Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.

1908-10-24 / 43. szám

V évfolyam. 43. szám. Pápa, 1908. október 24. PÁPAI HIRLAP MEGJELENIK MINDEN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: JJR. KŐRÖS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőfi-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. SZEMLE. Panama. Mióta a világ volt s amig a világ lesz . . . Ismerjük, ismerjük ezt a választ, amelyet azok szeretnek adni, akik maguk is módját tudják ejteni, hogy valaha bármily ügyes kerülő uton jogosulatlan kedvezményhez jussanak. Mióta a világ volt s amig a világ lesz . . . Nem is igaz egészen. Hallott már valaha valaki arról, hogy egy legelőkelőbb angol biróság vezető embere, úgy volt kénytelen távozni állásától, ahogy a héten Latkóczy Imre v. b. t. t. és közigazgatási bírósági másodelnök ? . . . Mióta a világ volt... és ha igaz is lenne ez, szégyenére az emberiségnek, akkor is minden erővel azon kellene lenni, hogy a szégyen szűnni kezdjen már végre, valahára. Hogy ennek nem az a módja, amit eddig a Latkóczy-ügyben láttunk, az bizonyos. Nem mi mondjuk ki először, de a becsületes emberek köztársasága egyszerre és rögtön gondolta azt, hogy: „hol vannak, akiket Latkóczy a kapott pénzek részén megvesztegetett?" Mert azt Latkóczy nélkül is régesrég tudta mindenki, hogy a patikaügyeknek a patikaszagnál is erősebb szaguk van. Es ha azokat a panamistákat, akiket senki sem ismer, de akiknek tényeit mindenki látta, még ma se lehet leleplezni, akkor abszolúte nem lesz a közügynek haszna a Lalkóczy lelepleztetéséből sem. Szilágyi Dezső. A nagyság, ugylátszik nálunk megfordított arányban áll a kegyelettel. A legtündöklőbb magyar elme, a legmuzsikásabb magyar irói Géniusz, Jókai Mór még mindig jeltelenül porlad a kerepesi-uti temetőben és Szilágyi Dezsőnek, a magyar ész titánjának csak most tudott szerény síremléket juttatni a nemzet hálája. Minden szobornál többre emlékeztet azonban bennünket ez a sírkő, mit most felállítottak, mert Szilágyi Dezső nagy gondolatait és szándékait még csak egy jövő nemzedék fogja igazán értékelhetni és megvalósíthatni. Hatalmas vezérfonalul szolgálnak az ő mélységesen tiszta, becsületes akarásai, egy gyors, öntudatos és energikus végrehajtó képességnek, aki majd ezután fog születni és beválthatja a Szilágyi Dezső ígéreteit. Mikor majd a végrehajtás boldog epochája bekövetkezik, a Szilágyi Dezső beszédeiben lerakott anyag lesz a legkitűnőbb forrás munka, a legbiztosabb vezető és akkor majd a legszebb közterén Budapestnek állítják fel az ő hatalmas ércszobrát. Önállósításunk. Minden törekvő magyar város közös óhajtása lett már, hogy a megyei gyámkodás alól szabaduljon fel. Pápa városa is érzi e jogát, mert minden tekintetben őt is nyomja e tútorkodás káros hatalma. Ami közgazdasági érdekeinket illeti, azokat szervezeténél fogva minden oldalról éppen oly fájdalmasan kezeli a megyei közigazgatás, mint az ország összes rendezett tanácsú városáét a maga megyéje. Már pedig az ország erejét a városok ereje mutatja ki hűen. A városok erejének főforrása anyagi dolgaiból táplálkozik. Az anyagi dolgok gyűjtésében, felhasználásában és értékesítésében teljes szabadságra van szüksége mindeneknek, tehát az oly erkölcsi testületeknek is, mint aminők a rendezett tanácsú városok. A fellebbező fórumok legfeljebb csak arra vigyázhatnak, hogy e szabadságával a város az ő közössége javára és a törvényeknek megfelelően éljen, de hogy e szabadsága korlátoltassék s anyagi boldogulása elé gyermekkorhoz illő tilalomfák állíttassannak, arra semmiféle testületnek elfogadható jogosultsága nincs. Az pedig mindig szálka marad a már maguk lábán járni tudó rendezett tanácsú városaink szemében, hogy miért kell nekik közvetlenül a saját pénzüknek egy részét a csaknem idegen közigazgatási testületeknek oda juttatni, holott működésükre alig szorulnak rá és az az összeg oly jól esnék nekik is a maguk kulturális követelményeinek kielégítésére. A kérdés ezen oldala nyilvánvaló s alóla Pápa városa sem mondhatja magát kivételnek. De nem is mondja. Hisz akkor nem kívánná már évtizedek óta, hogy függetleníttessék az önálló törvényhatósági városok példájára E függetlenítési törekvést fokozza benne még egyéb törvényhatósági tünet is. Nem régen történt, hogy a megye, az utcaterületek kisajátítási árában, igen bátran és mélyen belenyúlt a zsebünkbe és csak a belügyminiszteri bölcs intézkedésnek köszönhetjük, ha e különös gazdálkodási kísérlettől megszabadultunk. Most legújabban az illetőségi kérdések elbírálásánál kezd gyakorolni olyan eljárást, amely ellen ismét, a törvényes jogunk tudatában, a legfelsőbb fórum előtt keressük igazunkat. S több hasonló esetre is hivatkozhatnánk, amelyekben sérelmünket látjuk. Ámde ezeket is, valamint a fennebb emlíA „PAPAI HIRLAP" TARCAJA, Borongás. Utolsó fényét az égen feledte A dalosszavú, vadvirágos nyár — És most a földön minden, minden ember E kései fény melegébe' jár . . . Ma még átéljük — tán egyetlen egyszer! A verő fénynek büszke örömét; De vége lesz a dalnak, napsugárnak, Már jő az ősz, a ködös, a sötét. ...És jő a gond. Ha elmúlt a verőfény, A komor vendég hány lélekbe ér ?! És kérdez, faggat türelmetlenfolyton, Hogy lesz-e télre jó puha kenyér ? Hogy ami eltűnt a hatalmas égről: Az áldástosztó, ragyogó meleg Most majd szegényes, alacsony szobákat, Nélkülözőket látogat-e meg ? S mi egyikünknek hoz majd vigasságot, Az a másikra tán sötét nyomor, Melynek barázdás, szomorú vonása Soha nem múlón homlokára forr! S amikor másnak már tavasz virágzik, Pacsirta-hangos, napsugaras, — Az ő felhői akkor sem oszolnak, Neki nem fakad többé tavasz . . . Ámde melyikünk jut új tavaszához ? És kit fenyeget örökös jele ? Hiszünk, remélünk, bizunk nagy erősen S meg-megcsap mégis a kétség szele! Ragyogj hát fényünk, nagy gyönyörűségünk, Ma még világíts szépen, igazán! ... Már jő az ősz... Hadd járjunk, hadd ifjodjunlc Búcsúzó lelked arany-sugarán. Katona Iván. A látogatás. Irta: Serrao Matild. Guidó ma olyan volt, mint a boldog ember, szeme-szája nevetett 8 egyenletes ós könnyed volt a járása. Politikai bankettről jött — ebéd-nek prózaiasan hangzanék ez — s ott a pecienyje fölött előadta választóinak a programmját s kifejtette a nézeteit. Zajos tetszést aratott; a ó konyha, a tüzes pezsgő, meg a jelölt lendületes beszéde mély benyomást tett ; a választás eredménye biztos volt. Estére aztán Guidó bálba szándékozott; találkozni fog ott Stefánia bárónővel, azzal a kegyetlen szép asszonnyal, aki már egy hónap óta hagyja őt hiába epedni; egy Straus-féle keringő hangjai mellett, vagy a buffetben való költői párbeszéd folyamán talán majd nyilií rá alkalom, hogy meglágyítsa a szivét. Guidó, minekutána ekkép szépen elrendezte gondolatban a köz- és magánügyeit, elégülten tért haza, hogy vagy egy órácskára lepihenjen, miként Napóleon egy-egy .döntő ütközet előtt. Ámde József, az öreg, hűséges szolga — a milyen mai napság már osak kevés akad — tiszteletadással állott meg a gazdája előtt s meglátszott rajta, hogy még valami fontos mondanivalója van. — Jobb lenne, ha nem tetszene lefeküdni. — Miért, óh bölcs József? — Mert délelőtt, mikor osak Péter volt itthon, egy hölgy járt itt. Mikor hallotta, hogy a nagyságos úr elment hazulról, azt mondta : „Akkor mondják meg neki, hogy ma este hat órakor megint eljövök s hogy mindenesetre megvárjon, mert sürgős ügyben kell vele beszélnem. Azzal elment. — Jó Mi a neve ? — Azt nem akarta megmondani. — Hm, titokzatos história 1 De legalább megmondta, hogy miről van SEÓ ? — Nem. Péter csak annyit mondott nekem, hogy nyúlánk, karcsú, barna nő volt és igen elegánsul volt kiöltözve. — Pompás. Annál kíváncsibb vagyok rá. Hát igazán úgy gondolod, József, hogy ennek az ismeretlen nőnek a kedvéért fennmaradjak ? — Éppen most üti a hatot. Mire letenná a fejét a nagyságos úr, a hölgy már itt lesz. — Jó, hát meghozom ezt az áldozatot az ismeretlen istennőnek. Adj ide újságot, József, majd olvasok addig. Barna é» nyúlánk . . . Éppen jó. Stefánia szöszke és tömzsi. Szeretem a változatosságot. Az olvasónő itt felháborodva fog felpillantani és úgy vélekedni, hogy Guidó valóságos Don Jüan. Pedig igazán nem az. Nem tagadom ugyan, hogy husz éves korában olyan tág volt a szive, hogy akár három szépséget is tudott egyszerre imádni ; de azután beköszöntött az a nagy szenvedély, & mely egész szivét fölemésztette éa végül a körülmények szerencsétlen láncolata kártyavárként