Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.
1911-01-07 / 1. szám
HETI ÚJDONSÁGOK. — Sziíveszter-est. Régen nem volt a Kaszinónak oly pompásan sikerült Szilveszterestéje, mint amilyen az, mely a Kaszinó termeiben múlt héten lezajlott. Előkelő, szép társaság gyűlt itt egybe, hogy fehér asztalnál, kedélyes mulatozásban búcsúztassa az óévet s köszöntse az újat. A több mint 70 főből álló társaságot, melyben ezúttal bölcs újítás vagy helyesebben régi bölcs úzus újból jogaiba iktatásával hölgyek is résztvettek, Mészáros Károly, a Kaszinó háznagya üdvözölte, pohárköszöntőben méltatván Sült József elnök érdemeit, ki a Kaszinót nehéz időkben is megtartotta rendeltetésének, fejlesztette, erősítette. Dr. Antal Géza lelkes visszhangot keltő tósztban a pompás est rendezőit Mészáros Károly háznagyot és Hermann Pál jegyzőt éltette. Barthalos István a Kaszinó közszellemére mondott felköszöntőt, Galamb József szellemes tósztban éltette a hölgyeket, nagy tetszést keltve. A vacsora után, melynek menüje teljes elismerést aratott, fesztelen mulatozás kezdődött. Volt tánc is, de majd újból asztalnál foglalt helyet a társaság s a legkellemesebb hangulatban mulatott együtt s hallgatta a cigányzenét s Kurucz Gyula gyönyörű énekét. A négyesre 20 pár állt fel, a bosztonnak nem akart vége lenni s a mulatság csak a hajnali órákban ért véget. A jelenvolt hölgyek névsorát itt közöljük : Acsay Ferencné, Bachó Pongrácné, Bachó Margit, Baldauf Gusztávné, Bélák Lajosné, Bélák Rózsi, Galamb Józsefné, Galamb Laura, Gárdos Lajosné, Gárdos Juliska, Harmos Zoltánné, Harmos Zolna, Hermann Pálné, Kiss Károlyné, Kiss Jolán, Kis Tivadarné, Kolbe Nándorné, dr. Kőrös Endréné, Molnár Gézáné, Neuhauser Margit, Piatsek Gyuláné, Seregély Gyuláné, Strausz Kornélné, Tompa Erzsi, Varga Juliska, Vései Józsefné. A Polgári Kör-nek szintén igen kedves Szilveszter-estélye volt. Mintegy 50-en voltak jelen a tagok és családtagjaik köréből s az estét a lehető legkellemesebben töltötték. 10 óra után a Kaszinó résztvevőinek e gy része átvonúlt ide s ez alkalommal Kalmár Károly elnök melegen üdvözölte dr. Antal Géza orsz. képviselőnket, ki választékos szép szavakban méltatta a Polgári Kör hivatását. Még Barthalos István és Eapoch Vilmos mondtak ezúttal tetszéssel fogadott felköszöntőket. A Katholikus Kör-ben szintén vidáman telt telt az ó-év utolsó estélye. — Nyilvános mulatóhelyeken, kávéházakban, vendéglőkben szintén jó hangulatban búcsúztatták a kimúló évet s köszöntötték jó reménnyel az újat. — Képviselőnk pártköri beszéde. Dr. Antal Géza országgyűlési képviselőnk, kinek parlamenti működése elé méltán nagy érdeklődéssel néznek választói, a múlt héten a nemzeti munkapárt pártkörében a szabadéivüség érdekében beszédet mondott, mely ott rendkívüli sikert aratott, a sajtóban pedig jelentőségét megillető méltánylásra talált. A formájában és tartalmában egyaránt értékes felszólalást a napilapok majd mind teljes szövegében közölték s így azt e helyen mellőzhetjük. Megállapítani kívánjuk azonban, hogy képviselőnk már ez első pártköri felszólalásával, melyet egyébként a párt zömének megbízásából mondott, azok sorába lépett, kiknek beszéde elé nem konvencionális várakozással szoktak tekinteni. — A megyebizottsági tagválasztáshoz. Kaptuk a következő nyilatkozatot: „A Pápa és Vidéke 1911 január 1-i számában „Megyebizottsági tagok választása" cim alatt a választás eredményének közlése közben azt irja, hogy a Il-ik kerületben „a bizalmiférfiak mind az egyik párt részéről valók voltak, a másik pártot figyelembe sem vették". Nehogy ezen közlemény a választás törvényes s pártatlan vezetése tekintetében kételyt ébresszen bárkiben, kijelentem, hogy mint elnök, a választás színhelyén 8 órakor jelen voltam, ezen időtől 9 óráig, sőt az egész választás folyama alatt az alkalmazott bizalmi férfiakon kívül semminemű párt részéről senki más bizalmiférfiú gyanánt be nem jelentetett, s így bármely pártnak azon panasza, hogy figyelemben nem részesült, teljesen alaptalan. Pápa, 1911 január 7. Dr. Kende Ádám s. k. — Folyik a népszámlálás. Január elseje óta a népszámláló biztosok szorgalmasan végzik nagy és fontos munkájukat. Városunk intelligens lakossága körében — mint az előre is képzelhető volt — gyanútól ment, szives fogadtatásra találtak a számláló biztosok. Kívánatos, hogy minél pontosabban végezhessék munkájukat, ebben is szükség van a közönség részéről az államélet szempontjából jelentős művelet jóakaratú támogatására. A számláló lapokat a biztosok 10-ikére gyűjtik össze. A felülvizsgálat 15-ikéig tart s ennek végeztével a fontosabb adatokról már tájékozást nyerünk. — A Griff megépítése. Két hét előtti vezércikkünkben érintve volt, hogy a Griff megépítése tárgyában ajánlat érkezett az urodalomhoz. Újabban részleteket hallottunk e tervről : Egy pénzcsoport (tagjai jórészt bécsiek, de van köztük pápai is) ajánlkozik a Főtér és Kossuthutca közti tömbnek 700.000 K költséggel való felépítésére. A pénzcsoport, mely ez óriás összeget befekteti, az emelendő hatalmas épületeket a Griff jelenlegi bérleti összegéért 50 évig birná berben s akkor azok teljes tulajdonjoga az urodalomra szállna át. Az ajánlat sorsáról eddig döntés nem történt. — Eljegyzés. Steinherz Rudolf bornagykereskedő Kecskemétről (Steinherz Adolf bornagykereskedő cég beltagja, az első kecskeméti fuvarlevél felülvizsgálási és felszólamlási iroda tulajdonosa) eljegyezte Schischa Helénke kisasszonyt, Schischa Adolf, a helybeli izr. hitközség jeles tanítójának leányát. — Müvészhangverseny. A Perutzgyári Önképzőkör január hó 21-én tartandó hangversenye iránt a közönség körében élénk érdeklődés nyilvánul meg, amit leginkább bizonyít az, hogy a jegyek részben már elkeltek. Ez az előlegezett bizalom bizonyára abban leli magyarázatát, hogy az Önképzőkör hangversenyei mindenkor magas színvonalon állottak, a most rendezendő hangverseny szereplői pedig garanciát nyújtana k az iránt, hogy ezúttal is művészi élvezetben lesz részünk. A hangverseny szereplői közt lesz a m. kir. Opera több tagja és több fővárosi zenetanár és pedig: Schulz Károly, Steiner Hugó, Herlz Miksa és Danzinger Antal, akik hegedü-szólót, cselló-szólót, vonós-négyest s egy hegedű-kettőst zongorakísérettel fognak előadni; a zongorakiséretet Gerstl Leóné, hangversenyeink kedvelt zongoraművésznője vállalta • el. A hangversenyt az Önképzőkör férfidalkörének énekszámai nyitják meg és zárják be; hangverseny után pedig gyári alkalmazottak élőképben fogják bemutatni a gyári munkát s az Önképzőkör működését. A még rendelkezésre álló jegyek Hajnóczky Árpád könyvkereskedésében kaphatók 3'—, 2'—, 1*20 és 1'— koronáért. x A gyermektáplálás nagy problémája megoldást nyert. Ha ugyanis az elválasztás idejétől kezdve „Phosphatine Falliéres" világhírű gyermektápszerrel tápláljuk a gyermeket, sohasem kell bélhuruttól avagy gyomorzavartól tartani. A legelőkelőbb gyermekorvosok tapasztalata szerint a Phosphatine Falliéres-nél nincs jobb és értékesebb tápszer, mert kellemes izü, könnyen emészthető, a fogzást megkönnyíti és biztosítja a csontrendszer fejlődését. — Népies gazdasági előadás. A Pápai Kertészeti Egyesület folyó hó 6-án délután 3 órakor Ugodon a róm. kath. elemi iskolában népies gazdasági előadást rendezett, mely iránt a község gazdái oly nagy érdeklődést tanúsítottak, hogy a nagy tanterem csaknem teljesen megtelt. A egyesület megbízásából előadást tartottak Illés Lajos földmives-iskolai tanár az állattenyésztés köréből vetített képek kíséretében és Kovács Sándor gazdasági gyakornok a műtrágyázásról. Előadás után a gazdák között több népies nyelven megírt füzetett osztottak ki, melyeket a földmivelésügyi miniszter ajándékozott az egyesületnek. Ma Borsosgyőrben fognak előadást tartani ugyancsak a Kertészeti Egyesület megbízásából. x Jegyes párok el ne mulasszák a Versenybazárt meglátogatni, hol a vétel nem is kötelező. — Berendelés. Pataki Béla méhészeti kerületi szaktanárt a ra. kir. földmivelésügyi miniszter 107910/910. IX/A. 2. számú rendeletével egyhavi időtamra központi szolgálattételre rendelte be. Nevezett szaktanár folyó hó 3-án már el is utazott Bndapestre. — Letört bimbó. Részvéttel vettünk hírt a szomorúságról, mely Barcsi Józsefet, a kollégium köztisztelt tanárát érte csecsemő-fiacskájának, Endrének folyó hó 5 én történt elhalálozásával. Szülei, testvérei nagyapja Sebestyén Dávid gyászolják kora elköltözését. A kis halott temetése ma délután 1/ 23 órakor lesz. — Új egyházi adókulcs. A pápai evang. egyház vízkereszt ünnepén tartott gyűlése fontos ügyben hozott határozatot. A tavalyi közgyűlés megbizatásaképen ezen a gyűlésen terjesztette elő az új adózás megállapítására kiküldött bizottság elnöke Bélák Lajos főbiró a bizottság javaslatát, mely szerint az eddigi önkéntes adózás helyett minden 24 éven felüli, önálló keresettel biró egyháztagra 2 korona személyi adó, ezen kivül a vagyonnal rendelkezőkre állami adójuk 15%" a volna kivetendő a fedezet nélküli kiadások pótlására. Hosszas vita után a közgyűlés a személyi és percentuális adózáshoz hozzájárult, a százalékra vonatkozólag pedig úgy határozott, hogy a városházán íevő polgári adókönyvekből irattassék ki az ev. vallású adózók 1910. évi állami adója, s a biztos adatok birtokában állapíttassék meg azután a szükséghez képest az adókulcs nagysága. A munkálatok keresztülvitelére a bizottságot több taggal kibővítették, felhatalmazván a bizottságot az adónak egyénenkénti kivetésére is azzal, hogy munkálatát a legközelebbi közgyűlésre terjessze be. x Érdekes a Versenybazár kirakatait (Főutca 28.) figyelemmel kísérni. — Szociálisták Szilvesztere. A helybeliszociáldemokrata-párt Szilveszter-estén felolvasással egybekötött táncmulatságot rendezett a Szente-féle sörödében. Az estélyen annyian voltak jelen, hogy mozogni is alig lehetett a teremben. Szabad előadást Vántus Károly, a központ kiküldötte tartott, aki lendületes beszédében annak a kérdésnek tárgyalásával foglalkozott, hogy a proletárságra jöhet-e, és miként, boldog új esztendő? Ez kétféle módon érhető el: az öntudatos szervezkedés által kiküzdhető jobb munkafeltételekkel, s a politikai jogoknak mine! szélesebb kiterjesztésével. Példák bizonyítják, hogy valamely államban minél tágabbak a politikai jogok határai, annál jobb a benne élő népek anyagi helyzete. Azért a proletárságnak szervezkednie, s a politikai jogokért lankadatlanul küzdenie kell, hogy egyszer már ne csak kívánságokban, de a valóságban is elkövetkezzék reá a boldog új esztendő. A szónoki hévvel előadott beszédet nagy tetszéssel fogadták. Utána egy komoly szavalat és két humoros monológ volt még, majd kezdetét vette a reggelig tartó tánc. Éjfélkor ugyancsak Vántus köszöntötte az új esztendőt. — Az estélyen felülfizettek : dr. Györké Sándor, dr. Sugár Jenő 3—3 K; Billitz Henrik, dr. Kapossy Lucián, G. L. 2—2 K ; Halász Mihály 1 K 20 f; Muli József, Torma Lajos, Balogh és Nagy 1—1 K; Obán Lajos, Obán Lajosné, Ambrus Rezső, N. N., F. J., Rózsás László, Grácsman Ferenc, Leitner Jenő, Leitner Simon, Mugri Kálmán 40- 40 f; Drach Márton, Gergály János, N. N., Pintér Sándor, N. N., Pados Ferenc. Lippai János, Balogh János 20—20 f. A felüífizetésekért hálás köszönetet mond a vezetőség. — Szoyer Ilona a m. kir. operaház tagja és Márkus Dezső az operaház karmesterének nagy hangversenye január 14-én lesz a Griff nagytermében. Kezdete pont 8 órakor. Jegyek válthatók Hajnóczky Árpád könyvkereskedésében. — Húsdrágaság. Az új-év e szomorú téren nem hozott változást. A marhahús valtozatlanúl 1 K 44 f, a borjúhús (ámbár ki eszik ma borjúhúst ?) 2 K 40 f. Mondanunk sem kell, hogy a ragadós száj- és körömfájásnak nem csekély része van abban, hogy a húsdrágaság szűnni nem akar. Újabban e veszedelmes betegség felől jobb bireket hallottunk. Fehérmegye nagyrészében például megszűnt s ennek következtében a fehérvári vásárokat már meg is nyitották. — Iparos-bál. A pápai ipartestület folyó évi január hó 28-án, a Griff-szálloda nagytermében házias iparos-bált rendez az elaggott iparosok pénztára és saját könyvtára javára, meghívók a jövő héten küldetnek szét.