Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-06-03 / 22. szám

PAPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Karrier. Főhercegek szoktak olyan tempóban avanzsálni, ahogy Dsida Ottó a főigazgatói rangot, azaz dehogy: azt a pozíciót elérte, ahol az egész magyar középiskolai oktatás irányítása az ő kezében összpontosul. Mert e harcias nevű Ottó nem közönséges főigazgató lett, akinek hatásköre egy tankerületre terjed ki, hanem öt a minisztérium középiskolai szakértőjének hivták meg. A kultuszminisztérium az az egyetlen minisztérium, ahol szakemberek csak berendelt minőségben találhatók, a min. tanácsosok, osztálytanácsosok, titkárok stb. egytőlegyig mind jogászok, bizonyságául annak, hogy tényleg jogásznemzet vagyunk és pedig olyan speciális jogásznemzet, ahol a jogászok mindenhez értenek, első sorban persze ahhoz, amihez úgyis minden ember ért vagy legalább érteni gondol: a közoktatáshoz. Nos tehát ezen fentnevezett minisztérium középiskolai ügyosztályában a jogászok mellett szokott egy, egyetlenegy tanár is lenni. A dolog természetéből folyik, hogy ennek az egynek igazán arra való tanárnak kell lennie, pedagógusnak mély tudással, biztos látással és sok-sok, rengeteg sok tapasztalattal. Hogy tudása mekkora van Dsida óta, arról sejtelmünk sincs. Tanárkörökből halljuk, hogy sem a pedagógiai, sem semmiféle más irodalomban nevét nem ismerik. Ámbár lehet ő magántudós is. Azt azonban Dsida Ottóról, ki a többi főhercegek avancementjével párhuzamosan 12 év alatt tanárból főigazgatók főigazgatója lett, még legrajongóbb hivei sem mondhatják, hogy e 12 év alatt egy országnak elegendő tapa sztalatot szerezhetett volna. A karrier, amit ő megfut, igazán tüneményes. Azt beszélik azonban, hogy e karrierhez nem a híres Barkóczy báróval való érzelmi közössége, sem vele való rokoni kapcsolata, hanem más magasrangu urakkal való összeköttetése, szóval u. n. protekció (ha talán méltóztatik e szót ismerni ?) juttatta el. Ha ez igaz s utóvégre mégis csak kell lenni benne valami igaznak, mert magától sem fű, sem dsida nem nő ki, akkor, ó akkor már meg vagyunk nyugodva. Ha protekció, akkor minden rendben van. Akkor semmi sem történt rend, szokás és hagyomány ellenére. Űj tüzes nyelvek. Mintha új tüzes nyelvek szólnának hozzánk. Nem az ég magasságából jö az új hang, de a föld mélységéből, ahol az arany, kőszén és vas terem, ami nélkül nem lehet el a mai világ. Azt hirdetik az új tüzes nyelvek, hogy meg kell ismerni az életet a maga valódi mivoltában, ahogy azt a tudomány, az agyvelő szerkezete és az érzés látja és érti. Azt hirdetik, hogy ne higyjen vakon, úgy mint apáink és nagyapáink, hanem higyjük csak azt, amit látunk és emberi agyunkkal átértünk. Arra buzdítanak, hogy tagadjuk meg a múlt mindama intézményét és hagyományát, amelyek ellentétben látszanak állani a modern természettudományok által megállapított igazságokkal és kezdjünk új életet a szabad gondolat jegyében. Legyen szabad a gondolat, mint a madár, melynek szárnyát soha nem horzsolta sörét és büszke szárnyalásának útját ne állja sem templom, sem a vallás misztériumai. És mi, akik csak olyan gyöngék és gyarlók, talán még gyarlóbbak vagyunk mint apáink és nagyapáink voltak, kétségeskedve, idegenkedve, gyakran bosszankodva hallgatjuk az új tüzes nyelvek beszédét. Űgy rémlik nekünk, hogy ha hallgatunk az új prófétákra, lelki támasz nélkül maradunk. Mármily sokra vitte is a tudomány, az élet útjai mégis kifürkészhetetlenek és minduntalan olyasmi történik velünk, amit sem Edison, sem Nietsche nem tudnának magyarázni nekünk. És ha szerencsétlenség sújt bennünket s támasz nélkül állunk a sors viharában, vigaszt, reménységet nyújtanak-e nekünk a modern tudományos igazságok ? Ha nincs kihez forduljunk sötét szorongattatások napjaiban, ha a szerencse és az emberek elhagytak bennünket — nem leszünk-e nyomorultabbak az elhagyatott állatnál is? Apáink hittek s ha rájuk zúdult a balsors, mártiri érzéssel néztek az égre, onnan vártak balzsamot a sebre, reményt a sóvárság közepette. De ha mi nem hiszünk, hova forduljunk, kihez fohászkodjunk, kitől reméljünk segélyt? Apáink fel tudtak magasztosulni a szenvedésektől és tudtak bizni minden helyzetben — de mit nyújt nekünk a szabad gondolat, ha ránk nehezedik a sors keze ? A „PÁPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. Tógyerka megszabadul. Irta: Abonyi Árpád. Junius közepe táján a nap a „Gialu Mare" nevű hegycsúcs mögött emelkedik a látóhatár fölé, s ez okon a roppant kiterjedésű erdélyi havason osak úgy hajnali négy óra körül dereng némi homályos világossága a sárga szinnek. A havas e része a Ratibor-Sellingen hercegi családot uralja, s a „Gialu Mare" tövétől isten (és kataszter) tudja, hány négyszög kilométernyi rengeteg területen majdnem a bukovinai határig terjedvén, a birtok egy festői pontjára emelt kastélyt, a körülötte terjeszkedő óriási parkkal együtt, mindenütt körülfogja. Ez a XVIII. századbeli, egyemeletes, tornyos épület évtizedekig szomorkodott ama viharos, de felette osillogó időnek elmúlásán, midőn még a mi nemes urunk, Rákóczi Ferenc, daliás huszárjai közül is megfordult benne egy-egy átvonuló svadron, s nagy hadi vígságos jókedv szikrázott mind a huszonnyolc, csiszolt, tölgypadlós, „8ampri"-ban, meg a torony „kontignáoiói"-ban, de sőt — és főleg — az uri szállásnak bátran beillő, hatalmas pincékben is. Ám ez a históriai álom mi régen elmúlt, s be szép is vala ! 1710-től egészen Mária Terézia boráig elcsendesedett a kastély is, a magyar vitézi rend is minden ő zászlósaival, nemes uraival ós pikszidá riusaival egyetemben. A nagyasszony trónralépése azonban ismét visszavarázsolta az életet, bár a történelem példátlan csodájára, a frissen kilobbanó nemzeti élet oly hihetetlenül görbe vonalat kanyarintott, amilyenhez foghatóra szittya históriánkban még nem volt példa. Tudjuk, hogy ekképpen meditáltak a vitézi rendek minden ő zászlósikkal: „Az napnak, ergo, nem keleten vagyon Aufgangja, hanem in Vindobona ós ott is vagyon az ő Untergangja . . Odahúzódtak tehát, hol egy geniális fejedelmi asszony szemeiben a nap ragyogott. Odaát Vindobonában aztán úgy okoskodott egynémely udvari família, hogy a mesés pompát kifejtő magyar urak — megszorulván — olcsón elvesztegetik az otthonvaló jószágokat: bölcs cselekedet lószen tehát, ha fülön méltóztatnak ragadni egy-egy ily kedvező alkalmatosságot. így került ez a rengeteg havasi uradalom í's idegen kézre és ott is maradt. A heroegi család azonban egyetlen egyszer sem tekintette meg az új szerzeményt. Apáról fiúra szállt, de sem az apa, sem a fiu szinót a kastély szürke falai nem látták. Egy-egy német inspektor, egy-egy cseh (bemák) majordomus parancsolgatott a jórészt oláh cselédségnek. A főmóltóságu urak úgysem törődnek vele. De nem is érdemel egyebet. Egy domínium, száz mérföldnyire Bécstől, huszonnyolc mérföldnyire a legközelebbi távirdadróttól, teméntelen sok fa ós egynehány rumuny nemzetség közé ékelve — mit ér ? Sohmarrren! niohts weiter . . . hisz itt még lopni sem lehet, mert nincs mit. Százados tölgyek, égig kevélykedő vörösfenyők megszámlálhatatlan sokasága — de fa a kutyának kell. Ebből ugyan egy árva „zekszerlit" sem pénzelhet a szegény német inspektor, majordomus, vagy kasztellán, kit a heroegi parancs Bécsből idevetett, s rendesen itt is felejtett holtig. Lakásberendezéseket u. m. háló-, ebédlő-, iroda-, előszoba- és konyhaberendezéseket megrendelésre rajz után készítek a legmodernebb kivitelben, ízléses, olcsó és modern BUTOROü állandóan raktáron! ==zzz= Javításokat is elfogadok. zz==z= bútorasztalos, Pápán, — Győri-ut, Tizes-malom. DRACH ADOLF