Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-10-24 / 43. szám

tett két esetet is, oly dolgoknak tartjuk, amelyekre rámondhatni, hogy hiszen ezek nem sérelmek, mert ellenök jogorvoslatot kereshetünk a legfelsőbb közigazgatási fórumunk előtt. Ez igaz. De hasznos-e, áldásos-e örökös appellátákkal óvni meg anyagi javainkat azon testülettel szemben, amelynek legnagyobb része idegen a mi ügyeink terén és amelyet ennélfogva bölcs és igazságos tudatosság nem vezethet az Ítélkezésben. Azonban ezeken kivül még sajnálatosabb esemény is történt nemrégen a megyegyűlésen. Olyan, ami ellen appelláta nincs, amit törvényes fórum jóvá nem tehet, még akkor sem, ha azt a sérelmes határozatot, amely a megyei muzeumra kivetett pótadó emelését rendelte el, a belügyminiszter megsemmisíti is. Nem maga a határozat a fő benne, hanem a körülötte lefolyt vitatkozás adatai. Amit ott a pápai felszólalóknak végig kellet hallgatniok, az többé nem a tárgyilagos vitatkozás jele, hanem egy ránk agyarkodó és a mi pénzünkből is jogosulatlanul muzeumoskodó városi érdeknek sértő graszezálása volt. Hogy a megyei központ muzeumához micsoda anyagi köze van az ugyanazon megyében levő más rendezett tanácsú városoknak, arra sem e városok jól felfogott érdeke, sem kulturális kötelességérzete okosan és jogosan helyeslő választ adni nem bir. Az igazi nemzeti kultura azt követeli, hogy minden valamire való városunkban legyen muzeum. Erre városaink becsületesen törekszenek is. De ha e városok még a megyéjök központjának muzeumát is felállítani és fenntartani kötelesek, akkor igaztalanul kettős terhet rakunk rájok, sőt tőlük ezáltal elvesszük a központiság e különös jogán az ő saját kulturális feladataikra szükséges pénzt. Ily elevenbe vágó sérelem csak újabb erős lökés önállósító törekvéseinkre. A hang, valamint a féltékenységből eredő gyanúsítások árja pedig emlékeztető nekünk, hogy valahányszor a megyei tanácsterembe lépünk, legyünk elkészülve a legerősebb támadásra, kiváltképpen akkor, ha a megyei székhely felerőszakolt érdekeiről van szó. Ily kilátások mellett önmaga iránti kötelességét teljesíti Pápa városa, ha a törvényes utakon minél előbb kiszakítani akarja magát a veszedelmes megyei karmok közül. Csak helyeselni tudjuk az akciót, mely ez irányban az utolsó közgyűlésen megindult. Gy. Gy. A VÁROSHÁZÁRÓL. Városi közgyűlés. *— 1908 október 22. — — A népkonyha bukása. — Nem egyezer volt, sajnos, alkalmunk rámutatni arra a kapkodásra, ingadozásra, következetlenségre, mely képviselőtestületünk működésében pár év óta szinte rendszerré kezd válni. Ennek a következetlenségnek rikító példáját adta a csütörtöki városi közgyűlés. Nincs több mint egy hónapja, hogy a város a költségvetés tárgyalása alkalmából egy derék humanitárius cselekedetre, valósággal Bzociális tettre szánta el magát. 4000 koronát | vett fel költségvetésébe a népkonyha felállítása céljaira. E határozatot tegnapelőtt oda módosította a közgyűlés, hogy a népkonyhát idén nem állítja fel. Ami kellett egy hó előtt, az most már nem kell, ami jó volt akkor, nem jó ma. Most már valóban kétségbe kell esnünk a népkonyha, ez igazán vitális közszükséget képező jótékony intézmény felállíthatását illetőleg. Eddig meggátolta létesülését a társadalom érthetlen közönye, most a hivatalos város is elvonja tőle egyszer már feléje nyújtott kezét! Bizony-bizony van okunk pironkodni 1 A közgyűlés lefolyásáról itt következő tudósításunk számol be : Napirend előtt. A t. főügyész halála. Mészáros Károly polgármester a közgyűlést ^4-kor megnyitván, a felveendő jegyzőkönyv hitelesítésére Győri Gyula, Lippert Sándor, Bőhm Sa mu, Gyenese János és Keresztes Gyula városi döntötte halomra egész üdvösségét; a nagy szenvedély elhunyt, el volt temetve. Guidio két év óta folyvást azon iparkodott, hogy kiölje magából, újra kezdte korábbi életmódját; hol ide, hol oda vonzódott; de az mind csak szalmatűz volt. — Nagyságos uram ! Nagyságos uram ! — rontott be ijedt képpel a szobába József. — Megjött? — A ezalónban van. — Ismered ? — Nem . . . azaz . . . nem, nem ismerem, dadogott József. De Guidó már a szalón ajtajában állott s nézte egy pillanatig az ismeretlen nőt. Az ott állott az asztalnál s valami albumban levelezett. Háttal állt az ajtónak, úgy hogy csak annyit lehetett látni, hogy magas, karcsú alak, elegáns, csipkével díszített fekete ruhában. — Asszonyom ... — szólt Guidó előrelépve. A nő lassan hátra fordult. Guido összerázkódott, s hogy az arcán rajzolódó meglepettséget elpalástolja, mélyen meghajtotta magát. — Nem vagyok alkalmatlan ? — kérdé a no s helyet foglalt, miután hanyagul viszonozta a köszöntést, — Legkevésbbé sem. Teljesen rendelkezésére állok. — Sajnálnám, ha ezt csak udvariasságból mondta volna, mert kérni akarom valamire. — Kérem, csak rendelkezzék velem, viszonzá Guidó nevetve. A nő (Emma volt a neve) megsimogatta a muffja puha szőrét; úgylátszott, mintha alkalmas formát keresne a gondolata kifejezésére. Guidó £gyelmesen nézegette: semmit sem változott, éppen olyan szép és csak olyan igézően bájos volt, mint azon a napon, amikor legelőször látta ; ma is tökéletesnek, páratlannak tetszett. Tiszta profilja talán határozottabbá, barnás arca rózsásabbá lett; szeme, amely azelőtt olyan pajzánul és olyan élénken mosolygott, most mélyebb, merengőbb kifejezésü volt; meglátszott rajta, hogy ez a nő élt és szenvedett. — Játszott ön már valaha komédiát? — Hogyne ? Sokszor. — Pompás. Látom, hogy fölösleges volt a kérdésem. Tehát holnap megint azt fog játszani. A szerep igen komoly és a siker nehezen lesz kivívható. — Minden az összjátéktól függ. — Szereplőtársa leszek. — ismerem a tehetségét . . . — A színjátszásban ? — Miféle darab lesz ? Iránydarab ? — Az, de a morál magában az előadásban rejlik. Kegyes cselekedet az egész. — S öntől ered? — kérdé G uidó gúnyosan. — Mit akar ezzel mondani? — Hogy ön igen kegyes lelkű, s hogy még most sem értem . . . — Mindjárt, kérem . . . Mondja csak, levelez még édesapámmal? — Igen, de már jóformán két hete, hogy nem írt. — Tegnap kaptam tőle levelet. Azt írja, hogy jól érzi magát és hogy holnap délelőtt tíz óra húsz perckor ideérkezik Milánóba. Guido most már nem iparkodott titkolni a meglepettségét. — Holnap? képviselőket kérte fel. A múlt ülés jegyzőkönyvének felolvasása után a polgármester bejelentette Szente János városi főügyész halálát. Az elhunyt emlékét jegyzőkönyvbe foglalták, gyászoló családjához részvétiratot intéznek. Ezzel kapcsolatban helyeslő tudomásul vették, hogy a főügyészi teendők ideiglenes végzésével a polgármester Baranyai Zsigmond alügyépzt bízta meg. Az állást véglegesen osak a márciusban tartandó általános tisztújításnál töltik be. Önálló törvényhatóság. Napirendre térés előtt dr. Lőwy László a közismert tényekre való'hivatkozással kérte, hogy a Veszprémmegyétől való elszakadás, illetve az önálló törvényhatóság kérdése napirendre tűzessék. A polgármester kilelentette, hogy az ügyet a jogügyi bizottság véleményének meghallgatása után a legközelebbi közgyűlés napirendjére készséggel kitűzi. Városi képviselő-választók. A hat év előtt választott városi képviselők mandátuma ez év végén lejárván, a városi képviselőválasztók névjegyzékének kiigazítására kiküldettek : I, ker. dr. Kende Ádám, Hanauer Zoltán, II. ker. Bottka Jenő, Ács Feteno, III. ker. Kovács Sándor, Pados József, IV. ker. dr. Kőrös Endre, Halász Mihály. Halász Mihály egy régebbi interpellációjára válaszolva a polgármester előadja, hogy a kényszer-vágatás alkalmával a város a törvényesen megszabott dijakon kívül egy fillért sem szedett. E tárgyban újonnan Kellner Vilmos interpellál, de ő is csak azt a választ kapja, hogy a hivatalosan megállapított dijaktól nem lehet eltérésnek helye. Halász Mihály pedig hangsúlyozza, hogy a panaszt közérdekűnek tartotta s annak idején azért adta elő. Vízvezetéki ügyek. A vízvezetéki csőhálózat meghosszabbítása tárgyában két kérvény feküdt a képviselőtestület előtt. Ezek közül a malom-utcaiakét nem teljesítették, mert új utca nyitása folytán azon a tájon úgyis lesz vízvezetéki közkút. A temető-utcaiakét — Halász Mihály ós Téringer János pártoló felszólalása után — teljesítették, az utca közepéig elvezetik a csövet, végéig pedig akkor, ha a háztulajdonosok többsége a vízvezetéknek házukba leendő bevezetésére nézve kötelező nyilatkozatot tesz. A költség 2629 koronára fog rúgni. Az őszi országos vásár ideje. A városi tanács azt javasolja, hogy a Kisasszonynapi vásár október elejére tétessék át. Vágó László, Marton Antal nem kívánják bolygatni a vásárok mai rendjét. Hajnóczky Béla figyelmeztet arra, hogy a szeptemberi vásár a legjobb zsibvásár, azt nem szabad semmi esetre —- Holnap. — Ő, aki sohasem szokott utazni! — Nápolyba megy s egy kis kitérőt tesz, hogy . . . — A leányát meglátogassa ? . . . — Meg a fiát, amint ő mondja. — Vagyis ? — Vagyis, gyönyörű helyzetben vagyunk, egészíté ki Emma s idegesen dobogtatta lábával a szőnyeget. — Ezt Ön gyönyörűnek nevezi ? — Nem mérlegelem a szavaimat. De itt valami utat módot kell találnunk . . . — Én nem tudok. — És ön politikus, diplomata akar lenni ? Mit ér hát a furfangos kibúvók, a körmönfont ravaszságok, az éleselméjü bizonyítékok nagy művészetével ? — Ha így folytatja, még kevésbbé fogok utat s módot találni . . . — Oh, találtam ón már. — Tudtam. — Be udvarias. — Iparkodom, hogy mindenkor az legyek önnel szemben. — Meglátszik. Azt mondtam az imént, hogy van ut és mód. íme : apámnak semmi áron sem szabad megtudnia az igazságot. — A szomorú igazságot. — A jelzőre nincs szükség. Édes apám nagyon boldogtalan lenne és fájdalma nekem örök szemrehányás volna. A gyermekek bűnei ne váljanak a szülék könnyeivé. Mostanáig az én. gondoskodásom meg az öné, a nagy távolság meg a milánói társasélet nemismerése megkímélte őt