Pápai Hirlap – IV. évfolyam – 1907.

1907-12-14 / 50. szám

A visszavándorlás. Nincs ezidőszerint théma, mely aktuálisabb lenne, mint a visszavándorlás. Komoly kérdés ez, mely nagy gondot okoz az országnak, a kormánynak, hogy mitévő legyen a százával, ezrével vissza térő, munka nélkül álló, anyagilag tönkrement népnek. A pénzválság következtében Amerikában sok gyáripari üzem összébb vonta a termelést, óriás csapatokban bocsátván el a fölöslegessé vált munkásokat. Mint amerikai hírforrások jelentik, közel fél millió munkás maradt kereset nélkül és ezek túlnyomó része bevándorlottak, akik csalódottan, megtörve és lerongyolódva igyekeznek most elhagyott hazájukba. A menekültek között sok a magyar ember. Télvíz idején érkeznek vissza a munkások százával és ezrével, tehát épen akkor, mikor a mezőgazdasági téren legkevesebb munka kinálkozik. Ezek egytől egyig hajótöröttek. Pénztelen emberek, akiknek máról-holnapra munka kell és kenyér. Foglalkoztatásuk kérdése tehát rend kivüli gondot ád. Érdek ükben akcióba is lépett a kormány, mely úgy a mezőgazdasági, mint az ipari munka adókat felszólította, hogy amennyiben munkásokra volna szükségük, jelentsék be. A mezőgazdaság ilyenkor van legkevésbbé abban a helyzetben, hogy uj munkateret nyisson meg és a megszaporodott munkások foglalkoztatásának kérdésé vei megküzd jön. Fájdalom, nem lehet visszavarázsolnunk a közel lezajlott nyári munkálatok idejét, amikor sokat adtunk volna azért, hogy jó és biztos kézerő álljon rendelkezésünkre. Nem tölt el bennünket a most löketszerűen megindult kényszer-visszavándorlás azzal az örömmel, mely logikusan megfelelne a kivándorlás miatt hangzott panaszainknak. Nem azért, mert a visszavándorlás okai között a magyar érdek egyáltalán nem szerepel. Elmentek munká saink tekintet nélkül arra, hogy volt e reá szükségünk és visszajöttek csupán azért, mivel az újvilágban nem volt reájuk szükség. Nincs tehát olyan motívuma a visszatérésnek, mit érzelmi szempontból méltányolni lehetne. Azonban mégsem emiatt tartózkodtunk a visszatérők reményteljes üdvözlésétől. Örömünket csupán a visszatérők gyors elhelyezése körül felmerülő aggodalmak rontják el, Mert, hogy kitérni nem lehet a megérkezők foglalkoztatásának kérdése elől, ez előttünk tisztán áll. Most már kétségtelen, hogy a visszavándorlók jó részének hamarabb van kenyérre szüksége, mint hazai munkásainknak, de másrészről a mai súlyos viszonyok között alig adha tunk olyan darab kenyeret a visszaérkezök kezébe, melyre máris ne akadna reílektáns. Ily viszonyok között a munkások elhelyezésére irányuló mozgalom nem szoritkozhatik kizárólag a visszavándorlottakra, mert nem hagyhatja figyelmen kivül a hazai munkások érdekeit sem. Ha ez a mozgalom nagyobb arányokat ölt, akkor a foglalkoztatás kérdésének megoldására a társadalom mihamar gyengének fog bizonyulni. Csak a vállalkozói élet fellendülése segíthet rajtunk igazában, enélkiil katasztrófaszerű zavarok fenyegetnek bennünket. ö. A VARMEGYEROL. Vármegyei közgyűlés. Vármegyénk törvényhatósági bizottsága téli rendes közgyűlését mintegy száz bizottsági tag jelenlétében folyó hó 9 én tartotta meg. Az állandó választmány javaslatait a közgyűlés csekély kivétellel vita nélkül elfogadta s így a tárgysorozat mind a 86 pontjával még hétfőn végeztek. A közigazgatási bizottságból kilépett Bibó Dénes, dr. Magyar Károly, Kránitz Kálmán, Kemény Pál és Wertheim Ármin biz. tagokat titkos szavazással újból megválasztották. Ugyancsak titkos szavazás utján választotta meg a közgyűlés a központi választmány tagjaivá Bélák István. Bibó Dénes, dr. Bibó Károly, Csapó Kálmán, dr. Csete Antal, dr. Csolnoky Ferenc, Csóthi Géza, Ferenczy Károly, Fischer Károly, Hunkár Béla, dr. Kemény Pál, Kenessey Móric, Kovács Gábor, Kálmán József, dr. Magyar Károly, Keller Dávid, dr. Ováry Ferenc, Purgly László, Reé Jenő

; Rozenthál Nándor, Szabadhegyi Kálmán, Szentes Anselrn, Szeglethy György, Takács Ádám, dr. Vadnay Szilárd, dr. Véghely Kálmán. Válla Géza, Volf Pál, Holitser Károly, dr. Csomasz Béla megye bizottsági tagokat. A törvényhatósági bizottság közgyűléseinek számáról, idejéről és tanácskozási ügyrendjéről készített szabályrendelet-tervezetet a közgyűlés egyhangúlag elfogadta. Ez új szabályrendelet szerint a vármegye az eddigi három rendes közgyűlés helyett évenként négy rendes közgyűlést tart és pedig március, junius, szeptember és december hónapokban, mindenkor a hónap fényben, ragyogásban, melegben senki, semmit. A saját maga forrása volt. Fényes, igaz, meleg. Vagy hol van az ünnepről az Akadémia, amelynek soraiban nincsen Kiss József, hol van a Kisfaludy Társaság, amely Petőfivel együtt kifelejtette és hol van az ország, amely néki adósa és amelynek kötelessége néki, úgy mint azt tette Toldyval, Jókaival, Vajda Jánossal, megbecsülni és karjába venni öreg napjaira, mint ahogy karjaiba vette ő a mi nyelvünket, a mi lelkünket s ezen a csodálatos hangszeren olyan nótákat tudott játszani, hogy megered szemünkből a köny, sebeinkből a vércsepp. Legyetek nyugodtak. Ő nem fogja keresni a ünnepeltetést; — utálja. Ő nem fog kilincselni a ti elismeréstekért. Nem törődik vele. Mikor gazdag jutalom kecsegtette, ha a magyar zsidó egyházi énekeket a ritus béklyói szerint irja meg, visszautasította a jutalmat. Könnyebb a toll, ha nincs rajta aranygyűrű. Megirta a dalokat jutalom nélkül és kiadta őket, örök dicsőségül „Ünnepnapok" címe alatt. Nem tudom, Jehova minek örül jobban, — ha megváltoztatja a dalait s a község adja ki, vagy ha csattogó szárnyon közelebb repül hozzá, szaloadon, fönségesen ? És ennek a kincstermő életpályának nem voltak ünnepnapjai. Egy hosszú munkanap, tiirkölődző küzdés, kenyérharc az egész élete. Egyedül a család, a jó feleség, a kedves gyermekek adhattak neki enyhülést, ha kifáradt, új erőt, ha lankadt. De nem lankadt. Elkeseredett, haragudott, — de nem lankadt, nem tört meg soha. Ha német, vagy francia költőnek születik, ma negyven millió német vagy francia lobogtat neki kendőt a palotája előtt ée leplezi le a szobrát. Mi pedig a kalamáris sötétkék vérével irjuk le derengő lámpafény mellett azt a kevés, elhangzó, hozzá méltatlan szót, amelyet kollégiális szivünk diktál s mellyel lélünk, megbántjuk őtet, aki dicséretet, elismerést, aratott, de nem keresett soha. És a tiz millió magyar közül hány tudja, hogy Kiss József november nyolcadikán hatvannégy esztendős lett és ma is napszámban dolgozik az irás mezején ? Hogy gyermekévei, melyeken a szabadságharc zivatarja zúgott által, a borsodmegyei bölcsőtől kezdve szüleivel való ide-oda vándorlással kezdődtek, — Mező Csátról TiszaCsegére, onnét Serkére, — ahol a palócok tőzs gyökeres nyelvén szólalt meg, s ahol Almásy Balogh Sámuel református pap kiérezte a gyermek-lélek első villanásaiból az észt ós a szivet s adott neki olvasmányt, észképzőt, szivtáplálót. Papnak szánták a szülei s tizenhárom esztendős koráig a szent könyvekkel foglalkoztatták . . . Hej, hányszor kellett törnie a fejét s szorítani a memóriáját „egy szó miatt!" Vájjon nem ekkor csirázott ki a lelkében ennek a gyönyörű versnek a magva ? — Járt aztán a rimaszombati gimnáziumba, diákja volt a debreceni református kollégiumnak, 1861-ben. A következő esztendőben meghalt az édesanyja. Milyen mély sebet üthetett ez a finom, mélyen érző lelken . . . meddig folyhattak keserű könyei . . . No, de a sors már akkor is gondoskodott róla, hogy legyen oka másért is sirni. Az apai ház leégett, a család tönkrejutott. . . Nos, poéta, — mert, hogy már akkor az voltál lélekben, az kétségtelen, — vedd fel a vándorbotot, az élet nehéz terhét és járjad a kálváriát. Annak ugyan csak tizennégy stációja van, az övét azonban nem győzöm megszámlálni. Tanítóskodott, hogy megélhessen, s megszerezze a maga továbbképzésére, meg az ő kedves könyveire a szükséges garasokat. 1867-ig tart ez a faluzás, amely alatt az ős zsidó poézis keleti második hétfiojóa. E rendes^ közgyűlések

s reggel 9V

2 órakor kezdődnek és délután '/s ^ órakor végződnek. A ftmtos szabályrendeletnek a taoácsko zási ügyrendre vonatkozó, rendelkezései az autonómia szempontjából sok üdvös intézkedést tartalmaznak. — A társtörvóoyhatóságok átiratai közül Hunyadvrármegyének a Miagyar Építőiparosok 6zö'« vetségé-aek, valamint tmao-nló szövetségeknek tár mogafcása és Torontálmegyének újabb kataszteri felmérés eszközlése ügyében kelt átk'atai tudomásul vétettek. Csikvármegye közönségének a külfölddel s főként Romániával szemben alkalmazandó takarmánykiviteli tilalom s Jász NagykunSzolnokvármegyének a gazdasági érdekképviseletnek törvényhozási úton' való rendezése érdekében érkezett átiratait vármegyénk is hasonló, szellemű feliratokkal támogatta. Nagyobb érdeklődésé a pápai r. kath. gimnáziumnak főgimnáziummá alakítására nyújtandó törvényhatósági segély ügyében bemutatott alispáui előterjesztés keltett. Az alispáni előterjesztés alapján a vármegye állandó választmánya e oélra a rendelkezési alap kamatjövedelméből 2000 korona segély adományozását hozta javaslatba, mit a közgyiiléa Sült József kir. tanácsos ós Cdóthi Géza orsz. képviselő, biz, tagoknak s az alispánnak a javaslat mellett történt felszólalásai után egyhangúlag elfogadott. Pápa városnak a fogadókról és korcsmákról alkotott szabályrendelete, valamint a női kórház ideigleues elhelyezése tárgyában hozott határozata jóváhagyást nyert. Pápa város polgármesterének a vármegyei telefon hálózat létesítése kérdésében beterjesztett kérelmére a vármegye közönsége a közhasználatú törvényhatósági távbeszélő hálózatnak államköltségen leendő kiépítése iránt feliratban fordult a kereskedelemügyi miniszterhez. A veszprémi II., nagyvázsonyi, teési és szűcsi törvényhatósági bizottsági tag választókerűletekben megtartandó időközi választásokat a közgyűlés f. hó 30-ára tűzte ki, s választási elnökökül a veszprémi II. választókerületbe Szeglethy Györgyöt, a nagyvázsonyiba dr. Schwartz Fülöpöt, a teésibe Riffer Nándort s a szöcsibe Langraf Zsigmondot választotta meg, illetve kérte fel. A VÁROSHÁZÁRÓL. Városi közg-yülés. Pápa város képviselőtestülete folyó hó 12-én Mészáros polgármester elnöklete alatt 60—70 v. képviselő jelenlétében közgyűlést tartott. A polgármester megnyitván a gyűlést, a jegyzőkönyv hitelesítéaése Saáry Lajost, Gaál Jánost, Ács Ferencet, Bikky Sándort és Wittmann Ignácot kérte fel. Bejelentette, hogy a törvényhatóság a Kossuth Lajos utca rendezésére felvett gyöngyei közé a magyar népjellem piros kalárisait fonogatta. Egyesült benne a kettő szépen. Ott, Hevesben születik meg egy későbbi aranygyümölcs bimbaja. I8ö7 ben Pestre jön s hogy milyen harcot kénytelen harcolni az élettel az életért ? Arról tán jobb nem is beszélni. A korrektori asztal, töredékes cikkek, álnév alatt irt füzetes regény — legyetek mind feledve, — csak a ,,Zsidó dalok" gyöngyei, azok maradjanak meg ebből a küzdelmes korból, meg a dal a szegény Árjéról. A „Képes Világ" korrektorából 1870 ben annak szerkesztője lett. Három év múlva megnősült. Ez az egyedüli boldogsága. Az élet cudarságai most sem hagynak neki békét. A lap megszűnik s más keresetforrás hiányában Szentesi Rudolf álnév alatt irja a „Budapesti rejtelmeket". Der Pegazus im Joche. Füzetekben jelenik meg a regény s ő szegény, az első egy-néhány füzet megjelenése után súlyos beteg lesz. Hát aztán ? törődik vele az élet, hogy ő beteg ? Irja, irja a füzeteket betegágyán tovább. És az Isten jó volt hozzánk, mert Kiss József kezéből nem esett ki a toll, — bevégezhette, szükségből, mind a nyolc kötetet, — erre kellett fanyalódni, mert a lapok állhatatosan zárva maradtak előtte s közölték a limomádé ízű gyönge verseket, melyek közül egy-egy költeménye úgy magaslott volna föl, mint vakandturásokból a Tátra. De hát fölvirradt végre a költőnek is. Mint Arany Madáohot, mint Vörösmarty Petőfit, úgy viszi karján a magyar irodalom-történet öreg mestere, Toldy Ferenc, az én kedves, érző szivü tanárom — Kiss Józsefet 1875. tavaszán s bemutatja a Kisfaludy társaságban „Simon Judit" ot. Mint a futótűz járta be az országot a gyászos asszony keserve, aki hűlő ajkát nyomja leánya