Pápai Hírlap – VII. évfolyam – 1910.

1910-07-02 / 27. szám

PÁPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Ehrlich. Mivelhogy minden jelző és minden frázis elkopott már, szégyenkezni lehet és kell, amikor Ehrlichnek, akit egyszerűen csak Ehrlichnek nevezünk, keresünk méltó appoziciót. Az emberiség új megváltójának mondhatnók, immár azonban talmi megváltók ezt a kifejezést is eléggé lejáratták. Ám maradjon így, a maga szürkeségében Ehrlich s menjen így át a köztudatba, hogy ő az, aki az emberiséget a legalattomosabb, a legkérlejhetlenebb bizonyossággal gyilkoló és megmételyező ellenségétől megváltja. Vagy hol van az emberiség életében ellenség, amellyel olyan reszketően állt volna szemben a tehetetlenség, mint amilyen a vérbaj. Használták és használják ellene a higanyt, tudományos megokolhatóság nélkül, hagyományos alapon s a higany-kúrának hol volt eredménye, hol nem. Minden más veszedelemnek támadása jóindulatu ahhoz az alattomossághoz képest, amellyel a luesz dolgozott. Évezredes átokként nehezedik az emberiségre, mely gyilkolt abban, akit megtámadott s gyilkolt az unokák unokáiban is. Milliók és milliók, kik már elpusztultak általa, megbűnhődtek születendő milliók bűneiért is, de a luesz nem ismert kegyelmet s az ártatlan, a tiszta ifjú nemzedéket megbüntette az apák bűneiért. És most? Megvillan az emberiség szemeben a győzelmi mámor ragyogása, hogy elérkezett a megváltás ideje. Nem félő reménykedés mondja ezt, hanem az, ami csalhatatlan: a tudomány. Sok minden geniális találmány, mely századunknak s az előző századoknak dicsőséget szerzett, eltörpül, jelentéktelenné válik az Ehrlich professzor orvosssága mellett. Az emberiség baját gyógyította ő meg. Szelíd zsolozsmák zengnek az ajkon s a felkelő nap fényében eltűnnek az Ibsen rémes „kísértetei". Rendet kérünk a piacon! A mai drága világban hatóságunknak kétszeres éberséggel kellene ügyelni arra, hogy heti piacainkon a város vevő közönségének érdekei megóvassanak. Nap-nap után erösebben kél ki a vásárló közönség ama hatósági gondatlanság ellen, amely mellett az u. n. kurtakereskedelmi, más néven kofa-kerekedelmi vakmerőség és élelmesség virágzásnak indul a város lakosságának kárára és jogos megbotránkozására. A szabad kereskedelem hivei vagyunk minden téren. De nem az értelemben, mintha a kereskedelemért léteznék a világ. Megfordítva: a kereskedelem a legfontosabb közgazdasági ág, amely az emberek szükségleteinek kielégítését közvetíti. Tehát ö van az emberekért. De ne menjünk oly messzire az elmélkedés szárnyain. Maradjunk csak a helyi piacon. Itt egy idő óta ismét az a fölfordult állapot dominál, mintha az egész laikusságunk azokért a kurta-kereskedokért léteznék. Nem elég, hogy már kora reggel a maguk kezébe kaparintanak minden vehetőt a baromfi piacon is jó olcsón, hogy annál drágábban sózzák a kényök-kedvökre kiszolgáltatott vevöközönségre, most már nem egy akad közöttük olyan is, aki az alkudó fél kezéből kiragadja az árút és úgy veszi meg ő. Bocsánatot kérünk. Ha nehéz is a megélhetés és a kurta-kereskedelemben is a nagy verseny több szabálytalanságot és vakmerőséget némileg ment is, — de még annyira nem vagyunk, hogy lakosságunk eííéle impertinenciákat eltűrni kénytelen legyen amúgy is szerfelett drága piacain. Ezektől a sértő eshetőségektől végleg meg kell szabadítani piacainkat. Legyen rend ott. Még pedig kérlelhetetlen rend. Állandóan rendőrök vigyázzanak fel e tereken és akadályozzák meg az ilyen esetek előfordulását. Városunk lakossága ezt megköveteli hatóságától. Egyrészt, mert ö a föntartója e városnak ; másrészt, mert ö is élni és boldogulni akar. Örökösen hangoztatjuk Pápa fejlesztésének szükségességét; óhajtjuk ujabb intézmények és hivatalok idetelepítését, — de azokról az előfeltételekről, amelyek nélkül ez ideáinkat megvalósítani nem birjuk, — a lakás- és a piac-mizériák megszüntetéséről megfeledkezünk. Mért jöjjön ide hozzánk ujabb hivatali osztály vagy gyár, ha a lakáshiányon kivül alkalmazottainak még a piac ferde viszonyaival is küzdeni kell? Vagy ha nagy nehezen szerzünk is egy-egy újabb institúciót, annak hivatalnokai és alkalmazottai sohasem érzik jól magukat nálunk éppen ezek miatt a nagy hibák miatt. Megkedveltetni városunkat nem birjuk velők. Már pedig erre a körülményre is több tekintettel tehetnénk. A piac-kérdésnél maradva, ismételten felszólítjuk hatóságunkat, hogy csináljon már ottan olyan rendet, amely megoltalmazza a lakosság, mint vevőközönség, érdekeit. „PAPAI HIRLAP" TÁRCÁJA. Michael Bajusz.* Irta: Borsos István. Van nekem egy jó ismerősöm, akit igen szeretek, sőt nagyra becsülök, mert sokat tanúit, sokat tapasztalt itthon és a külföldön s épen ezért sokat is tud. De azért most is mindig olvas és tanúi. Hires vasúti mérnök volt s a hatvanhetes kiegyezés után, mikor magyar hazánk gazdasági fejlődése megkezdődött, résztvett az ország legnevezetesebb vasúti vonalainak kiépítésénél. Ő beszélte el nekem a következő történetet: Mikor elvégeztem Pápán a főgimnáziumot, nagy fejtörések és családi tanácskozások után elhatároztuk, hogy a mérnöki pályára készülök. * A szerző most megjelent Kollé iumi Történetek cimü kötetéhői. Akkoriban az 50-es évek vége felé jártunk; tehát a legridegebb abszolutizmus idejében. Csak ez birta rá apámat, hogy pályaválasztásomba beleegyezzék. Különben okvetlen jogásznak adott volna. De mit csinálhatott volna egy magyar jogász az abszolutizmus alatt? Vagy hazaárulónak kellett beállni, vagy pedig eltehette oklevelét a fiókba. így kerültem aztán a bécsi műegyetemre, mely abban az időben nagyon hires volt. Nagyhírű tudósok, kiváló tanárok tanítottak benne. Édes apám pedig azt tartotta, hogy ha már nem a dicső jogtudományt s a felséges magyar közjogot tanulmányozom, hanem egy olyan gyakorlatias valamit, mint aminő a mérnökség, hát akkor legalább olyan forráshoz menjek, ahol bőven meríthetek. Németül meglehetősen tudtam. Igyekeztem tehát tőlem telhetőleg meríteni a bőven buzgó bécsi forrásból. De bizony — megvallom — eleinte igen nehezen ment. Már szinte félni kezdtem, hogy nem tudom tisztességgel végezni a rám váró feladatot s engem is példa gyanánt hoznak majd fel, hogy nem való magyarnak az ilyen tudomány. Csak az nyújtott némi halvány vigasztalást, hogy voltak osztályos társaim ís a bajban. Velem együtt 20—25 magyar fiú igyekezett meríteni a tudományoknak ama hires forrásából. S azok csaknem mindannyian hozzám hasonlóan a kétségek tengerén imbolyogtak. Majdnem valamenynyien Hamletként töprengtek a lét és nemlét kérdése fölött, t. i., hogy lehetnek-e valaha Bécsben mérnökökké, avagy soha ? S bizony sokaknak lelkében károgott Poe Edgár hollója: Sohasem. De semmisem aggasztott bennünket anynyira, mint a felsőbb mathesis és annak nagyhirü tanára. Halotti csönd fogadta, amint megjelent a pódiumon, kifogástalan fekete ruhába öltözködve. Cilinderét és ezüsfogós botját letette az asztalra, meghajtotta magát a hallgatóság felé s aztán ömlött ajkáról a szó. Szépen, szinte emelkedett stílusban beszélt, majd fölkapta a krétát s káprázatos gyorsasággal irta tele a hatalmas Megérkeztek a legújabb tavaszi és nyári M-divatkelmék í I Rendkívüli dús választék bel- és külföldi gyapjukelmékben, valamint angol különlegességekben. ízléses, jól álló papi, polgári, valamint egyenruhákat készítek mérték szerint a legelegánsabb kivitelben. A szabásnal a test formáira, a kényelem követelményeire nagy gondot fordítok. VÁdÓ DEZSŐ szabászati akadémiát végzett szabómester, oki. szaktanító, Pápán, Pö-tér 19-ik szám alatt.