Pápai Hírlap – VI. évfolyam – 1909.

1909-03-20 / 12. szám

megyei törvényhatóságokkal teljesen egyenjogú és egyenrangú hivatali tényezők, akik közvetlenül a kormánynak vannak -alárendelve. Míg a rendezett tanácsú városok mint a vármegyei törvényhatóság alá rendelt tényezők maguk sem kértek többet, mint hogy a járási tisztviselőkkel soroztassanak egy fizetési osztályba. A törvényhatósági joggal felruházott városi tisztviselők mindegyike bir a minősítési törvényben meghatározott kvalifikációval, mert a városi tanácsnokokra, akikre nézve a minősítési törvény nem irja elő a magasabb kvalifikációt, előírja a városok szervezeti szabályrendelete, miután a városi tanácsnokok egyúttal árvaszéki ülnökök is. De különben is a városi tisztviselők illetményeinek megállapításánál kimondandó lenne az, hogy minden tisztviselő azon fizetési osztályba sorozandó, amely állásának és törvényszerű képesítésének megfelel. Tehát aki magasabb állást tölt be, de képesítésénél fogva kisebb fizetési osztályra van igénye, ebbe lenne sorozandó. De elkülönítendő a törvényhatósági joggal felruházott városi tisztviselők fizetésrendezése még azért is, mert a rendezettebb viszonyok miatt ez sokkal könnyebben és gyorsabban megoldható és mert kevesebb munkát is igényel, de mert különben is a rendezésnél egészen más isányelvek követendők és külön rendelkezést igényel. Sem nem méltányos, sem nem igazságos, hogy a törvényhatósági joggal felruházott városok tisztviselői addig várakozzanak, amíg a nagyszámú és sokkal bonyolultabb viszonyok között levő rendezett tanácsú városok igényei megállapittatnak." Nem a rendezett tanácsú városok mellőzése az, ami ez ellen a felfogás ellen felszólalni készt. Ha Komárom sz. kir. város polgármesterének lényegileg igaza volna, bizonyára hallgatással mellőzném a r. t. városok visszaszorítására irányuló fejtegetéseit. De nézetem szerint épen a lényegben nincs igaza, mert a történelmi esetlegesség folytán kialakult, nem pedig a lényegben gyökerező különbségre alapítja ebbeli okoskodását. Hogy ez okoskodás ellenmondást jelent magánál az Írónál is, az kétségtelen, mert hisz röpirata élére egy külön városi törvény megalkotásának szükséges voltát állítja, már pedig, hogy ez az új városi törvény nem helyezkedhetik a sz. kir. városok és r. t. városok közötti megkülönböztetés — épen városi szempontMárcius ébred s mint amaz időben, Mikor hazáján borult be az éq: Feláll megint, hogy oszlassa borúdat, Testvértelenné vált emberiség. Még összefonva duzzadt karja mellén, Még ö sem tudja: zúz-e, ölel-e ? Oh tárjunk, tárjunk testvérkart feléje, Birok helyett hogy öleljen vele. Énekesek, kik ifjú Márciusról Dalt szoktatok tavasszal zengeni, Ne a múltból hívjátok mindig öt, hol Képét aranyszött felhő rengeti. Fény és babér a multak szép fejére, Vetített képe mindörökre szent, De a jövök növekvő Márciusa Élők harcához hívja a jelent! Szávay Gyula. A lavina. Irta: Szabóné Nogáll Janka. Egyszer, mikor már nem is várták, nem is álmodták, vendég érkezett az ajtó elé és bátran becsengetett. Egészséges, szép, vidéki fiatal ember volt. Olyan új jiu, kit otthon az édes anyja látott el talpig tiszta ruhával, szépen kefélt kabáttal és főképen uj kalappal, mielőtt kiküldte volna a nagyvilágba. A ruha feltűnően uj, tiszteletre méltóan becsületes és szinte hihetetlenül tartós kelméből való volt. Olyan ruha, melyhez a szabó odaszabta még az ujját is, mint mondani szokták, a rendelő pedig azonnal eleget tett érte, amint szintén mondani, leginkább pedig álmodni szokták. A színe és a szabása ellen ugyan néminemű kifoból elavultnak tekinthető — álláspontjára, az nyilvánvaló. Aki tehát egy igazán a városi élet fejlődését biztosító városi törvény megalkotását sürgeti, az saját praemissáival jön ellenmondásba, ha ezt a teljesen helytelen megkülönböztetést a két város között, ha ideiglenesen is, még kirívóbbá és súlyosabbá tenni igyekszik. Az 1876 : XX. t.-c. gyökeres változtatást csinált a sz. kir., illetve törvényhatósági jogú városok számában, mert ezeknek a városoknak a számát körülbelül negyvennel apasztotta. Mi alapon ? Csak azon az alapon, mert ezekben a városokban nem látta azokat a feltételeket, melyek az önálló törvényhatósági élet folytatásához szükségesek. Tehát a három évtized előtti viszonyok, s nem a történelmi esetlegesség voltak irányadók a törvény megalkotásánál. Újabban viszont látjuk, hogy r. t. városok egyre nagyobb számmal igénylik az önálló törvényhatósági jogú városok közé felvételüket, s így a vármegyei törvényhatóság gyámkodása alól való felszabadításukat. Ismét kérdezzük, mi alapon ? Azon az alapon, hogy megvannak bennük mindazon feltételek, melyek az önálló törvényhatósági élethez szükségesek. Ha a dunántúli részeken végig tekintünk, látunk rendezett tanácsú városokat, melyek legalább is annyi joggal igényelhetik, mint Komárom, hogy szintén törvényhatósági jogú városok legyenek. Szombathely , Nagykanizsa, Kaposvár, Pápa a városi életnek épenúgy képviselői, mint Komárom, s lehetetlennek is tartjuk, hogy egy új modern városi törvény ne arra az alapra helyezkedjék, amely egyedül helyes, s ne a városi élet és fejlődésképesség szempontjából osztályozza az egyes városokat. De taktikailag se tartjuk szerencsésnek az ékverést a sz. kir. és r. t. városok közé. A több mint 100 r. t. város a városi jogos érdekek kivivása szempontjából is oly hatalmas erőt képvisel, melyet a közös cél szolgálatába állítani takgása lett volna a hajdani walesi hercegnek. De hát uram-isten, minek kellett volna azt még ő fenségének ie megmutatni ? Hiszen látta az egész város. Látta özv. Kucsoráné, az édes anyja barátnéja, aki aztán nyilatkozott is. Soha, világ életében ilyen tökéletesen kikészített fiút ő még nem látott. Nem csak a külső ruháján, hanem az egész fiún: kedves nézésén, bizó mosolygásán, piros arcán, szép vállain meglátszott, hogy édes anyja van. Régi fajtájú, igazi édes anyja, ki mai napig minden mosakodás után, lett légyen az képletes vagy csak szappanos, alapos vizsgálatot tartott az igazságot és füleket illetőleg. Vigyázott minden gombra, minden sóhajtásra és egy teljes tucat fehér vászon zsebkendőt adott vele. — Csak az eltévelyedéstől őrizkedjél édes fiam. Ha vagy egy zsebkendőd elvész, vagy egy gonosz asszonyszemély veti rád a szemét, soha azt másnak, mint nekem, meg ne mondd. írd meg világosan. Ne tagadj el soha semmit és főképen nehogy hazugságba essél. Az uj fiu ezeket az intéseket erősen vállalta. Különösen azt, hogy a hazugságtól őrizkedik. Mert erre nézve volt a házban egy jeles hasonlat. — Az első kis hazugság, édes fiam, olyan, mint az a csöppnyi gaz, melyet egy madár röptében elejt, gondtalanul a havas fölött. A gazocska gurul, gurul, növekszik, gyarapodik s mire a völgybe ér, mint rémes, pusztító lavina temeti el a virágzó falut. Ezt a hasonlatot az édes anyja még leánykorában olvasta. Egy nagy barna fedelű könyvből, mintha előtte lenne ma is . . . Nagy jelességénéi fogva soha el nem felejtette és a fia lelkébe is beoltotta. A lavina náluk hetenkint kétszer került elő, csakúgy, mint a káposzta. Vele tikai szempontból is szerencsés gondolat. Amit Budapest székes főváros polgármestere nagyon helyesen kezdeményezett, egy táborba tömörítvén az azonos érdekek szószólóit, azt nagy hiba volna particularisticus szempontokból gyöngíteni. Mert csak látszólag könnyebb a sz. kir. városoknak kivivni a maguk jogos érdekeit a r. t. városok nélkül, a valóságban ezek mellőzése amazok ügyének is lassúbb tempóban haladását eredményezi. Vállvetve s egymást támogatva juthatunk legbiztosabban célhoz. Egyházkerületi közgyűlés. — 1909 március 17. — Ihász Lajos emléke. A dunántúli ág. hitv. ev. egyházkerület f. hó 17-én rendkívüli közgyűlést tartott városunkban. A kerületi közgyűlésre az egyházkerület egyházi és világi tagjai szokatlanul nagy számban érkeztek Pápára. Ide hozta őket a kegyelet érzése, mellyel a kerület boldog emlékű nagyérdemű felügyelőjének adóztak, kinek emlékére a közgyűlést megelőzőleg gyászünnepélyt tartottak. Magán a közgyűlés rövid tárgysorán is egyébként több olyan fontos tárgy szerepelt, mik az általánosabb érdeklődést megokolttá tették. A városunkban egybegyülekezett kerületi tagok sorában itt voltak a többek között: Dr. Ajkay Béla, Barcza Géza, Bélák István, dr. Berzsenyi Jenő orsz. képviselő, dr. Fischer Sándor, Hrabovszky István, László Kálmán, Szeniczey Géza egyházmegyei felügyelők, Brunner János, Farkas Mihály, Horváth Sándor, Horváth Samu, Kund Samu, Németh Pál, Stettner Gyula, Tomka Gusztáv, Vargha Gyula esperesek, Bancsó Antal theol. igazgató, Hering Zsigmond p. ü. biz. elnök, Németh Samu, Papp József igazgatók, dr. Rácz Ottó isk. felügyelő, Radó Lajos egyházker. jegyző, Sass István egyházker. tanítóegy. elnök, dr. Zergényi Jenő, dr. Mihályi Kálmán, Barcza Béla felügyelők, Bognár Endre egyházker. aljegyző, Jausz Vilmos egyházker. főszámvevő, dr. Berecz Ábel egyházker. ügyész, dukai Takács Ferenc felügyelő, dr. Schreiner Kálmán p. ü. biz. jegyző, Ostííy Lajos egyházker. népisk. biz. elnök stb. jött a nagy útra is. A lavina ott volt a szépen bepakolt álmai, vágyai és vászon-zsebkendői között. Hát ilyen volt az a fiu, aki jött ós egye nesen becsöngetett egy ajtón, melynek kilincse sok nyitogatástól vásult el egykor, a melynek nyitását már nem várták, nem is álmodták. Odabenn hárman ültek egy olyan ebédlőben, melyet evés után nem szoktak kiszellőztetni. Következésképpen rozzant, fényezett bútorok között, olcsó fajta fakó szőnyegen és lankadt, életunt függönyök árnyékában. Az asztalon nem maradt ezüstlábu gyümölcstartó, cukorkapapir és vörös boros pohár, mint az olyan ebédlőben, melyet szellőztetnek. Csak egy kis maradék étel délről, letakarva gyűrött kendővel. Hárman ültek ebben a szobában: egy vén ember, egy asszonyság és egy fiatal nő. És ezeket az alakokat bármint erőlködjünk is, másképpen. mint így, nem lehet megnevezni. A férfi világért sem volt öreg ur, még csak öreg ember sem, hanem vén ember. Göthös, zsörtölődő, fukar és haszonleső. Az öreg asszony nem lehetett néni, se mama, csak asszonyság, megverve mindama tulajdonságokkal, melyek ezt a kellemetlen szót jellemzik. Végre a legfiatalabb nem lehetett se kisasszony, se fiatal asszony. Az egyiknek a fiatalos finomsága, a másiknak a vonzó bája teljesen hiányzott belőle. Nő volt. Olyan értelemben, ahogy a fővárosban mondják : egy nő. A sok közönséges gond úgy ülte a lelküket, mint a szobát a nehéz ételszag. A szivük fáradt és lomha volt, mint a szőnyeg és a reményeik olyan csüggedtek, mint a jutta függöny, mely ronda és kopott rojtjaival elvett előlük mindent, ami messze tőlük talán napfényben csillogott. Szegények voltak, de fővárosiak. A sze-