Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-04-29 / 17. szám

részéről legfeljebb 15—20 ezer koronával, teljesen elég volna a szegényház felépítésére és berendezésére. Sokan úgy vélik, hogy várjunk még pár évig ezzel az építéssel; várjunk addig, amig a Szegényház-alap tőkésített kamataival nagyra nő. Volna e felfogásban valami helyes, ha nem tudnók előre, hogy az építési költségek évről-évre nagyobb arányban emelkednek, mint ennek az alapnak tőkésített kamatai. Bár már előbb gondoskodtunk volna ezen intézmény létesítéséről! Számításunk keretébe bevonjuk a mai női kórházat. Itt találunk, ennek a telkén, a legtöbb segítőkezet. Ennek a kórháznak nagy udvara hátsó részén van meglehetős nagy ház, ezt át kellene alakítani és hozzáépítéssel kibővíteni a jelzett célra. Nem kerülne oly nagyon sokba. Azonkivül a hely alkalmatosságát kiemeli azon körülmény is, hogy a szegényházi betegek ápolása könnyebben hajtható végre mint másutt, bárhol is. Továbbá a kórházi orvos mindennapi ellenőrzése a rend és tisztaság tekintetében biztosítva lenne, ami szerfelett fontos szempont. Az udvar és a szobák tisztántartását elvégeznék maguk az ott lakó és az arra képes szegények. A közvetlen felügyeletet is lehetne közülök egyre rábizni. Legnehezebb része a kérdésnek a napi ellátás mikéntje. Hisz most is a város szegényeinek cédulái teszik legnagyobb hányadát a népkonyha bevételének. Ennélfogva kapcsoljuk egybe ezt az intézményt is a szegényházzal. Eleinte lehetetlennek látszik, de meggondolva mindent, nem légből kapott eszme ez. Alapját vetné meg a télen-nyáron át működő népkonyhának is. Ha valamihez igaz - akarattal hozzáfogunk, rendszerint teljesül. Szegényházra Pápán szükség van. Hányja-vesse meg hatóságunk az itt elmondottakat s hogy a mulasztás vádja később ne terhelje öt, legalább annyit tegyen meg, hogy az e kérdéssel való foglalkozásra szűkebb körű bizottságot küldjön ki. Gy. Gy. Városi közgyűlés. — 1911 április 24. — A hétfői közgyűlésen mintegy 50 városatya volt jelen. A tárgysor pontjai közül legfontosabbnak tartjuk az utolsót, melyet a közgyűlés dicséretes egyhangúsággal emelt határozattá. A dicséret azonban még inkább megilleti az Esterházy grófi uradalmat, mely a szóban levő — bár rá nézve értéktelen, de a városnak annál becsesebb — terület átengedésével a város szépészete körül határozottan érdemet szerez. Interpellációk. Miután a jegyzőkönyvhitelesítésre az elnöklő polgármester dr. Lővy Lászlót, Győri Gyulát, Kerbolt Alajost és Gyenese Jánost felkérte, Pados József interpellált a Teleki-u. pocsolya eltüntetése tárgyában. A polgármester a pocsolya lehető eltüntetését ígérte. Győri Gyula a bakonyéri híd építésénél tapasztalt szabálytalanság miatt interpellált. Kifogásolta, hogy a hídnál a szerződésbe nem foglalt pótmunkát teljesített a vállalkozó, melynek 299 K díját tanácsi engedély nélkül kifizették, a hidat pedig teherpróba nélkül átvették. Az interpellációra Révész mérnök válaszolt, elmondván, hogy a pótmunka szükségét a költségvetés elkészítésénél előre nem lehetett látni s az ügy csak tévedésből nem került a tanács elé. A munka azonban feltétlenül szükséges volt s az egységárnak megfelelőleg hajtatott végre. Miután az ügyhöz — nem éppen a szabályos tárgyalási rendnek megfelelőleg — mások is hozzászóltak, a válasz tudomása felett szavaztak és pedig 23-an mellette, 22-en ellene s így a választ 1 szótöbbséggel tudomásul vették. Az alsóvárosi ovoda. A napirendre áttérve, az alsóvárosi ovoda részére szükséges épület megszerzését, minthogy a képviselőtestület tagjai nem voltak a szükséges számban jelen, május 10-én tartandó közI gyűlés napirendjére tűzték ki. A jéggyári pönále. Következett a jogügyi bizottság jelentése a jéggyár ügyében, mely elég szomorú pont volt. A jéggyár ugyanis tavaly nem épült fel a megszabott időre. Ezért kellett volna az építkező Ganz cégnek 6300 K pönálét fizetni, más címeken pedig a kazánbefalazás nem teljesítése miatt szintén volt a városnak követelni, illetve visszatartani valója. A jogügyi bizottság azonban megállapította, hogy Ganzéknak minden pontra nézve volt kibuvójuk. így pl. a pönáléra az, hogy a külföldről beszerzendő berendezési tárgyak késedelmezése esetén nem tartozik pönálét fizetni. Minthogy pedig ilyen is volt a berendezésben s ami volt, későn jött, a jogügyi bizottság azt ajánlja, hogy a cég által egyezségileg megajánlott 1500 K-t kártérítésként fogadjuk el. Ez meg is történt, de dr. Löwy László azt a tanúságot fűzte az esethez, hogy hasonló alkalommal inkább menjünk külföldi céghez, semhogy a belföldi késedelmesen szállítson. A jéggyár deficitje. A jéggyár múlt évi számadásai 2166 K deficitet mutatnak. A deficitet persze fedezni kell, de kérdés tárgyává tette a tanács, hogy a gyárat idén egyáltalán helyezzük-e üzembe. A jövőre úgy akarja az üzemet biztosítani, hogy az élelmiszer árusítók köteleztetnének kizárólag a jéggyárnál beszerezni szükségletüket, mert az a jég, amit most használnak hűtésre, akárhányszor fertőzött vizekből kerül ki. Az ügyhöz hozzászólván Lippert Sándor, Győri Gyula, Révész mérnök, Kardos István, végül is az lett határozat, hogy a gyárat üzembe helyezik, a tanácsot pedig utasították, hogy e tárgyban szabályrendeletet készítsen. Hid a Tapolcán. A Balatoni szövetségbe a város — csekély anyagi ereje miatt — nem lépett be pártoló tagnak. Vita volt Somogyi József azon indítványa körül, hogy a Kisfaludy-utca folytatásaként a Tapolcán át gyaloghíd készíttessék. Ezzel kapcsolatban a gazdaközönség azt az óhaját is nyilvánította, hogy az ottani kocsiátjáró a Perutz-gyár vízaknájának elhelyezésével szélesbíttessék. Acs Ferenc, Somogyi József, Keresztes Gyula hozzászólása és a polgármester felvilágosításai után, megbízták a tanácsot, hogy az építészeti bizottság bevonásával az ügyet tanulmány tárgyává tegye s megfelető javaslattal hozza megint a képviselőtestület elé. A községi elemi iskola. A Bánóczi-majorban felállított iskola tanítói állására nézve a tanács azt a javaslatot teszi, hogy egyelőre ne, csak 1914-re kérjük az államsegélyt s véglegesítsük az állást. Azért csak 1914-re, mert akkorra az uradalomnak új bérlője lesz, akitől Pálházán felállítandó iskolához szükséges területet lehet nyerni. Az ügyhöz hozzászólt Blau Henrik, aki hangsúlyozta, hogy a törvény ideiglenes tanítói állást nem ismer s a tanító, ha az államsegélyt a város nem kéri, megfelelő kártérítést a várostól követelhet. Ugyancsak az állás véglegesítése mellett szóltak Baldauf Gusztáv és dr, Lowy László. Dr. Kende Ádám azt indítványozza, hogy az iskola jelenlegi — Jó napot! itt a pénz, a finom muszka pénz ! Kedves ember volt János bácsi, a levélhordó és Salzer-mama, aki örömtől csillogó szemekkel betűzgette a csekket, mennyiről van kiállítva, ilyenkor hosszan eldiskurálgatott vele. — Bizony, lelkem, mi lenne velünk, ha az én áldott leányom nem gondolna ránk ? Az uram derék ember, jó ember, de ő csak a börzén tudott játszani, csak az alsóson tudott nyerni, amig szerencséje volt. Manapság egy hordárnak mindenféle undok munkát kell végezni, folyton lótni-futni, zálogházakba és nőkhhöz, tudja olyan nőkhöz. Ha az ember nem mondja nekik, kezeit csókolom nagyságos asszoy, éhen halhat, ő ezt nem érti, hát nem is keres. A fiam, a Lajos, most jár a harmadik gimnáziumba, a nagyobbik, a Gábor már gyakornok a bankban. És a leányom, az Ida, jegyben jár egy tanítóval. Ki van nevezve. Finom ember, szép ember és milyen müveit! De miből telnék kosztra, kvártélyra, ruhára, beiratásra, staffírungra, ha nem lenne az a lány ?' Az az áldott, jó leány ! — És mit csinál a kisasszony Oroszországban, hogy annyi pénze van ? — Mit? Ő művésznő. Táncol. A legnagyobb urak az udvarlására mennek. De csak ügy, tisztességesen. Nem úgy, mint ezek a züllött pesti táncosnők. O, odakünn egészen más világ van. És az én Margit leányom ! Fehér annak a lelke most is, mint a hó. János bácsi ümmögött. De tisztességtudó ember volt éa hallgatott arról, amit gondolt. A Salzer-család tehát várta a vonatot. Türelmetlenül, szivdobogva. Ida vőlegénye is ott volt. A fiatal ember nevetve mutatott egy hálókocsira. — Látja, ha elveszem magát, ilyen kocsiban megyünk nászútra. Ida elpirult, de kacagott. Azt gondolta magában, bár már ott tartanánk. Végre megjött a gyorsvonat. — Margit, édes, drága, szép galambom ! — kiáltotta Salzer-mama és egy magas, földetsöprö. fehér köpenybe burkolt hölgy nyakába borult. Aztán sorra ölelte, csókolta az egész család. Percek multak el, míg Margit kiszabadult az ölelő karok közül. — Fáradt vagyok, kedves mama, mondta. Vegyünk kocsit, menjünk haza. Elől ment, a család tiszteletteljesen utat nyitott neki. Ahogy a kijárathoz értek, Margit magas alakja ingadozni kezdett s elesett volna, h^ Salzer-papa oda nem ugrik, hogy megtámassza. Margit hátrafordult. A pályaudvar villamos ivlámpája épp az arcába világolt. "Sovány, kimerült, halálsápadt arc volt. Csak a szép, nagy fekete szemei maradtak a régiek. A hosszú út alatt félarcáról lekopott a rizspor és puffadt, sárga, egészségtelen bó'r villant ki alóla. Pedig mily szép, erős és telt volt, mikor elment ! — Nincs semmi baj, osak elszédültem egy kicsit. — Nem csoda, ilyen hosszú út után — szólt Salzer-mama. Vad fájdalom markolt az anya szivébe. Mivé, mivé lett az ő gyönyörű lánya ! Megsimogatta a gimnázista fia fejét, az arcán forró, nehéz könnycsepp pergett végig. Utána a másik. — A mama sír — kiáltotta a gimnázista és maga is pityeregni kezdett. Margit megfordult. Kitárta a karjait. Salzermama zokogva borult a leányára. — Én édes rubintom, drága csillagom. Mi lett belőled, mi vált belőled ! Miattunk, ó, osak miattunk! — Hallgass, az istenért, hallgass. Az izgalom csak árt. Mondta az orvos Rostokban, hogy levegőváltozás kell és nyugalom. Teljes nyugalom. Jól enni, csak enni, tejet inni. Á férfiaktól tartózkodni. — A férfiaktól! ó, jaj nekem, a férfiaktól — süvített Salzer-mama. Ezt kellett megérnem, ezt! Valaki nagyot csipett a karjába. Salzerpapa volt. A fülébe súgta : — Ne bőgj, te banya. Te ordfnáré. no ! Végre bérkocsiba ültek. Útközben Margitot köhögési roham lepte meg és a család megrettenve látta, hogy piros foltok támadtak a selyemzsebkendőn, amit a szájához nyomott. Mikor előállott a köhögés, a leány bánatosan mosolygott. — Kiewben történt, az Alhambrában. Dombrobowszky herceggel mulattunk. Akitől a gyűrűt kaptam, amit az Idának küldtem a vőlegénye számára. Meg van-e még? — Meg van — szólt a néptanító éa szégyenlősen bökte ki a gyűrűs ujját. Mély, tiszta