnok a magasabb fizetési osztályba vagy a magasabb állásba jut-e, velők egy időben, vagy sem. Köszönöm az olyan ötödéves korpótlékos rendszert, amely szerint 40 évi szolgálatom ellenére csak három izben juthatok e fizetésemeléshez, mert közben, éppen az új ötödéves korpótlék kezdete idején, 20 koronával magasabb fizetési osztályba léptettek elő. Hogy e rendszer mennyire igazságtalan, csak egy megtörtént példára hivatkozom. De több is van ám! A példa ez: egyik rendőrünknek új ötödéves korpótlékot kellett volna kapnia, még pedig 28 koronát. Azonban fellebbvitték 20 koronával magasabb rangba, s ennélfogva a 28 koronától elesett. Vagyis, ha megmarad régi, kisebb fizetésű rangjában, 8 koronával több fizetés járt volna ki neki, mint így az előléptetés után. A „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Őszi rózsák. Mindig az életet szidjuk rossz napjainkban; pedig legtöbbször nem az élet a hibás, hanem mi emberek tesszük azt elviselhetetlenné. * Sok helyen a fényűzést tartják egyedüli boldogságnak — és a lelki boldogságot felesleges fényűzésnek. * Az életben, — amint később látjuk, — minden másképpen van elrendezve, mint ahogy azt elképzeltük ; másképpen — de sohase szebben. * Bánat vagy szenvedés elviselését segíteni — ez is egy oly illúzió, mellyel a nagy reménytelenséget akarjuk elrejteni. * Mily nagy a különbség a törekvés és az eredmény nagysága közt — de a legnagyobb a különbség abban, hogy mit képzelünk magunkról és mik vagyunk. • Csak annak szabadna ledönteni mások rajongott bálványait, aki helyette egyúttal egy másikat, egy igazabb Istent is tud állítani. * Minden ember ragyoghat kisebb-nagyobb mértékben, mint a csillagok ; de világítani másoknak is, csak az erősek, a nagyok tudnak. * Olyan az ember, mint a mostani, a még töké letesítésre váró léghajó — a legtöbbször föl sem tud emelkedni, mert beletapad a körülötte levő sártengerbe ; vagy ha egy kedvező széláramlat mégis fölragadja, nagyon hamar lezuhan a saját testének súlyától. * Azért ábrándulunk ki oly gyorsan egymásból, mert sohasem azért szeretünk meg valakit, hogy az milyen tulajdonságokkal van megáldva, hanem hogy az illetőt milyen neme s természetűnek képzeljük el. * Szerethetünk néha valakit annyira, hogy szinte nem szeretjük ezt a nagy szeretetet. * Ujabb időben kitalálták, szinte divatba hozták a különféle szentekhez való könyörgést hathatósabb segítségért az ég Urához ; nem gondolják meg, hogy ezzel mennyit vétenek az Isten fogalma ellen, kit csak oly lénynek tüntetnek fel ez által, mintha csak holmi földi nagy úr lenne, kinek segítségeért előbb protekció szükséges. * Szeressük mindenkor a gyermekeket, ha mezítláb, didergő testtel futkosnak az utcán, ha könyökig érő svédkeztyüben sétálnak az angol parkban — s akkor nem kell félteni szivünket. * Milyen gyakran kell hallgatnunk azt, amit jobban szeretnénk meg nem hallani és hányszor szeretnénk hallani azt, amit elhallgat előttünk mindenki. * Szép az ősz, de csak akkor, ha előtte tavasz és nyár is volt. A fel nem használt jelen, mindig a jövő könnye és a múlt következménye. * Semmisem oly megnyugtató az életben, mint önerőnkben vetett hitünk. Aspirin. Pár szó a modern drámáról. Irta és a Jókai-körben felolvasta: Lautner János. Nem messze tőlünk rénszarvas szökken . . . mintha sziklának nézné a Schicht szappan óriási kulcsát. A gummisarkű dendi kárörvendő arccal várja a balsikerű ugrást. A menthol apostola szemérmesen mosolyog, miközben a lysoformos zsúrfiű csalfán sandít a pezsgős bajadérra. A sarokból világhódító útjokra indúló söröspalackok udvariasan hajlongnak mindenfelé, mindenki részére van bátorító mosolyuk . . . Engedjék meg, t. hölgyeim és uraim, hogy pár pillanatra elvezessem önöket e kedves teremből, még kedvesebb társaságukból a pesti Vígszínház kakasülőjóre. Nem egészen szalónképes hely, de legalább „felsőbb régió", ami sokszor szükséges a modern színpadi hősök alantasságá hoz. Hiszen a tekhnika segítségével sokszor pótolják, palástolgatják a művészi tehetséget. Mórt ne emelkedjék a közönség is a tekhnika segítségével a Parnasszusra ? No meg más előnye is van e magasságnak, nemosak lelki nevetőizmainkat szabad mozgatnunk s nem kell megelégednünk puszta ajkbiggyesztéseel. Lágyan hömpölygő, sejtelmes zene hullámzik köröttünk vágyfakasztó ritmusával . . . Minden hanghullám megannyi selyemfonál . . . Itjö Lapunk mai száma ÍO oldal.