Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.
1907-12-28 / 52. szám
jól felfogott érdekében abbanhagyni s nem szabad csöndes lemondással szemlélni, hogy az annyiszor kilátásba helyezett s már-már bizton remélt segítség újra elmaradjon s a városok lakosságuk egyre fokozódó megterheltetésével tudják csak feladataikat teljesíteni. Nem kötjük magunkat a segélyezés formájához. Ha a fogyasztási adók átengedése „nem igen segít a bajon", ám adjon az állam más módon akkora segítséget, amely a fogyasztási adóbérlettel felér. De hogy tanulmányozás ürügye alatt minden miniszterelnöki és miniszteri Ígéret megszegésével a városok üresen menjenek ki akkor, mikor idegen célokra is milliókat dob ki az ország, ezt nem tartjuk lehetségesnek s ez ellen a városoknak küzdeni s a küzdés céljából sorakozni kell. Magyarország fejlődése az utolsó félszázad alatt, tisztán a városok munkája. Amit a magyarosodás, vagyonosodás, az ipari fejlődés terén hazánk ezalatt a félszázad alatt elért, azt a városi lakosság önfeláldozó munkájával érte el. Itt az ideje, hogy ez a munka megbecsülésre is találjon s hogy államférfiaink ne csak abban lássák feladatukat, hogy minél több terhet rójjanak a városi lakosságra, de abban is, hogy ennek nemzetfenntartó munkájában segítségére siessenek. Nem tanulmányozni kell a városok segítését, de tényleg segíteni és pedig minél előbb, hogy ezek a maguk és a nemzet nagy feladatait annál sikeresebben oldhassák meg. Ha a vége jó, minden jó. Mezőgazdaságunk egyik fontos ága, az okszerű tejgazdaság kétségkívül hivatva van, hogy ne csak a nagybirtokosok jövedelmét gyarapítsa, de a kisemberek sorsán is könnyítsen. Földmivelésügyi miniszterünk minden lehetőt elkövet, hogy a mezőgazdaság ezen ágát kisgazdáinkkal megkedveltesse és azt számukra jövedelmezővé tegye. A tejszövetkezetek megalakítását nemcsak szakszerű útmutatással látja el, de ezeket pénzsegélyben is részesíti. Ilyen előzmények után kell, hogy az eredmény is megfelelő legyen és e tekintetben nincs is ok a panaszra, mert mig 10 évvel ezelőtt az egész országban csak 34 tejszövetkezet volt, addig az 1906. év végével a tejszövetkezetek száma feszökött 622-re. óriási haladás. Úgy-e bár mit művel az okszerű ügykezelés és valljuk be az állami segély ! De igazságtalanok volnánk, ha mindezt az állami segély számlája javára irnők, mert azt, hogy a tejszövetkezetek 10 év alatt annyira megszaporodtak, nagyban elősegítette az a kis pénzmag is, melyet a szövetkezetek juttattak részvényeseiknek. 9,452.654 kor. az az összeg, mely 1906-ban a szövetkezetek bevétele volt. Szép összeg egy csomóban és az 59104 szövetkezeti tagnak jó segítség is ebben a drága világban. Pedig ha a szövetkezeti eszme tökéletesen kialakul, a jövő tiz évben országos tejgazdaságunk sokkal szebb eredményt mutathat majd fel, mint ma. Természetes feladatuknak teljesítői azonban a tejBzövetkezetek csak akkor lesznek, ha a nagyvárosoknak tejjel való ellátását, — melyről tudniillik a minisztériumban most folynak a tanácskozások, — sikerül szerencsésen megoldani. Nagy városokban mindig hangosabbak lesznek a panaszok a tej mennyisége miatt. Érdekes is, hogy pl. Párisban 0-31, Koppenhágában 0*42, Bostonban 0-36, Antverpenben 0*21, Budapesten 0-34 kg. tej jút egy-egy emberre évenkint. Ez bizony vajmi kevés, de kérdés, hogy jút-e kellő mennyiségben ebből a pótolhatatlan tápszerből a kisebb városok és helységek lakóinak különösen ott, hol tejszövetkezetek vannak rendesen üzemben tartva ? A pécsi országos tejgazdasági kongresszuson hallottuk, hogy : nem. íme Dunántúl egyik vármegyéjében a hadkötelesek közül oly feltűnő keveset talált alkalmasnak a sorozó-bizottság, hogy ennek a szomorú jelenségnek okát megtudandó az illetékes miniszter megbízottat küldött a vidékre. A miniszteri megbízott arra a szomorúan meglepő eredményre jutott, hogy a szégyenletes állapotnak oka nem a hiányos, hanem a káros táplálkozás. És ez : a tej hiánya, az alkohol mértékletlen fogyasztása. A vidék lakói termelt tejöket az utolsó csÖppig elhordják a tej szövetkezetbe és tej helyett a vagyonosabbak este, reggel teát, a szegényebbek pálinkát isznak. Ennek a szomorú állapotnak tünetei már vármegyénk egyes községeiben is kezdenek mutatkozni. Amidőn szívesen elismerjük, hogy a tejszövetkezetek vagyonban gyarapodást biztosítanak, tisztelettel kérdjük : vájjon az az erkÖlc«i veszteség, melyet az anyagi haszonért szenvedünk, nem esik-e súlyosabban nemzeti életünk mérlegébe. Komoly, megszívlelendő kérdés ez, mellyel érdemes is és szükséges is, hogy foglalkozzunk. Alakítsunk tehát tejszövetkezeteket, de jól meggondoljuk a módot, a hogyant. Miért ne lehetne a tej beszállítását korlátozni, kimondván az alapszabályokban azt a tej maximumot, melyet egy tehén után a szövetkezetbe beszállítani szabad. így legalább maradna odahaza is egy kevés a tejből s nem terjedne oly ijesztő mértékben még sem a pálinkaiváa. Gondoljuk meg : minden csak úgy jó, ha a vége jó. (B.-Tamási.) Cs. L. Müvész-estély. — 1907 december 25. —• Bár nem hivalkodott ezzel a címmel, valódi művész-estélyt rendezett karácsony első napján a helybeli Leányegyesület. Az értékes programmból hiányzott ugyan egy szám, amely határozottan nagy élvezettel kecsegtetett: Zöldi Mártont, a jeles irót hirtelen jött súlyos betegsége gátolta meg benne, hogy Pápára lejöjjön, mindazonáltal azért, amit kaptunk is, hálás lehet a pápai publikum a Leányegyesület elnöksége iránt. —/ Annyi tény, hogy nagyobb leleménnyel nem lehetn^ már gondoskodni élénk és magas szinvonaMi egyesületi életről, mint ahogy az a Le&'nyegyesületben megtörténik. / A Griff termét majdnem egészen/ megtöltötte a fényes estélyi toalettekben náegjelent díszes közönség, mely érdeklődéssel t&kintett a műsor «4é. Bevezetőül Kis József zenetanár a maga ismert nemes művészetével gyön'yürű szépen játszott el egy pompás Sauer-d&rabot, zajos tetszést aratva. Nóbel Jozefa mondatta el aztán finoman poiutirozva, sok humorrál a sainosan nélkülözött Zöldinek egy monológját. Zajosan megtapsolták. Most következett & műsor várvavárt pifece. Bartókné-Goldmark Kcírnólia, Goldinark Sándor, Goldmark Sándorné és. Scharl Gyula, kik közül az első három vérszerinti atyafia a nagy zeneszerző Goldmark Károlynak, léptek a pódiumra, hogy a zene bűvös hatalmával igézzék meg a közönséget. Mendelssohnul, Goldmarktól játszottak s bár a muzsika/ nehéz volt, a megértetés annyi művészetét^'produkálták, hogy még aki kevésbbé érti A zenét is, igaz gyönyörűséget talált bennüja:/ A rendkívül finoman megjátszott rondó mélt<$ záradékául szolgált a remek kvartettA hőségben s a drágaságban Űj eszme támadt, mely remek: Kik semmit sem tettek közössen, Most már közössen egyenek, Szivvel-lélekkel támogattuk Az édes-kedves jó közit, De sajna, ősszel, mint a fecske, Ez is más honba költözik. Másutt lám esznek már közössen, (Lásd: Nagybecskerek, Pécs és Arad) Mi meg csak koplalunk magunknak, Sorsunk örökké ez marad, Ez tápot ád fantáziánknak: A városházánk szép legyen! Felépítjük mi gőzerővel, Fel azt — egyszerre négy helyen! És hozzá utcát is nyitunk mi, De egy ebből se lesz elég, Úgy szép a terv, ha dupla, mindjárt Nagyobb a füstje, ha elég. Vasútat szintén párosával Lesz illendő készítenünk, Sümegről jő finom bazaltkő, S Döbröntéről jő a szenünk . . . Mint látható e krónikából, Minden maradt a régiben, S karácsony ünnepét megérvén, A sok tervezgetés pihen. S akik netán ezen busulnak, Az hozhat majd vigaszt nekik, Ha az elmúlt év tétlen állt is, Az új esztendő majd szökik. André. A veszprémmegyei várromok. Irta: Kis Ernő. (Vége.) / Hogy kik voltak a mi lovagváraink lakói/az ököljog korában, azok nevét méltó feledésbe iq/enni engedte a történelem, a javaikba jutott /'derék utódokat azonban már felsorolhatjuk, igy /a somlói vár birtokosául a Garaiakat, kiknek sorjából nádor is került hazánk történetébe, a Gara^ak kezéről Tapsonyi Anthimi János birtokába került Somló, majd Kinizsi Pál, I. Mátyás királyunk híres vezére voll Somló ura, azután Szapolyai Jf'ános, Enyingi Török Bálint, utóbb meg Bakócz TL'amás az esztergomi érsek, akinek kezéről szállotta i vár rokonaira az Erdődy grófokra, kiknek birtokában van a vár a mai nap is. Címerükben |ina is benne van a kocsikerék, emlékeül annak, / hogy a kerékgyártó Bakóczoktól származnak. • A cseszneki vár első/ birtokosaiul is a Garai családot említi a történel<^ m> azután e vár a II. Ulászló korabeli hire9 jogtudósunk Verbőczy Istvánnak kezére jutott, utánW Enyingi Török István lett a vár ura, kit azutánVa Hosszutóthy család és ezt meg a gróf Esterházy család váltotta fel a vár birtokában, mind e mai^ napig, amikor a romok felépitésének gondolatival foglalkozik ezen főúri család. Legalább így mondotta ezt a nyáron az ott méregető uradalm 5 mérnök, mikor egy nagyobb társasággal a vár fo mhoz kirándultunk, különben jpgy 1824-iki villámcsapás tette lakatlanná ezt a/gyönyörü, vadregényes helyen fekvő ősi lovagvá^t. Harmadikul a vázsonykői vávat említgf^]^ £ vár is Kinp sy Pálé volt, mint a aomlój/yár, ma már ez is t^l) ese a romokban hever, ut$ 8ö tornyát a mult sz^ad els ö felében ennek i^villámcsapás 7 érte ésé felépítésére többé nem gondolt senki. Hires tulajdonosának Kinizsy Pálnak és nejének hamvait várromhoz közel eső hasonlóan elpusztított zárda romjai őrizik. Negyedik lovugvárul Esseghvárát említettük fel. E vár azért szerencsésebb többi társainál, mert ezt is, mint a somlai várat, Kisfaludy Sándor költői tolla rajzolta meg az ő örökéletű regéiben. E rege szeriut, miut az esseghvári molnár szegény rokona szeretteti meg magát a somlói vár kisasszonya Esseghváryval és hűségét megismerve, felfedezi előtte kilétét és ekkor a lakodalom megtartására Somlóra visszamennek. Legutolsó uri gazdája a várnak a Szentgyörgyi Horváth család volt, azután ezek kezéről a birtok a várral együtt a szomszédos falusi gazdák kezére került. Karcsú, omladozó tornya és düledező falai ma is a mult idők emlékébe ragadják a mellette elhaladó utazót a Pápáról Veszprémbe vivő országút mentén. Ötödikül az esseghvári romokhoz nem messze eső rátóti várromokat említettük fel, amely legkevesebb emléket tud felmutatni rég omladozó falaiból. A Rátoldi Gyulafíy család neve azonban, amely család volt e vár birtokosa, ismeretes név régi főuraink sorában. • Visszafelé jöve a Veszprém vidéki Bakonyból Pápa környékére, hatodikul említettük fel a Csetény falu közelében található romokat. Még a környékbeli lakosok se mind tudnak róla, ugy el vannak azoki rejtve a Bakony rengetegében. Az is lehető, hogy ez volt a Bakonyban ma már névszerint meg sem mutatható Banka nevü rablóvár. Nem messze ide és ehhez hasonló elrejtett helyen az utolsónak említett hires rablóvár állott, a Pápahegyen fekvő Pápavár, vagy Podmaniczky vár. Ez annyira hires volt, hogy az 1546-iki országgyűlés földig lerombolását rendelte el, inuen van, hogy romjai elhagyót/
