Pápai Hírlap – VIII. évfolyam – 1911.

1911-04-29 / 17. szám

PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petöfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Petar meg a magyarok. Most, hogy Petar kral látogatása az arannyal csipkézett frakkú Forgách gróf és a többi hasonló díszöltönnyel ékes diplomata (de csakis ezek!) legnagyobb szívfájdalmára elmaradt, egyre-másra jönnek a közlemények, amelyek a magyarok s főkép a magyar újságok viselkedésével okolják meg a királylátogatás elmaradását. Hogy is kívánhatnak a magyarok — zengi a szerb kórus és konzul —, hogy a szerbek fejedelme közibénk jöjjön, mikor állandóan per „disznóhajcsár" beszélnek róla. Más oldalról azt rójják fel a magyaroknak, hogy mikor Rákóczi hamvait hozták szerb földön át, a magyar kiséretnek elébe menő szerb küldöttséget a mi nagy uraink kutyába se vették, nemhogy illendőképen fogadták volna. Hát kérem, ha ez a két dolog, főkép az utóbbi, igaz, akkor a mi déli szomszédjaink haragos felbuzdulásának — mi tűrés-tagadás! — meg van az alapja. Mert annyi tény, hogy egy nemzet udvariasságát, pláne kegyeletes alkalommal, rokonérzéssel és udvariassággal kell viszonozni. Nem is gőgre, de gőgös korlátoltságra vallana, ha szerb deputációt annak idején arra a sorsra juttattak volna, amiről most a szerb újságok regélnek. De vájjon igaz-e az egész elbeszélés ? Vájjon nem a „disznóhajcsár" miatt felizgatott fantázia szülte-e? Ami már most a disznóhajcsárt illeti, arra is csak elitélő szavunk lehet. Az újságoknak, melyek a nagy tömegeknek készülnek, talán mégse kellene olyan nagyon arisztokratáknak lenni s az emberek származását firtatni. Végre is, ha Habsburg-Lotharingeni Ferencz József eléggé királynak tartja Petar kralt ahhoz, hogy a Habsburg-ház pompásabb budai várában fogadja, akkor a pesti lapok is megnyugodhatnak a Karagyorgyevicsek királyságának megcáfolhatatlan tényében. Egész más, ha az előzményeket firtatták volna, ahogyan ez a királyság megszületett. Ha azokat a véres árnyakat idézték volna fel, melyek ott lappanganak éjjeli órán a konak körül! Ez legalább emberi érzésre való hivatkozás lett volna. A látogatás ilyetén megakadályozása a fátum hatalmát mutatta volna, mely boszút áll a vérért, gyilkolásért. És ebben talán lett volna valami igazság, míg a disznóhajcsár emlegetése nem csak igaztalanság, de egyúttal Ízléstelenség is. A városi szegényház. Még eddig ilyen humánus intézményünk nincs. S éppen azért is foglalkozom ezen üggyel, hogy ha lehet, a közhangulat és a hatóság jóakaratát e rendkívül fontos kérdés iránt tevékeny mozgásba hozzam. A városi szegényház fogalma bővebb magyarázatot nem kíván. Oly otthont jelent ez, ahol a város érdemes szegényei nemcsak állandó lakást, hanem teljes ellátást és gondozást nyernek a város jótéteményéből. Pápa városa az 1909-ik évi zárószámadás szerint 17.392 K 47 fillért költött a szegényügyre. Ebből az u. n. szegényalap kamatjövedelme megtérített 4473 K 32 fillért. Tehát pótadóval fedezendöül maradt: 12.919 K 15 fillér. Továbbá a Házi szegények 19.819 K 64 fillér alapítványa után kamat is, körülbelül 100 K, szintén a segedelemhez tartozik. Mint látjuk^ több mint 18 ezer kor. állt a városnak rendelkezésére az 1909-ik esztendőben s mint az évről-évre kiadott zárószámadások beszélnek, minden további esztendőben bizonyos arányban növekednek e szükségletek. 18—19 ezer korona kiadás szép összeg. S ennek ellenére, különösen a házi szegények, illetve a házaknál elhelyezett szegények sorsa, csekély kivétellel, szánandó. Pedig az elmúlt évben is, annak a 36—42 házi szegénynek 4983 K 88 fillért adtunk ki. Mit kellene tehát tennünk? Szerény véleményünk szerint, más városok példájára, Szegényházat kellene építenünk. Még pedig egyelőre 25—30 szegényre. Természetesen e dologban is a fedezeti források jönnek első sorban kérdésbe. Honnan? Miből tegyük ezt? Számításunk megfelel a reálitás alapján erre a nagy kérdőjelre is. 1902-töl fogva az 1911-ik évig a Szegényház alapja majdnem 27 ezer koronára gyűlt össze. Ennek az alapnak az egyenes feladata ilyen Szegényház létesítése. Ez az összeg megtoldva a város A „PAPAI HÍRLAP" TARCÁJA. Édesvizek a tengerparton. (Abbázia.) Amerre félkörben az útnak Irombán rótt sziklakar éj a tart, Mintha a tengert csókra hivná Itt-ott köajkat csücsörít a part. Simára nyalja hullám játszi csókja, S alattok mig a kövér sás zizeg, A kőajkakról csevegve csurognak Le a tengerbe az édesvizek. Sietve futnak s lenn a tenger Nyilt anyakeble boldogan remeg : Jertek, jertek, ti édes ajkú Szivemre hulló tiszta gyermekek. Elszöktetett tőlem a kósza felhő Tudom szenvedve messze jártatok, Regéljetek hát s keblem ringatása Lesz újra most családi ágyatok. „ Oh jó anyánk, mi messze jártunk S csodák történtek mindenütt velünk, Felhőből hulltunk, zöld mezőre, S áldást hozott rá lejövetelünk. Kövérré tettük magvát a kalásznak, Dagadóvá a kisded patakot Ahány virágot útközben találtunk A csókunkból az mindenik kapott. Játszottunk a malomkerékkel, Hátunkra kaptuk s vittük a hajót, Vissza is élt velünk az ember S utóbb már ránk munkát munkára rótt. Elszökdöstünk a hegyek oldalába S futottunk lopva titkon lefelé Téged keresve, sós csókod zamatját Mig ösztönünk az utat meglelé. Oh ringass, ringass újra minket, Mely bölcsődalunkat zúgva csak danold, Zarándok utunk szomja közben E régi dal a lelkünk álma volt. Nem kell a föld édeskés gyengesége, Halvány virága lázbeteg dala, E sós valóság, zengő végtelenség, Ez a boldogság, ez vonzott haza. Szávay Gyula. Margit megjött. Irta: Erdösi Dezső. Este az egész Salzer-család kiment a keleti pályaudvarra. Salzer-raama felöltötte a turníros eelyemszoknyáját, amit még Miskolezon csináltatott a megyebálra. Azóta Salzer-papa mélységesen letört, a tőzsde, amely hozta a pénzt, el is vitte és mikor már Miskolezon kikoptak minden becsületből, Salzer-papa felhozta a családját Budapestre. (Jgy gondolta, a szegény embernek itt, ebben a nagyvárosban kínálkozik leghamarabb a szerencse, itt a tőzsde, itt vannak a bankok, itt fekszik az utcán arany, csak meg kell látni. És hogy naphosszat kutathasson az utcán az arany után, Salzer papa hordári hivatalt vállalt. Amikor mískolczi notabilitásokkal találkozott, a kezét katonásan a sapkájához emelte. Akik hajdani barátai közül kezet nyújtottak neki, azokkal mosolyogva parolázott, akik nem akarták észrevenni s elfordították a fejüket, azokat leszamarazta magában. — Pfuj, micsoda buta népség. Mindenkiből, aki a vidéken úr volt, Pesten még lehet hordár. Mit csináltam volna? Fejbe lőttem volna magamat, mint egy dzsentri ? Ez nem illő egy családapához. Inkább legyek eleven hordár, mint halott gavallér. Szóval Salzer-papa a jó öreg filozófiát hívta segítségül, hogy elbirja a nyomorúság kínjait. Ő el is birta. A falusi zsidók ama csontos, szikár fajtájából való volt, amely még átörökölte az Ősi elnyomatás érzetét és a nagy, csodás szivósságot, mely világok romlását ki tudja böjtölni. De nem így a család. Salzer-mama sokat sirt és gyakran átkozódott. Margit, a legidősebb leány a szini pályára lépett, egy-két esztendeig kültelki szinházakban kardaloskodott, aztán kiment Oroszországba. Négy éve, hogy kiment. Most várják haza. Salzer-papa minden reggeli imájába belefoglalta Margitot. Salzer-mama, ha róla beszólt, könnyezett és a szemeit törölgetve mondogatta : — Ha van Isten, megáldja ezt a leányt. Margit mióta kiment a cár birodalmába, minden hónapban küldött pénzt. Százszor éhen halt volna a család, ha a póstás minden hó 5-én az óra pontosságával be nem állít hozzájuk :