Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.

1910-09-03 / 36. szám

PAPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség : Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Lap tulajdonos és felelős szerkesztő: JÖK. kőrös ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Kórház-e ? Csatorna-e ? A legutolsó városi közgyűlésünkön, miközben a jövö évi költségvetési előirányzatot tárgyaltuk, a közegészségügyi cirnnél felettébb érdekes és eleven vita támadt a fölött: a kórházra-e, vagy a csatornázásra-e van előbb szüksége a városnak. Mind a két véleménynek vezetői városunk elismert egészségügyi szaktekintélyei voltak. S oly nemes hévvel védték álláspontjukat, hogy szinte belemelegedett az egész közgyűlés és két táborra szakadt. Mind a két felfogáshoz csatlakoztak helyeslök. Noha előttünk az e kérdésekre vonatkozó minden szóharc még most olyannak tűnik föl, mintha előre vitatkoznánk a még meg nem lőtt medve bőre felett, — mégis, mivel a közvita szinére került az ügy, mi sem akarunk mellette szótlanul elsurranni. Természetesen laikus szemekkel nézzük a dolgot, abban a jogosult feltevésben, hogy a közügyek diagnózisát sokszor irányíthatja a nem szakember megfigyelése is. E kérdésnél eszünkbe jut egy analóg mese. A gazda találkozik 5-vel s elpanaszolja neki, hogy mocsaras nádasában annyi a béka és körülötte oly számtalan szúnyogsereg nyüzsög, hogy már nem birja tovább, kipusztítja a békát is, a szúnyogokat is, cs felszárítja a mocsarat is. Csak azt nem tudja még, hogy melyikkel kezdje előbb: a békákat és a szúnyogokat pusztítsa-e ki először s aztán tüntesse el a mocsarat, avagy megfordítva: a mocsár levezetése után öldököljön a kellemetlen élösdiek között? B elmosolyodik s így szól: Míg a mocsár a földeden áll, addig békád és szúnyogod is lesz; de ha lecsapolod teljesen azt a szennyvizet, maguktól vesznek ki négy lábu kuruttyoló dalnokaid és zümmögő szúnyoghadad. Szerintünk ez a hasonlat talál a mi kérdésünkben is. Mert az egyébként óhajtandó kórház nem szünteti meg, illetve nem szállítja le a különféle betegségek számát, amelyet nagy részben a város szennyes és ártalmas talajvize idéz elő, hanem csak a betegek hathatósabb gyógyíttatását segíti elő. A betegségek azért továbbra is mindaddig fenmaradnak, mig azok fő okozója, a káros talajnedv ártalmatlanná téve, illetve elvezetve nincs. Tehát mi az előbbre való teendőnk ? Nemde az, hogy mindenek előtt városunk talaját tegyük szárazzá, utcáit tisztákká és bűztől mentesekké, s már ezzel jelentékenyen javítottuk közegészségügyünket. Még pedig az egész városra, annak minden lakosára kiterjedő egészségügyünket. Mi is valljuk, hogy modern kórházra nagy szüksége volna Pápának. Ámde ez az intézmény közegészségi helyzetünknek csak egy részére lenne üdvös hatással, míg a csatornázás jótékony ereje érezhető lenne egészségügyünk minden pontján, minden vonalán. S ennélfogva is sürgősebbnek véljük az általános kanalizálást a kórház felállításánál. Devecser-re, Zircz-re hivatkozni, mint oly helyekre, ahol már vannak kórházak, nem szerencsés ötlet. Mert minden város és minden község maga tudja legjobban, hol szorul neki legkinosabban s ott tágít rajta, ahol kell. Bizonyára sem Devecser, sem Zircz nem érzi annyira a csatornázás hiányát, mint mi pápaiak. Egyébként is azt hiszem, hogy ha majd felépül városunkban egykor az a modern új kórház, mind méreteire, mind berendezésére nézve, messze felül kell múlnia az említett két község kórházát. Összehasonlításoknál és hivatkozásoknál nem szabad e szempontot sem figyelmen kivül hagyni. Több szakértötöl hallhattuk, hogy a modern kórházak jóformán kifizetik magukat, néhol hasznot is hajtanak a városnak. Elhisszük ezt szívesen. De határozottan kijelenthetjük, hogy Pápán úgy anyagi, mint egészségi téren sokkal több és biztosabb haszon ered az általános csatornázásból, mint a kórházból. „PAPAI HIRLAP" TARCÁJA. Bánki. Irta: Krúdy Gyula. Ezelőtt tiz-tizenöt esztendővel, — amikor ínég több pénz volt az országban, illetőleg a gazdasági viszonyok olyanok Voltak, hogy mindenkinek lehetett pénze, ha akarta — abból is meglehetett élni, bogy az ember a Korona- kávéház ablakába ült. Abba az ablakba, amely a Váciutcára nyílott és nem csinált egyebet, mint ült, ült a jószerencsét várva. A jószerencse nem is soká váratott magára. Megjelent az egy-egy jókedvű cimbora vagy vidéki atyafi alakjában. A jószerencse megzörgette az ablakot : — Gyere ebédelni mondta délben. — Menjünk vacsorázni — kiáltotta este. Sokan voltak akkor a főváros aranyifjuságában, akik így ettek, nem törődve a holnappal. A bolondnak való a munka, okos emberé a jószerencse. Ha minden kötél szakad, legutolsó menedéknek ott van a házasság. A sok vidéki pajtás, cimbora az esztendő minden időszakában megjelent a Váci-utcában. És a jó vidékinek az volt a tulajdonsága, hogy sohasem jött üres kézzel. Amikor otthon bepakolta a pénzét a nagy bugyellárisba, megosinálfa előre a költségvetést : ennyi pénzt elkártyázunk, ennyit elmulatunk, ennyit virágokra költünk — ezt a százat pedig Bánki Jancsinak adjuk. Ki volt az a Bánki Jancsi? Talán bizony valami ördöngös cigány, aki emígy megadóztatja a vidékieket? Vagy valami egyéb művészete volt Bánki Jancsinak, amelyet rajta kivül senki sem értett ? Hát volt, volt Bánkinak egy igen nagy művészete. Az pedig volt, hogyan lehet munka nélkül urasan, gondatlanul megélni. Született életművész volt, aki pompás étvággyal látott neki az életűek. Mindent megevett maga körül, még többet ivott. Széles válla volt és fekete bajusza. Hangja öblös, ökle kemény. A jókedve sohase volt olyan messzire, hogy szép szóért haza nem jött volna. Tehát Bánki Jancsinak asztaladótízetői a Pestre ránduló vidékiek. Bánki a pártfogása alá vette őket és elvitte mulatni olyan helyekre, olyan társaságba, hogy a jó vidékinek két felé állott a füle. Jancsit mindenütt ismerték, mindenütt szerették, ü tudott mulatni éjjel-nappal, neki nem volt zárórája a mulatóhelyeken, a cigányok el nem álrno sodtak, borok, sörök ki nem fogytak. Néha négy nap napig tombolt Bánki Jancsi jókedve, négy nap és négy éjjel, amig mindenki kidőlt mellőle. És amikor egyedül maradt, elindúlt keresni kompániát. Most már ő volt a gazda, — ameddig a százasból tartott, amit adóban behajtott. És csak akkor került haza, amikor az utolsó rézgarasa is elfogyott. Mert egyebekben nem szerette a pénzt. Harmadnap jól kipihenve magát, ismét elfoglalta helyét a váczi-utcai ablaknál és a jószerencsét várta. Ilyenformán lett Bánki Jancsi negyvenesztendős. Cimborája volt az egész ország, a régi adófizetők meghaltak, de olyik a végrendeletében hagyta meg a fiának, hogy a százast Bánkinak kiadni el ne mulassza. A régi cimborák, akik együtt tétlenkedtek véle a Koronában, a Váci-utcában, a jószerencsét várván, megöregedtek, megházasodtak, vagy még roszszabbat tettek, elmentek arra a helyre, ahol azontúl már mindig csak jók lesznek és soha házon kivül nem töltik az éjszakát. Bánki Jancsi, amikor észrevette magát, vadonatúj ábrázatokat látott mindenfelé maga körül ; kamasz jogászok kergették a labdát a zöld asztalon ; az ablakon Megérkeztek a legújabb tavaszi és nyári férfi-divatkelmék 11 Rendkívüli dús választék bel- és külföldi gyapjukelmékben, valamint angol különlegességekben. ízléses, jól álló papi, polgári, valamint egyenruhákat készítek mérték szerint a legelegánsabb kivitelben. A szabasnal a test formáira, a kényelem követelményeire nagy gondot forditok. V Á Cí Ó DEZSŐ szabászati akadémiát végzett szabómester, oki. szaktanító, Pápán, F'ö-tér lO-ilc szám alatt.