Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-12-28 / 52. szám

jól felfogott érdekében abbanhagyni s nem szabad csöndes lemondással szemlélni, hogy az annyiszor kilátásba helyezett s már-már bizton remélt segítség újra el­maradjon s a városok lakosságuk egyre fokozódó megterheltetésével tudják csak feladataikat teljesíteni. Nem kötjük magunkat a segélyezés formájához. Ha a fogyasztási adók áten­gedése „nem igen segít a bajon", ám adjon az állam más módon akkora segít­séget, amely a fogyasztási adóbérlettel felér. De hogy tanulmányozás ürügye alatt minden miniszterelnöki és miniszteri Ígéret megszegésével a városok üresen menjenek ki akkor, mikor idegen célokra is millió­kat dob ki az ország, ezt nem tartjuk lehetségesnek s ez ellen a városoknak küzdeni s a küzdés céljából sorakozni kell. Magyarország fejlődése az utolsó fél­század alatt, tisztán a városok munkája. Amit a magyarosodás, vagyonosodás, az ipari fejlődés terén hazánk ezalatt a fél­század alatt elért, azt a városi lakosság önfeláldozó munkájával érte el. Itt az ideje, hogy ez a munka megbecsülésre is talál­jon s hogy államférfiaink ne csak abban lássák feladatukat, hogy minél több terhet rójjanak a városi lakosságra, de abban is, hogy ennek nemzetfenntartó munkájá­ban segítségére siessenek. Nem tanulmá­nyozni kell a városok segítését, de tény­leg segíteni és pedig minél előbb, hogy ezek a maguk és a nemzet nagy feladatait annál sikeresebben oldhassák meg. Ha a vége jó, minden jó. Mezőgazdaságunk egyik fontos ága, az okszerű tejgazdaság kétségkívül hivatva van, hogy ne csak a nagybirtokosok jövedelmét gyarapítsa, de a kisemberek sorsán is könnyítsen. Földmivelés­ügyi miniszterünk minden lehetőt elkövet, hogy a mezőgazdaság ezen ágát kisgazdáinkkal meg­kedveltesse és azt számukra jövedelmezővé tegye. A tejszövetkezetek megalakítását nemcsak szak­szerű útmutatással látja el, de ezeket pénzsegély­ben is részesíti. Ilyen előzmények után kell, hogy az eredmény is megfelelő legyen és e tekintetben nincs is ok a panaszra, mert mig 10 évvel ezelőtt az egész országban csak 34 tejszövetkezet volt, addig az 1906. év végével a tejszövetkezetek száma feszökött 622-re. óriási haladás. Úgy-e bár mit művel az okszerű ügykezelés és valljuk be az állami segély ! De igazságtalanok volnánk, ha mindezt az állami segély számlája javára irnők, mert azt, hogy a tejszövetkezetek 10 év alatt annyira megszaporodtak, nagyban elősegítette az a kis pénzmag is, melyet a szövetkezetek juttattak részvényeseiknek. 9,452.654 kor. az az összeg, mely 1906-ban a szövetkezetek bevétele volt. Szép összeg egy csomóban és az 59104 szövetkezeti tagnak jó se­gítség is ebben a drága világban. Pedig ha a szövet­kezeti eszme tökéletesen kialakul, a jövő tiz évben országos tejgazdaságunk sokkal szebb eredményt mutathat majd fel, mint ma. Természetes felada­tuknak teljesítői azonban a tejBzövetkezetek csak akkor lesznek, ha a nagyvárosoknak tejjel való ellátását, — melyről tudniillik a minisztériumban most folynak a tanácskozások, — sikerül szeren­csésen megoldani. Nagy városokban mindig hangosabbak lesz­nek a panaszok a tej mennyisége miatt. Érdekes is, hogy pl. Párisban 0-31, Koppenhágában 0*42, Bostonban 0-36, Antverpenben 0*21, Budapesten 0-34 kg. tej jút egy-egy emberre évenkint. Ez bizony vajmi kevés, de kérdés, hogy jút-e kellő mennyi­ségben ebből a pótolhatatlan tápszerből a kisebb városok és helységek lakóinak különösen ott, hol tejszövetkezetek vannak rendesen üzemben tartva ? A pécsi országos tejgazdasági kongresszuson hal­lottuk, hogy : nem. íme Dunántúl egyik vármegyéjében a had­kötelesek közül oly feltűnő keveset talált alkal­masnak a sorozó-bizottság, hogy ennek a szomorú jelenségnek okát megtudandó az illetékes miniszter megbízottat küldött a vidékre. A miniszteri meg­bízott arra a szomorúan meglepő eredményre jutott, hogy a szégyenletes állapotnak oka nem a hiányos, hanem a káros táplálkozás. És ez : a tej hiánya, az alkohol mértékletlen fogyasztása. A vidék lakói termelt tejöket az utolsó csÖppig elhordják a tej szövetkezetbe és tej helyett a vagyonosabbak este, reggel teát, a szegényebbek pálinkát isznak. Ennek a szomorú állapotnak tünetei már vármegyénk egyes községeiben is kezdenek mutatkozni. Amidőn szívesen elismerjük, hogy a tejszövet­kezetek vagyonban gyarapodást biztosítanak, tisz­telettel kérdjük : vájjon az az erkÖlc«i veszteség, melyet az anyagi haszonért szenvedünk, nem esik-e súlyosabban nemzeti életünk mérlegébe. Komoly, megszívlelendő kérdés ez, mellyel érdemes is és szükséges is, hogy foglalkozzunk. Alakítsunk tehát tejszövetkezeteket, de jól meggondoljuk a módot, a hogyant. Miért ne lehetne a tej beszállítását korlátozni, kimondván az alapszabályokban azt a tej maximumot, melyet egy tehén után a szövet­kezetbe beszállítani szabad. így legalább maradna odahaza is egy kevés a tejből s nem terjedne oly ijesztő mértékben még sem a pálinkaiváa. Gon­doljuk meg : minden csak úgy jó, ha a vége jó. (B.-Tamási.) Cs. L. Müvész-estély. — 1907 december 25. —• Bár nem hivalkodott ezzel a címmel, valódi művész-estélyt rendezett karácsony első napján a helybeli Leányegyesület. Az értékes programm­ból hiányzott ugyan egy szám, amely határozottan nagy élvezettel kecsegtetett: Zöldi Mártont, a jeles irót hirtelen jött súlyos betegsége gátolta meg benne, hogy Pápára lejöjjön, mindazonáltal azért, amit kaptunk is, hálás lehet a pápai publikum a Leányegyesület elnöksége iránt. —/ Annyi tény, hogy nagyobb leleménnyel nem lehetn^ már gondoskodni élénk és magas szinvonaMi egyesületi életről, mint ahogy az a Le&'ny­egyesületben megtörténik. / A Griff termét majdnem egészen/ meg­töltötte a fényes estélyi toalettekben náegjelent díszes közönség, mely érdeklődéssel t&kintett a műsor «4é. Bevezetőül Kis József zenetanár a maga ismert nemes művészetével gyön'yürű szépen játszott el egy pompás Sauer-d&rabot, zajos tetszést aratva. Nóbel Jozefa mondatta el aztán finoman poiutirozva, sok humorrál a sainosan nélkülözött Zöldinek egy monológját. Zajosan megtapsolták. Most következett & műsor várva­várt pifece. Bartókné-Goldmark Kcírnólia, Goldinark Sándor, Goldmark Sándorné és. Scharl Gyula, kik közül az első három vérszerinti atyafia a nagy zeneszerző Goldmark Károlynak, léptek a pódiumra, hogy a zene bűvös hatalmával igézzék meg a közönséget. Mendelssohnul, Goldmarktól játszot­tak s bár a muzsika/ nehéz volt, a megértetés annyi művészetét^'produkálták, hogy még aki kevésbbé érti A zenét is, igaz gyönyörűséget talált bennüja:/ A rendkívül finoman megjátszott rondó mélt<$ záradékául szolgált a remek kvartett­A hőségben s a drágaságban Űj eszme támadt, mely remek: Kik semmit sem tettek közössen, Most már közössen egyenek, Szivvel-lélekkel támogattuk Az édes-kedves jó közit, De sajna, ősszel, mint a fecske, Ez is más honba költözik. Másutt lám esznek már közössen, (Lásd: Nagybecskerek, Pécs és Arad) Mi meg csak koplalunk magunknak, Sorsunk örökké ez marad, Ez tápot ád fantáziánknak: A városházánk szép legyen! Felépítjük mi gőzerővel, Fel azt — egyszerre négy helyen! És hozzá utcát is nyitunk mi, De egy ebből se lesz elég, Úgy szép a terv, ha dupla, mindjárt Nagyobb a füstje, ha elég. Vasútat szintén párosával Lesz illendő készítenünk, Sümegről jő finom bazaltkő, S Döbröntéről jő a szenünk . . . Mint látható e krónikából, Minden maradt a régiben, S karácsony ünnepét megérvén, A sok tervezgetés pihen. S akik netán ezen busulnak, Az hozhat majd vigaszt nekik, Ha az elmúlt év tétlen állt is, Az új esztendő majd szökik. André. A veszprémmegyei várromok. Irta: Kis Ernő. (Vége.) / Hogy kik voltak a mi lovagváraink lakói/az ököljog korában, azok nevét méltó feledésbe iq/enni engedte a történelem, a javaikba jutott /'derék utódokat azonban már felsorolhatjuk, igy /a somlói vár birtokosául a Garaiakat, kiknek sorjából nádor is került hazánk történetébe, a Gara^ak kezéről Tapsonyi Anthimi János birtokába került Somló, majd Kinizsi Pál, I. Mátyás királyunk híres vezére voll Somló ura, azután Szapolyai Jf'ános, Enyingi Török Bálint, utóbb meg Bakócz TL'amás az eszter­gomi érsek, akinek kezéről szállotta i vár rokonaira az Erdődy grófokra, kiknek birtokában van a vár a mai nap is. Címerükben |ina is benne van a kocsikerék, emlékeül annak, / hogy a kerékgyártó Bakóczoktól származnak. • A cseszneki vár első/ birtokosaiul is a Garai családot említi a történel<^ m> azután e vár a II. Ulászló korabeli hire9 jogtudósunk Verbőczy István­nak kezére jutott, utánW Enyingi Török István lett a vár ura, kit azutánVa Hosszutóthy család és ezt meg a gróf Esterházy család váltotta fel a vár birtokában, mind e mai^ napig, amikor a romok felépitésének gondolatival foglalkozik ezen főúri család. Legalább így mondotta ezt a nyáron az ott méregető uradalm 5 mérnök, mikor egy nagyobb társasággal a vár fo mhoz kirándultunk, különben jpgy 1824-iki villámcsapás tette lakatlanná ezt a/gyö­nyörü, vadregényes helyen fekvő ősi lovagvá^t. Harmadikul a vázsonykői vávat említgf^]^ £ vár is Kinp sy Pálé volt, mint a aomlój/yár, ma már ez is t^l) ese a romokban hever, ut$ 8ö tornyát a mult sz^ad els ö felében ennek i^villámcsapás 7 érte ésé felépítésére többé nem gondolt senki. Hires tulajdonosának Kinizsy Pálnak és nejének hamvait várromhoz közel eső hasonlóan elpusztított zárda romjai őrizik. Negyedik lovugvárul Esseghvárát említettük fel. E vár azért szerencsésebb többi társainál, mert ezt is, mint a somlai várat, Kisfaludy Sándor költői tolla rajzolta meg az ő örökéletű regéiben. E rege szeriut, miut az esseghvári molnár szegény rokona szeretteti meg magát a somlói vár kisasszonya Esseghváryval és hűségét megismerve, felfedezi előtte kilétét és ekkor a lakodalom megtartására Somlóra visszamennek. Legutolsó uri gazdája a várnak a Szentgyörgyi Horváth család volt, azután ezek kezéről a birtok a várral együtt a szomszédos falusi gazdák kezére került. Karcsú, omladozó tornya és düledező falai ma is a mult idők emlékébe ragadják a mellette elhaladó utazót a Pápáról Vesz­prémbe vivő országút mentén. Ötödikül az esseghvári romokhoz nem messze eső rátóti várromokat említettük fel, amely legkeve­sebb emléket tud felmutatni rég omladozó falaiból. A Rátoldi Gyulafíy család neve azonban, amely család volt e vár birtokosa, ismeretes név régi főuraink sorában. • Visszafelé jöve a Veszprém vidéki Bakonyból Pápa környékére, hatodikul említettük fel a Csetény falu közelében található romokat. Még a környék­beli lakosok se mind tudnak róla, ugy el vannak azoki rejtve a Bakony rengetegében. Az is lehető, hogy ez volt a Bakonyban ma már névszerint meg sem mutatható Banka nevü rablóvár. Nem messze ide és ehhez hasonló elrejtett helyen az utolsónak említett hires rablóvár állott, a Pápahegyen fekvő Pápavár, vagy Podmaniczky vár. Ez annyira hires volt, hogy az 1546-iki országgyűlés földig lerombo­lását rendelte el, inuen van, hogy romjai elhagyót­/

Next

/
Oldalképek
Tartalom