Pápai Hirlap – V. évfolyam – 1908.
1908-07-25 / 30. szám
V. évfolyam. 30. szám. Pápa, 1908 julius 25. PÁPAI HÍRLAP MEGJELENIK MINDSN SZOMBATON. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 60. szám. Előfizetési árak: Egész évre 12, félévre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 24 fillér. Laptulajdonos és felelős szerkesztő: I)KŐEOS ENDRE. Kiadóhivatal: Petőn-utca 13. szám, főiskolai nyomda. Hirdetések felvétetnek a kiadóhivatalban és Kis Tivadar, Kohn Mór fiai, Wajdits Károly urak üzletében is. Szabadgondolkodók. A Gőthe bűvészinasának története jut eszembe. A bűvészinasé, ki megtanulta mesterének varázsigéit, amelyekkel a szellemeket felidézheti s mikor a szellemek megjelentek, szolgálatára álltak, dolgát helyette elvégezték, akkor nem tudott visszaemlékezni a varázsigékre, amelyekkel a szellemeket ismét régi alakjukba, seprővé lehetett volna visszavarázsolnia s ezáltal nemcsak magára, de az egész házra nagy veszedelmet zúdított. Jajveszékelve panaszkodott a hazaérkező mesternek : »Die ich rief, die Geister, werd' ich nun nieht los!« . . . Szabadgondolat ! Szabadgondolkodók köre ! Mindazokat, kiknek lelkét nem nyűgözi le elfogultság, kiknek eszét nem homályosítja el az előítélet, mindazoknak, kik a látókkal látni, a tudókkal tudni akarnak, mindazoknak, kik a XVIII. század végén világgá szállt nagy eszmék verőfényében fürdették meg lelküket, csábító varázsigék gyanánt ihletik meg e szavak. Ám, aki tudja, mi ezeknek a varázsigéknek ma a gyakorlati jelentésük, az óvakodni fog általuk a szellemeket felidézni. Egyszer íme felidéztettek. Hogy hogyan, az más helyen olvasható. A nyilt atheizmus szólalt meg a szabadgondolkodók központi kiküldöttjének ajakán, annyira, hogy maga az alakulásban levő egyesület elnöke jónak látta ellenében tiltakozó szavát felemelni. Ám a kijelentések elhangzottak, a felidézett szellemek nyomán ujabb ellentétes szellemek jelentkeznek s hogy minő veszedelem lehet még ennek következménye, azt előre látni nem is lehet. Halljuk a mentegetődzés szavát : »Mi ezt nem így gondoltuk. Mi nem ilyen értelemben vagyunk szabadgondolkodók. A pesti kiküldött csak saját nézetét tolmácsolta. Még csak nem is a központi egyesületét. Mi csupán radikális szellemű társadalmi mozgalmat inaugurálunk, atheista tanok terjesztésére nem vállalkozunk.« Akik így beszélnek, azok nyilvánvalólag nem tudják, hogy a szabadgondolkodás mozgalma leghatározottabban és legállhatatosabban éppen a vallás ellen küzd. A Párisban, 1905 szeptember 4-től szeptember 7-ig megtartott kongresszus legfontosabb pontja ez volt: Erkölcstan isten nélkül. És hogy milyen módon értékelik a szabadgondolkodók a vallást, arra nézve legyen elég a szabadgondolkodók lapjából a „Világosság"-ból vett egynehány idézet: >Amit közönségesen vallásnak neveznek, az a gondolkodásnak nem öntudatos és szabad nyilvánulása, hanem annak elfajulása, mesterségesen spanyol-csizmába való szorítása, az embernek önlealacsonyitása. 1 1 Másutt: Mindazt, ami a gyermeknevelés mai rendszere mellett korlátolólag hat a gondolkozásra, ki kell küszöbölni s így első sorban az iskolai hitoktatást és kötelező istentiszteletet. i Ismét másutt: LJi .i vallásban, már t. i. a közönséges értelemben vett vallásban a tendencia? A kényszer az t. i. hogy cselekvésünket és gondolkozásunkat úgy irányítsuk, amint azt egy-egy isteni kinyilatkoztatásnak neveztt semmitmondó frázis előirja. Idézhetnék még halomszámra, s amit idéznék, az mind egytől-egyig kongruens lenne azzal, amit Faber Oszkár vasárnap délután Pápán hirdetett. A szabadgondolkodók egyesülete tényleg az atheizmust hirdeti, s ha a pápai szabadgondolkodók nem ezt akarják cselekedni — aminthogy fel sem tételezzük róluk, hogy ezt akarnák — akkor a központi egyesülettel minden közösséget menten meg k?ll szakítaniok. Mert azt minden higgadtan gondolkodó ember el kell hogy ismerje, hogy a vallásra éppen erkölcsi szempontból feltétlen szükség van és hogy nincs az az állami törvény, mely a vallás lelki erejét — nemes lelki erejét — pótolni tudná. A durva állatemberből, aki — amint azt ma már minden tudományosan képzett fő Darvinnal vallja — az állatból fejlődött ki, a vallás nevelt lelkes lényt, lelkének valódi emberi tulajdonságait a vallás fejlesztette ki benne. Ne menjen senki, aki igazán szereti e rögöt, melyhez minden jó érzése csatolja, aki igazán szereti faját, A „PAPAI HÍRLAP" TARCAJA. Béni bácsi csukát bökött. Irta Tanczer József. A tihanyiakat „gardások" névvel illeti a balatonmenti nép. Persze nem ok nélkül. A tihanyi ember annyira szereti a halat — különösen a gardát — s annyira kihasználja a Balaton emez ajándékát még gazdasági célokra is, úgy hogy még a disznaját is azzal hizlalja — hogy méltán nevezték el őket „gardások t t-nak. Természetesen a garda mellett nem vetik meg a süllőt, az úgynevezett véres keszeget és a csukát sem. Csakhogy mostanában nagy bajjal jár a halászát. Az egész Balatonon való halászat jogát részvénytársaság bérelte ki, még pedig nagyon hosszú időre. Nagy csapás ez a tihanyiakra. Tiz-tizenőt esztendő nagy idő. Addig ugyan meg nem állják, hogy ne halásszanak. Akinek az apja, ükapja, meg a jó ég tudja hányadik dédöregapja is halász-ember volt, abból kereste a kenyerét : annak ugyan meg nem tiltja semmiféle törvény, hogy egy-egy gardát, vagy süllőt ne „bökjön" a nádasban. Ha mindegyik mögé egy csendőrt állít az alispán, a tihanyiak akkor is halásznak — szokja mondogatni a füredi ember. Mintha bizony őkelme külömb lenne a Deákné vásznánál. Hát így történt aztán, hogy Béni báosi — aki egyébként birúviselt ember — egy szép tavaszi napon leballagott a nádashoz „caukászni." Ilyenkor van az ivás ideje s a csukák kijönnek a sekély vizre, hogy ikráikat lerakják. A Balaton felett még hűvös szellő lengedez s a télen learatott nádas most kezd zöldelni, de a vékony hajtások alig emelkednek arasznyira a bokáig érő viz fölé. Ide jönnek ki a csukák s lomhán, alig evickélve terpeszkednek a sekély vizben. Béni bácsi fölhúzta a nehezebbik csizmáját, s jól bekente hájjal, hogy a viz át ne szívódjék. Ugy jött lé „csukászni." Hanem a ködment levetette a parton, hogy könnyebben mozogjon s szép csendesen, szigonnyal a kezében, belelépett a vizbe. A zsákot sem feledte otthon, amibe a halat rakja, de azt is künn hagyta a parton a ködmen mellett. A csukát szigonnyal keresztül szúrni tihanyi embernek csak annyi, mint mikor valaki az előtte levő pulyka combba böki a villáját. Béni bácsinak is hamarosan volt egy csukája. Azt kidobta a partra. Aztán egyet lépett és ismét volt egy csukája, alighogy kidobta a partra, szigonyra került egy harmadik is. Ekkor megpillantott az iszapban egy gardát. Tihanyi embernek a garda annyi, mint az angolnak a böftök, alföldi embernek a töltött káposzta, mint a pesti varrólánynak a kugler s a gépíró kisasszonynak az ananász. Béni bácsi tehát észrevette a gardát, a garda viszont Béni bácsit s megkezdődött a hajsza. A garda fürge állat, azt nem igen lehet szigonnyal halászni. Béni bácsit azonban annyira lázba hozta a kínálkozó csemege, hogy ráment szigonynyal is. A hal ügyesesen siklott tova a nád között a zsombékos felé s Béni bácsi úgy számított, hogy eléje kerül éa kifelé tereli a partnak. A hal azonban a zsombékos felé úszott. Béni bácsinak így is jó volt. A zsombékban megakadhat a garda a akkor az övé. Ment tehát utána. A garda azon- i ban jobban számított, mert a zsombék gyökerei közt úgy elbujt, hogy Béni bácsi Ítéletnapig kereshette volna, ha eme tevékenységéből ki nem ugrasztják a halőrök, kiknek közeledését nem vette észre. — Adjon Isten, Béni bácsi! — kiáltotta az egyik halőr — nem szép ám, hogy minket nem hitt meg a halászatra. Béni bácsi összerezzent, mint a gyermek, akit mézlopáson értek. Szörnyen restelte a dolgot, hogy rajt érték, de azért visszaköszönt. — Fogaggy' Isten 1 — Aztán lassan megfordult és dühös ábrázatát igyekezett elpalástolni. — Hászen három csuka még nem halászat — mondta, mikor kiért a halőrökhöz, akik addig pártfogásukba vették a három csukát. — Nojszen nem éppen a három csuka teszi — felelte a másik halőr — hanem a tilalom. Ami tilos, az tilos, pláne íváa idején. Azzal elköszöntek s magukkal vitték a csukákat is. Béni bácsi egy darabig káromkodott, részint hangosan, részint magában, aztán vállára kerítette a dolmányt, hóna alá a zsákot és felsóhajtott. — Kutya világ, még egy kis halat sem foghat az ember a sajátján ! — Azzal elballagott a kocsmába éa másnap reggel előtt haza sem keveredett. Egy hót múlva aztán Béni bácsi megkapta az idézést Füredre a szolgabíróhoz.
