Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.

1910-10-22 / 43. szám

PÁPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: DR- KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Egy érdemrend körül. Aki harminc esztendőn át nap-nap után pontosan felszolgál az udvari ebédnél s a leveses tálat egyetlenegyszer sem dönti a legmagasabb személyek ölébe, hanem mindig egyenesen a tanyérba és pedig oly pontossággal, hogy a hófehér abroszra sem jut belőle egy csöpp sem, az ilyen férfiú, ha terhes és felelősséggel teljes szolgálata után a nyugalom révébe evez, kijár neki egy darab koronás ezüst érdemkereszt. Sőt — igaz, hogy legtöbbször koronátlanúl — kijár az ezüst érdemkereszt néha egy-egy néptanítónak is, aki bár kevésbbé kényes szolgálatot teljesített, de ezt viszont 40 évig, s kijár még másoknak olyanoknak, kik a „legmagasabb személyek" körül vannak s olyanoknak is, kik csak közönséges polgári munkát végeztek. Mindenkor azonban — ebben egyeznek valóban az összes kitüntetések —- valami sablonos munka hosszú ideig tartó elvégzéseért kerülnek becsületes fiiiszter keblekre, öreg szalonkabátok külső-mellső bal felére. Viszásnak tűnik fel azért előttünk, mikor ugyancsak koronás ezüst érdemkereszt jut annak is, aki valami rendkívülit, valami olyat, amihez a léleknek nagyobb felbuzdúlása kell, végzett, aki merészebb fellángolást, hősi elhatározást mutatott példájáúl százaknak és ezereknek. Saját életét kockára tenni egy ismeretlen nyomorúlt kis porontyért, ez úgy-e mégis csak valami más, mint az élet robotját tisztességgel és — isten kegyelméből — sokáig hordani. Csak kár, hogy az ilyen tettért nincs nálunk valamiféle polgári tapferkeits-medaille, avagy még inkább amolyan francia becsületrend rendszeresítve. Mert értsük meg, nem az érdemrend kicsisége ellen van kifogásom. Ha dr. Tóth László volt egyéves önkéntes akár arany érdemkeresztet, sőt Ferenc Józsefet, vagy vaskoronát kapott volna, épúgy nem volna megfelelőleg eltalálva kitüntetésének formája, mint így a szimpla ezüstkereszttel. Az ő tette más zsánerű volt, mint az, amiért rendesen ordó dukál, más zsánerűnek is kellett volna az érte járó kitüntetésnek is lennie. Az öntudat ugyan legszebb jutalma minden szép tettnek, de akkor ezen a címen minden rendjelezést el lehetne törölni s a valóban rendkívüli tett más méltó elismertetéséről kellene gondoskodni. Gyár-kérvény. Allenstein gyáros úr, kinek — sietünk kijelenteni: igen figyelemreméltó — kérvénye legközelebb kerül a városi képviselőtestület elé, nagyon kéri ugyan beadványa végén, hogy az ö ügyét „diszkrété" kezelje a hatóság, azon kötelesség alól azonban, ami minden közérdekű ügygyei szemben a sajtóra hárul, ö mégse menthet fel bennünket. Ha attól fél, hogy a nyilvánosság előtti pertraktálás hangulatot csinál kérvénye ellen, akkor különben is téves nyomon jár, mert nem ismeri a legtöbb vidéki városnak azt a szinte szenvedélyes vágyát, bogy egy-egy gyárat a maga számára megkerítsen. Ezt a vágyát megfékezni mi sem szándékozunk. Nem egyszer fejtettük ki ezen a helyen, hogy a város forgalmának emelkedése, anyagi erejének gyarapodása várható egy-egy idetelepedö gyártól s ezért még anyagi áldozattól sem kell visszariadni, mikor egy-egy komoly vállalat idetelepítésére nyilik mód és alkalom. A témára vonatkozó elmélkedéseink során nem hagyhattuk figyelmen kivül, hogy szivesebben látjuk a férfiakat, mint a nőket foglalkoztató gyártelepeket. Ennek okát már-már kriminálissá váló cselédviszonyainkban s abban a tapasztalati tényben találhatja meg mindenki, hogy a nöi munka révén megszerzett pénz ritkábban válik a vagyonosodás eszközévé, mint az, amit a férfi kérges tenyere szolgál meg. Viszont azt sem hagyhatjuk figyelmen kivül, hogy a női munkaerő szinte kizárólagos foglalkoztatása, természetszerűleg hozza magával, hogy a férfimunkás tétlenségbe sülyed, pénzt kerestet magának asszonyával s ha ez szervezete gyöngébb volta, esetleg az anyaság terhei miatt hamarább kidől, akkor hamarább szánja magát Amerikára, mintha állandóan maga is dolgozott volna. Ebből a szempontból tehát nem képzelünk nekünk inkább tetsző kérvényt, mint azt, amely 200 férfimunkás foglalkoztatását helyezi kilátásba. Az Allenstein Frigyesé ilyen s azért nagy könnyelműségnek íartanók, ha egyszerűen napirendre térnének felette, vagy olyan ajánlattal fordulnának hozzá, minőnél más városban sokkal különbet kap. Szó sincs róla, nem csekély áldozat az, amit tőlünk a gyáros cég kiván: 16 hold föld, 15 évig minden néven nevezendő községi teher alól való felmentés „PAPAI HÍRLAP" TÁRCÁJA. A vörösbegy. — Lagerlöf Zelma legendája. — Svédből fordította: Csváth Kálmán. Abban az időben történt, mikor az Isten megteremtette a világot, még pedig nemcsak az eget és a földet, hanem az állatokat meg a növényeket is és nevet is adott nekik. Abból a korból számos történet maradt fenn s ha valamennyit tudnók, ismernénk a világ minden nyitját. Akkor esett meg, bogy mikor az Úr a paradicsomba ülve festegette a madarakat, festékes csészéjéből kiömlött a festék s a tengelice tetőtől talpig fakó marad, ha a teremtő bele nem törli a tollazatába valamennyi ecsetét. Akkor kapta hosszá füleit a szamár is, mert nem jegyezte meg a nevét. Alig haladt egy-két lépést a paradicsom virágos mezején, már is elfeledte és háromszor is visszament megkérdezni, mi is a neve ? Erre a teremtő kissé bosBzuean megragadta mind a két fülét s így szólt: Szamár, szamár, szamár a neved! Közben pedig hosszura nyújtotta a füleit, hogy jobban halljon s el ne feledje, amit mondanak neki. A méh is akkor járta meg. Amint kikerült az Alkotó kezéből, legott elkezdett mézet gyűj teni. És eljövének az állatok is, meg az emberek is, hogy mézét megízleljék, mert megérezték az édes illatát. A méh azonban magának akarta megtartani az összes készletét s mérges falánkjávai elűzött minden teremtményt, aki csak a sejtjeihez közeledett. Meglátta ezt az Úr és nyomban maga elé idézte a méhet s megbüntette. Felruháztalak — monda neki a Teremtő — azzal a képességgel, hogy mézet gyűjthess, aminél nincs édesebb széles e világon, de nem szabadítottalak föl rá, hogy könyöröletlen légy a felebarátodhoz. Jegyezd meg hát, hogy ha megcsíped azt, aki meg akarja ízlelni a mézedet, halállal lakolsz. Ah, és akkor vakult meg a tücsök s vesztette el szárnyait a hangya. Sok mindenféle csoda történt azon a napon. A Teremtő ott ült szelíden s méltóságosan alkotva s életre keltve egyet-mást. És este felé eszébe jutott, hogy teremt egy kis fakó madarat. — Jegyezd meg, hogy vörösbegynek hívnak — mondta a kis madárnak, miután megalkotta. És ráültette a tenyerére s elröpítette. De a kis madárnak, mikor már egy kicsinyég csapongva megtekintette a földet, leendő lakóhelyét, kedve szottyant magát is szemügyre venni. Ekkor látta, bogy tetőtől talpig fakó s s még a begye is szakasztott olyan színtelen, akárcsak a teste egyéb része. Erre hol ide, hol oda csapongott a tó tükre fölött, de bizony csak nem látott magán egy árva piros tollat sem. Visszaszállott hát az Úrhoz. Az Úr pedig ott ült a trónján szelíden és méltóságosan. Pillangók kerültek ki a kezéből s röpdöstek a feje körül, galambok turbékoltak a vállain s mellette jobbról is, meg balról is nyílott a rózsa, a liliom meg a százszorszép. A kis madár szive hevesen dobogott a félelemtől, de azért alább-alább szállva mindközelebb jutott az Úrhoz s végre leereszkedett a kezére. És az Úr megkérdezte tőle : mit akar ? — Egyet szeretnék megtudni tőled! — mondta a kis madár. —• Nos, mi az ? — kérdezte az Ur. — Miért adtad rám a „vörösbegy" nevet, Állandóan dús választék bel- és külföldi gyapjukelmékben, valamint angol különlegességekben. ízléses, jól álló papi, polgári, valamint egyenruhákat készítek mérték szerint a legelegánsabb kivitelben. A szabásnál a test formáira, a kényelem követelményeire nagy gondot fordítok. = VÁGÓ DEZSŐ